A FlixBus nyári ajánlata idén is nagyot bővül:

Júniustól naponta indulnak zöld buszok az Isztriára és a szlovén tengerpartra

A távolsági buszszolgáltató júniustól az Adriai-tenger mentén több mint 20 településre biztosít napi összeköttetést Magyarországról.

Idén először a szlovén tengerpart és az Isztriai-félsziget üdülővárosai is elérhetők a kínálatban.

Isztriai-félsziget: autó nélkül a tengerparton hét óra alatt

Budapestről hét óra alatt el lehet majd jutni a tengerpartra menetrend szerinti távolsági busszal. A leggyorsabban az újonnan a FlixBus hálózatba kerülő Koper lesz megközelíthető, akár már a pünkösdi hosszú hétvégén is. Az alig ötven kilométeres szlovén tengerparton egy másik településre, Portorozba is közlekedik majd zöld busz.

További újdonság a FlixBus kínálatában az Isztriai-félsziget horvát szakasza, Umag, Porec és Rovinj mellett egészen a térség központjáig, Puláig utazhatnak majd a nyaralók. Az Észak-Adria régióban Rijeka és Opatija szintén idén kerül először a mobilitási cég ajánlatába, Velence és Trieszt pedig az év többi részéhez hasonlóan foglalható a nyári hónapokra.

Dalmácia 2019-ben ismét a FlixBus kínálatában

2019 nyarán újra közvetlenül járnak majd távolsági buszok a dalmát tengerpartra is, ahol az olyan nagyobb városok mellett, mint Zadar, Split vagy Dubrovnik kisebb üdülőtelepülések, többek közt Pakostane, Pirovac, Vodice, Trogir vagy Baska Voda közül is választhatnak az utasok.

„Idén a szokásosnál korábban foglalhatóvá tettük nyaralójáratainkat, így az üdülni vágyók az utazás tervezésének kezdetétől számolhatnak a buszos közlekedési lehetőséggel. A tengerparti célállomásokra naponta indulnak éjszakai járatok, így a szabadnapokon és a szállás díján is spórolhatnak azok, akik a távolsági buszt választják. Hiszünk abban, hogy a FlixBus reális alternatívát biztosít az autózással szemben.”

– tette hozzá Arany László, a cég regionális ügyvezető igazgatója.

Budapesten belül három állomásról, a Népligetből, Kelenföldről és a Mexikói útról közlekednek majd buszok a tengerpartra, emellett Siófokról is közvetlenül elérhető lesz az Adria.

A FlixBus csomagszabályzatának értelmében egy nagy méretű útipoggyász és egy kézipoggyász ingyen szállítható a buszokon. A FlixBus járműveinek fedélzetén nagy lábtér, mosdó, WiFi és minden ülésnél konnektor található. A nyaralójáratokra a helyek a www.flixbus.hu oldalon és a FlixBus mobilalkalmazásában foglalhatók 6399 forinttól, a jegyek az utazás előtti 15-ik percig módosíthatók.

Példa útvonalak:

LEGGYORSABB ÖSSZEKÖTTETÉS Budapest Kelenföld – Koper 07ó 05p
LEGOLCSÓBB ÖSSZEKÖTTETÉS Budapest Népliget – Opatija 6399 Ft-tól

Közvetlenül elérhető települések az Adriai-tenger partján: Koper, Portoroz, Velence, Trieszt, Umag, Porec, Rovinj, Pula, Opatija, Rijeka, Zadar, Biograd, Pakostane, Pirovac, Vodice, Sibenik, Trogir, Split, Baska Voda, Makarska, Dubrovnik.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt legegyszerűbben a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Ha bármilyen kérdésetek lenne a FlixBus magyarországi, avagy európai hálózatával kapcsolatosan, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Metzler Virág

Facebook: https://facebook.com/virag.metzler
Email: metzler.virag@mndsblog.com

© Metzler Virág
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

Februártól a bécsi főpályaudvarra is szállít utasokat a FlixBus

Tovább színesíti kínálatát Bécs irányába a FlixBus. Február 7-től a bécsi főpályaudvarra is szállít utasokat a zöld távolsági buszszolgáltató. 

A bécsi az egyik első összeköttetés volt a FlixBus Magyarországról elérhető ajánlatában, a 2016-os indulás óta jelentősen nőtt a járatsűrűség.

2016-ban 7, 2017-ben 16, 2018-ban pedig már 28 busz közlekedett a forgalmasabb napokon Budapestről az osztrák fővárosba.

wien_hauptbahnhof_eingang_wiedner_gc3bcrtel

A bővülés a megállók számát is érintette: a nemzetközi buszpályaudvar és a schwechati reptér mellett tavaly óta a Bécs közelében található parndorfi outlet centerbe is naponta többször szállít utasokat a FlixBus. A bécsi főpályaudvarra február 7-től bizonyos napokon akár 9 busz is indul majd Budapestről, emellett a korábbi megállók is elérhetők maradnak.

„Az új bécsi megállónak köszönhetően utasaink még hatékonyabban kombinálhatják a közösségi közlekedési formákat és FlixBus útjukat követően akár városi akár távolsági viszonylatban új átszállási lehetőségeket érhetnek el. Hiszünk abban, hogy az intermodális közlekedési módoknak köszönhetően egyre több ember választ majd zöld utazási alternatívát személyautó használata helyett.”

– tette hozzá Arany László, a FlixBus regionális ügyvezető igazgatója.

A FlixBus anyacége, a FlixMobility saját rendszerén belül is többféle közlekedési lehetőséget ötvöz. Németországban 2018 márciusában FlixTrain néven vasúti összeköttetéseket indított a cég, melyek a már kiterjedt buszhálózatot egészítik ki.

Franciaországban és Németországban elektromos buszok is elérhetők a kínálatban tavaly óta. A mobilitási vállalat hálózata több mint negyven repteret is érint, így légi közlekedési lehetőségekkel is kombinálhatók a FlixBus utak.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt legegyszerűbben a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Ha bármilyen kérdésetek lenne a FlixBus magyarországi, avagy európai hálózatával kapcsolatosan, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Metzler Virág

Facebook: https://facebook.com/virag.metzler
Email: metzler.virag@mndsblog.com

© Metzler Virág
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Az elmúlt évben megduplázta magyarországi utasforgalmát a FlixBus

Nemrég kezdtem el gondolkozni azon, hogy vajon ki az akitől már nem hallottam elég régóta.

Azonban a FlixBus lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményével rájöttem, hogy mi is volt az ami hiányzott a tartalmaink közül!

Lássuk hát, hogy mit is szeretnének nekünk elmondani a sikeres busztársaság munkatársai!

flixbus_sommer_2016_0

2018-ban megduplázta utasforgalmát Magyarországon a FlixBus, Győrben és Szegeden is többszörösére nőtt az utasok száma.

A FlixBus a világ legnagyobb buszszolgáltatója lett a hálózat kiterjedése alapján.

2018 Magyarországon: kapacitásbővítés és új célállomások

Az elmúlt évben ismét nőtt a Magyarországról elérhető célállomások száma, így 2018-ban már Európa-szerte 17 ország több mint 100 városába volt lehetőség közvetlenül utazni zöld távolsági busszal Budapestről. Több ország és régió vált a helyi kínálat részévé, de már meglévő összeköttetéseket is fejlesztett a FlixBus.

Magyarországról elérhető új úti célként került a hálózatba például Szófia, Dél-Csehország városai, például Český Krumlov, illetve Németország északnyugati része.

Jelentősen sűrűsödött a járatszám Bécs irányába, a nyári főszezonban egyes napokon 28 busz indult az osztrák fővárosba, a nemzetközi buszpályaudvar és a reptér mellett ősztől már a Bécs mellett található parndorfi outletbe is szállított utasokat Magyarországról a FlixBus. Horvátország irányába is bővített a cég, Zágrábba akár napi 6 járat közül választhattak az utasok, de a nyár során a tengerpartra is naponta indult közvetlen összeköttetés.

Győrben és Szegeden az országos átlagnál nagyobb volt a növekedés, a kisalföldi megyeszékhelyen több mint háromszorosára, Szegeden pedig közel négyszeresére nőtt az utasforgalom az elmúlt évben. 2018-ban mindkét városból közel 30 európai célállomás volt elérhető átszállás nélkül.

Nemzetközi terjeszkedés és digitális innováció

A FlixBus 29 országban van jelen, Európában és az USA-ban a tavalyi 40 százalékos növekedést követően 350.000 napi összeköttetést biztosít.

„Az elmúlt évben a tengerentúlra vittük szolgáltatásunkat, elindítottuk az első FlixTrain vonatot Németországban és elsőként a világon menetrend szerinti szolgáltatásba kezdtünk elektromos buszokkal távolsági útvonalon Franciaországban és Németországban.

Országos hálózatot alakítottunk ki Lengyelországban és Svédországban, illetve belföldi összeköttetéseket kezdtünk kínálni Belgiumban és Svájcban. Emellett számos innovatív megoldást vezettünk be a buszokon és vonatokon. Várjuk, hogy 2019-ben egyre növekvő csapatunk segítségével hasonló gyorsasággal terjeszkedjünk tovább.”

– mondta el André Schwämmlein, a FlixMobility alapítója és ügyvezető igazgatója.

2018-ban a FlixMobility együttműködésbe kezdett az Apple Pay-jel, a Google Pay-jel, a Google Asszisztenssel, illetve fedélzeti szolgálatatásként virtuális valóság megoldást kezdett tesztelni Las Vegasba tartó buszain. Emellett számos házon belüli fejlesztés is megvalósult, mint például az ülőhelyfoglalás és a „Hol a buszom?” funkció, ami lehetővé teszi a buszok valós idejű követését.

A FlixMobility gyors terjeszkedése nagyrészt annak köszönhető, hogy világszerte növeli munkavállalóinak számát. Jelenleg körülbelül 1200-an dolgoznak a FlixBus és FlixTrain 16 irodájában, 14 országban. Azáltal, hogy helyi munkaerőt alkalmaz, a FlixBus folyamatosan alakítani tudja szolgáltatását az egyes piacokhoz és a különböző ügyféligényekhez.

A munkavállalók mellett a FlixMobility közel 300 partnerrel és 7000 autóbusz-vezetővel, illetve mozdonyvezetővel dolgozik együtt. A közös munkának köszönhetően már több mint 100 millió embert juttatott célba a FlixBus csapata a 2013-as németországi piacra lépés óta.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt legegyszerűbben a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Ha bármilyen kérdésetek lenne a FlixBus magyarországi, avagy európai hálózatával kapcsolatosan, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Metzler Virág

Facebook: https://facebook.com/virag.metzler
Email: metzler.virag@mndsblog.com

© Metzler Virág
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Az Αustrian Airlines bemutatja az új stratégiáját: #DriveTo25

A légitársaság lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében szeretné bemutatni az elkövetkezendő évekre vonatkozó terveit.

Mely többek között, egy több mint €200.000.000-s befektetéssel újítja majd meg a vállalat Airbus flottáját.

Ezen felül az Austrian Airlines 2021-ig bezárólag kivezeti a flottájából a Bombardier Dash-8 Q400 repülépeket.

A jó hírek között szerepel még természetesen az is, hogy a komplett tervet a légitársaság felügyelő szerevezete módosítások nélkül hagyta jóvá!

Miután a vállalat egy nehéz átstruktúráláson esett túl, és mostanra ismét profittal működik. Arról már nem is beszélve, hogy a légitársaság a 2018-as év folyamán úgyszintén hatalmas mértékben tudta megemelni az utasszámokat, és több mint 1 millió utassal többet szállítottak az előző évhez képest.

A stabil kereslet, valamint a Bécsben folyamatosan növekvő versenynek köszönheteően a vörös-fehér-vörös nemezti szolgálató biztosan alapokra helyezte a jövőjét. A légitársaság Airbus flottája a jelenlegi 36 géprfől 46-ra bővül majd az elkövetkezendő három évben. És ezzel együtt a Bécsből kiszolgált járatok száma, valamint az útvonalak mennyisége is úgyszintén növekedni fog, és minden tekintetben 10%-al több kínálatot nyújt majd az Austrian Airlines.

Ezt többek között annak is köszönheti a vállalat, hogy az egyenként 76 főt kiszolgáló Bombardier Dash 8 Q400 flotta 18 gépét a légitársaság teljes mértékben nyugdjazza majd, hogy ezeket a gépeket a nagyobb befogadóképességű Airbus A320-as család tagjaival pótolják!

Több mint 200 millió eurót fektetünk be a kontinentális flottánkba, és ezzel méginkább megerősítjük a pozíciónkat Bécsben. Ezzel egy időben, ezt úgyszintén egy kihívásnak kell tekintenünk, hiszen a bécsi versenytársaink mennyisége, és kínálata hatalmas növekedésnek indult. Azonban ezzel egy időben minden szükséges lépés megtételére felkészültünk, hogy megvédjük a pozíciónkat a Bécsi Főhadiszállásunkon.”

Mondta el Alexis von Hoensbroech az Austrian Airlines Ügyvezető Igazgatója.

2019. áprilisában a Lufthansa Avaiation Training (LAT) a Schwechat reptéren megkezdi majd a konstrukciós munkálatokat az Austrian Airlines szimulátoros tréning központján. Mellyel még két A320-as Full Motion Flight Simulatorral egészül majd ki a légitársaság pilóta akadémiája. A húsz millió eurós projekt befejezését 2020 első negyedévére várják. És ez egy tökéletes kiegészítése lesz a már meglévő Dash 8, Embraer, valamint A320-as képzéseknek.

Austrian Airlines CEO Alexis von Hoensbroech
Austrian Airlines CEO Alexis von Hoensbroech, Wien 20.09.2018 Foto: Michèle Pauty

Nézzük át röviden, hogy mit is takar a #DriveTo25:

  1. “Tökéletes Működés”: Függetlenül a nehéz körülények közötti operációtól, mint péládául a légtér túlterheltsége. Az Austrian Airlines sikeresen teljesítette a saját terveit a járataik pontosságát illetően. És ezzel túlszárnyalták a 2018-as európai átlagot. A 2019-es év folyamán a vállalat ezt a sikerét tovább szeretné vinni, és ugyanazt a világszínvonalú szolgáltatást nyújtani az utasainak, amit már megszokhattak, mindezt pedig egy teljesen új digitalizáción, valamint egy szorosabb együttműködés keretein belül a Schwechat Airporttal.

  1. Az Austrian Airlines úgyszintén szeretné áttekinteni az adminisztratív és egyéb működési procedúráit, melyek leegyszerűsítésével akár évi 20-30 millió eurót is megspórolhatnak.

  1. Az “Új Prémium” szlogen alatt a légitársaság mégnagyobb figyelmet fordít majd arra, hogy az utasaik igényeit a legjobban kielégítsék. Azonban ebben a Lufthansa Group minden vállalata részt vesz majd, így az Austrian Airlines feladata lesz a javítások, és a fejlesztések koordinálása a bécsi központból.

  1. A több mint 11 millió ember élőhelyéhez közelében üzemelő repülőtér, mely összességében nagyjából 50%-os transzfer rátával rendelkezik, mindenképpen nagy előnyére szolgál az Austrian Airlines járataival történő kiszolgálásnak. Hiszen a légitársaság hub repülőtereként mindenképpen szeretnék megerősíteni a pozíciójukat, valamint a Bécsből kiszolgált útvonalaikat. Ennek megfelelően a Lufthansa Group decentralizált járatait teljes mértékben átalakítják majd. És így az Innsbruck – Frankfurt és Linz – Düsseldorf járatokon mindenféleképpen változtatásokra van szükség.

  1. A fentebb említett változtatások következményeképpen az Alternheimben, Grazban, Innsbruckban, Klagenfurtban, Linzben, és Salzburgban található bázisok teljes mértékben Bécsbe költöznek majd. És ezzel 200 alkalmazott számára ajánlják fel a lehetőséget, hogy Bécsben dolgozzanak.

  1. Technical Operations: Austrian Airlines aims to place even greater priority on the technical maintenance of its own aircraft in the future. At present the airline is also strongly involved in third-party business, which will be cut back. Third-party business means that maintenance and repair work is also carried out on aircraft operated by other airlines.

  1. Kontinentális Flotta: Az Austrian Airlines teljes mértékben megválik majd a turboprop flottájától jóval azelőtt, mint a légitársaság tervezte volna, és a Bombardier Dash-8 Q400 repülőgépek 2021-ig kivonásra kerülnek majd. Ezzel egy időben a légitársaság Airbus gépparkja 46 gépre növekszik majd. Ez a lépés teljes mértékben eliminálja majd a karbantartással járó komplexitásokat, hiszen a légitársaság gépészeinek összesen egy típusra kell majd koncentrálniuk. A Bombardier gépek kivonásával néhány útvonalon az Embraer regionális repülőgépek veszik majd át a transzportáció szerepét. Míg a jelenlegi Embaer gépek által üzemeltetett útvonalakon az Airbus flotta szállítja majd a légitársaság utasait.

  1. Interkontinentális Flotta: Az Austrian Airlines úgyszintén megváltoztatta a nemzetközi flottájának 2018/19-es téli menetrendjét. Egy próbaidő után azok az útvonalak, melyek nem voltak profitképesek, mint Havana, Colombo, és Hong Kong teljes mértékben törlésre kerültek, és az Észak-Amerikába közlekedő járatok menetrendje a felszabadult kapacitással egészült ki. A már meglévő New York, és Chicago útvonalakon az osztrák légitársaság napi járatokat üzemeltet. És az Austrian Airlines úgyszintén megszűnteti majd a Seychelle-szigetekre közlekedő járatait ez év Áprilisában. Azonban ezzel a lépéssel Mauritius, és a Maldív-szigetek a menetrendben maradnak, a “meleg téli úticélok” kategóriája alatt.

Az objektív nem is lehetne más, mintsem a hosszútávú flotta profitképességének javítása, illetve annak modernizálása. A jelenleg üzemelő hat darab Boeing 767-es átlagéletkora közel 23 évre emelkedett, és a légitársaság mindenképpen szeretné a cserét minél hamarabb végrehajtani. Ezen felül a vállalat hat Boeing 777-es repülőgépe is szép lassan megközelíti a 18 éves életkort.

  1. Stakeholder Roadmap: Az Austrian Airlines úgyszintén szeretné megerősíteni a Bécsi pozícióját nem csak saját maguk, de a partnereik számára is. Így például a nemrég létrehozott “ZOVI”-val (Zukunftsoffensive Verkehr & Infrastruktur – Future Transport and Infrastructure Program) is szeretnének együtt működni, melyet a Szövetségi Közlekedési, Innovációs és Technológiai Minisztérium hozott létre.

  1. Végül, de nem utolsó sorban az Austrian Airlines szeretné méginkább digializálni, és modernizálni a vállalatot, így a komplett back-office hálózatot, valamint az egyéb munkahelyeket, és nem csak a repülőgépeik fedélzetét. Például a teljes kabinszemélyzet tabletekkel lett ellátva, és a 2019-es év folyamán az Austrian Airlines Traffic Control Centere a Schwechat Repülőtéren úgyszintén teljes modernizáción esik majd keresztül.

Mi mindenképpen várjuk, hogy mi lesz a légitársaság változtatásainak az eredménye, és reméljük, hogy a jövőben is sikereket tudnak majd elérni. Addig is, ha esetlegesen szeretnétek bármelyik az Austrian Airlines által üzemeltetett járattal utazni, úgy a külföldi időtöltésetek során nem is lehetne fontosabb semminél az, minthogy megvédjétek a személyes adataitokat.

Erre nyújt kiváló megoldást a NordVPN kiváló szolgáltatása, mely a beépített killswitch-nek köszönhetően bármilyen probléma esetén automatikusan megszakítja a fennálló veszélyt tartalmazó kapcsolatot.

Amennyiben szeretnétek Ti is kihasználni egy nagyszerű, és olcsó VPN minden szolgáltatását, úgy nincs is más dolgotok, mint az M&D’s Blog és a NordVPN közös ajánlatán keresztül feliratkozni a szolgáltatásra, melyet az alábbi logóra kattintva érhettek el.

kHJkenhg

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Austrian Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Austrian_Airlines_Logo_(2013).svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Újabb rekordot állított fel az Austrian Airlines

2019. január 14. logo

Az Austrian Airlines lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be a 2018-as évre vonatkozó számait.

És hasonlóan az elmúlt évekhez, a légitársaság ismét újabb növekedést ért el.

Több mint 13.9 millió utas repült a vállalattal az előző évben, mely összességében 8.5%-os növekedést jelent.

A légitársaság által kínált férőhelyek kihasználtsága úgyszintén növekedést látott, és így a gépek töltöttsége a 2018-as év folyamán összesen 79.3%-on állt meg. Mely az előző évhez képest 2.5%-os növekedést jelent.

Ezen felül, 2018. decemberében a vállalat több mint 950.000 utast szállított, mely egy újabb rekord eredménynek számít.

Az Austrian Airlines ismét sikeres évet könyvelhetett el, hiszen minden tekintetben sikerült túlszárnyalnia a 2017-es eredményeit. Hiszen a több mint 13.9 millió szállított utas mellet a légitársaság úgyszintén sikeresen megnövelte az egy utasra vetített elérhető kilométerek számát 6.2%-al, valamint az egy utasra vetített bevétel is emelkedett 9.7%-al. Az üzemeltetett járatok számáról már nem is beszélve, mely az előző év során összesen 150,963-ban merült ki.

“Az emberek átlagosan jóval gyakrabban utaztak a 2018-as év során, és jóval gyakrabban választották az Austrian Airlines-t. Ennek a növekedésnek köszönhetően újabb bővítéseket tervezünk a központi üzemeltetési repülőterünkről a 2019-es év során.”

Mondta el Andreas Otto, az Austrian Airlines Ügyvezető Igazgatója.

A légitársaság sokat köszönhet a decemberi hónapnak, ahol összesen több mint 950,000 utas választotta a vállalat szolgáltatásait, mely ebben a hónapban is kiváló mutatókkal erősítette az Austrian Airlines sikerét!

Azonban nem is untatnánk titeket tovább a számokkal, inkább csak szeretnénk felhívni a figyelemeteket, egy-egy lehetőségre. Hiszen bárkivel előfordulhat az, hogy késik a repülőjárata.

Így amennyiben esetlegesen előfordult már veletek az, hogy késett, vagy törölték a járatotokat az elmúlt 6 évben az EU területén, úgy partnerünkön a ClaimCompass-on keresztül ellenőrizzétek, hogy jogosultak vagytok-e a maximum €600 kopenzációra!

Claimcompass_Logo_white-bg.png

És ezzel együtt persze reméljük, hogy a következő utazástok, már nem így fog telni, és nem kell majd ezt a weboldalt túl sokszor látogatnotok!

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Austrian Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

Mégegyszer köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Austrian_Airlines_Logo_(2013).svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Erdélybe utaznátok? Ez esetben jó hírünk van!

Hiszen a FlixBus lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében jelentette be legújabb akcióját!

Melynek köszönhetően, már akár 999 Forintért utazhattok a zöld buszokkal a tavasz folyamán.

Az elérhető úticélok között Erdély több nagyvárosa is megtalálható.

Lássuk a részleteket!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A foglalás feltételei:

A 999 Forintos jegyárak az elérhetőség függvényében változnak, az akció csak és kizárólag a FlixBus Mobil alkalmazásán keresztül 2019. január 4-e és 2019. január 6-án 23:59 CET (Central European Time) között megkötött foglalásokra érvényes.

Amennyiben valamelyik az akcióban részt vevő városba (Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, illetve Marosvásárhely) utaznátok 2019. január 7-e és 2019. április 10-e között.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további információért, illetve a foglalásokért látogassátok meg a https://www.flixbus.hu/ weboldalt.

Mindazok, akik pedig még nem rendelkeznek a busztársaság mobil alkalmazásával, számukra az alábbi linkek nyújthatnak nagy segítséget!

Google Play Store

iOS App Store

Nagyvárad és Temesvár kevesebb mint 5 óra alatt elérhető FlixBus-szal Budapestről. Kolozsvárra és Marosvásárhelyre 8, illetve 10 óra a zöld távolsági buszok menetideje a fővárosból, az éjszakai összeköttetés lehetővé teszi, hogy az utasok hasznos időt és pénzt takarítsanak meg utazás közben. A buszokon WiFi, konnektorok és nagy lábtér biztosítja a kényelmes utazást, emellett előzetes ülőhelyfoglalásra is van lehetőség.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt legegyszerűbben a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Ha bármilyen kérdésetek lenne a FlixBus magyarországi, avagy európai hálózatával kapcsolatosan, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

flixbus-logo

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

60%-al több foglalás érkezett a FlixBus hálózatában a 2017-es évhez viszonyítva!

A FlixBus rendszerében idén 60 százalékkal több foglalás történt a karácsonyt és szilvesztert magába foglaló ünnepi időszakra, mint 2017-ben.

Hogy a megnövekedett keresletet kielégítse, a FlixBus több összeköttetés esetében megnövelte a kapacitásokat.

Magyarországról is kiegészítő járatok indulnak Horvátország, Ausztria, Szlovénia és Olaszország több városába.

Ennek megfelelően Zágrábba, Bécsbe és Ljubljanába is a megszokottnál több zöld busz megy majd a karácsonyi időszakban.

„A karácsonyi foglalások számának növekedése alapján úgy látjuk, hogy tovább folytatódik a trend, miszerint egyre kevesebb ember használ autót távolsági utazáshoz.”

– mondta el André Schwämmlein, a FlixBus társalapítója és ügyvezető igazgatója.

A Magyarországra tartó utasok száma december 20 és január 2 között nőtt meg leginkább a tavalyi év adatai alapján, Ausztriából, Lengyelországból és Szlovákiából érkezett a legtöbb ember. A legnagyobb növekedés karácsony és szilveszter között volt a beutazók számában, így vélhetően sokan érkeztek a környező országokból, hogy itt köszöntsék az újévet.

Az 5 legnépszerűbb szilveszteri célállomás

A foglalási adatok alapján a legnépszerűbb szilveszteri célállomások továbbra is az európai nagyvárosok. Idén a legtöbb FlixBus utas Berlinbe, Prágába, Münchenbe, Hamburgba és Amszterdamba utazik az év utolsó napjaiban.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt legegyszerűbben a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Ha bármilyen kérdésetek lenne a FlixBus magyarországi, avagy európai hálózatával kapcsolatosan, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

flixbus-logo

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Nyerjetek 4 hosszútávú Business Class jegyet az Austrian Airlines-tól!

Nos a karácsony megérkeztével természetesen mindenki egy kicsit nagylelkűbb, és ezzel az Osztrák légitársaság sincs másképp.

A jelenlegi ajánlatuknak köszönhetően ugyanis hatalmas nyereményekre tehettek szert.

És ehhez nem kell eladnotok a már esetleg kibontott ajándékaitokat, vagy éppenséggel felvenni egy lakáshitelt.

Összességében csak az Austrian Airlines weboldalán keresztül kell egy profilt létrehoznotok, melynek segítségével a foglalásaitokat még gyorsabban, és biztonságosabban intézhetitek.

Austrian Christmas 2018 (2).gif

Amennyiben pedig szeretnétek részt venni a légitársaság által meghirdetett nyereményjátékban, úgy a fentebbi lépéseket mindenképpen meg kell tennetek. Hiszen csak myAustrian profillal rendelkezők nyerhetnek.

A nyereményjáték részleteit, angol nyelven ide kattintva érhetitek el.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért, valamint a nyereményjáték szabályzatáért, illetve a myAustrian profillal kapcsolatos információkért, látogassátok meg a https://smile.austrian.com/ weboldalt.

További kellemes időtöltést kívánunk nektek az ünnepek során!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Austrian_Airlines_Logo_(2013).svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

32-ik alkalommal is sikerekesen megérkezett Bécsbe az ORF Béke Lámpása

Az Austrian Airlines az elmúlt évtizedek szokásaihoz híven ismét elhozta Tel Aviv-ból Ausztriába az ORF (Österreichischer Rundfunk) Béke Lámpását.

Az Osztrák Közvetítési Társaság kérésére indított OS 858-as járat fedélzetén érkezett meg 2018. november 30-án a láng a szomszédos ország fővárosába.

A hagyományoknak megfelelően a lámpást az évente megválaszott “Béke Gyermeke” kísérte útján.

A sikeres kiválasztott, Niklas Lehner 2018. november 28-án gyújtotta meg a mécsest a a Betlehemi Születés Barlangjában, és az Austrian Airlines munkatársainak segítségével Bécsbe kísérte. Az OS 858-as járaton úgyszintén jelen volt még a Béke Lámpásának projekt managere Günther Hartl. Valamint az Austrian Airlines Járatbiztonságáért, illetve Biztonsági Eljárásokért Felelős Igazgatója Wolfgang Kerndler.

A lámpás útja azonban itt még nem ért véget, hiszen az Osztrák Légitársaság New York-ba, Torontóba, illetve a későbbiekben Brüsszelbe  is elviszi majd a lángot. Így a Béke Lámpása nem csak Európára, de az Egyesült Államokra, Kanadára, és a Dél-Amerikai kontinens részeire is fényét vetheti. Ezzel is szimbolizálva a közelgő szeretet ünnepét, és annak minden velejáróját.

Köszönjük az Austrian Airlines munkatársainak, hogy rajtunk keresztül megosztották a kezdeményezés részleteit! Illetve ezzel együtt szeretnénk további sok sikert kívánni a légitársaságnak!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

Austrian_Airlines_Logo_(2013).svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

A FlixBus további terjeszkedést tervez az USA-ban: 2019-ben New Yorkban és Texasban is megjelenhetnek a zöld buszok!

Európa vezető távolsági buszszolgáltatója tovább növekszik az Amerikai Egyesült Államok piacán.

A FlixBus idén májusban Los Angelesből kezdte meg terjeszkedését az amerikai kontinensen, 2019-ben további bővülés várható Texasban.

Illetve New-York-i központtal a keleti parti szolgáltatás is megkezdődhet.

„A FlixBus néhány hónap alatt is sokat fejlődött az USA nyugati részén, ez is bizonyítja, hogy az amerikaiak jól fogadták az új utazási lehetőséget.”

– mondta el André Schwämmlein, a cég társalapítója és ügyvezető igazgatója.

„Készen állunk rá, hogy azok számára is elérhetővé tegyük ajánlatunkat, akik az ország déli és keleti régióiban szeretnének fenntartható módon utazni. Célunk, hogy 2019-ben már több mint száz FlixBus közlekedjen az USA útjain.”

A FlixBus 2018 májusában kezdte meg működését az USA-ban, kezdetben 27 célállomást kötött össze a délnyugati régióban, többek közt Los Angeles, Las Vegas és Phoenix is elérhetővé vált zöld busszal. Júliusban a vállalat megduplázta kínálatát és Kalifornia középső részét, illetve San Francisco területét is hálózatába vonta. A mobilitási szolgáltató jelenleg 12 KKV-val partnerségben 60 megállót szolgál ki az USA-ban. A FlixBus világszerte 300 buszpartnerrel 29 országban közel 7000 munkahelyet teremtett.

„Üzleti modellünk lehetővé teszi, hogy partnereink a buszok mindennapi működtetésére összpontosítsanak, míg a FlixBus technológiai szakértelmét kamatoztatva a sales, marketing, hálózattervezés és forgalomirányítás feladatairól gondoskodik.”

– mondta el Schwämmlein.

A FlixBus nem csak munkahelyeket teremt az USA buszpiacán, hanem annak méretét is növeli. Egy a FlixMobility által az utasok körében végzett reprezentatív kutatás szerint a FlixBus-szal utazók kétharmada korábban soha nem utazott távolsági busszal.

A magunk részéről reméljük, hogy a vállalat a tengerentúlon is hasonló sikereket ér majd el, mint amit már Európa szerte magukénak tudhatnak! Illetve ezúton is szeretnénk további sok sikert kívánni, a FlixBus minden munkatársának!