Sziasztok! Újabb hét, és újabb kihívások elé állít az élet.
Miközben próbálom élvezni az Angliában lássuk be elég ritka napsütés okozta kellemes érzést a bőrömön, csak azon tűnődöm, hogy vajon mi az amit az elmúlt pár hétben meg kellett volna tennem?!
Nem kell feltétlenül komoly dolgokra gondolni, hiszen a mostani az ismét egy kicsit lazább időszak, így szerencsére nincs semmilyen vizsga, és semmilyen probléma emiatt.
Várom már a holnapi napot, végre egy kicsit megszabadulok a munkától, és egy kicsit a várostól is. Annak is a legutálatosabb részétől, a metrótól. El se hiszem, hogy ezt végre leírhatom, hogy annyi hét kő kemény fizetés és minden egyéb után, nem kell azt hallgatnom minden reggel, “The next station is… Park Lane”
Ami a sulit illeti, azzal persze nagy szerencsém van, a tanáraim, és azok a hallgatók, akikkel együtt járok az óráimra elég megértőek, és türelmesek, mivel tudják, hogy a munka mennyire befolyásoló tényező az életemben. Így tehát egy-egy késve leadott esszé, vagy éppenséggel nulla előrehaladás a projektmunkával kapcsolatban, már meg se kottyan nekik.
Sajnos azonban most mennem kell, de hamarosan újra jelentkezem, ha minden jól megy, akkor már az új lakásomból.
Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com
© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©