Magyar közlekedésfejlesztési beruházásokat támogat az Európai Bizottság

Összesen hat, a HungaroControl szakemberei közreműködésével kidolgozott és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával benyújtott közlekedésfejlesztési beruházást támogat az Európai Bizottság.

A projektek összköltségvetése meghaladja az 1 millió eurót, melyből több, mint 800 ezer eurónyi fejlesztés az Európai Unió Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility) támogatásával valósul meg.

Öt projekt támogatási szerződésének hivatalos aláírására 2017.11.09-én, Tallinban került sor.

FAB CE wide Study of DAM and STAM

Az FRA (Free Route Airspace) tanulmány 2015-ben nyert támogatást, melynek egy következő szakasza, hogy a tervezett regionális „free route” környezetében milyen módon lehet növelni a légtérgazdálkodás és áramlásszervezés hatékonyságát. Az új tanulmány célja meghatározni a működési koncepciót a DAM (dinamikus légtérgazdálkodás) /STAM (rövid távú légiforgalom és kapacitás menedzsment) -ra a FAB CE területén, továbbá előkészíteni a jövőbeni megvalósítást.

A rendkívül innovatív Free Route Airspace (FRA) implementációhoz kapcsolódó tanulmány lényege, hogy a tervezett regionális „free route” környezetben hogyan lehet növelni a légtérgazdálkodás és áramlásszervezés hatékonyságát. A tanulmány célja meghatározni a működési koncepciót a dinamikus légtérgazdálkodás és a rövid távú légiforgalom és kapacitás menedzsment tekintetében a közép-európai funkcionális légtérblokk országaiban. A tanulmány az egyes államokban a nemzeti légtérgazdálkodás harmonizálását is célozza, hogy a free route környezetben is lehetővé váljon a teljes szabad légtérfelhasználást támogató rugalmas légtérmenedzsment.A projektmegvalósítás ideje: 2017.02.07.-2018.12.31.

European Deployment Roadmap for Flight Object Interoperability

A HungaroControl a DFS vezetésével, 17 tagú konzorcium tagjaként nyert támogatást a projektre, mely a Pilot Common Project (PCP) ötödik funkciója, a Rendszerszintű Információkezelés (SWIM- System Wide Information Management) ernyője alatt a különböző ATM rendszerek által nyújtott információk, adatok globális szintű harmonizálását célozza meg. A harmonizálás hosszú távú célja, hogy minden repülési információ globálisan megosztható és dinamikusan kezelhető legyen. A SWIM javítja az érdekelt felek közötti információcserét, ami a költségek csökkentéséhez, a hatékonyság növeléséhez és az ATM hálózat nagyobb kapacitásához vezethet. A projektmegvalósítás ideje: 2017.02.08.-2017.12.22.

Deploy SWIM governance

A HungaroControl a DSNA vezetésével, 22 tagú konzorcium tagjaként nyert támogatást a SWIM Governance projektre. A SWIM célja, hogy minden légiközlekedésben érintett szereplő a megfelelő időben a megfelelő információhoz jusson. A PCP-vel összhangban a projekt célja felállítani az elsődleges intézményi struktúrát, jogi és pénzügyi keretrendszert. A projektmegvalósítás ideje: 2017.02.07.-2019.07.01.

DLS Implementation Project – Path 1 “Ground” stakeholders
Az ENAIRE vezette, 17 tagú konzorcium tagjaként pályázott a HungaroControl a projektre, az adatkapcsolat kialakítására és alkalmazására, az Európában kiemelkedő fontosságú PCP AF6, i4D pályavonal megvalósítása érdekében. A projekt célja a multifrekvenciás adatkapcsolat kiépítése és fejlesztése az ELSA ajánlásai alapján, mely a meglévő frekvencia túlterheltségének csökkentését célozza. A projekt a későbbiekben kialakítandó szolgáltatási terület alapú koncepciót készíti elő. A projektmegvalósítás ideje: 2017.02.07.-2018.02.01.

 

DLS Implementation Project – Path 2

A DLS Implementation Project – Path 2 elnevezésű projektre az ENAV vezette, 26 tagú konzorcium tagjaként nyert támogatást a HungaroControl. A program célja a SESAR Deployment Manager támogatása, az ELSA ajánlások alapján megvalósítandó megoldásokhoz vezető lépések és tevékenységek feltárásában. Döntéselőkészítő tanulmány segít meghatározni a szolgáltatási területet/körzeteket és előzetesen definiálni a pán-európai adatkapcsolati rendszer technológiai felépítést, figyelembe véve a pénzügyi és jogi aspektusokat. A projektmegvalósítás ideje: 2017.02.15.-2020.12.31.

Implementation of PBN procedures in Hungary – PBN4HU

Önálló pályázóként a HungaroControl 85%-os támogatási intenzitás mellett, közel 700 ezer euró értékben nyert pályázati támogatást az Implementation of PBN procedures in Hungary (PBN4HU) elnevezésű projekt megvalósításához. A projekt keretében hét polgári és három katonai repülőtéren valósulhat meg a teljesítményalapú eljárások megtervezése, a Performance Based Navigation (PBN). Az eljárás megvalósulása révén lehetővé válik a műholdas megközelítések kivitelezése, a projekt további részeként pedig egy nemzeti GNSS- (GPS, Galileo és GLONASS) jelmérő és -feldolgozó hálózat kiépítése is. A projektmegvalósítás ideje: 2017.09.01.-2020.02.29.

Köszönjük a Hungarocontrol Zrt. munkatársainak az együttműködést! Illetve ezúton gratulálunk az elért eredményekhez!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

hungarocontrol_logo

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Hét polgári és három katonai repülőtér fejlesztésére kerül sor

Lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be, hét polgári és három katonai repülőtér fejlesztését a Hungarocontrol ZRt.

Önálló pályázóként a HungaroControl 85%-os támogatási intenzitás mellett, közel 700 ezer euró értékben nyert pályázati támogatást az Implementation of PBN procedures in Hungary (PBN4HU) elnevezésű projekt megvalósításához.

A projekt keretében hét polgári és három katonai repülőtéren valósulhat meg a teljesítményalapú eljárások megtervezése, a Performance Based Navigation (PBN).

Az eljárás megvalósulása révén lehetővé válik a műholdas megközelítések kivitelezése, a projekt további részeként pedig egy nemzeti GNSS- (GPS, Galileo és GLONASS) jelmérő és -feldolgozó hálózat kiépítése is.

A tervezett feladat elvégzése a HungaroControl Zrt. több osztályát is érinti. Az eljárástervezők, a pénzügyi, jogi és műszaki fejlesztési szakemberek mátrixstruktúrában fognak együttműködni annak érdekében, hogy a projekt két és féléves időtartama alatt megtervezésre és publikálásra kerüljenek a műholdas navigációs eljárások az érintett repülőtereken (Békéscsaba, Debrecen, Győr-Pér, Kecskemét, Nyíregyháza, Pápa, Pécs-Pogány, Sármellék, Szeged, Szolnok), valamint beüzemelésre kerüljön a monitorrendszer.

A projektmegvalósítás ideje: 2017.09.01.-2020.02.29.

A projektben foglalt célok elérésével a Társaság presztízsértékű helyet tud majd felmutatni az Európában megvalósult GNSS-alapú eljárások tekintetében: a megvalósult munka révén Franciaországgal (a kontinensünk ilyen tekintetben legfejlettebb országával) egyenrangú sűrűségben lesznek PBN-eljárások Magyarország területén.

A nemzeti GNSS- jelmérő és -feldolgozó hálózat kiépítésével és üzemeltetésével pedig a HungaroControl olyan képesség birtokába jut, amely a GNSS-interferenciák elemzése területén egyre fontosabbá válik. Hosszú távon a közeli országok hasonló hálózataira tekintettel (pl. Blue MED FAB) további szinergiák kiaknázása is lehetségessé válhat.

Több, informális és kétoldalú egyeztetés után 2017. 11. 08-án került sor a PBN4HU projekt hivatalos projektindító eseményére. A rendezvényen a HungaroControl munkatársai mellett részt vett többek között Astrid Mechel, az INEA projekthez rendelt brüsszeli kapcsolattartó, Dér Erika, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Légi- és Víziközlekedési Főosztály Légügyi Osztályának osztályvezetője, valamint az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility, CEF) és a Honvédelmi Minisztérium képviselői.

Jelen voltak továbbá a fejlesztésben érintett vidéki repülőterek delegáltjai, a GNSS jelmonitorozásban már tapasztalattal rendelkező nemzetközi szakemberek, valamint a BME Általános és Felsőgeodéziai Tanszékének vezető kutatói, akik a monitorrendszer üzemeltetésében szerzett jártasságukkal tudnak hozzájárulni a projekt sikeréhez.

A projektindító megbeszélésen elsőként a brüsszeli kapcsolattartó ismertette a támogatás pénzügyi hátterét, majd a HungaroControl projektvezetője vázolta a feladatok tervezett ütemezését és a gyakorlati megvalósítás részleteit. Ezt követte az érintett szakértők technikai jellegű egyeztetése a további kérdésekről.

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. világszínvonalú technológiája, fejlesztései és szolgáltatásai révén a nemzetközi légiforgalmi irányítás egyik elismert szolgáltatója, az Egységes Európai Égbolt keretében zajló uniós integráció aktív regionális kezdeményezője, együttműködő partnere.

Az EUROCONTROL statisztikái és előrejelzései szerint Európa felett évente csaknem 10 millió járat közlekedik, ám ez a szám a következő 20 évben akár meg is duplázódhat. Az elmúlt években a HungaroControl több olyan jelentős beruházást indított el, amelyek légi navigációs szolgáltatásainak fejlesztését célozzák, garantálják a növekvő légi forgalom biztonságos kezelését, és egyben elősegítik a küszöbön álló uniós integráció sikerét.

Folyamatos újításaival, kutatás-fejlesztési eredményeinek alkalmazásával a HungaroControl európai szinten is kiemelkedő a repülésbiztonság javítása, a kapacitás növelése, a légitársaságok költségeinek csökkentése és a környezet fokozott védelme terén. Összetett erőfeszítéseinek eredményeképp, 2014. április 3-tól a NATO megbízása alapján a HungaroControl irányítja a Koszovó feletti magaslégtér átrepülő forgalmát.

2015 februárjában – jóval az Európai Unió által előírt határidő (2022. január 1.) előtt – a HungaroControl Európában elsőként vezette be korlátozások nélkül a Free Route Airspace-t a teljes hazai légtérben.

Hagyományos légiforgalmi irányító szolgáltatásainak, műszaki-technológiai háttérének továbbfejlesztése mellett a HungaroControl egyik stratégiai célkitűzése, hogy partnereivel közösen egy regionális, közép-európai légi navigációs tudásközpontot hozzon létre.

Valamennyi beruházásával a HungaroControl célja, hogy a 7 közép-európai országot tömörítő regionális együttműködés, a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) versenyképes szolgáltatásokat nyújtson és a legmagasabb műszaki-technológiai színvonalon működjön

Köszönjük a Hungarocontrol Zrt. munkatársainak az együttműködést! Illetve ezúton gratulálunk az elért eredményekhez!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

hungarocontrol_logo

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

A Hét Appja Bővebben (Android+iOS): HERE WeGo

Sziasztok! Mint azt ahogy a hetiben is olvashattátok ezen a héten összevontuk az Android és iOS hét appját, hiszen ugyanazt szemeltük ki Márkkal, ami a HERE WeGo volt.

A választásunk azért esett erre, mert mind a ketten elég sokat utazunk, és ha ismeretlen helyre kell menni, akkor szeretném tudni, hogy egyáltalán merre kellene elindulnom. Lássuk, beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket:

Az alkalmazás maga egy “egyszerű” GPS kinézetet kapott, amivel semmi gondom sincsen. A hangok alapértelmezetten angolok, de emellett elég sok nyelven elérhetőek még, férfi és női hangok is (számomra plusz pont, amiért szét választották és nem egy komplett nyelvi pakkot kapunk).

Screenshot_2017-03-15-16-55-52

A képernyő alján látható “Közelben” menüben választhatunk az alábbi opciók közül:

Screenshot_2017-03-15-16-55-56

Ezek közül választva a térképen megjelennek az ikonok is, és a leírásuk az egyes helyeknek. Szerintem egész praktikus, hogy tudunk válogatni, illetve a látványosságokra is rá tudunk keresni.

A következő részt a képernyő jobb alsó sarkában található kis ikonra kattintva érhetjük el:

Screenshot_2017-03-15-16-56-19

Ezen beállításokkal tudjuk a képet változtatni, illetve megjeleníteni a tömegközlekedés lehetőségeit, vagy esetleg a nagyobb utak forgalmasságát ellenőrizni.

A program képes offline módban is működni, amit a Menüben érünk el. Az offline módba lépés előtt feldobja a következő üzenetet:
Screenshot_2017-03-15-16-58-20

Az igazat megvallva nem néztem meg, hogy mekkora az alaptérképrész amit letölt nekünk, viszont nagy szükségünk nincs is rá, hiszen, szintén a Menüből elérhető a Térképek Letöltése menüpont ahol a következő térképeket tudjuk letölteni:

Screenshot_2017-03-15-16-58-55

Most már értik, hogy miért mondtam, hogy lényegtelen? Na de a bemutatásnak még nincs vége. A Menüben a Beállítások résznél további módokon személyre szabható az alkalmazás, mint például, a mértékegységek, a tárolómemória, és itt tudjuk a hangokat is beállítani, illetve még egyéb más dolgokat személyre szabni.

Screenshot_2017-03-15-16-59-08

Akkor el is értünk az elinduláshoz. A képernyő közepén a “Hova menne?” résznél kereshetjük meg úti célunkat. A keresésben kiadja az összes lehetőséget, ahogyan el tudunk a célunkhoz jutni, de ha nem szeretnénk látni mindet, akkor a menüsorban van lehetőségünk szűrni is a kívánt utazási formára.

Screenshot_2017-03-15-17-00-03

Természetesen alternatív útvonalakat is felajánl nekünk, így kiválaszthatjuk a számunkra megfelelőt.

Screenshot_2017-03-15-17-00-37

A fenti ismertető végével el kell mondjam, hogy a teszt alatt a telefon végig online volt. A GPS jel megtalálása az én eszközömnek kicsit nehézkesen ment, így lehet másoknál is nehéz lesz, de előfordulhat, hogy csak nálam jelentkezett a “hiba”. Ha összegeznem kellene akkor egy hasznos applikációt kapunk, ami segíthet az utazásaink során, de továbbra is javaslom a kirándulás, utazás előtti alaposabb úti cél tanulmányozását.

Az applikáció Androidra és iOS-re való telepítéséhez kattintsatok az ikonokra:

google-play-icon_2x

app-store-icon_2x

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942

Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

© Samu György
© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Termékbemutató: Huawei P9 (Második rész)

Sziasztok! Múlt alkalommal egy általános összefoglalót olvashattatok ami most egy kicsit másképp lesz, hiszen a tapasztalataimat is megosztom veletek egy hét után.

Először is azzal kezdeném, hogy a telefon jóval meghaladta azt amit egyáltalán vártam tőle miután így utána olvastam.  Ahhoz képest mi mindennel pakoltam tele még azzal ami egyáltalán nem kell, csak mert új a telefon.

Szóval miről is fog most ez a rész szólni?  Egy belepillantás az alapértelmezett alkalmazásokba – remélem sikerül megtalálnom őket a sok egyéb között – és azok funkcióiról. Hívással és üzenetkülddéssel kapcsolatban néhány információ valamint a wifi-ről és a telefon adatátviteli sebességéről másik eszközre. Szó esik még kép és hanggal kapcsolatos tapasztalataimról is.

Mivel ez életem első Huawei telefonja, nem lepődnék meg , ha elsiklok bizonyos dolgok felett. Viszont igyekszem lehető legpontosabban leíri azt amit  csináltam és láttam, hallottam.

Először is a kezdőképernyőn az alapvető ikonokat megtaláljuk. Ezek természetesen módosíthatóak , viszont ami nem az a legalul levő 3 fő állapot gomb. A vissza , a home és az alkalmazáskezelő. Ezek tulajdonképpen akár a telefon érintőkijelzőjén kívülre is kerülhettek volna rendes gombként mintsem, hogy a helyet foglalnák el. Remélem mások is egyet értenek velem. A képernyőt fentről lefelé húzva elérhetővé válnak az értesítések és a parancsikonok valamint egy képernyő fény szabályzó. Természetesen a legfölső részen a szolgáltató és egyéb állapotikonok foglalnak el helyet az akkumulátorszint és az óra mellett.

Semmi extra.

Akkor haladjunk tovább. A menüt nem külön gomb hozza elő hanem egyszerűen csak oldalra lapozunk és máris elérhetővé válnak a alkalmazásaink. Összesen 5 ilyen lap van amiből az egyik ugye a főképernyő . Minden egyes lapozáskor a legalsó ikonsor a hívás, névjegyek, internet és a kamera fix marad. Engem igazából nem zavart, hogy ez így van megoldva, most nem mindegy hogy megnyomom az ikont vagy húzok egyet a képernyőn? Megszokás kérdése az egész.

Alapértelmezett alkalmazások. Nem fogok most felsorolni ilyeneket, hogy zene naptár és a többi, hanem a huawei saját alkalmazásait igyekszem bemutatni a továbbiakban pár mondat erejéig.

Előre telepített telefonkezelő alkalmazása van, igazából nem éreztem nagy különbséget azután miután elvégeztem vele egy rendszertisztítást. Esetleg csak azért fogom majd ezt megtenni, hogy a felesleges fájloktól megszabaduljak  A rendszer optimalizálás mellett forgalomkezelést is tud kezelni, ami azt jelenti, hogy be tudjuk állítani milyen program élvezzen elsőbbséget és mit tiltson le. Valamint ugyanitt a wifi hotspotot is be lehet állítani. Akkumulátor használattal, értesítésekkel és alkalmazások lezárolásával is találkozhatunk. Utóbbit jelszóval érhetjük el ami a PIN kódunk. Nem használtam eddig

Visszalépve egy HiCare nevű ikonnal találkozunk mely egy szívecskét tartalmaz, azt hittem valami egészségügyi alkalmazás de nem. Minden amit a telefonról és használatáról tudni szeretnél. Olyan Gyakran Ismételt Kérdések inspirálhatta szerintem az elkészítését. Nem volt még túl sok időm tanulmányozni, de nagyon hasznosnak találtam. Mindenképpen érdemes böngészgetni, többet tudtam meg a telefonról mintha egy vaskosabb használati útmutatót olvastam volna el. Az egészben az a pláne, hogy kapcsolatba lehet lépni az ügyfélszolgálattal is,  segítséget lehet kérni többféle fórumon is.

Ezek után találkoztam az igazi Egészség alkalmazással. Beállíthatod milyen célokat szeretnél elérni a testömegindexed alapján. Futás, gyaloglás és biciklizés. Azt tudja akárcsak a többi letölthető hasonló alkalmazás. Jómagam napi 10000 lépésre állítottam be azt mert túlsúlyos vagyok 80 kilogrammal. Állítólag. Viszont az nagyon jó, hogy a lezárt képernyőn mutatja mennyi lépésnél jár az ember. Valahogy ösztönöz , hogy az a szám minél magasabb legyen, még ha nem is érem el a napi 10000 lépést.

Eszközök

A szokásos alkalmazások között megtalálható az Óra, Jegyzettömb, Zseblámpa, Hangrögzítő, Számológép és a Letöltések. Viszont lássuk akkor az érdekesebbeket !

Eddig nem találkoztam olyannal, hogy alapból be legyen építve egy jelszavas védelem a fájlokra, igazából ez azért lehetséges mert nem nagyon volt lehetőségem olyan telefonhoz. A Huawei fájkezelőjén belül a szokásos opciók mellett van egy úgy nevezett Széf amit ha engedélyezünk akkor jelszóval tudjuk ellátni a fájlokat.

Továbbá ugyanitt az Eszközöknél találhatünk egy olyat, hogy Tükör. Ez a kis egyszerű alkalmazás az előlapi kamerát használni “tükörként”.

Valamint található egy Iránytű is amely miután engedélyeztük az alkalmazás működéséhez szükséges GPS -t , megmutatja a fölrajzi szélességi és hosszúsági fokokban az aktuális helyzetünk és, hogy milyen irányba térünk ki északhoz képest. Amennyiben elkezdek majd túrázni a jövőben – ha jobb idő lesz akkor igen –  akkor biztosan hasznát veszem majd. Ugyanitt ha balra csúsztatjuk az ujjunkat akkor egy stílusos vízmértéket láthatünk a képernyőn

Még Időjárás alkalmazással is találkozhatunk amit csak azért tartok hasznosnak mert a nap felkeltét és nyugtát is kiírja pontosan amellett, hogy 24 órás és 4 napos előrejelzéssel is szolgál nekünk.

Biztonsági mentésre is van külön alkalmazása amellett, hogy ha a 2 SIM-es verziót vásárolja az ember azt szintén itt tudja kezelni a SIM eszközöknél.

Valamilyen oknál fogva bizonyos alkalmazásokat a Legjobb alk. nevű tömbbe rakja. Nem tudom miért, pedig a Twittert egyszer sem nyitottam meg még a telefonon. Ugyanitt megtalálható a Facebook, a WPS Office ami az előretelepített dokumentumkezelő.

És végül, de nem utolsósorbant van egy Témák nevezetű alkalmazás ahol szemezgethetünk további letölthető témákkal amennyiben az alapértelmezett nem nyeri el a tetszésünket.Én lecseréltem mert egyszerűen nem tetszik, hogy ilyen hatalmas ikonok vannak. Olyan Windows-os csempék szerintem.

Mit is tud hívás és szöveges üzenetek terén?

Először is mint korábban említettem kétféle verziója van a telefonnak  egy SIM kártya microSD kártyás EVA-L19 valamint kettő SIM kártyás EVA-L09. Mindkét félét nano méretben kell belehelyezni. Ahhoz, hogy hívás közben  minél biztosabb legyen a kapcsolat 3 antennával is felszerelték a telefont, egy a hátlap tetején és a másik kettő az alja mögött található. Metrózás közben tisztán értettem a vonal másik felén levőt. Valamint ő is, hogy éppen az Arany János utcánál vagyok és a másik metrónak épp “Kérem vigyázzanak az ajtók záródnak.”

Az SMS írásakor többféle lehetőség adódik számunkra, hasznáhatjuk a hagyományos szövegkészletet az íráshoz vagy akár a Huawei Swype-ot. Továbbra is felajánlja hogy elmentse a szótárba az ismeretlen szavakat. Nálam mindig be van kapcsolva ez az automatikus felajánlása azoknak a szavaknak amik a legtöbbször voltak használva különböző esetekben. Nagyon hasznos tud lenni főleg ha siet az ember.

Audio

Ahhoz képest, hogy egy mono hangszóróról van szó szép tiszta hangja van, habár ezt csak a hangerő 3/4-ig lehet állítani róla utána torzítani kezd. Sajnos a mély hangokat ezért nem igazán tudja megszólaltatni. Kipróbáltam egy koncertfelvételt és csak ámultam. A hangszerek olyan szépen szólaltak meg belőle, hogy be lehetett azonosítani őket. A Drum and Bass már más téma. Viszont az egyértelművé vált, hogy a hozzá adott fülhallgató nem azt mondom, hogy  semmit sem ért, csak helyette bedugtam egy fejhallgatót és ég és föld volt a különbség. Szóval a fülhallgatót el lehet tenni tartalékba.

Adatkapcsolat

A rendszer automatikusan az erősebb  wifi jelhez kapcsolódik, 4G-n 300 Mbps a letöltési korlát míg 3G-n pedig 42 Mbps. A wifi-re nem volt panasz, a kétcsatornás 802.11a/b/g/n/ac szabványnak köszönhetően ugyanlyan gyorsan csatlakozott itthon a UPC wifi-re mint bent a Westendben amennyiben már előre le volt mentve a wifi a kapcsolódási pontok listájára. Wifi hotspotot csak kíváncsiság képpen próbáltam ki,a szintén androidos eszköz akadály nélkül csatlakozott a P9-hez.

Bluetooth-os kapcsolat verzióját tekintve 4.2 BLE jár hozzá. A számítógéppel való közvetlen adatátvtelt 1 GB-os fájllal nem a Huawei saját programján keresztül egy – másfél perc alatt oldotta meg míg a HiSuite-on keresztül  2-szer ennyi időt vett igénybe.

A navigálást tekintve az földön levő  antennák és routerek mellett a GPS és a GLONASS műholdak segítségével pillanatok alatt elérhetővé teszik a pozíciónk bemérését. Autós navigációhoz tökéletes valamint a Pokémon Go őrülteknek is.

Az egy SIM-es variáns nem nélkülözi az NFC-t, a dualSIM-es viszont igen. Az infra sajnos mindkét esetben kimaradt, pedig a P9 Plus rendelkezik ilyen modullal.

Üzemidő

Egy ilyen kaliberű telefonnál ez az egyik legfontosabb tényező. Kíváncsiságképp az egyik nap úgy döntöttem, hogy lemerítem teljesen. Elkezdtem sorozatokat nézni, de úgy aktívan miközben utaztam, mert egy alkalmazás azért mégis másképp veszi igénybe,az akkumulátort, nem úgy mintha egy filmet néz az ember. Videónézéssel 5 óra alatt merítettem le 5 %-ra ami az utolsó fél órán keresztül még bírta a gyűrődést. Úgy hogy csak készenlétben van nálam és alig nyomkodom kibírt egy napot,közel 15 órát. A 3000 mAh akkumulátort ezek után egy és fél óra volt míg feltöltötte 100 %-ra. Viszont egy kis melegedést tapasztaltam nagyobb igényű használatnál, nem volt vészes csak az a kérdés, hogy egy telefontok mennyit változtat ezen. Valamint volt egy olyan alkalom, hogy fényképeztem volna vakuval de már 15 %-on volt az akkumulátor és nem engedte már használni azt. Azért lejjebb is vihették volna ezt a számot, mondjuk úgy 10-re, de mindezek mellett nincs okom panaszkodni.

Fényképezés

 

A kamerájával abszolút meg vagyok elégedve hiszen felhős időben szép éles képet készít, nagyon sötétben a telefonon alig látható, de egy kis szerkesztéssel élesebbé válnak a körvonalak. Amint feltesszük a számítógépre egyből egy még kontúrosabb képet láthatunk magunk előtt. Ez azt jelenti, ha a kép egy része nagyon sötét még akkor is ki lehet hozni belőle a maximumot.Az előző cikkben kifejtett ok miatt van ez így. Fentebb a már említett felhős idő, valamint lent körülbelül ugyanott készült sötétben vaku nélkül készült fotók láthatók.Az első az eredeti a mellette levő kis szerkesztgetéssel. Csak annyit állítgattam rajta, hogy szemmel látható legyen a különbség. Annyi az egyetlen dolog amit hiányolok az a képstabilizátor. Még ha csak egy kicsit is remeg a kezed, már akkor homályosodik az egész. Tehát sebészek előnyben.

Van egy olyan érzésem, hogy még jó pár meglepetést fog okozni továbbra is a P9 számomra. Én mindig is jobban szerettem felfedezni a dolgokat mint, hogy valaki megmondja nekem azt. Gondolok itt kitapasztalni a kamerának a különböző fortélyait –  na az egy szép menet lesz – és egyéb opciókat. Eddig 10-ből 10-et kap a telefon néhány hiányossága ellenére és továbbra is kíváncsi vagyok mi lesz a következő dolog ami meg fog lepni.

Köszönöm, hogy velünk tartottatok, egy hét múlva jövünk a következő résszel!

Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek, nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmakról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessétek a M&D Blog további bejegyzéseit az alábbi közösségi média platformokon.

Mégegyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Apple Keynote: 2016 szeptember 7.

Sziasztok! Nos ez a nap is elérkezett. És az Apple ismét bemutatta az újdonságait. Így hát, mi sem tehettünk mást, mintsem követtük az események láncolatát, és most itt a várva várt összefoglaló.

Sok mindenről esett szó az idei Keynote alkalmával, igaz az első 45-50 perc az inkább az Apple különböző projekeiről szólt, főleg az oktatásban, illetve a vállalati környezetben.

Mi sem mutatja jobban mindezt, mint az, hogy Tim Cook a ConnectEd-el kezdte a bemutatót.

ConnectED

Tim Cook beszámolt a ConnectED sikereiről. Azoknak, akiknek a ConnectED nem mond semmit, ez gyakorlatilag egy program az Egyesült Államok kormánya, illetve az Apple között. Melynek köszönhetően jelenleg 114 oktatási intézmény, és ezzel együtt 4.500 tanár számára biztosítanak egy MacBook számítógépet, valamint egy iPadet. Ezen iskolák minden tantermét ellátják egy Apple TV-vel. És 50.000 tanulót látnak el egy-egy iPad-del.

iWork

Minden iWork (Pages, Numbers, Keynote) applikáció innentől kezdve Valós idejű kollaborációt tesz lehetővé. Ezzel félig meddig az üzleti felhasználókat, félig meddig pedig a már fentebb említett oktatási szektort célozzák meg. Hiszen az egyének közötti kollaboráció, a mai világban egyre fontosabb. Főleg, ha mindezt egyetlen szoftvercsomagon belül tudjuk megtenni.

És az iWork appok erre képesek, hiszen ezek az alkalmazások elérhetőek iPhone-n, iPad-en, Mac-en, illetve az iCloud webes felületén keresztül.

Apple Watch

Breathe

Új app, HealthKit része, gyakorlatilag egy újabb emlékeztető, ami ezúttal arra próbálja rávenni a felhasználókat, hogy legalább naponta egyszer végezzenek el egy légzési gyakorlatot.

SOS

Új app, mely lehetővé teszi, hogy egyetlen gombnyomással az adott ország segélyhívó szolgáltatását tárcsázzuk, illetve azonnal értesíthessük a vészhelyzeti kontaktjainkat, melyeket az iOS rendszerén keresztül állítottunk be.

Pokémon Go for Apple Watch

Erről azt hiszen nem nagyon kell mit írnunk… Talán csak annyit, hogy az app még idén megjelenik az AppStore-ban.

Apple Watch Series 2

Hát ez ugyebár várható volt, hogy a watchOS 3-al együtt megjelenik az új Apple Watch is. Na, de mit is kapunk az új Watch-tól?

  • 50 méteres mélységig való vízállóságát
    • Ennek megfelelően pedig egy új hangszóró designt, amely magát a membránt használja arra, hogy eltávolítsa a vizet az eszköz ezen részéből.
  • Az S2 SiP Chipset-et.
    • Amely egy két magos processzort tartalmaz, 50%-al nagyobb teljesítménnyel az előző évi modellnél.
    • Egy új GPU-t, mely képes a Night Sky for Apple Watch alkalmazást 60 fps-ben futtatni
  • Új kijelzőt
    • Ami elméletilg 1000 nit-es fényerőre képes. Ezzel pedig ez a legnagyobb fényerejű kijelző, amit az Apple valaha is szállított
  • Beépített GPS-t
    • Ami akár hálózati (GSM / CDMA) jel nélkül is képes működni.
  • Új stílusokat, és anyaghasználatot
    • A már meglévő
      • Alumínium
      • Rozsdamentes acél
      • 24k arany bevonatok mellé, megérkezett egy újabb is
      • Ez pedig nem más mint a kerámia

Series 2 | Hermés

A tavalyi év során az Apple és a Hermés már megmutatta, hogy mire képesek, amikor még exklúzívabb órát szeretnének létrehozni, és ebből idén sem volt hiány. Újabb termékek, amik tudásukban nem, de stílusukban nagyon is különböznek az alap modelltől.

Apple Watch Nike+

Kifejezetten futóknak kialakított óra az Apple és a Nike közreműködésével.

4 különböző stílusban lesz elérhető, ami gyakorlatilag nem jelent mást, mintsem 4 különböző színt.

Árak 

Második generációs, valamint Nike+ modellek, 

$369-től

Frissített első generációs modellek, a frissített két magos CPU-val

$269-től

2016. szeptember 9-től előrendelés minden modellre

2016. szeptember 13-tól watchOS3

iOS 10

Az iOS 10 funkcióról igazából nem sok új infót kaptunk, igaz a public beta tesztnek köszönhetően ezen a téren már nem is nagyon lehetett volna sok újdonságot bemutatni. Újabb funkciókkal gazdagodott Siri, illetve a Térkép. A HomeKit innentől kezdve még több eszközt támogat.

És körülbelül ennyi.

iPhone 7

“A legjobb iPhone amit valaha készítettünk”

14225479_1277142218970863_9016068209093162553_n

Na, de milyen újításokat végeztek Jony Ive, és az Apple mérnökei?

Design

Új színek

Jet Black

Mely csak egy magasfényű házzal érhető el. Mely egy az iPhone 4 / 4S-hez hasonló alumínium / üveg kialakítással érhető el.

Black

Ez gyakorlatilag egy matt felület, hasonló az iPhone 6 / 6S szériához.

Új Home Gomb, és Taptic Engine

  • Még megbízhatóbb működés
  • Több személyre szabható funkció
  • 3D Touch-hoz hasonló érintés, és erő érzékelés.
  • MacBook touchpad-ekhez hasonló visszajelzés (Haptic Feedback)

IP67 sztenderdeknek megfelelő ház kialakítás

Kamera

  • Optikai képstabilizáció minden iPhone 7 modellben
  • f/1.8 lencse
  • Új 12 megapixeles szenzor
  • Új vaku
    • 4 LED-es True Tone kialakítás
  • Mesterséges fény vibráció szenzorok, a mégjobb zajszűrés érdekéen
  • 25ms képfeldolgozás minden kép esetén
  • RAW felvételi mód
  • iPhone 7 Plus
    • Kettő lencse, egy sztenderd, és egy telefotó
    • Szoftveres újítások, depth of field (iPhone 7 Plus), Portré funkció a kamera appban.

Retina HD kijelző

A kijelző terén nem sok változás történt. Újabb színkalibrációk, a felbontás, és ezzel együtt az egy colra vetített pixelek száma ugyanannyi maradt, mint a 6S / 6S Plus modellek esetén. Azonban csakúgy, mint az Apple Watch Series 2 új kijelzőjénél, itt is elérték, hogy a panel 25%-al fényesebb legyen.

Audió

Sztereó hangszórók, egy az eszközök tetején, egy a már megszokott részen. Ezek 2x hangosabb egységek, mint a 6S/6S Plus esetében

EarPods

Lightning csatlakozó-n keresztül történő headset csatlakoztatás.

Lightning – analóg konverter minden iPhone mellé.

Azonban a legnagyobb újítás természetesen az EarPods-ok esetében nem ez, hanem a következő menüpontban található fejlesztések egyike.

Wireless

Apple AirPods

Vezeték nélküli kialakítás. A W1 chip-el szerelve. Ami az Apple első saját fejlesztésű vezeték nélküli kommunikációs egysége. Ezen felül az AirPods még infravörös szenzorokkal lett felszerelve, amelyek érzékelik, hogy mikor kerül az eszköz a fülünkbe, és csak abban az esetben kezdik meg a zenelejátszást. Továbbá a Siri vezérlése is elérhető lesz az AirPods-ról, mindezt egy dupla érintéssel. A beépített mikrofonok a hanghullámok, és az izmok rezgései alapján szűrik majd ki a háttérzajokat, és erősítik fel a hangunkat.

Persze az akkumulátor üzemidő issza meg mindennek a levét. Az AirPods az ígéretek szerint 5 órányi folyamatos használatot tesz majd lehetővé. A mellékel tok pedig egy PowerBank-ként üzemel majd, mely összességében 24 órányi működést tesz majd lehetővé az új fülhallgató számára.

Az AirPods-okat egyetlen egyszer kell majd csatlakoztatni akármelyik Apple eszközünkhöz, onnantól kezdve ugyanis iCloud-on keresztül szinkronizálásra kerülnek az adatok, ezzel elérve, hogy az Apple Watch, iPhone, iPad, valamint Mac készülékek használó is élvezhessék az AirPods-ban rejlő potenciált.

Természetesen a Wireless / Audió szekcióban szóba kerültek még az új Beats termékek is. Amelyek úgy szintén kihasználják majd a W1 chip képességeit. További információkért keressetek rá a Beats Solo3 Wireless, Powerbeats3 Wireless, valamint a Beats X kulcsszavakra.

ApplePay

Újabb országban teszik elérhetővé az ApplePay szolgáltatásait. Ez az ország pedig nem más mint Japán. Ezzel pedig az iPhone 7/7Plus modellekbe, valamint az Apple Watch Series 2 modellekbe beépített NFC chipek innentől kezdve a Felica szabvánnyal is kompatibilisek.

Teljesítmény

Nos a teljesítmény terén az Apple megcsinálta a szokásos húzását. Ismét 2x gyorsabb lett minden. Annyi a különbség, hogy az A10 Fusion chip immár 4 maggal rendelkezik. Mind a négy mag 64bites architektúrával dolgozik. És az Androidos eszközökhöz hasonló módon 2 nagyteljesítményű, és két alacsony energiafelhasználású modullal van dolgunk.

A GPU is változott, ezúttal egy 6 magos GPU-val dolgozik az A10 Fusion. Ez pedig már közel olyan megjelenítésre képes, mint a mostani konzolgeneráció.

Akkumulátor

“A leghosszabb akkumulátor üzemidő az iPhone-on”

Az iPhone 7, körülbelül 2 órával hosszabb üzemidőre képes mint a 6s, míg az iPhone 7 Plus, körülbelül 1 órát dob rá az iPhone 6S Plus üzemidejére.

Árazás

Na, hát itt jön az, amitől a megjelenés előtt mindenki rettegett, azonban Tim Cook elmondásai szerint az alap modellek ára semmiben sem különbözik majd az iPhone 6S / iPhone 6S Plus áraitól.

Mit is jelent mindez? Nos annyit, hogy az iPhone 7 modelleket, már $649-tól elhozhatjuk, 32GB-s verzióban. Míg az iPhone 7 Plus verziók $769-tól indulnak.

Egyéb “újításként” még azt említhetjük meg, hogy az iPhone 6S / 6S Plus modellek is frissültek. És immár ezeket is 32GB-s alap verzióban vásárolhatjuk meg.

Az érdeklődők 2016. szeptember 9-től rendelhetik elő a készülékeket, a kiszállítás az USA-ban, illetve az Egyesült Királyság területén szeptember 16-tól. Magyarországon szeptember 23-tól indul.

És ennyi lett volna az 2016-os Apple Keynote összefoglalója. Reméljük, hogy tetszett mindaz, amivel az elmúlt gyakorlatilag két órában megállás nélkül dolgoztunk. Hiszen mi mást csináltunk volna, ha nem folyamatosan ezen sorokat gépeltük?!

Amennyiben tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hiszen most úgy is mindenki ismét Apple, illetve iPhone lázban ég. Illetve, ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Vagy kövessetek minket a közösségi média platformok bármelyikén.

Ha kérdésetek lenne, akkor az elérhetőségeinket alább találjátok. Illetve amennyiben lemaradtatok a Keynote-ról, a következő linken (Microsoft Internet Explorer, vagy Microsoft Edge böngészőt használva) vissza nézhetitek annak minden pillanatát.

Nemsokára egy újabb cikkel jelentkezünk, ezúttal egy kicsit más témában, mint az eddig megszokottak. Addig is. Köszönjük a figyelmeteket! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

2016. év, 30-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok! Az eheti hírösszefoglalóval megkezdődik az utolsó hónap az idei nyárból -sajnálatosan-, de szerintem még most érdemes egy kicsit erőt venni magunkon, és egy jól ütemezett szabadságot kivenni, és az egész családdal elmenni egy jót nyaralni. Az eddigi előrejelzések szerint csak pár felhős napunk lesz egész hónapban,  és reméljük, hogy ez így is marad. Na de vágjunk is bele az eheti hírek kavalkádjába:

Hírek a nagyvilágból

Belföld

150 éves a budapesti kötöttpályás közlekedés

Bár arról viták folynak, hogy, 1866. július 30-án, vagy 1866. augusztus 1-jén indult-e útjának az első lóvasút Pesten. Ez azonban a mi szempontunkból annyira nem lényeges. Amit biztosan tudunk, hogy ez a lépés, egy új korszakot hozott el a főváros életében, és innentől kezdve már csak előre vezetett az út. Jöjjön egy kis történelem!

Az első napi bevétel 130 forint volt, a Kálvin tér-Újpest vonalon az első osztály menetdíját 20, a másodosztályét 15, a harmadosztályét 10 krajcárban határozták meg.

A főváros 1873-as egyesítését követően rohamosan nőtt azoknak a száma, akik Budapesten dolgoztak ugyan, de a környező települések olcsóbb telkein építkeztek. A megnövelt közlekedési igényekre való tekintettel – miután az 1880. évi XXXI. törvénycikk lehetővé tette a helyi vasút-vonalak létesítését – a lóvasutat üzemeltető Buda-pesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) elővárosi vasutak építéséről döntött. A lóvasúttal közös üzemet nem lehetett soká fenntartani, ezért a BKVT leányvállalatot hozott létre 1889-ben Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt. (BHÉV) néven.

1896. május 2-án indult el Budapesten a korának műszaki színvonalát messze meghaladó Millenniumi Földalatti Vasút. A magyar főváros a lóvasút után, a gőzvontatás lépcsőjét elhagyva, egyenesen a villamos-vontatás kor-szakába lépett, így Budapesten jelent meg először a kontinentális Európában egy teljesen villamos üzemű földalatti vonal.

Az utolsó, állati erővel vontatott kocsi 1898. július 2-án közlekedett a közforgalomban

Az első világháború utolsó évében már 1072 villamos vasúti jármű közlekedett Budapesten, vagy a főváros peremterületein. Ez a járműállomány 1918-ban több mint 382 millió utast szállított.

A margitszigeti lóvasút végül 1928. április 11-én, a tavaszi-nyári szezon előtt szüntette be üzemét, mint Budapest utolsó ilyen közlekedési eszköze, a helyét a mai napig is járó autóbusz vette át.

A BHÉV 1933-ban a főváros tulajdonába került. 1952-ben a HÉV-vonalak a MÁV irányítása alá kerültek, majd 1958-ban újra a fővároshoz, az újjászervezett BHÉV-hez helyezték őket.

1946-ra a Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt. (Beszkárt) villamoshálózata összesen 186 km volt. A vállalat nagy nehézségek közepette 921 kocsit üzemeltetett. Négyszáz villamos alkatrészhiány miatt a remízekben várakozott.

A második világháború után a fővárosi közlekedésben a széttagoltság évei következtek. A Fővárosi Villamosvasút Községi Vállat (FVKV), 1951-től Fővárosi Villamosvasút (FVV) legfontosabb feladata az új járművek beszerzése volt. Mára legendássá vált típusok születtek meg a hazai tervezőasztalokon és gyártósorokon. Az UV-k forgalomba állítása mellett (a házilagosan elkészített 3720-as kocsi sikere után) a Füzesi főműhelyben 1962-ben elkészült az első két vezetőállású csuklós villamoskocsi is. Ugyanebben az évben a 3235 és 3258-as UV kocsikból kísérleti csuklós járművet készítettek. Két évvel később elkészült az első hattengelyes csuklós villamoskocsi, újabb egy év múlva a nyolctengelyű kísérleti jármű. Még az ötvenes évek elején készített program szerint a régi favázas kocsikat acélvázasították.

Budapest Főváros tanácsa 1968. január 1-jével, a Fővárosi Villamosvasút, a Fővárosi Autóbuszüzem, a Fővárosi Kishajózási Vállalat, valamint a Budapesti Helyi Érdekű Vasút összevonásával létrehozta a Budapesti Közlekedési Vállalatot (BKV). Ezzel új, integrált közlekedési társaság született meg.

Képgalériánkat, az elmúlt 150 évről, alább találhatjátok!

Szutor Márk


Felfüggesztett Börtönre és vezetéstől való eltiltásra ítélhetik Jeddi Árpád Leventét!

Tavaly novemberben Árpád Levente Calaisnál felvette videóra az ott kialakult migráns helyzetet, kamionos szemszögből. A videóban jól látható, hogy rájuk húzza az autó kormányát. az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség szerint: “…a leálló sávban sok gyalogos van, akik megpróbálják lelassítani a teherforgalmat, illetve megállítani azért, hogy a kamionokra felkapaszkodva Angliába jussanak. A sofőr veszélybe sodorta az autópályán szabálytalanul közlekedő migránsok életét és testi épségét. A manőver következtében személyi sérülés nem történt, de a vádlott cselekményével az úttesten tartózkodók életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki”. Az ügyészség igaz kitért arra is, hogy nem csak a sofőr volt a hibás, hanem a migránsok is megszegték a KRESZ szabályait, DE nem lehet őket felelősségre vonni, mivel már utólag nem lehet azonosítani a szabálytalankodó gyalogosokat.

Sajnos nem tehetem meg, hogy személyes véleményemet közöljem Önökkel, mert nyomdafestéket nem tűr meg, de akkor és ott a kamionosok az életüket tették kockára, hogy eljussanak az Egyesült Királyság területére, és vissza. Nem egy késeléses, rablásos és bántalmazásos esetről lehetett hallani abban az időszakban, és itt tenném hozzá, hogy akik átvitték szabad akaratukból(vagy féltették az életüket), azokat az angol rendőrség megbírságolta nem is kevés pénzért, de megvolt kötve a kezük, mert nem tehettek semmit, mert ha ők bántják a menekülteket, akkor egyből lecsukják őket. Na de vissza az eredeti témához. Nem tartom jogosnak, főleg nem ennyi idő után újra elővenni ezt a témát, de ezt mindenféleképpen meg akartam osztani Önökkel, hogy sajnos ilyen is megtörténik.

Samu György


Külföld

Újra feltűnt Migaloo, a fehér púpos bálna Ausztrália közelében

Egy kedden megjelenő cikk arról számolt be, hogy Ausztrália közelében megjelent Migallo, a négy fehér púpos bálna egyike. Általában évente fel szokott tűnni a szigetország partjai mellett, ami idén is bekövetkezett. A televízió néha még élőben is közvetíti a bálna útját. Sokáig azt hitték, hogy ő az egyetlen albínó púpos bálna, de később kiderült, hogy egy hypopigmentált fajhoz tartozik, és ma már nem ő az egyedüli ismert példány. Migallo eddig két kis borjút nemzett, az egyiket Migallo Juniornak nevezték el.

migaloo-9.jpg

Samu György


Technológia

Boldog Születésnapot Windows 10

Hát ez a pillanat is elérkezett a Microsoft életében. A szokásos leégés, ami a Windows 8-al, és a Windows 8.1-el jött. Egy évvel ezelőtt, pontosabban 2015. július 29-én lett orvosolva, amikor is kiadták az “utolsó” felhasználóknak szánt Operációs Rendszerüket a Windows 10-et.

Azóta eltelt egy év, és a Windows Insider Program keretében nagyon sokan, köztük én is megtapasztalhatták a heti fejlesztéseket, és azokat az apró hibajavításokat, amik a Microsoft szerint a legfontosabbak voltak. Vagy más szóval, a mi fejünk fájt azért, hogy másoknak később jobb legyen!

Most azonban a The Verge elkészített egy olyan videót, amin a hamarosan megjelenő Windows 10 Anniversary Update legújabb, és talán leghasznosabb funckióit mutatják be! Ahogy a videóban is elhangzik az évfordulós frissítés 2016. augusztus 2-ától érhető majd el a normál felhasználók számára!

Szutor Márk


Snowden féle telefontok

Edward Snowden és Andrew “Bunnie” Huang megfigyelésbiztos “kütyüt” fejlesztenek. A céljuk ezzel, hogy a felhasználókat ne tudják a tudtukon kívül megfigyelni, lehallgatni. A telefontokra tehető akkumulátoros tok a készülék belső antennáira érkező elektromos jeleket figyeli, és jelez azonnal, ha bármilyen gyanús tevékenységet észlel.

Maga a szerkezet jelenleg egy 4,7 colos iPhone 6-ra lesz fejlesztve, de a leírást és a szoftvert elérhetővé teszik, hogy bárki kedvére módosíthassa. A tok figyeli a 2G/3G/4G hálózatokat, a wi-fi, a Bluetooth, az NFC és a GPS jeleket is. Ha azoknak épp nem kéne működniük, és mégis aktívak akkor azonnal riaszt. Ehhez egy apró monokróm kijelzőt tettek a tokra, ez mutatja a telefon mikor “sötétült el”, és hogy minden rendben van-e. A belső rendszertől, processzortól függetlenül fog működni.

Az amerikai titkosszolgálat tömeges megfigyelési módszereit felfedő informatikus abból indult ki, hogy “Ma már senki sincs biztonságban”. Egy átlagpolgár a hackertől, az újságírók és informátoraik pedig a titkosszolgálatoktól tarthatnak, főleg ha külföldön vannak, ellenséges területen vannak, vagy éppen háborús övezetben tevékenykednek.

20160722iphone-6-edward-snowden1.jpg
Rugalmas nyomtatott áramkörök felhasználásával érik el a kommunikációt az alaplap és a tok között.

 

A probléma ugyanis az, hogy a repülőgép üzemmódban is a GPS be van kapcsolva az újabb okostelefonokon, ahogy arra sincs garancia, hogy egy külső támadó ne tudná kikapcsolni azt. Sőt egy kártevő arra is képes, hogy egy kikapcsolt eszközt ne tudna bekapcsolni, ahogy az elektromágneses jeleket blokkoló Faraday-kalitka sem nyújt teljes biztonságot. A prototípus a tervek szerint jövőre készül el, a gyártást Kínában kezdik majd el.

Samu György


Autó – motor

Egymilliárd eurós beruházás indul Kecskeméten a Mercedes-Benz jóvoltából.

Az összegből 2018-ig új karosszériaüzem épül, a magyarországi telephely hatékony és innovatív berendezésekkel bővül.

A 99 ezer négyzetméter alapterületű új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordít a Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler AG. A teljes beruházás keretében a már meglévő üzemeket is fejlesztik, bővítik a kapacitást.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. mintegy 4000 embernek biztosít munkahelyet, 2015-ben a kecskeméti gyár több mint 180 ezer kompakt autót gyártott. A cég 2015 év végéig 320 milliárd forintot fektetett be Kecskeméten.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke arról beszélt, hogy a kompakt járművek új generációjának gyártásában fontos szerepe lesz a kecskeméti gyárnak, ahol a munkakörnyezet is kényelmesebbé, emberközpontúbbá válik, növelve a gyár rugalmasságát és hatékonyságát.

Szutor Márk


Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Tesla Gigafactory

További részletek az alábbi videóban.

Szutor Márk


 Pénzügy

Hetven éves a Magyar Forint

Úgy tűnik ez a hét, az évfordulók hete volt. Igaz ezek közül egyik sem annyira jelentős, mint a mostani hírünk.

A második világháború lezárása után egy olyan pénzügyi helyzet ütötte fel a fejét, ami ellen nem volt túl sok megoldás. 1945 tavaszától kezdve, egészen 1946. augusztus 1-jéig, a Pengő, (illetve több egyéb európai pénznem) hiperinfláción ment keresztül.

Már 1945 őszén látszott, hogy a folyamat megállíthatatlan, hiszen eddigre a százezer pengős bankjegy volt a legnagyobb címlet. Hamarosan pedig a még ennél is magasabb névértékű bankók is megjelentek.

A világ legnagyobb (név)értékű papírpénze is ekkor készült el, (bár forgalomba soha sem került) ez nem volt más, mint az Egymilliárd Billpengő.

hup_1000mb_1946_obverse

Kezdetben csak és kizárólag 10 és 100 forintos bankjegyeket hoztak forgalomba, ami már csak azért is figyelemreméltó, mert 1 forint értéke, 400 ezer kvadrillió papírpengőnek felelt meg. (1 Ft = 4.000.000.000.000.000.000.000.000 pengő) Igen az ott bizony 24 darab nulla a 4-es mögött.

A magyar pengő összes bankjegyéről készült képeket egyébként ezen az oldalon érhetitek el: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_peng%C5%91_p%C3%A9nzjegyei

A Forint története persze nem állt meg itt, hiszen 1947-ben elkezdődött aHUF_500_1975_obversez újabb sorozatú 10, 20, és 100 Forintosok nyomása. Ezen címletek azonban csak kinézetükben változtak az évek során. 1970. augusztus 21-én került forgalomba egy újabb bankjegy a sokak által jól ismert “Ady Endrés 500-as”.

HUF_1000_1983_obverse

Majd később 1983. június 27-én megjelent az 1000 Forintos is.

A rendszerváltás után a Magyar Nemzeti Bank úgy döntött, ho
gy a kis névértékű papír pénzeit bevonja, és helyettük újabbakat nem gyárt. Ezzel pedig eltűntek a 10, és 20 Forintos bankjegyek.

Megjelent azonban egy újabb címlet 1991. HUF_5000_1992_obversemárcius 25-én, ez volt az 5000-es.

Egészen 1998-ig voltak érvényben ezek a bankók. Majd az 1998-as, és 99-es években bevezették a ma már jól ismert 200,- 500,- 1.000,- 2.000,- 5.000, – 10.000,- és végül 2001-ben a 20.000 Forintos bankjegyeket.

A különöböző változatokról készült képeket itt érhetitek el: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_forint_p%C3%A9nzjegyei

Ezzel pedig el is érkeztünk a történet végéhez, magyarán napjainkhoz. Egyelőre nem túl sok adat érhető el arról, hogy vajon mi lesz a Forint jövője. De véleményem szerint továbbra is ez az egyik legszebb fizetőeszköz (legalábbis azok közül amikhez volt már szerencsém), így nagyon remélem, hogyha sikerül a későbbiekben bevezetni Magyarországon az Euro-t, akkor azokat a bankjegyeket is, hasonló műgonddal tervezik majd meg.

Szutor Márk


Légiközlekedés

Születésnapot ünnepeltünk (majdnem)

A többszörös Skytrax dijas, ultramodern légikikötő, mely a legforgalmasabb Európában, idén, azaz 2016. július 26-án, ünnepelte 70-ik születésnapját, a London Heathrow Nemzetközi Repülőtér. Ennek örömére, összeállítottunk egy galériát az elmúlt hetven év legfontosabb pillanataiból.

Heathrow az eredeti formájában

Aerial_photograph_of_Heathrow_Airport,_1955

A kép 1955-ben készült, és még jól látszik, az egy központi Terminál épület, valamint a 4 futópálya.

Terminal 3 megnyitása

Eredetileg Oceanic Terminal néven került a köztudatba, ez volt ugyanis a dedikált része a reptérnek, amely az 1961. november 13-ai megnyitása óta, a hosszútávú járatok kiszolgálásra volt hivatott.  Később 1987 és 1990 között a főépület átesett egy teljes felújításon. Majd 2006-ban elkészült a “Pier 6” amely kifejezetten az Airbus A380-asok kiszolgálására épült.

 

Manapság a OneWorld Alliance légitársaságai használják legfőképpen az épület együttest. Többek között a British Airways budapesti járata is innen indul, és ide érkezik.

Concorde első menetrend szerinti járata.

concordejpg-copy

1971. január 21-én. Heathrow és Bahrain között indult útjának a szuperszonikus légiközlekedés, és ezzel egy olyan korszak, ami talán joggal mondhatom, örökre változtatta meg a világot.

Az ötvenedik évforduló

33dd9c7900000578-3575084-on_2_june_1996_heathrow_airport_marked_its_50th_anniversary_with-a-144_14624541294841

Illetve erről az alkalomról megtaláltuk az eredeti videó felvételeket is. Melyeket itt tudtok megnézni.

Terminal 4 megnyitása

52113957

Terminal 4, 1986. április 1-jén került megnyitásra, Charles Wales-i herceg, és Diana, Wales-i hercegnő által. Az összes Heathrow-n lévő terminál közül ez a legkisebb, és egészen 2008-ig ez az épület adott otthont a British Airways számára, egészen a Terminal 5 megnyitásáig.

heathrow_lon_04_07_77
A Terminal 4 légi fotója

Terminal 5 (5A/5B/5C) megnyitása

538

Őfelsége II. Erzsébet, 2008. március 14-én nyitotta meg az újonnan felépült Terminal komplexumot. Az British Airways BA28-as járata, mely 2008. március 28-án hajnal 4:50-kor érkezett meg Hong Kong-ból, és elsőként hozott utasokat a vadonatúj épülethez.

A felújított Terminal 2 megnyitása

A reptér jövője.

Nos ezt illetően még mindig mennek a találgatások, és ezen sajnálatos módon a BRexit sem segített, a döntés lassan elhalaszthatatlanná vált a londoni, vagy London közeli repterek bővítéséről. Melyben jelenleg Heathrow, és Gatwick repterek versenyeznek. A volt miniszterelnök David Cameron, és London előző polgármestere Boris Johnson között is éles vita volt már az adott döntésről. Lévén, hogy Boris, Heathrow bővítése mellett igyekezett kampányolni, míg Mr. Cameron inkább egy teljesen új reptér építését javasolta volna. Egy biztos, a jelenlegi kormány ütemterve szerint a döntés miszerint Heathrow, vagy Gatwick kerül majd bővítésre, arról októberben hallhatunk majd újabb fejleményeket.

Addig is a látványtervek, és a személyes tapasztalatok alapján, én mindenképpen a Heathrow-i expanzió mellett tenném le a voksomat. Hiszen jelenleg a reptér rendelkezik azokkal a tömegközlekedési kapcsolatokkal, amivel Londonon belül, maximum London City Airport büszkélkedhet. 2018-tól a Crossrail is beszáll majd ezen összeköttetések üzemeltetésébe, illetve mivel a Terminal 5, és minden egyéb 2006 óta lezajlott konstrukció már eleve úgy lett kivitelezve, és úgy készült el, hogy a bővítés a későbbiekben egyszerűen, és gyorsan végrehajtható legyen.

_83916231_83916230

Szutor Márk


A Boeing 737-8 MAX megmutatta, hogy mire is képes

A szerencsésebbek élőben is megcsodálhatták a Boieng legújabb modelljének a képességeit a Farnborough-i légibemutatón. Nemrég azonban a gyártó közzétett a YouTube csatornáján egy olyan videót, amiben mindenki átélheti azokat a manővereket, amiket a teszt pilóták gyakoroltak, még az Egyesült Királyságba érkezés előtt. A közel 3 perces videó gyönyörűen mutatja meg, hogy mire is képes a modern avionika, és egy jól képzett személyzet.

Szutor Márk


A hét applikációja

Android

Prisma

Vége a bétatesztnek, hivatalosan is elérhető  az utóbbi idők legsikeresebb fotós alkalmazása a Play Áruházból! Kb egy hete szivárgott ki a Prisma androidos alkalmazásának béta verziója, és már meg is jelent az iOS-en elég komoly sikereket elért “képszerkesztő” alkalmazás. Nem véletlenül írtam idézőjelek közé. Maga az alkalmazás igazából nem szerkeszti, csak az előre beállított szűrők segítségével módosítja feldobja az adott képet.

Maguk a szűrők pedig nem a szó klasszikus értelmében értendőek, hanem speciális algoritmusok, amelyek a feltöltött fotókat, átértelmezve rajzolják újra.

A Prisma futtatásához szükséges internetkapcsolat is, és ajánlom a Wi-Fi elérést, mivel a korlátos kapcsolatot gyorsan “megeszi”.

Teszteltem magát az alkalmazást, és elég sokféle “szűrő” található benne, és elég jó módosításokat lehet végezni vele. Képes nagyon sokat javítani egy-egy alkotás minőségén, és humoros végeredmények kreálására is. Próbáljátok ki, szerintem élvezetes. Pár kép a végeredményről, amiben a profilképemen alkalmazom a szűrőket:

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

Heathrow Airport Guide

Egy ilyen hét után azt hiszem nem is eshetett volna másra a választás, mint a Heathrow Airport Guide iOS applikációjára.

Aki nem járt még Heathrow-n, de hamarosan onnan indul, vagy esetleg oda érkezik, még rosszabb esetben pedig ott száll át egy másik járatra annak mindenképpen hasznos utazótársat jelenthet majd ez az alkalmazás. Hiszen mindamellett, hogy a komplett reptér térképét, és pontos helyzetmeghatározást tartalmaz, ezzel is gondoskodva arról, hogy senki se tévedjen el a Terminal épületen belül.

A további funkciókat az alábbi képek tökéletesen megmutatják, ezen felül pedig a lenti linkre kattintva tölthetitek le az appot.

 

 

app-store-icon_2x

 

Szutor Márk


Windows Phone

Kobo eBooks

A jó öreg Kobo, gyakorlatilag az Adobe válasza az Amazon Kindle, illetve Audible szolgáltatásaira. Hogy mekkora sikerrel próbálták megfékezni az Amazont, az itt mondjuk nem is annyira lényeges. Azt azonban nehéz megmondani, hogy melyik platform kerülne ki győztesen a felhasználóbarátság szempontjából. És félreértés ne essék, itt nem a voksunkat tesszük le. Csupán úgy gondoltuk, hogy a kissé elfeledett appot mondanánk a komplett Windows élmény heti appjának!

kobo_ebook

windows-phone-icon_2x

Szutor Márk


BlackBerry

IMG_20160729_174829_edit

Igazából magam is meglepődtem, amikor rátaláltam erre az appra, ugyanis nem gondoltam volna, hogy az iOS, Android, illetve Windows Phone platformok mellett az IAG (International Airlines Group) illetve nekik köszönhetően a British Airways egy olyan alig használt operációs rendszeren mint a BlackBerry OS10 megjelentet majd bármilyen appot.

Lássuk tehát, hogy mit tud. Miközben épp ezt a tesztet készítettem, az app még egy frissítést is feldobott, így most már joggal mondhatom, hogy nem csak egy elfeledett projektről van szó. Hanem egy aktívan kezelt alkalmazásról.

IMG_20160729_174901

A főmenüben mondhatni a szokásos pontokat találjuk. Járatkeresés, a már lefoglalt járataink, a saját személyes adataink, és törzsutas tagságunk. Járatinformációk, és a check-in lehetőségei. Ahogy ez az alábbi képen is jól látszik.

output_I1bkrF

Ezen felül pedig, még olyan apróságokat is elrejtettek ebben a szoftverben, amit sem az iOS, sem az egyéb operációs rendszerek nem támogatnak. Mint például egy-egy járat folyamatos követése.

IMG_20160729_180258.png

Ugyan, funkcionalitásában szinte semmiben sem tér el, az amúgy más mobil operációs rendszereken is elérhető British Airways appoktól, azonban mindenképpen egy kellemes meglepetést okozott számomra az, hogy erre rátaláltam. Ezért választottuk a hét appjának a British Airways for BlackBerry-t.

logobbappworldSzutor Márk


Film és média

Beautiful Budapest

Ezzel a címmel jelent meg 1938-ban egy úti film, amelyre nem rég találtunk rá. Igazából függetlenül attól, hogy nem friss, és ropogós , mindenképpen érdekes az a körülbelül 10 perc, amit még akkor elmondanak. Vajon menyi állja meg a helyét még ma is?

Kattintsatok az alábbi linkre, és kiderül!

Szutor Márk


Hacksaw Ridge

A Hacksaw Ridge egy olyan, egyedülálló igaz történeten alapul, amit akkor is, és ma is elképzelhetetlennek tartanánk. Desmond Doss közlegény, aki átélte, és túlélte a II. Világháború legvéresebb csatáit, és megmentette 75 bajtársa életét, miközben nem viselt fegyvert.

Ezzel pedig ő lett az egyetlen ilyen amerikai katona mind az európai, mind a Csendes-óceáni fronton. Doss a háború lezárása után a Kongresszusi Érdemrendet is megkapta.

A rendezői székben: Mel Gibson

Főszereplők : Andrew Garfield, Sam Worthington, Luke Bracey, Teresa Palmer, Hugo Weaving, Rachel Griffiths and Vince Vaughn
Megjelenés : 2016. november 4.

 

Szutor Márk


A Mestergyilkos: Feltámadás

Mit is mondhatnék, Jason Statham, Tommy Lee Jones, robbantások, különböző módon likvidált emberek, akikről nem tudunk meg túl sokat, csak annyit, hogy valaki nem kedveli az illetőt túlzottan, ja és el ne felejtsem, Jessica Alba fürdőruhában! Kell ennél több egy nyári akciófilmbe? Nekem igazából nem! Újabb kötelező darab a listán 🙂

Szutor Márk


xXx visszatér

Hát igen, úgy tűnik ez az év, illetve a 2017-es év is az lesz majd a film iparban, amikor minden klasszikust egy kicsit megbolygatnak majd, és próbálnak lehúzni róla nem kevés hasznot. Mármint gondoljuk csak végig, Függetlenség Napja: Feltámadás, a fentebb említett Mestergyilkos: Feltámadás, és most a xXx. És persze ezt a listát még hosszasan lehetne sorolni.

Az minden esetre nagy meglepetést okozott, hogy ehhez a történethez is hozzányúltak. Hiszen az eredeti xXx egy lezárt történetnek minősült, azonban ez nem volt elég a rendezőknek, és a forgatókönyvíróknak, és Vin Diesel-t újra Xander Cage bőrébe bújtatták.

Szutor Márk


Anthropoid

És akkor most, hogy túl vagyunk a kötelező lehúzásokon, jöjjön most egy olyan film, ami talán tud majd újat mutatni a nyár folyamán. Az igaz történeten alapuló film, a II. Világháború egy a háttérben zajló hadműveletét mutatja be, amiben hőseink, a Végső Megoldás kidolgozóját, és a Birodalom harmadik legbefolyásosabb tisztjét, Reinhard Heydrich SS tábornokot próbálják kiiktatni.

Főszerepben:  Cillian Murphy, Charlotte Le Bon, Jamie Dornan, Harry Lloyd, Toby Jones, Anna Geislerová

Az Egyesült Királyságban, és az USA-ban 2016. augusztus 12-től. Magyarországon várhatóan: 2016. augusztus 13-tól látható majd a film. Addig is nézzétek meg a trailert. Ez alapján mindenképpen érdemes megnézni!

 

Szutor Márk


Whiskey Tango Foxtrot

Ugyan a film már nem mostani darab, hiszen ez év márciusában játszották a mozik, és filmszínházak. Nemrég találtuk meg azonban a trailer-t, illetve a DVD megjelenést. És azt kell, hogy mondjam, a látottak alapján azonnal rányomtam a rendelésre Amazonon.

A film önmagában nagyon jól megállja a helyét, Tina Fey, és Margot Robbie pedig hozzák a formájukat. Mindenképpen ajánlom megnézésre!

Szutor Márk


Programajánló

Belföld

Magic Night – A nagy illuzionista show!

13873092_1065360796874342_6445717955104054417_n

“Ahol a lehetetlen lehetségessé válik!”- jeligével meghirdetett Illuzionista shownak lehetünk szemtanúi augusztus 12-én, és és 13-án 22:00-kor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A varázslat és a szemfényvesztés világába vezetnek be minket:
Európa legfiatalabb illuzionistája: Vincent Vignaud,
A 2015-ös Merlin-díjas David Climent,
Kivételesen egyedi, elegáns stílusáról ismert Peter Marvey,
Illetve a külföldi világsztárok mellett fellép a magyar bűvészvilág egyik legnevesebb, nemzetközi hírű művésze Nagy Molnár Dávid is.

Részletes leírásért:
http://www.szabadter.hu/programok/item/2069-revu-cirkusz.html#színlap
Illetve jegyvásárlásért:
http://www.szabadter.hu/programok/item/2069-revu-cirkusz.html#jegyvásárlás

Samu György


Rockbalaton

A rockzene nagyjai Fonyódon gyülekeznek Augusztus 12-14 között.

12615560_1005034772868872_2317787967577994519_o-1024x724
A teljes programért és jegyrendelésért :
http://rockbalaton.com/

Samu György


Sziget Fesztivál 2016

logo

Ha Augusztus akkor Sziget! Idén Augusztus 10-17 között kerül megrendezésre a Sziget Fesztivál.

A részletes leírásért, jegyvásárlásért: http://sziget.hu/fesztival

Illetve az idei Sziget “himnusza”:

Samu György


I Love Retro Fesztivál

A nagy sikerű Siófoki Nagy Retro Fesztiválok(2014,2015) és a Karácsonyi Nagy Retro Fesztivál(2015) után új helyszínen, fantasztikus Balaton-parti környezetben, a balatonfűzfői Surf Beach-en kerül megrendezésre a 3 napos I LOVE RETRO Fesztivál!

További információkat a fellépőkről, a jegyvásárlásról, és az egyéb tudnivalókról, az alábbi képre kattintva találhattok.slide_01

A fesztivál kezdetéig pedig mi is igyekeztünk egy kicsit a Retro hangulatról gondoskodni!

Szutor Márk


Köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok, és reméljük, hogy ismét érdekes információkkal, és hírekkel tudtunk szolgálni, a programajánlóról már nem is beszélve. Hamarosan visszatérünk egy újabb cikkel, és folytatjuk a félbemaradt “Tippek és Trükkök” sorozatunkat. Illetve készülőben van egy másik már valószínűleg régen elfeledett téma újraélesztése is, úgyhogy ebben a hónapban is mindenképpen érdemes lesz velünk tartani.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert el tudjunk érni. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress felületén keresztül, vagy like-oljátok a Facebook oldalunkat. Addig is, ha bármilyen kérdésetek, javaslatotok van, akkor írjatok nekünk az alábbi elérhetőségeink bármelyikén. Hamarosan találkozunk!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©