Életünk ABC-i (L/Ly)

Márk:

 L – Litvánia

2011. októberét írta a naptár, amikor is erre a túrára indultam el. A Comenius program keretében tölthettem el egy hetet a volt szovjet tagállamban. És megmondom őszintén, hogy talán ez volt az az egy hét az életemből amire nem az ott történt események miatt, hanem leginkább a környezet miatt mindig emlékezni fogok!

Alapvetően az ország elég éles kontrasztot mutat, és külső szemmel nagyon furcsa lehet majd, Vilnius-t látni, és mindezek után utazni alig ötven kilométert, ahol még a bolsevizmus eredménye továbbra is megmutatkozik mindenen. Azonban pont emiatt, hogy láthattam mindazt, amiről szeretett humoristám Hofi Géza, illetve rokonaim, és az ő ismerőseik közül nagyon sokan meséltek, hogy mégis milyen volt az “átkos rendszer”.

Az mindenképpen egy olyan élmény volt számomra ami miatt büszke vagyok arra, hogy részt vehettem ezen az egy hetes túrán, és elutazhattam egy olyan országba, ahova valószínűleg nem sokan mennének!


György:

 L – Lustaság

Ez egy igazán nem kifejtésre méltó, és a szerkesztő kollégáim leírásához méltatlan szó, de mégis ez jut eszembe az L betűről először. A lustaság, mint olyan szerves részét képezi a mindennapjaimnak is, viszont igyekszek a legtöbbet kihozni, hiszen “A hősök a végkimerülésbe halnak bele”.


László:

L – Labdarúgás

 

Ha már egy korábbi alkalommal már megemlítettem a labdarúgást, akkor úgy gondolom, hogy illik egy kicsit többet is írnom róla. Még Fóton mikor a Gyermekvárostól 2 percnyire laktunk, életem abban az időszakában sokat jártam ki az ott levő focipályára. Eleinte nem engedtek fel a pályára focizni, hiszen fiatal voltam még ahhoz, hogy az idősebb srácokkal focizzak.

Addig, míg elég idős nem lettem, gyakorlatilag kispadra ültettek és csak akkor volt esélyem rúgni a bőrt mikor korábban mentem le mint ők. Tehát iskola után egyből. Mikor körül belül 11-12 éves lehettem, akkor felengedtek az aszfaltból készült pályára, amin ha elestél, akkor véged volt.  Először mezőnyjátékosként játszottam. Se elől, se hátul nem volt semmi közöm a labdához. Ezután beállítottam a kapuba. Hát itt sem voltam sikeresebb, de néhány lövés eltalált és ez elég volt ahhoz, hogy ott ragadjak a ketrecben.

Az évek során szerencsére egyre jobban belerázódtam a védésbe és elkezdtem élvezni a játékot kapusként. A mai napig szívesen vagyok a futballtornákon kapus, viszont ha úgy lehetőségem van mezőnyjátékosként játszani, akkor szívesen kimegyek és igyekszek minél többet hozzátenni a csapat játékához. Hiszen a részvétel a fontos, a győzelem már csak egy bónusz, igaz?

 

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Még egyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Életünk ABC-i (I/Í)

Sziasztok! Ismét elérkezett a péntek, és ezzel már szokásunkhoz híven egy újabb fejezetbe engedünk betekintést az életünkből.

Márk:

I – Ideológia

Nos úgy gondolom, hogy alapvetően mindannyiunk valamilyen rendszer szerint éli az életét. Van egy elképzelése arról, hogy mi az amit kezdeni szeretne vele, és mi az amit mindenképpen elítél, vagy, ha mást nem akkor csak rossz szemmel néz az adott dologra.

Nekem is meg van a saját felfogásom, a saját ideológiám, és ezt felhasználva alakítom a mindennapjaimat, és hozom meg a döntéseimet. És nem kell itt túlságosan nagy dolgokra gondolni, mindössze arra, hogy

Mivel egyedül élek, és olyan beosztásban dolgozom, ahol nem csak saját magamért, de másokért is felelős vagyok, ezért számomra a munka az első. Mindezek után jöhet csak az, amit éppen most is csinálok, azaz ezt a cikket, és ezt a blogot szerkesztem.

De ez persze, csak egy aspektus, és egy nézőpont, ezen felül még számtalan oldalról meg lehet közelíteni ezt a kérdést, azonban nem szeretnék túl sok titkot lelőni.


György:

I / Í – Igazság

Sajnos, vagy nem sajnos és olyan ember vagyok aki általában megmondja az igazat, még ha nem is feltétlen pozitív az adott illető számára. Továbbá elvárom másoktól, hogy akkor is az igazat mondják meg nekem, ha az esetleg számomra annyira nem jó, és kicsit zokon veszem.


László:

 I – Injekciós tű

Alapjában véve nem félek sok mindentől, viszont az injekciós tűtől rettegek. Még régebben a Bókai Gyermekklinikán vért vettek tőlem, csak nem találták meg a vénámat és sajnos körülbelül 10 percen keresztül próbálkoztak.

A végeredmény az lett, hogy a bal karomba négyszer, a jobba pedig kétszer szúrtak mellé, mielőtt sikeresen eltalálták volna az eret. Nos, azóta gyakorlatilag rettegek a véradás gondolatától is.


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Még egyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Életünk ABC-i (H)

Sziasztok! Ismét elérkezett a péntek, és ezzel már szokásunkhoz híven egy újabb fejezetbe engedünk betekintést az életünkből.

Márk:

H –

Nos a mai témám egy kicsit érdekes, mivel ezt nem tartom éppen egy olyan eredménynek amire büszke lennék. Ellenben mindenképpen egy olyan “élmény” volt ez számomra, ami igencsak meghatározó szerepet tölött be az életemben.

 


György:

H – Hűség

Ezt nem feltétlenül a párkapcsolatokra kell jelen esetben érteni. Hű maradni önmagadhoz, az elveidhez, a barátaidhoz és mindenhez ami eddig te voltál. Én úgy akarom/próbálom élni az életemet, hogy saját magamhoz hű legyek és minden amit csinálok az ÉN legyek.


László:

H – Híd Terabithia földjére

Kathrine Paterson könyvéből készült film az egyik kedvencem, azért mert mindaz megtalálható benne amit szeretek. Fantázia, család, barátok. Nem szó szerint a könyvet láthattuk a mozivásznon, de eléggé közel van ahhoz, hogy azt mondjam igen ez a film nem hagyott ki részleteket. A könyv olvasáskor is könnyen azonosulni tudtam a főszereplővel és az, hogy fantasy elemek is vannak, teljesen magába szippantott. Egy dolgot bántam nagyon ami pedig az volt, hogy rövidre sikerült. A film nézésekor természetesen igyekeztem a saját elképzelésemet a készítőkéhez hasonlítani és azt kell mondjam, hogy elég jó munkát végeztek.

 

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Még egyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Életünk ABC-i (E/É)

Sziasztok! Ismét elérkezett a péntek, és ezzel már szokásunkhoz híven egy újabb fejezetbe engedünk betekintést az életünkből.

Márk:

E – Erasmus, Első cikk

Ismételten eltérek az előre megbeszéltektől, és attól amit letisztáztunk, de számomra ez a két dolog összefügg, és most másik nagy klasszikus következik.

Mint a borsó, meg a héja

Hiszen, ha nem történt volna meg az egyik, talán soha sem következett volna be a másik. Bár igaz, ezt már nem fogom megtudni. Minden 2014. szeptember 11-én kezdődött. Amikor is 07:30-kor egy elég kellemetlen repülőút után leszálltam a WizzAir W62201-es járatáról, majd másnap valamikor hajnal fél 2 körül sikerült megérkeznem Newcastle-be. Ekkor váltam valóban Erasmus-os diákká, és jutottam el úgy külföldre, hogy tudtam, hogy nem csak két hétig maradok majd. Emlékszem még a régi napok közül majdnem mindegyikre, a döntésre, amikor megigényeltem a National Insurance számomat, amikor besétáltam az The Royal Bank of Scotland, Grey Street-i bankfiókjába, hogy megnyissam a számlámat. Azonban mindezek mellett emlékszem még egy másik napra is, egy novemberi délutánon kezdődött minden, amikor is neki álltam egy rövid cikk a WordPress iOS applikációjában. Majd nem sokkal később megszületett a kész mű, “Ha még nem tudtalak meggyőzni” címmel. Ezzel pedig elindult ennek a weblapnak a története.

Számomra pedig ez mindig is sokat jelentett, és bár elismerem voltak üres időszakok, amikor nem publikáltam, és voltak olyan hetek, és hónapok, amikor bizony-bizony felmerültek késések. Mégis mostanra az életem szerves részévé vált az, hogy ezt a weblapot további szerkesztőségi (elv)társaimmal szerkesszem. És ennek megfelelően azt hiszem joggal mondhatom, hogy számomra ez volt a legnagyobb dolog amit az E betűhöz társítani tudtam.


György:

É- Élet

Ezt nem nagyon kell megmagyarázni szerintem, de azért leírom amit erről gondolok. Az élet, legyen bármely formája természetes, és tőlünk valamelyest független keletkezik, kiteljesedik és végül visszatért a földbe. Számomra minden élet egyenértékű legyen az állat, ember vagy bármi más amit az Élet szóval jellemezni lehet. Buddha szerint:

„Az élet egy folyamatosan változó mozgás:
a gyermek születése a csecsemő halálát jelenti,
aztán a kamasz megszületése a gyermek halálát.” „Nincs semmi,ami állandó:a nap és a hold felkel,majd lenyugszik;
A tiszta,áttetsző napot a sötét,sűrű éjszaka követi.
Minden változik,óráról órára.”


László:

É -Édesség

Már kiskoromban is igen fogékony voltam a cukor alapú finomságokra és ez valahogy megmaradt továbbra is. Az a jellemző, ha utazok valahova akkor elég valószínű, hogy legalább az ételek fele édesség formájában jut a szervezetembe, főleg ha sikerül tallni valami nagyon finomat. Amilyen mennyiségben képes vagyok enni belőle már rég diabéteszt kellett volna kapnom ( meg a kisebbik öcsémnek aki szintén szereti az édességet ). Létezik, hogy cukorbeteg vagyok csak nem tudok róla?  Ha egyszer mégis az leszek akkor sem fogok lemondani róla. A csokoládék közül a kedvencem az ilyen extracsokis, azért mert amikor azt eszem olyan érzésem támad mintha soha nem fogyna el. Valamint ott vannak a gumicukrok is amik közül a savanyú és a nagyon puha fajták ízlenek. Képes vagyok télen fagylaltot enni mind azok ellenére, hogy körülöttem mindenki betegeskedik és kint röpködnek a mínuszok. Szerencsére nem nagyon fáztam még meg a fagylaltnak köszönhetően, nem híztam el a csokitól és szerintem még nem is lettem diabéteszes a gumicukortól. Nem is leszek remélhetőleg, mert számomra nincs olyan, hogy túl sok édesség.

 


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Még egyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Életünk ABC-i (D/Dz/Dzs)

Márk:

D – Dunaújváros

Azt hiszem, hogy nem kell sokaknak bemutatnom ezt a várost, és a múltam ezen részét. Hiszen az itteni főiskolai tanulmányaimon keresztül juthattam el Angliába, és ennek köszönhetem, hogy ez a blog is megszületett.

György:

D – Dalok

Nem túlzás azt mondanom, hogy ha átlagosságban is beszélek, akkor a zene sok ember életében igen fontos. Elég sokfajta zenét hallgattam már meg, de a hangulatom változtatja a műfajt.


László:

D – Dózs György Gimnázium

2000-től 2006-ig a fentebb említett oktatási intézmény tanulója voltam. Hát úgy van ahogy mondják – legalábbis többnyire – csak a jó dolgokra emlékszem. A testnevelés órai állandó focik, mert úgy volt elosztva, hogy az A és B hatévfolyamos osztályok testnevelés órán szét voltak szedve úgy, hogy külön a lányok és a fiúk. A tanárunk Mester Attila volt aki úgy tartotta az órákat emlékeim szerint – majd valaki csak kijavít ha nem – hogy az előző órai teljesítmény és viselkedés alapján döntötte el, hogy hogyan alakul a következő tesi óra. Általában mi voltunk “rendesebbek ” ezért nagyon sokszor végig fociztuk az órát. Akár 10 centi vastag hóban amelynek az alja jeges volt, vagy pedig szakadó esőben i ugyanolyan kedvvel fociztunk mindig. Szinte mindegyik osztálykirándulás tartott valami meglepetést és a tánc órák  – persze én voltam az egyetlen falábú – nagyon fel tudtak dobni egy igazán unalmas napot. A kémia órák Andrikovics tanárnővel, ő volt az egyik kedvenc tanárom hiszen ő mindig azt kereste amit a diák tud nem pedig azt amit nem.


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Még egyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

A Hét Appja Bővebben (Windows): Spotify

Azt hiszem zene streaming szolgáltatásokat senkinek sem kell bemutatnunk?

Hiszen ezek közül jó párat ismerhetünk, Apple Music, Play Music, SoundCloud, és ezt a listát még hosszasan lehetne sorolni.

Azonban ezek közül egyik sem vitt akkora színt az életünkbe mint a Spotify!

Miért is mondom mindezt?

Nos alapvetően annak köszönhető ez a véleményem, hogy a magam részéről a szolgáltatást szinte a megjelenése óta használom, és ennek megfelelően lelkesedem azokért az újításokért, amiket létrehoznak.

De a legnagyobb kedvencem az mindenképpen az előre beállított lejátszási listák. Melyeket gyakorlatilag kismillió különböző feltétel alapján szűrhetünk. Ilyenek lehetnek például a hangulatunk, a napszak, a műfaj amit éppen hallgatni szeretnénk, és természetesen az első lehetőségre történő kattintás után, még megintcsak ugyanennyi áll rendelkezésre.

És bár tudom ez soknak tűnhet, legalábbis az elmondottak alapján nem feltétlenül jutnánk el addig, hogy bármikor is zenét hallgatunk. De körülbelül három kattintásból máris elindíthatunk egy-egy listát.

Persze ezek nem mindig lesznek a mi feltétlen kedvenceink, sőt a legtöbb esetben inkább csak klisékkel, és klasszikusokkal találkozhatunk, mint például a Songs to Sing In The Shower. Ahol a Journey – Don’t Stop Believin’ -jétől kezdve, az Earth Wind and Fire – September c. számáig találhatunk meg olyan dalokat, melyeket az eredeti előadókon felül nem sokan képesek helyesen énekelni.

Részemről mondjuk az alkalmazás használata kimerül általában a Late Night Jazz, illetve az egyéb lassú, és egy pohár whiskey mellé tökéletes zenére vágyom. Mindezt pedig úgy, hogy egy centet se kelljen fizetnem érte.

Nos erre kiváló az alkalmazás, lévén, hogy összesen fél óránként egyszer, körülbelül 30 másodpercre szakítja meg az élményemet egy-egy reklám. És akkor is annyira beleolvad mindez abba amit hallgatok, hogy szinte észre sem veszem. Persze mindezek a prémium előfizetéssel teljesen eltávolíthatóak, és ez esetben már a zeneszámokat offline használatra is elmenthetjük.

Amennyiben kipróbálnátok az alkalmazást, akkor, a Windows XP, Vista, Windows 7, Windows 8.0, Windows 8.1, valamint Windows 10 asztali operációs rendszerekre fejlesztett változatot az alábbi linkre kattintva.

https://www.spotify.com/uk/download/windows/

Míg a Windows Phone mobil operációs rendszerre fejlesztett alkalmazást, a hivatalos ikonra kattintva tölthetitek le!

windows-phone-icon_2x

Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek, nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmakról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessétek a M&D Blog további bejegyzéseit az alábbi közösségi média platformokon.

Mégegyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Termékbemutató: Huawei P9 (Második rész)

Sziasztok! Múlt alkalommal egy általános összefoglalót olvashattatok ami most egy kicsit másképp lesz, hiszen a tapasztalataimat is megosztom veletek egy hét után.

Először is azzal kezdeném, hogy a telefon jóval meghaladta azt amit egyáltalán vártam tőle miután így utána olvastam.  Ahhoz képest mi mindennel pakoltam tele még azzal ami egyáltalán nem kell, csak mert új a telefon.

Szóval miről is fog most ez a rész szólni?  Egy belepillantás az alapértelmezett alkalmazásokba – remélem sikerül megtalálnom őket a sok egyéb között – és azok funkcióiról. Hívással és üzenetkülddéssel kapcsolatban néhány információ valamint a wifi-ről és a telefon adatátviteli sebességéről másik eszközre. Szó esik még kép és hanggal kapcsolatos tapasztalataimról is.

Mivel ez életem első Huawei telefonja, nem lepődnék meg , ha elsiklok bizonyos dolgok felett. Viszont igyekszem lehető legpontosabban leíri azt amit  csináltam és láttam, hallottam.

Először is a kezdőképernyőn az alapvető ikonokat megtaláljuk. Ezek természetesen módosíthatóak , viszont ami nem az a legalul levő 3 fő állapot gomb. A vissza , a home és az alkalmazáskezelő. Ezek tulajdonképpen akár a telefon érintőkijelzőjén kívülre is kerülhettek volna rendes gombként mintsem, hogy a helyet foglalnák el. Remélem mások is egyet értenek velem. A képernyőt fentről lefelé húzva elérhetővé válnak az értesítések és a parancsikonok valamint egy képernyő fény szabályzó. Természetesen a legfölső részen a szolgáltató és egyéb állapotikonok foglalnak el helyet az akkumulátorszint és az óra mellett.

Semmi extra.

Akkor haladjunk tovább. A menüt nem külön gomb hozza elő hanem egyszerűen csak oldalra lapozunk és máris elérhetővé válnak a alkalmazásaink. Összesen 5 ilyen lap van amiből az egyik ugye a főképernyő . Minden egyes lapozáskor a legalsó ikonsor a hívás, névjegyek, internet és a kamera fix marad. Engem igazából nem zavart, hogy ez így van megoldva, most nem mindegy hogy megnyomom az ikont vagy húzok egyet a képernyőn? Megszokás kérdése az egész.

Alapértelmezett alkalmazások. Nem fogok most felsorolni ilyeneket, hogy zene naptár és a többi, hanem a huawei saját alkalmazásait igyekszem bemutatni a továbbiakban pár mondat erejéig.

Előre telepített telefonkezelő alkalmazása van, igazából nem éreztem nagy különbséget azután miután elvégeztem vele egy rendszertisztítást. Esetleg csak azért fogom majd ezt megtenni, hogy a felesleges fájloktól megszabaduljak  A rendszer optimalizálás mellett forgalomkezelést is tud kezelni, ami azt jelenti, hogy be tudjuk állítani milyen program élvezzen elsőbbséget és mit tiltson le. Valamint ugyanitt a wifi hotspotot is be lehet állítani. Akkumulátor használattal, értesítésekkel és alkalmazások lezárolásával is találkozhatunk. Utóbbit jelszóval érhetjük el ami a PIN kódunk. Nem használtam eddig

Visszalépve egy HiCare nevű ikonnal találkozunk mely egy szívecskét tartalmaz, azt hittem valami egészségügyi alkalmazás de nem. Minden amit a telefonról és használatáról tudni szeretnél. Olyan Gyakran Ismételt Kérdések inspirálhatta szerintem az elkészítését. Nem volt még túl sok időm tanulmányozni, de nagyon hasznosnak találtam. Mindenképpen érdemes böngészgetni, többet tudtam meg a telefonról mintha egy vaskosabb használati útmutatót olvastam volna el. Az egészben az a pláne, hogy kapcsolatba lehet lépni az ügyfélszolgálattal is,  segítséget lehet kérni többféle fórumon is.

Ezek után találkoztam az igazi Egészség alkalmazással. Beállíthatod milyen célokat szeretnél elérni a testömegindexed alapján. Futás, gyaloglás és biciklizés. Azt tudja akárcsak a többi letölthető hasonló alkalmazás. Jómagam napi 10000 lépésre állítottam be azt mert túlsúlyos vagyok 80 kilogrammal. Állítólag. Viszont az nagyon jó, hogy a lezárt képernyőn mutatja mennyi lépésnél jár az ember. Valahogy ösztönöz , hogy az a szám minél magasabb legyen, még ha nem is érem el a napi 10000 lépést.

Eszközök

A szokásos alkalmazások között megtalálható az Óra, Jegyzettömb, Zseblámpa, Hangrögzítő, Számológép és a Letöltések. Viszont lássuk akkor az érdekesebbeket !

Eddig nem találkoztam olyannal, hogy alapból be legyen építve egy jelszavas védelem a fájlokra, igazából ez azért lehetséges mert nem nagyon volt lehetőségem olyan telefonhoz. A Huawei fájkezelőjén belül a szokásos opciók mellett van egy úgy nevezett Széf amit ha engedélyezünk akkor jelszóval tudjuk ellátni a fájlokat.

Továbbá ugyanitt az Eszközöknél találhatünk egy olyat, hogy Tükör. Ez a kis egyszerű alkalmazás az előlapi kamerát használni “tükörként”.

Valamint található egy Iránytű is amely miután engedélyeztük az alkalmazás működéséhez szükséges GPS -t , megmutatja a fölrajzi szélességi és hosszúsági fokokban az aktuális helyzetünk és, hogy milyen irányba térünk ki északhoz képest. Amennyiben elkezdek majd túrázni a jövőben – ha jobb idő lesz akkor igen –  akkor biztosan hasznát veszem majd. Ugyanitt ha balra csúsztatjuk az ujjunkat akkor egy stílusos vízmértéket láthatünk a képernyőn

Még Időjárás alkalmazással is találkozhatunk amit csak azért tartok hasznosnak mert a nap felkeltét és nyugtát is kiírja pontosan amellett, hogy 24 órás és 4 napos előrejelzéssel is szolgál nekünk.

Biztonsági mentésre is van külön alkalmazása amellett, hogy ha a 2 SIM-es verziót vásárolja az ember azt szintén itt tudja kezelni a SIM eszközöknél.

Valamilyen oknál fogva bizonyos alkalmazásokat a Legjobb alk. nevű tömbbe rakja. Nem tudom miért, pedig a Twittert egyszer sem nyitottam meg még a telefonon. Ugyanitt megtalálható a Facebook, a WPS Office ami az előretelepített dokumentumkezelő.

És végül, de nem utolsósorbant van egy Témák nevezetű alkalmazás ahol szemezgethetünk további letölthető témákkal amennyiben az alapértelmezett nem nyeri el a tetszésünket.Én lecseréltem mert egyszerűen nem tetszik, hogy ilyen hatalmas ikonok vannak. Olyan Windows-os csempék szerintem.

Mit is tud hívás és szöveges üzenetek terén?

Először is mint korábban említettem kétféle verziója van a telefonnak  egy SIM kártya microSD kártyás EVA-L19 valamint kettő SIM kártyás EVA-L09. Mindkét félét nano méretben kell belehelyezni. Ahhoz, hogy hívás közben  minél biztosabb legyen a kapcsolat 3 antennával is felszerelték a telefont, egy a hátlap tetején és a másik kettő az alja mögött található. Metrózás közben tisztán értettem a vonal másik felén levőt. Valamint ő is, hogy éppen az Arany János utcánál vagyok és a másik metrónak épp “Kérem vigyázzanak az ajtók záródnak.”

Az SMS írásakor többféle lehetőség adódik számunkra, hasznáhatjuk a hagyományos szövegkészletet az íráshoz vagy akár a Huawei Swype-ot. Továbbra is felajánlja hogy elmentse a szótárba az ismeretlen szavakat. Nálam mindig be van kapcsolva ez az automatikus felajánlása azoknak a szavaknak amik a legtöbbször voltak használva különböző esetekben. Nagyon hasznos tud lenni főleg ha siet az ember.

Audio

Ahhoz képest, hogy egy mono hangszóróról van szó szép tiszta hangja van, habár ezt csak a hangerő 3/4-ig lehet állítani róla utána torzítani kezd. Sajnos a mély hangokat ezért nem igazán tudja megszólaltatni. Kipróbáltam egy koncertfelvételt és csak ámultam. A hangszerek olyan szépen szólaltak meg belőle, hogy be lehetett azonosítani őket. A Drum and Bass már más téma. Viszont az egyértelművé vált, hogy a hozzá adott fülhallgató nem azt mondom, hogy  semmit sem ért, csak helyette bedugtam egy fejhallgatót és ég és föld volt a különbség. Szóval a fülhallgatót el lehet tenni tartalékba.

Adatkapcsolat

A rendszer automatikusan az erősebb  wifi jelhez kapcsolódik, 4G-n 300 Mbps a letöltési korlát míg 3G-n pedig 42 Mbps. A wifi-re nem volt panasz, a kétcsatornás 802.11a/b/g/n/ac szabványnak köszönhetően ugyanlyan gyorsan csatlakozott itthon a UPC wifi-re mint bent a Westendben amennyiben már előre le volt mentve a wifi a kapcsolódási pontok listájára. Wifi hotspotot csak kíváncsiság képpen próbáltam ki,a szintén androidos eszköz akadály nélkül csatlakozott a P9-hez.

Bluetooth-os kapcsolat verzióját tekintve 4.2 BLE jár hozzá. A számítógéppel való közvetlen adatátvtelt 1 GB-os fájllal nem a Huawei saját programján keresztül egy – másfél perc alatt oldotta meg míg a HiSuite-on keresztül  2-szer ennyi időt vett igénybe.

A navigálást tekintve az földön levő  antennák és routerek mellett a GPS és a GLONASS műholdak segítségével pillanatok alatt elérhetővé teszik a pozíciónk bemérését. Autós navigációhoz tökéletes valamint a Pokémon Go őrülteknek is.

Az egy SIM-es variáns nem nélkülözi az NFC-t, a dualSIM-es viszont igen. Az infra sajnos mindkét esetben kimaradt, pedig a P9 Plus rendelkezik ilyen modullal.

Üzemidő

Egy ilyen kaliberű telefonnál ez az egyik legfontosabb tényező. Kíváncsiságképp az egyik nap úgy döntöttem, hogy lemerítem teljesen. Elkezdtem sorozatokat nézni, de úgy aktívan miközben utaztam, mert egy alkalmazás azért mégis másképp veszi igénybe,az akkumulátort, nem úgy mintha egy filmet néz az ember. Videónézéssel 5 óra alatt merítettem le 5 %-ra ami az utolsó fél órán keresztül még bírta a gyűrődést. Úgy hogy csak készenlétben van nálam és alig nyomkodom kibírt egy napot,közel 15 órát. A 3000 mAh akkumulátort ezek után egy és fél óra volt míg feltöltötte 100 %-ra. Viszont egy kis melegedést tapasztaltam nagyobb igényű használatnál, nem volt vészes csak az a kérdés, hogy egy telefontok mennyit változtat ezen. Valamint volt egy olyan alkalom, hogy fényképeztem volna vakuval de már 15 %-on volt az akkumulátor és nem engedte már használni azt. Azért lejjebb is vihették volna ezt a számot, mondjuk úgy 10-re, de mindezek mellett nincs okom panaszkodni.

Fényképezés

 

A kamerájával abszolút meg vagyok elégedve hiszen felhős időben szép éles képet készít, nagyon sötétben a telefonon alig látható, de egy kis szerkesztéssel élesebbé válnak a körvonalak. Amint feltesszük a számítógépre egyből egy még kontúrosabb képet láthatunk magunk előtt. Ez azt jelenti, ha a kép egy része nagyon sötét még akkor is ki lehet hozni belőle a maximumot.Az előző cikkben kifejtett ok miatt van ez így. Fentebb a már említett felhős idő, valamint lent körülbelül ugyanott készült sötétben vaku nélkül készült fotók láthatók.Az első az eredeti a mellette levő kis szerkesztgetéssel. Csak annyit állítgattam rajta, hogy szemmel látható legyen a különbség. Annyi az egyetlen dolog amit hiányolok az a képstabilizátor. Még ha csak egy kicsit is remeg a kezed, már akkor homályosodik az egész. Tehát sebészek előnyben.

Van egy olyan érzésem, hogy még jó pár meglepetést fog okozni továbbra is a P9 számomra. Én mindig is jobban szerettem felfedezni a dolgokat mint, hogy valaki megmondja nekem azt. Gondolok itt kitapasztalni a kamerának a különböző fortélyait –  na az egy szép menet lesz – és egyéb opciókat. Eddig 10-ből 10-et kap a telefon néhány hiányossága ellenére és továbbra is kíváncsi vagyok mi lesz a következő dolog ami meg fog lepni.

Köszönöm, hogy velünk tartottatok, egy hét múlva jövünk a következő résszel!

Ha tetszett ez a tartalom, akkor kérlek, nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmakról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessétek a M&D Blog további bejegyzéseit az alábbi közösségi média platformokon.

Mégegyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill – Taboo #1.3 (Season 1, Episode 3)

Sziasztok!

Eltelt egy hét és újra láthattuk a Londonba hazatérő James Delaney-t, hogy miként igyekszik egyben tartani a megmaradt örökségét, dacolni a rosszakarókkal pedig az életére törnek valamint miként igyekszik beteljesíteni a saját akaratát másokkal szemben.

Az előző részekben ilyen gyorstalpalóként megismerhettük a főbb szereplőket, vágyaikat és céljaikat. James Delaney (Tom Hardy) az örökségét akarja megtartani valamint igyekszik kideríteni mi történt mialatt ő távol volt.

A Kelet-Indiai Társaság szintén a Delaney örökséget szeretné, kiváltképp a Nutka-szorost. Nem is beszélve arról, hogy az Amerika és a Nagy Britannia közötti háború ettől a kis földdarabtól nagyban függ.

Akkor el is érkeztünk a harmadik részhez. Amiben megerősítést kap egy néhány sejtése az embernek, újra bepillanthatunk  abba, hogy miként igyekszik lavírozni Delaney a két oldal között valamint további nrészleteket tudunk meg az életéről mielőtt 10 évre eltűnt.

Spoiler-Alert

Na szóval, már tudni lehett előre, hogy hiába volt a merénylet ellene az előző rész végén, nem adja olyan olcsón a bőrét James Delaney. Mi több szintén az előző részben ismerhettünk meg egy amerikai orvost aki egy összekötőként szolgál az amerikai kormány között és a kiszolgáltatott Delaney ezt igyekszik kihasználni amit sikerül is. A beszélgetés során megegyeznek és eközben az amerikai elszólja magát, hogy az amerikai kém akivel kapcsolatban van egy bizonyos Carlsbad egy nő. Kiderül Delaney mit is szeretne igazából, kizárólagos kereskedelmet Kínával, ami egy kicsit kiábrándító hiszen mindezek után egy ilyen gondosan felépített merész kalandor és túlélő nem akar mást mind remngeteg pénzt.

Az megkísérelt gyilkosság után úgy dönt elbarikádozza magát – valamint a színésznő Lorna Bow-ot  is akit édesapja vette pár évvel halála előtt –   míg le nem számol az ellenségeivel és el nem rendezi az ügyeiket. Nehéz lenne elhinni, hogy egyedül neki ront a Társaságnak, de hát egy állítólagos őrülttel van dolguk.

9997

Delaney úgy dönt, hogy végrendelkezik amivel rendesen behúz mindenkit a csőbe, hiszen a halálára spekulálnak többen is. Zseniális amit tesz, végrendeletével nem csak, hogy a Társaságnak int be hanem egyúttal lehetősége nyílik tervének vérehajtására, hiszen már tárgyalásokat folytat ennek érdekében.

Folyamatosan újabb és újabb titkok jelennek meg – nevezhetjük akár tabuknak is – a titokzatos Delaney famíliáról, még pedig az elbarikádozás során. Főleg édesanyjáról aki a kérdéses Nutka-szorosnál levő törzs tagja volt. Megtudhatjuk, hogy hiába élt Londonban, kitaszított volt. Nem beszélhetett, nem mutathatta meg az arcát míg meg nem halt. Valamint azt is, hogy Brace többet tud mint amennyit elmond. Ez igazából természetes, mert egy komornyik mindig ott van ha kell és fontos beszélgetések fültanúja. Valószínűleg ezért  bízik csak benne James.

Egyre inkább az az érzésem támadt, hogy ezekkel a lépésekkel húzni szeretnék a dolgokat, pedig nem úgy történt. Világossá válik, hogy a féltestvére és közte romantikus kapcsolat volt korábban. Ezt főként a levelezésiből tudjuk meg, hiszen mint az előző részben már tudni lehetett ez nem egy normális testvérkapcsolat.

Valamint kettejük újbóli találkozása kihatott a Zilpha (Oona Chaplin) házasságára is., amit egy rövid jelenet során tudunk meg a férjétől mikor egy ürüggyel keresi meg Delaney. A sok ármánykodás és kertelés. Sokkal egyszerűbb lenne kimondani a dolgokat azt ennyi. Nyílvánvalóvá válik a templomi jelenet során mikor egy erotikus töltetű beszélgetés után megszakítja a kapcsolatot Delaney-val a húga, vagy csak szeretné?!

jessie-buckley-lorna-bow-taboo-trpdk3

Az, hogy nem sikerült megölni James-t és végrendelkezett levette a céltáblát a hátáról és egy másik személyre irányult, nevezetesen Ms Lorna Bow-ra. Éppen ezért a Társaságnak már érdeke életben tartani James Delaney-t, inkább a színésznő életére törnek, legalábbis megkísérlik. Az eset közben Ms Bow-nak sikerült megkéselnie Richmond Grófját amivel mégjobban célponttá vált, James ezzel teljesen tisztában van épp ezért a védelmére kellt valamint az alatt is fogja tartani.

A továbbiakban nem lepődnék meg hogy a Stuart elleni bosszú nem kívánt eredményeket hozna. Valamint a kérdés továbbra az amerikai kém kiléte és ha már mindenki kiterítette a lapjait, mekkora ütközetekre számíthatunk.

Ezzel pedig a mai Netflix & Chill epizódunk végéhez értünk. Találkozunk jövő héten!

Addig is, ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Hamarosan ismét jelentkezünk!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

2017. év, 3-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok! Először is mindenek előtt a teljes szerkesztőség nevében részvétünket fejezzük ki az olaszországi buszbalesetben elhunytak családjai felé, illetve a sérülteknek pedig mihamarabbi gyógyulást!

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Olaszországi buszbaleset

A médiában megjelenő első hírek  között már legkevesebb hét halálos áldozattal számoltak, illetve a külügyminisztérium szóvivője az M1-nek a következőket nyilatkozta:

  • éjfél körül a sofőr elveszítette uralmát a busz fölött, ez okozta a balesetet,
  • az első információk szerint 54 utas és két sofőr utazott a buszon, de eljutottak hozzá olyan hírek is, hogy 60-an lehetett a járművön,
  • vannak információi a halálos áldozatokról és a sebesültekről, de amíg nem pontos, nem szeretne erről beszélni,
  • három kórházba szállították a sérülteket, a konzuli segítség már úton,
  • egy budapesti gimnázium diákjairól lehet szó.

A helyzet súlyos, mondta.

Az olasz média által idézett mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani, miután a busz oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt. A busz francia sofőrje is az áldozatok között van.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint egy Franciaországból hazafelé tartó magyar buszról van szó, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak. Az olasz mentőszolgálat szerint több tucat sérültet, más számok szerint 36 embert kellett kórházba szállítani, miután a jármű oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt.

Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a tragédia után. Elmondta, egy utast mesterséges kómában tartanak, életveszélyben van, kettő másik nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Mellettük van 10 súlyos és 13 könnyebben sérült utas is.
Az olasz rendőrség szerint az áldozatok nem tudták időben elhagyni a lángoló buszt. Súlyosan összeégett holttestüket már kiemelték a járműből.

Más olasz lapok azt írják, hogy a busz nem oszlopnak ment, hanem egy felüljáró tartóoszlopának ütközött. Műszaki hibáról vagy a sofőr elalvásáról cikkeznek, a rendőrség szerint a kerekek hibásodhattak meg.

A milánói magyar konzul már a helyszínen van, a kórházakat keresi fel – kettő veronai intézménybe vitték a sérülteket -, és próbál minden segítséget megadni. Hozzátette, hogy Milánóból minden munkatársuk Veronába utazik, és a római konzul is elindult oda.

Úgy tudni, a helyszínen nem találtak féknyomokat.

Két konzul Budapestről is útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja.

A külügyminisztérium minden információt megad a szülőknek, de még nincs a busz minden utasáról névre szóló információjuk, ezeket igyekeznek megszerezni.

A milánói főkonzulátus ügyeleti száma:

0039 / 339-62-19-517

Több magánszemély is felajánlotta a támogatását már külföldön és belföldön is a családoknak, tolmácsot, szállást biztosítottak a kiutazó családoknak, illetve itthon is segítik a hazaérkezőket.

A miniszterelnök országos gyásznapot rendelt el hétfőre. Emlékezzünk rájuk mi is!

Samu György


Külföld

Száz éve lejárt könyv

Egy Phebe Webb nevű lány kölcsönözte ki egy San Francisco-i közkönyvtárból 1917-ben azt a kötetet, amit a dédunokája, Webb Johnson vitt vissza január 13-án, alig száz év késéssel. Ironikus módon a könyv Francis Hopkins Smith műve, a „Foty Minutes Late and other stories” (Negyven perc késés és más történetek).

A Park Branch Library egyébként San Francisco legöregebb könyvtára. A becsületes Webb Johnson szerencséjére éppen tart az intézmény idei „amnesztiaprogramja”. Ez azt jelenti, hogy aki január 3. és február 14. között visz vissza egy késedelmes könyvet, megússza a késedelmi díjat.

A száz éve kivett könyv után komoly összeget kellett volna leperkálni. A késedelmi díj 25 évvel ezelőtt emelkedett meg napi öt centről tíz centre. Vagyis 75 évet napi öt centtel, majd 25 évet napi tíz centtel számolva, nagyjából 2200 dollár (kb. 640 ezer forint) büntetés jön ki.

Van a könyvtárnak még régi tartozása: Ayn Rand 1957-es, Atlas Shrugged című regényének egyik első kiadású példányával például 1983 óta tartozik valaki.

Samu György


A hét applikációja

Android

SoloLearn: Learn C#

Ezen a héten a SoloLearntől a C# programozási nyelvvel fogunk kicsit foglalkozni. Az alkalmazást a képre kattintva le tudjátok tölteni, részletesebb bemutatóval szerdán jelentkezünk.

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

o k a y ?

 

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows

Spotify

windows-phone-icon_2x

 

Téglás László


Sport

Labdarúgás

Újra nyeregben

14480026_bf00dc4a1087a3ee0c5a0e99ce773327_wm

Tavaly november végén a a brazil Chapecoense futball csapata tragikus repülőgép szerencsétlenséget élt át. A csapatból mindösszesen 3 ember élte túl a balesetet, mely azóta talpra állt és január 27-én játssza első meccsét a brazil ligában. A csapat létszáma 30 főt számlál, ami több brazil csapatnak köszönhető akik ingyen adtak kölcsön nekik játékosokat, mint például a Palmeiras, a Cruzeiro és a Flamengo. Az első ellenfelük a Joinville csapata lesz.

Téglás László


Csábító távol kelet

Az utóbbi időben hatalmas összegekért igyekszenek sztárjátékosokat igazolni a kínai futballbajnokságban szereplő csapatok, főképpen a Tiencsin Szungcsiang. Diego Costa, Karim Benzema valamint Edinson Cavani voltak az elsődleges célpontok de, sajnos nem minden úgy sült el ahogy szerették volna. A kínai futballszövetség drasztikus lépéseket tett ezek után, ami azt jelenti, hogy következő szezontól csak 3 külföldi játékos léphet a pályára egy meccsen valamint 2 U23-as játékos is kell igazolni. Egyet a kezdő keretbe.

Téglás László


Negatív rekord

article-2588933-1c90bca400000578-151_634x430

Rudy Gestede, a Middlesbrough futballistája már 33 meccse lépett pályára úgy, hogy nem győztesként ment az öltözőbe a meccs után.31 meccset 3 csapatnál – Cardiff City, a Blacksburn, majd az Aston Villa – játszott, majd az utóbbi kettőt az új csapatánál a Watfordnál játszotta ahol 0-0 és 2-2 es eredménnyel még mindig folytatódik a pech szériája.

Téglás László


Továbbra is nélkülözhetetlen

Már nem egyszer írtunk Nagy Ádám fontos szerepéről a hírösszefoglalóinkban. Újra megerősítést nyert, hogy eredményesebb a Bologna FC amennyiben ő a pályán van. Az olasz kupában az Internationale ellen játszott. Ádám csak a 72. percben lépett pályára és addig 2-1-re vezetett az ellenfél.A cserét követő 1 perc alatt egyenlített ki a Bologna, Nagy Ádám kulcspasszának köszönhetően. A meccset a rendes játékidőt követően a 98. percben Candreva által rúgott gól döntötte el.

Téglás László


Ismét itthon

14849238508526028_800x600

A 22 éves magyar válogatott középpályás, Kleinhesler László ismét hazai pályán fog játszani a Ferencváros színeiben tavasztól. A Werden Bremen játékosa kölcsönben volt a Darmstadt csapatánál, majd sikerült megegyezni az FTC-vel. Nem egyedül érkezik a zöld fehérekhez, egyik csapattársa is vele tart a 24 éves német védő, Janek Sternberg is.

Téglás László


Kézilabda

Sikertelen célelérés

14495186_2773b7b1ff4e25d61b7cd1c94e8e96f8_wm.jpg

Fotó: Charly Triballeau

Negyedik helyezett lett a csoportjában  a fraciaországi világbajnokságon a válogatott. A Fehéroroszország ellen elveszített (27-25) mérkőzés után a nyolcaddöntőben a a riói olimpia győztesével, Dániával játszik majd a csapat. Nagy László hiánya érződött a csapaton a meccs hátralevő részében mivel sérülés miatt a 16. percben le kellett cserélni.

Javier Sabaté szövetségi kapitány az alábbit nyilatkozta a meccs után:

Felkészültünk, de jól játszottak a fehéroroszok – aki szerint Juhász Ádám volt a mérkőzés legjobbja. – Túlságosan sok kiállítást kaptunk, ennél többet azonban nem szeretnék mondani a játékvezetőkről. Dánia ellen harcolni fogunk, nagyon nehéz ellenfél, az olimpiai bajnok vár ránk, de egy mérkőzésen minden lehetséges. Ha a harmadik helyen végeztünk volna és a svédekkel játszunk, akkor is óriási teljesítmény kellene a továbbjutáshoz.”

Téglás László


Úszás

További milliárdokkal nő a vizes világbajnokság költségvetése

9997

Az amúgy sem olcsó vizes vb – 100 milliárd forint – további 2 milliárddal drágult, ami a pesti rakpart Margit híd és Dráva utca közötti részén levő szakasz gyalogos sétánnyá való rendezésére vonatkozik, melynek neve  Moszkva-sétány lesz.

Téglás László


Technológia

Könnyű mint a pehelytoll?!

14473882_d1722da522e4ca8eb235a3c8412575c1_wm

Hétfőn bemutatták a világ legkönnyebb mechanikus óráját, mely mindössze 40 gramm. Ez úgy lehetséges, hogy az anyag amit a svájci Genfben tartott órakiállításon tekinthettek meg  grafénból készült, amely egy egyetlen atom vastagságú grafit réteg ezáltal a ez a világ első kétdimenziós anyaga. Az óra a manchester-i egyetem a McLaren F1 csapata és a Richard márkanév összefogásának köszönhetően készült el. Még az óra gumiszíjához is hozzáadtak grafént, amely által még ellenállóbbá vált.

Téglás László


Film és média

Veszélyes életmód

A Batman: A sötét lovag  Bane gonoszát alakító  Tom Hardy A Taboo sorozat mellett egy új filmet is forgat jelenleg ami állandó edzést követel. Az amúgy is túlterhelt színész a szerep érdekében teljesen át kell formálnia magát, ami a szervezetének összeomlásához is vezethet.

Téglás László


Itt a vége?

jack-nicholson.jpg

Vajon végleg visszavonult-e a többszörös Oscar és Golden Globe- díjas Jack Nickolson, vagy csak a a megfelelő szerepre vár az évek óta  nyugdíjasként élő színész. Idén lesz 80 éves és olyan filmekben szerepelt  mint a Batman, a Ragyogás, Száll a kakukk fészkére.

Téglás László


Programajánló

Életerő Nap

Január 28-án 10.00 órától Életerő nap lesz a Kulturális Központban Hajdúszoboszlón.

Program

  • 10.00 Köszöntőt mond Makláry Zoltán az Életerő Egyesület elnöke
    Api terápiaméh méreg biológiai és terápiás hatása
    előadó.: Dr. Simon Zsuzsa és Joó Imre méhész
  • 13.00 Önsorsjavítás! Vedd kezedbe az életed irányítását
    előadó: Gazdag Katalin kineziológus
  • 14.30 Miért történik ez velünk?
    előadó.: Barta Éva numerológus
  • 16.30 Mit üzen a női – férfi kapcsolat ma?
    Társkapcsolatban a karmaoldás, a teljesség, a boldogság felé
    előadó: Kiss J. Zsolt asztrológus, műsorvezető – riporter
  • 18.00 A nagy meditációs kör – Kövi Szabolcs lemezbemutató koncertje

A programok ideje alatt:

  • Állapotfelmérés a Joalis módszerrel
  • Shiatsu praktikák bemutatója
  • gyógyító ásványok, ezoterikus könyvek
  • bio almaecet, aszalt gyümölcsök, gyógynövények és Biocom termékek vására

A belépés ingyenes!

Helyszín: Kulturális Központ

Samu György


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014-  ©

Életünk ABC-i (C/Cs)

Sziasztok! Ismét itt a péntek délelőtt, és ezzel együtt mi is ismét jelentkezünk, ezúttal a “C/Cs” betűvel / betűkkel. Lássuk ezen a héten vajon mit gondoltunk a legfontosabb dolgoknak, vagy elért eredményeknek az életünkben.

Márk

C – Comenius

Bár most egy kicsit eltérek attól, mint amit szerkesztőtársaimmal megbeszéltünk. Hiszen csak azért is írok egy “C verziót” is az adott tartalomhoz. Mindezt abból az okból teszem, mert menet közben rá jöttem, hogy volt egy olyan dolog az életemben, amit mindenképpen meg szeretnék említeni.

Ez pedig nem más mint a Comenius program, melynek 2011. októberétől egészen 2012. márciusának végéig lehettem a tagja. Ez pedig gyakorlatilag nem más, mint egy az Európai Unió tagállamainak középfokú oktatási intézményei között létrehozott cserediák program. Melynek segítségével úgy juthattam el, életemben ekkor már másodjára külföldre, hogy a családom nem tartott velem.

Mindenképpen egy meghatározó élmény volt számomra az, amit átélhettem ezalatt az egy hét alatt, amíg nem tartózkodtam Magyarországon. Illetve amit eltölthettem egy másik családnál, akik ugyanúgy vigyáztak rám, és igyekeztek gondoskodni rólam, mintha a saját gyermekük lettem volna.

Ennél jobb átvezetést pedig azt hiszem keresve sem találhattam volna

Cs – Család

Itt azt hiszem nem kell sok mindent mondanom, hiszen mindenkinek az életében fontos szerepet tölt be akár az egész család, akár csak egy-egy családtag. És bár ritkán látom őket, ettől függetlenül ugyanolyan fontos szerepet töltenek be az életemben, mint bármikor máskor. Sőt talán így, hogy nem nyílik alkalmam minden nap találkozni velük, így talán méginkább ez a helyzet.


György:

Cs – Család

Számomra az első és legfontosabb dolog az életemben. A saját változatban élem az életemet, de a család számomra szent és sérthetetlen. Nagyon gyorsan meg tudok haragudni emberekre akik rosszat mondanak a családomra, hiszen ők azok, akik el tudnak viselni (néha), ami már önmagában is nagy szó.


László:

Cs  –  Csillagkapu 

1994 volt mikor kijött a Csillagkapu film Kurt Russel-lel, ami inspirálta a 3 évvel később 10 évadot számláló sorozatot is. Bevallom őszintén előbb láttam a sorozatot mint a filmet, de egyből a  #1 lett nálam és a mai napig az.

Négy ember – bocsánat, három ember és egy jaffa – egy kerek dolgon keresztül utazgat világok között – egy féregjáraton keresztül –  az elképesztő, valamint mindig is érdekelt a science fiction.

Amellett, hogy mindenféle tudományos dolgot csinálnak, mindig lehet benne találni valami “mondanivalót”, amennyiben olvasunk a sorok között. Többek között ez is benne volt a jó pár dolog között ami megfogott benne. Szívesen nézek újra bizonyos részeket, mert van amelyikben a család van a középpontban, van mikor a kreativitás és van mikor csak szimplán vicces az egész és jó kedvem lesz tőle.

Nem egyszer fordult elő – akármilyen hülyén hangzik is – sikerült motivációt merítenem belőle. Nem érdekel ki mit mond, igenis van értelme nézni olyan sorozatokat amiket szeretünk.


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Még egyszer köszönjük a figyelmeteket!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©