Netflix & Chill: Star Trek Discovery – The Sound of Thunder (Season 2, Episode 6)

Karakterfejlődés, feszültség és akció. Ezekkel jellemezném tömören a Sounds of Thunder-t, ami nem kevés háttértörténettel szolgál számunkra.

A középpontban Saru és a szülőbolygója áll, ahol sorsfordító események után újabb darabkákat adnak hozzá a Vörös Angyal körüli rejtély kirakósához.

Természetesen továbbra is sikerül megőrizni a fő eseményszál és az epizodikus történet szerkezetet, és amennyiben ilyen lendülettel folytatódik a rész, akkor nem lehet okunk panaszra.

Spoiler-Alert

Az epizód Saru újabb napjával veszi kezdetét, amit a narrálása kísér. Amellett, hogy az a változás szele új kalandokat sugall, a hangjában mégis érzékelhető egy fajta szomorúság, amit az elvesztett idegcsápjai miatt érez. Arról beszél, hogy mindenki jött valahonnan, azonban tudja, hogy ő nem térhet vissza a Csillagflotta szabályai, és a Georgiou kapitánynak tett ígérete miatt.

Egy korábbi epizódban Saru átesik a Vahar’ai nevű rítuson, ami a haláluk közeledtét jelzi az otthonán, Kaminaron. Ekkor rituálisan kioltják a saját életüket, mielőtt az őrülettől és a fájdalomtól elveszítenék a józan eszüket. Azonban a sorsnak vagy a véletlennek köszönhetően Saru élete megmenekül,  és fizikai változáson megy keresztül. Ezt erősíti meg Dr. Pollard is, a gyengélkedőben, aki felfedezi, hogy az idegcsápjai helyén tüskeszerű képződmények kezdenek kialakulni. Továbbá azt is megállapítja, hogy a félelemre való hirtelen reakciója eltűnt. Saru meg is fogalmazta korábban, hogy kicsoda ő a félelme nélkül és mit jelent ez a fajára nézve.

Mintha Saru valamilyen jel után vágyódna, és meg is kapja. Egy vörös jel formájában, mely nem máshol jelenik meg, mint a szülőbolygójánál. Természetesen a Discovery azonnal a kivizsgálására siet. Egy szó, mint száz, ez alkalommal is Spock nélkül maradunk.

Az eddig megjelenő jelek nem csak a Discovery személyzetét érdeklik, hanem a Section 31 összekötőjét is, Ash Tylert. A férfi azonban más oldalról közelíti meg a dolgot, veszélyforrásként tekint rá. Természetesen pont ekkor tájékoztatja őket Saru, hogy egy újabb vörös jelzést érzékeltek.

Habár Pike és Saru is összefüggéseket vélnek felfedezni, mégis merőben eltérnek a gondolkodásmód terén, hiszen Saru változáson megy keresztül. Ennek az első jele az lehet, hogy Saru elfelejti átadni Pike kapitánynak a hídon az irányítást. Miután beérkeznek a részletesebb információk, Saru egy pillanat alatt felismeri Kaminart. Ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez alkalommal is az Elsődleges Direktíva “rugalmas” értelmezésével lesz dolgunk.

vlcsnap-2019-03-07-15h43m00s594

A  Kaminar történelmének – és Saru csatlakozásának a Csillagflottához való – gyorstalpalója után a Discovery kilép a térváltásból a bolygó felett.  Ezt követően Pike igyekszik felvenni a kapcsolatot a ba’ullal, akik a Kaminart irányítják a technológiai fölényüknek köszönhetően. _A kapitány mindenképpen többet szeretne megtudni a Vörös Angyalról, ezért minden fellelhető információra szüksége van.

Így jutunk el ahhoz a ponthoz, hogy Saru és Burnham lemennek a felszínre megkeresni Saru faluját. Ami persze az Elsődleges Direktíva – inkább javaslat már – megszegése. Azonban az eredeti terv csak Burnham részvétele volt, azonban Saru zokon veszi és egy kisebb dühkitörés kíséretében elkezd vitázni Pike-kal. Mielőtt elharapódzott  – mint például Pahvo-n- volna a helyzet, Burnhamnek sikerül észhez térítenie őt és meggyőznie a kapitányt, hogy jól jöhet Saru segítsége.

Nem csak Saru az, aki változásokon megy keresztül, hanem Hugh Culber is, aki az előző részben visszatért a Discoveryre. A micéliális hálózatban való 9 hónapnyi raboskodás után a doktor nem tudja, hogy mitévő legyen. Elvesztette a kapcsolatát a realitással, és most itt van egy teljesen új testben minden emlékével. Természetesen Paul Stamets örül, hogy visszakapta élete szerelmét, azonban nem veszi észre azt, hogy mennyire meg van rémülve Hugh. Ezt remekül szemlélteti Wilson Cruz, anélkül, hogy sokat beszélne. Inkább Anthony Rapp teszi meg helyette, aki révén megtudunk egy apró, de annál jelentősebb történetet Cruz karakteréről.

Miután Saru és Burnham letranszportáltak Kaminar felszínére, és arról beszél az első tiszt, hogy milyen volt mikor még itt élt. Doug Jones és Sonequa – Martin – Green továbbra is rendkívül jól szemléltetik a két karakter közötti köteléket. Látható ahogy Burnham ledobja a vulcani viselkedését, és megvigasztalja Sarut azzal, hogy megfogja a kezét. Ráadásul azzal, hogy ott vannak, Sarunak lehetősége nyílik, hogy találkozzon a testvérével, Sirannaval.

vlcsnap-2019-03-07-15h43m39s642

Hála az univerzális fordítónak, Siranna érti Burnhamet, és meglepően jól fogadja a vele való találkozást. Saru egy szót sem szól az idegcsápjairól, még. Kicsit komikus, amikor Siranna szembesül a világegyetem nagyságával. azonban ez nem akadályozza meg abban, hogy behívja őket teázni.

A két Csillagflotta tiszt igyekszik minél többet megtudni a Vörös Angyalról, azonban amint ezt teszik, a hangulat paprikássá válik, hiszen Siranna nem erre számított. Azt hitte, hogy miatta tért vissza a bátyja. Le is szidja őt, amiért elmenekült, valamint Saru tudomására hozza, hogy meghalt az édesapjuk. Egyik pillanatról a másikra a ba’ul vigyázó szemeinek aktiválása – amik tulajdonképpen kameraként funkcionálnak –  zavarja meg a veszekedést. Ami okot ad a távozásukra, hiszen amerre a dolgok haladtak, lehet, hogy egy Mónika Show szintű, kelpien perpatvarba torkollott volna.

Azt követően, hogy Burnham és Saru visszatért a hídra, a ba’ul rosszallja, hogy Saru ismét elhagyta Kaminart. Ráadásul, hogy a dolgok kicsit hátborzongatóbbak legyenek, kizárólag hang segítségével kommunikálnak. Az, hogy a hídon a világítás megváltozott, még baljósabbá teszi a hangulatot. A követelésük alappilléreként használják a Csillagflotta ígéretét, miszerint Saru elmenekülése után nem avatkoznak bele a bolygó életébe.

Természetesen Saru kifordul önmagából, és átvált lázadó üzemmódba, akár egy tinédzser. Azonban Pike nem tér ki a sodrából, hanem határozottan utasítja őt, hogy távozzon a hídról. Mind ezek mellett kiállt érte, hiszen Saru nem csak egy sima kelpien. Ő egy Csillagflotta tiszt és a Discovery legénységének a tagja.

vlcsnap-2019-03-07-15h44m28s600

Miközben Pike felkészül a ba’ulok elleni esetleges összecsapásra, addig Saru a transzporter terembe siet, ahol Burnham utoléri és igyekszik meggyőzni őt, hogy ne adja meg magát. Egy pár másodperces időzítés érthető lett volna, azonban mintha tudta volna, hogy Michael utána siet. Érdekes, hogy az addig pedáns viselkedésű Sarunak eszébe jutna, hogy megkérdezze, hogy miért hagyta el az állomását Burnham, addig ez az új kelpien ráadásul kijátssza a “Te nem tennéd meg a testvéredért?” kártyát.

Miután Saru feladja magát, – annak érdekében, hogy megvédje a faluját – egy különös zárkában találja magát, feltehetően az egyik ba’ul hajón. Ráadásul Sirannat is felsugározzák büntetésképpen. Hannah Spear rendkívül jól játssza Sirannat, továbbá egyiküknek sem lehet könnyű ilyen maszkban az érzelmeket szemléltetni.

A kialakult szituáció megoldásán fáradozik Tilly, Burnham és Airiam (Sara Mitich) a tudományos laborban, ahol a gömbből kinyert adatokat elemzik, s igyekeznek minél többet megtudni Kaminarról.

A megható pillanatot egy ba’ul felbukkanása szakítja félbe, ami a korábban látott fekete olajszerű  folyadékkal teli medencéből emelkedik ki.

Eközben a Discovery fedélzetén Burnhamék rájönnek, hogy valaha a kelpien faj volt a ragadozó életforma a bolygón, miután átestek a Vahar’ai-on. A különböző adatok elemzése után

vlcsnap-2019-03-07-15h45m24s770

Érezni lehet a megvetést a kelpienek iránt, abból, ahogy beszél róluk. Hozzá teszi, hogy Saru az, aki több mint 2000 év után az első kelpien aki túléli a Vahar’ai-t. Továbbá felfedi a tervüket nekik, hogy azért tartják elnyomva őket, mert úgy gondolják, hogy nem képesek felülemelkedni az állati ösztöneiken és veszélyt jelentenek mindenki másra. Itt bújik ki a szög a zsákból, a ba’ul nem akarja, hogy tovább fejlődjenek. Inkább a technológiai fölényükkel sakkban tartják őket.

Azt gondolná az ember, hogy minek mennek ennyi problémán keresztül? Miért nem irtják ki a kelpieneket egyszer és mindenkorra? Mindenesetre úgy tűnik, hogy elfelejtették, hogy milyen egy kifejlett kelpien.  Még Vahar’ai előtti formában is rettentően erős, nemhogy a rítus után. A ba’ul távozása után a falhoz szorított Sirannat és Sarut drónok igyekeznek kivizsgálni és semlegesíteni, azonban Saru egy legyintéssel kiszabadítja magát és testvérét.

Miután Saru sikeresen felveszi a kapcsolatot a Discovery-vel,  kidolgoznak egy megoldást arra, hogy miként idézzék elő az egész bolygón a Vahar’ai-t. Azt követően, hogy aktiválódott a jeladó, egész Kaminaron elkezdődött a rítus.  Természetesen ezt nem hagyhatta a ba’ul szó nélkül. Ekkor egy hatalmas rengés közepette kiemelkedik egy épület a Saru faluja melletti tóból, ami tulajdonképpen a raboskodásuknak a helyszíne is.

Amint a ba’ul elkezdte aktiválni a bolygó felszínén az oszlopokat – aminek a segítségével ki akarja irtani a kelpieneket – Pike többé nem finomkodik, ha kell erőszakkal is megóvja az elnyomottakat. A Discovery nem éppen ilyen szituációkra lett építve, ezért csak mérsékelni tudná Pike a pusztítást.

vlcsnap-2019-03-07-15h45m46s665

Mikor úgy tűnik, hogy minden veszve van, megjelenik a Vörös Angyal. Korábban Saru biztos volt benne, hogy egy külső erő vezeti őket az útjuk során, és ez beigazolódni látszik. Egy szempillantás alatt hatástalanítja egy elektromágneses impulzus segítségével a ba’ul erődítményt és működésképtelenné teszi az oszlopokat. Azonban ez nem minden, – Discovery-n Detmer szerint – az ehhez szükséges technológia még nem létezik. Röviden szólva, a ba’ul semlegesítve és az általuk létrehozott Nagy Egyensúly is megdőlt. Új fejezet kezdődik Kaminar történelmében.

A következő jelent már a Discovery fedélzetén játszódik, ahol egy meghitt beszélgetésnek lehetünk tanúi. Siranna életében először hagyja el az otthonának a felszínét. Saru megkéri testvérét, hogy tartson vele, azonban a húgának van mit tennie, egy egész faj életére lehet most hatással. A jelenet klisés, de rendkívül szépen kivitelezett a látvány szempontjából.

A kaminari küldetést követően bepillantást nyerhetünk a Section 31 nézetébe a Vörös Angyal iránt. Mindezt Ash Tyler segítségével szemléltetik, akivel megosztja Pike a jelentését, a jövőbeni kapcsolatok érdekében. A titkos részleg fenyegetésként tekint a jelenségre, azonban a kapitány továbbra is úgy gondolja, hogy nem rossz szándék vezérli az Angyalt.

Miután Sirannat lesugározzák a Kaminarra, Burnham a közelmúlt történéseinek hatására ráeszmél, hogy mit kell tennie. Neki is haza kell térnie. Ergo, a Spock utáni hajsza folytatódik.



Mikor beharangozták, hogy lesz egy Saru központú epizód, azonnal megörültem, de kicsit féltem is tőle. Azonban sikerült felülmúlniuk azt, amire számítottam. Az első évadban elkezdett kelpien szálhoz további információkkal szolgáltak. 

Azzal, hogy előtérbe hozták a kelpien történetet, egyúttal Hugh Culber -el történteket kicsit parkoló pályára tették. Valószínűleg egy hasonló epizódot kapunk majd a készítőktől, akárcsak ez. Továbbá tisztán látható, hogy a doktor visszatérése nem lesz akadálymentes, hiszen nem ugyanaz az ember már. Még Tillyn is látszik, hogy megváltozott a hálózatban történtek után. Összeszedettebb és jobban oda tud figyelni egy adott feladatra.

A Sound of Thunder egy új Sarut mutatott be, aki nem csak szenvedéllyel teli karakterré vált, hanem képes volt pozitív maradni a velük történtek ellenére is. Azonban lehet nem ártana indulatkezelési terápiára mennie, hiszen ez a félelem nélküli kelpien még okozhat további komplikációkat.

Ráadásul ez az epizód még jobban kiemeli a legénység jelenlétét, gondolok itt Owosekunra, Detmerre és Airiamra. 

A legvitatottabb része ennek az epizódnak természetesen az Elsődleges direktíva újraértelmezése. Pike és a legénysége gyökeresen megváltoztatta a hatalmi egyensúlyt a Kaminaron. Burnham meg is jegyezte, hogy több generációnyi idő kell még ahhoz, hogy a kelpienek fenyegetést jelenthessenek a ba’ulra. Gyakorlatilag ledobtak egy ketyegő bombát egy olyan bolygóra ahol addig két civilizáció élt együtt, és most szimplán odébb állnak. Ők meg találják ki, hogy hogyan tovább.

Valamint ez a rész is, akárcsak a többi, több szált tartalmazott, viszont sokkal jobban összefonódtak. A korábbi részekben előfordult, hogy sajnos túl sokat szerettek volna és nem sikerült összefüggő részt készíteni.

Ha jobban belegondol az ember, akkor még mindig vannak lyukak a történetekben, mint például hogyan élte túl a ba’ul a kihalást?  Több, mint 2000 éve hogyan zajlott le a Vahar’ai? Visszatérve Sarura, Doug Jones egy igazi kincs. Zseniális, ahogy a szélsőséges érzelmek között tud egyik pillanatról a másikra átváltani. 

Összességében szerintem ez az epizód volt az eddig részek közül a legösszeszedettebb. Csak remélni merem, hogy találkozunk még a közeljövőben hasonlóan összeállított történetekkel. 

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – Saints of Imperfection (Season 2, Episode 5)

Ahogy korábban is említettem, érezhető az epizódonkénti történetek és a fő cselekményszál közötti egyensúly megtalálása.

A rész lényegesebb elemeire utaló jelek már el voltak hintve az évad során, azonban ez alkalommal találhatunk egy fajta lezárásra.

Ráadásul a mentőakcióként indult küldetés körülményei megváltoznak, és egy különös, magával ragadó felfedezéssé válik.

Spoiler-Alert

Az epizód az előző rész drámai csúcspontjánál veszi fel a fonalat, ami Burnham szenvedését ábrázolja, mely Tilly bizonytalan sorsából következik. Mindez azt követően alakult ki, hogy Tillyt elragadta a Mayt megszemélyesítő entitás a micélium hálózatba. Mindezt Michael narrálása erősíti fel, ami konkrétan megfogalmazza az évad egyik meghatározó elemét: ” I want to have faith, but in it’s abcense, only duty remains” – Hinni akarok, de hiányában csak a kötelesség maradt.

Azonban nem tart sokáig, hogy ismét a dolgok közepébe csöppenjen, hiszen az U.S.S. Discovery Spock utáni hajszája kezd a vége felé tartani, nemsokára utolérik az ötös Csillagbázisról lopott hajóját. Természetesen mindig van valami hely ahol el lehet bújni, ez alkalommal sem volt másképp, az űrhajó egy nebula felé közelített, amelybe ha belép és kigyullad a gázfelhő, akkor elveszítik a nyomát.

Mivel Spock távozás az elmegyógyintézetből azt megelőzően volt, hogy Pike átvette volna a Discovery felett az irányítást, nem tudhatta ki van a fedélzeten. Miután megkísérel elmenekülni, a kapitány igyekszik először diplomatikusan megoldani a helyzetet, azonban ezt követően egy western filmbe illő hazárdjátékkal hatástalaníttatja az űrkompot.

Miután Pike utasítja Owosekunt, hogy vontassa be a mozgásképtelen járművet, jómaga és Burnham a hangár felé veszik az irányt. Ahol egy biztonsági osztag fogadja a szállító eszközt, élén Nhan parancsnokkal (Rachael Ancheril), aki a Discovery új biztonsági főnöke. Azonban ahelyett, hogy Burnham vulkáni mostohatestvére lépett volna ki az űrsikló ajtaján, egy régi-új arcot pillanthattak meg a fegyveres legénység tagjai. Philippa Georgiout ( Michelle Yeoh ). A korábban bizonytalan Michael idegei hirtelen megacélosodnak, és alig hajlandó leereszteni a fegyvert. Hiszen tudja kivel áll szemben,  és mire képes.

vlcsnap-2019-02-21-00h14m43s306

Pike, Georgiou és Burnham a turbólift felé tartanak, miközben Pike kapitány röviden visszaemlékezik az általa ismert Georgioura és a jelenléte felől érdeklődik. Habár a nő nem ad egyenes választ a kérdéseire sikeresen kikövetkezteti, hogy szigorúan titkos küldetésen van, amit a Section 31-es tiszti jelvénnyel alá is támaszt.  Továbbá burkoltan fogalmazza meg, hogy Spock levadászásával bízták meg. Milyen érdekes, hogy egy szigorúan titkos részlegről többet tud mindenki a kelleténél…

A készenléti szoba ajtaja mögött nem más fogadja a triót, mint a korábban  látott Section 31 hajójának parancsnoka, Leland kapitány hologramja. ( Alan Van Sprang).  A két régi barát egy rövid, de annál csípősebb szóváltást követően rátér a lényegre, Georgiou felbukkanására és Spock üldözésére. Pike elmondja Lelandnek, hogy szerinte összefüggés van Spock és a felbukkanó jelek között. Leland a nőért cserébe küld egy összekötőt a Discovery fedélzetére, aki kapcsolatot létesít a két hajó között.

Továbbá világossá válik, hogy Pike nem lett beavatva Georgiou való személyéről, azonban Leland tisztában van vele. Hisz mindketten a Csillagflotta parancsait követik. Ezt mind az alatt a rövid idő alatt osztja meg Burnhammel Georgiou, míg a hangár felé kíséri őt. Természetesen a feszültség tapintható a két fél között, akárcsak Leland és Pike esetében. Míg az egyiknek minden fekete fehér, a másik szerint sosem olyan egyértelmű valami, mint amit az előbbi állít.

Mivel sem Burnham, sem Stamets nem hajlandó elfogadni azt, hogy Tilly eltávozott, ezért tovább kutatják a megoldást a szituációra, amely a későbbiek folyamán bontakozódik ki. Mindezt a vezető tudós a tömegmegmaradás törvényével magyarázza, hogy nem tűnhetett el a semmi a fiatal kadét, ezért valahol jelen kell lennie, hiszen a bábban nem talált semmilyen emberi maradványra utaló jelet. Ezért arra következtet, hogy az valamiféle transzporter,  ha megtalálja a párját, akkor meg lesz Tilly is.

vlcsnap-2019-02-21-00h16m01s642

Azt követően, hogy  Tillyt May kirángatja a bábból,  a zászlós testközeli élmény által találkozik a JahSepp fajjal, amelynek a Mayt megszemélyesítő lény is a tagja. Kiderül, hogy ők a micélium hálózatba belépő idegen testek újrahasznosítói. Míg Tilly eközben az idegösszeomlással küszködik, addig May elmagyarázza, hogy az egyszer csodálatos hálózatot megtámadta egy szörny. Természetesen Tilly empatikus oldala egyből bekapcsol, és segítő kezet nyújt elrablójának.

Vajon ki lehet ez az összekötő, akit Leland küldött? Persze, hogy nem más, mint Ash Tyler. Pike eléggé tájékozott annak ellenére, hogy mennyire a sötétben tartják őt. Valamint jó emberismerőnek is látszik, hiszen átlát Burnhamen is. Tudja, hogy titkol valamit. Azonban a nő türelmet kér tőle, el fog mondani mindent, amint felkészült rá. Egyébként kicsit nyakatekerten (bocsánat a szóviccért) fogalmazza meg az első szezon morális kérdését Tylerral kapcsolatban: “Voq murdered an officer, Ash Tyler is a good man.” – Voq ölte meg Culbertet, Ash Tyler jó ember.

Korábban a Q’onoson L’Rell kancellár eljátszotta, hogy Tyler és a gyermekük meghalt, a férfinak nem volt hova tovább. Mikor felbukkant a Section 31, egy új helyre talált, ahol hasznossá válhat. Továbbá biztosítja Michaelt, hogy nem engedi, hogy Georgiou bántsa Spockot. Míg Michael a volt “kapitányával” egyre jobban elhidegül a kapcsolatuk, addig Ashel való találkozása elég kellemesnek tűnt. Talán ismét feléled az a bizonyos szikra közöttük?

vlcsnap-2019-02-21-00h17m04s770

Miután May nem csak szóban, hanem konkrétan meg is mutatja a pusztítást Tillynek, a zászlós meggyőzi Mayt, hogy a segítsége után küldje haza.

Nem sokkal később Stamets kitalálta egy tervet, hogy miképp mentsék meg Tillyt, azt a kapitány elé tárta. Azonban, hogy egy kicsit fokozzák a feszültséget, a küldetésnek szoros határideje van. Egy órányit lehetnek a hajón kívül a hálózatban. Mégpedig azért mert ekkor a hajó a két tér között lavírozik, a normál tér és a micélium hálózat tere. valamint azt is megemlíti, hogy a hálózat (a JahSepp)  azonnal igyekszik szétbontani a hajót. Ami egy órát követően kompromittálja a hajó szerkezetét.

Miközben Stamets a részleges ugrás lényegét magyarázza, egy számukra váratlan arc jelenik meg a hídon Tyler személyében. A legénység arcára különböző érzések ülnek ki, azonban a legegyértelműbb Stametsén van, amelyet a harag és a bosszú keveréke adhatja.

Miután Pike végighallgatta a tervet, szemrebbenés nélkül engedélyezi. Hiszen Tilly a legénység része és az életét adná bármelyikükért. Valamint nem lenne ugyanaz a hajó nélküle, mint ami. Mindezt a legénységhez intézett lelkesítő beszéde erősíti meg, valamint utasítja őket arra, hogy a kijelölt területre menjenek, hiszen ott ahol a két tér találkozik, nem tanácsos jelen lenni. Az eredményét láthattuk az első évadban, az U.S.S., Glenn fedélzetén.

Miután sikeresen végrehajtotta Stamets a részleges ugrást, az eredmény megrázó volt a micélium hálózat számára, hiszen sosem találkozott még ilyen jelenséggel. May teljesen pánikba esik, azonban Tilly biztosítja, hogy nem ártó szándékkal jöttek. Sőt megígéri, hogy mindenképpen segít neki.

Saru módosított kommunikációs eszközeinek köszönhetően Stamets és Burnham képesek kommunikálni a Discoveryn levőkkel, miközben a hálózaton belül járnak. Azonban sietniük kell, a JahSepp azonnal reagál a betolakodókra, és megtámadja a hajót.

vlcsnap-2019-02-21-00h17m25s517

A Discovery megjelenését követően Tilly és May azonnal a fedélzetre lépnek, és meglepetésükre senkivel nem találkoznak. Azonban egy nem várt problémába ütköznek, a szörny mely a hálózatot megtámadta, a fedélzeten van. May hozzáteszi, hogy ahányszor megjelent a Discovery, az mindig a hajó után eredt. Látva a szörny által okozott pusztítást, Tilly felfegyverezi magát.

Miután Stamets, Burnham Tilly és May sikeresen egymásra találnak, meghallanak a távolban egy eltorzult hangot. Természetesen Burnham mindenképp afelé tart, és megkérdi Mayt, hogy mi az, amit el tud mondani a szörnyről. Kiderül, hogy megpróbálták semlegesíteni mikor először megjelent, azonban átalakult egy olyan dologgá, amit nem tudnak lebontani.

Azt követően, hogy elkezdték követni annak a nyomait, rátalálnak a “szörnyre”, ami nem más, mint Dr. Hugh Culber. May hisztérikussá válik, mindenképpen meg akarja öletni őt, azonban Dr. Culber egyik pillanatról a másikra elfut az egyik folyosón, nyomában Stametsel.

Az eset után, Burnham tájékoztatja a Discoveryt, hogy megtalálták Tillyt, azonban még nem készek a visszatérésre a felmerült probléma miatt. Azonban a Discoverynek nincs sok ideje, a kapitány pedig magyarázatot kér Culber jelenlétére. Ekkor szakad meg a kapcsolat Michaellal.

A Michael, May, Tilly trió azonnal a nyomukba ered, és idő közben felmerül a kérdés: Mi van, ha ő az igazi Dr. Hugh Culber?

vlcsnap-2019-02-21-00h18m02s626

Viszont az idő nem állt meg, a Discoveryt folyamatosan nyeli el a micélium hálózat, ahogy a JahSepp keresztülrágja magát a hajó burkolatán. Így a határ a két tér között is folyamatosan mozog, veszélyeztetve a hajón levők életét.

Tyler hirtelen felveszi a kapcsolatot Leland kapitánnyal, aki azonnal a Discovery segítségére siet. Ekkor a hajó mellett levő aszteroida képe átalakul a Section 31 hajójává és vonósugárral sikerül stabilizálniuk a Discoveryt egy rövid időre. Természetesen Pike mindezt rosszallja, hogy ennyire a sötétben tartották és a későbbiekben magyarázatot vár rá a régi barátjától. A két kapitány akarata ismét összecsap, azonban Pike kerekedik felül.

Hugh és Paul ismét találkoznak. Akárcsak akkor mikor Stamets katatón állapotban volt. Burnham megkérdezi Stametset, hogy hogyan lehetséges mindez? A férfi elmondja, hogy voltak pillanatok mikor tudatánál volt. Habár megadja a tudományos magyarázatot a nő kérdésére, lényegében nem tudatosan, de oda menekítette Hugh személyiségét. Paul emlékeket használ mentőövként, amivel sikerül visszarángatnia a valóságba.

Miközben a hálózat folyamatosan beszippantja a Discoveryt, a Section 31 hajója is károkat szenved el. Leland nem akarja tovább kockáztatni a legénységét, azonban Georgiou sikeresen nyer egy kis időt, ráadásul sikerül sakkban tartania felettesét egy titokkal.

Továbbra is válságos a helyzet a hídon, Pike felkészült a mielőbbi leválásra. Ekkor rontanak be Burnhamék a gépházba ahol az epizód egyik legszívszaggatóbb jelenete következik. Hugh nem képes elhagyni a hálózatot. Habár a  tudata át lett helyezve, a testét a JahSepp alkotja. A doktor belenyugszik a sorsába, azonban Paul nem hajlandó elfogadni, hogy ismét el kell veszítse élete szerelmét.

Bármelyik pillanatban megszakadhat a vontatósugár a két hajó között, s ennek ellenére továbbra sem hajlandóak elhagyni Hught. Azonban sikerül előállni egy megoldással, fel akarják használni a gépházban levő bábot, hogy megmentsék Dr. Culbertet. Ez viszont azt jelenti, hogy meg kell szakítani a kapcsolatot a hálózat és a normál tér között. Így nem tudnak majd beszélni Mayjel. Tilly megígéri, hogy még valamilyen úton – módon találkozni fognak még. Pár pillanattal később a vonósugarakat lekapcsolják, aktiválják a spórahajtóművet és a Discovery lassan, de biztosan újra a normál térbe lép.

vlcsnap-2019-02-21-00h18m48s083

Ezt követően a gépházban tapintani lehet a feszültséget, Stamets, Tilly és Burnham Dr. Culber feltűnését várja. Hirtelen felbomlik a báb, és előtűnik belőle a férfi, akit azon nyomban átkarol Paul.

A Discovery megmenekülése után Pike áttranszportál Leland hajójára, ahol Cornwell admirális új és meglepő információkkal szolgál számukra. Az első jel forrásánál – ahol az U.S.S. Hiawatha roncsait fedezték fel- tachion részecskéket fedeztek fel a Csillagflotta tudósai. Ami lehetségessé teszi az időutazást, esetleg egy álcázómező használatát feltételezi. Továbbá a nő burkoltan utasítja a két kapitányt, hogy oldják meg a közöttük levő feszültséget, hiszen szükségük van egymásra. Valamint amíg a két hajó Spock előkerítésén dolgozik, addig Tyler átmeneti jelenléte állandó státuszúvá válik.

Mivel Burnham egyre távolodik Philippa Georgioutól, ezért várható volt valamiféle közeledés a kettejük között, hiszen mindkettejüknek meg kell barátkozni a gondolattal, hogy ugyanazon a küldetésen vannak. Szóval nem is meglepő, hogy a nő felveszi a kapcsolatot Burnhammel. Philippa igyekszik egyfajta őszinteséget tanúsítani, azonban bizalmat kér Michaeltől, aki érthető módon nem hisz neki.

A befejező képsorokat – akár a rész elején – Burnham hangja narrálja végig, amivel azt mondja, hogy visszatért a remény számára és újra van értelme előre haladnia.



Úgy gondolom, hogy ez az a rész, ami az eddigi legsokoldalúbb több szempontból is. Az epizód elején azt hiszi az ember, hogy végre találkoznak Spockkal, de nem. Az egész egy átverés, és a vulkáni férfi utáni hajsza tovább folytatódik.

Dr. Culber visszatérése szinte biztos volt attól a pillanattól kezdve, hogy a karaktert megölték az első évadban. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a sci-fi témakörén belül sosem biztos az, hogy valaki végleg eltávozik az élők sorából (Stargate SG-1). Jó, hogy ezt a húzást nem rögtön a sorozat elején tették meg – valamint a mód, ahogy beintegrálták az epizódba  – Stamets és a micélium hálózat segítségével.

Anthony Rapp és Wilson Cruz alakítása kiváló, valamint az általuk megformált szerep igazán jól működött a sorozat korábbi részeiben. Megérdemelnek egy kis reflektorfényt. Vajon milyen következményei lesznek a férfi visszatérésének, továbbá hogyan alakul a Tylerrel való találkozása?

Apropó, Tyler. Meglehet, hogy azzal a húzással, hogy a Section 31-hez csatlakozott, ismét két tűz közé kerül? Vajon be tudja e tartani az ígéretét, és meg tudja e védeni Spockot azoktól, akik előbb találják meg? 

Érdekes egyébként az, ha a sorozatot a karakterek feláldozása szempontjából vizsgáljuk. Igazából játszik a gondolattal, de sosem teszi meg igazán. A Klingon Birodalom elleni háborúnak sem voltak súlyos áldozatai. Azonban ha mégis egyértelművé teszi, akkor igyekszik megutáltatni a nézővel, lásd Lorca, Landry vagy most a második évad elején Connolly esetét. 

Ráadásul ezt az epizódot simán el lehetett volna lőni az első évadban is, hisz felmerül olyan kérdés ez alapján, hogy milyen hatással vannak az ugrások az univerzumra?

Bizalom. A Saints of Imperfection egyik legfontosabb eleme. Ez az alapköve minden kapcsolatnak. Legyen az baráti vagy intim. Vajon képes lesz e elnyerni a bizalmat az, aki okot adott annak elvesztésére? 

Pike kapitány fogalmaz a legtisztábban az epizódról a legénységhez intézett beszédében: “I give my life for you; you give my life for me. […] We keep our promises.” – Az életemet adom érted és te értem. […] Betartjuk az ígéreteinket.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – An Obol for Charon (Season 2, Episode 4)

Bátran kijelenthetjük, hogy ez alkalommal is figyelem megragadó történetet sikerült írnia a szövegkönyv szerzőknek .

Egy új történetszál mellett, új karaktert is köszönthetünk, habár inkább kulcs mint jelentős szerepe van Spock keresésében.

Arról nem is beszélve, hogy további bonyodalmakkal is találkoznak főhőseink.

Spoiler-Alert

A korábbi részből megtudtuk, hogy Spock (Ethan Peck) önként bevonult egy pszichiátriai intézetbe az Ötös Csillagbázison. Azonban mikor további információkra szeretett volna fényt deríteni Pike kapitány (Anson Mount) kiderült, hogy gyilkosságért körözik őt. Úgy tűnt, hogy zsákutcába futottak, azonban Pike első tisztje (Rebecca Romijn) úgy néz ki, hogy ráakadt valamire. Valami nagyra, hiszen Spock ügyét a Föderáció a legmagasabb szintű hozzáférési engedélyhez kötött. Mindezek mellett az U.S.S. Enterprise javításai is akadoznak, ezáltal növelve a kapitány jelenlétének időtartamát az U.S.S. Discoveryn. Pike és első tisztje beszélgetését a hangosbemondó szakítja félbe, hívja a kötelesség a kapitányt. Egyébként csak szerintem hasonlít kicsit Rebecca Romijn Jeri Ryanre, aki a Hétkilencedet alakította a Voyager sorozatban?

Eközben a gépházban Paul Stamets főgépész (Anthony Rapp) és Silvia Tilly kadét (Mary Wiseman) az gomba parazitáról beszélgetnek, melyet az előző részben távolítottak el a fiatal zászlósból. Miközben a nő a spórakamrának támaszkodva mesél Mayről (Bahia Watson), hirtelen arra lesz figyelmes Stamets, hogy felkúszott az entitás üveg túloldalán a nő kezéhez.

Az alatt az idő alatt, míg a kapitány felért az eligazító terembe, Michael Burnham specialista (Sonequa – Martin – Green) tájékoztatja a magasabb rangú tiszteket a vörös angyallal kapcsolatos információkról. A tisztek egyetértenek abban, hogy különleges esetről van szó, ezáltal fontos, hogy körültekintően járjanak el. Mikor megkérdezi Burnham Sarut (Doug Jones), hogy mi a véleménye, a Discovery első tisztje betegséggel küszködve, de reagál a nő szavaira.

A kapitány az érkezését követően minden tisztet az állomásához küld és megparancsolja Keyla Detmer kormányosnak (Emily Coutts), hogy maximális sebességgel útnak induljanak. Még mielőtt Burnham is távozott volna, a kapitány maradásra szólítja. Mégpedig a Spockról megtudott információk miatt tett így, ami nem más, mint egy nyom, melyet a férfi hagyott maga után egy ellopott űrhajónak köszönhetően. Ez irány felé utasította Detmert korábban, azonban Burnham visszakozik, szerinte ő az utolsó személy, akit mostohatestvére e pillanatban látni szeretne. Pár pillanattal később a Discovery hirtelen kilép a térhajlításból. Nem is vesztegetik az időt, azonnal a hídra rohannak, ahol kiderül, hogy a hajó cselekvésképtelen egy különös jelenség miatt.

vlcsnap-2019-02-12-19h44m46s083

Miután Pikeot tájékoztatják az addig soha nem látott jelenséggel kapcsolatos tényekről, a kapitány kiadja a kommunikációra vagy a hatástalanításra a parancsot. Azonban pár másodperccel később különféle nyelveken szólal meg a legénység. Szerencsére Burnham gyorsan reagál a keletkező problémára és Saru segítségét kéri, hiszen a kelpien több tucat idegen nyelvet beszél folyékonyan. A kapitány viccesen a Bábel tornyánál megtörtént esethez hasonlítja a szituációt, s pár mozdulatsorral később ismét működik az univerzális fordító, melynek a hibás működését egy vírus okozta. Azonban koránt sincs vége, Burnham igyekszik végleges megoldást alkalmazni a program törlésére, amiben a gyengélkedő Saru is segítséget nyújt, habár Michael nem nézi ezt jó szemmel.

Stamets és Tilly szerencséjére, a vírus nem befolyásolta a gépház rendszereit, a karatén protokollnak köszönhetően. Azonban mivel mozgásképtelenek, ezért utasítja Pike őket, hogy készítsék elő a spórahajtóművet. Segítségükre van Jett Reno (Tig Notaro), az U.S.S. Hiawatha főgépésze, akivel Stamets heves szócsatába kezd, de a nőről csak úgy leperegnek a szavak és humorosan lezárja a vitát. Ezt követően Tilly felveti az ötletet, hogy az óriási gömbnek és a gombának talán köze lehet egymáshoz. Azonban Stamets elveti a gondolatot egy csípős megjegyzéssel Reno iránt. Persze a nő ezt sem hagyja szó nélkül.

Ez idő alatt Burnham és Saru sikeresen visszaállítja a hajó össze fedélzetén az univerzális fordítót, azonban a kelpien tiszt állapota tovább romlott, annyira, hogy azt  okozhatta egy sima megfázás. Mindenképpen orvosi ellátásra van szüksége.

Pár pillanattal később egy ismeretlen erő rázza meg a hajót, mely elektromos kisüléseket okozott a gépházban. A két főgépész közötti nézeteltérést tekintve ki gondolta volna, hogy egyfajta ultimátumra jutnak a túlélésük szempontjából, hiszen a hajó rendszerei automatikusan lezárták a helyiséget a károk minimalizálása érdekében.

Mindez az ismét felbukkanó vírusnak köszönhetően történt, ami ugyanolyan gyorsasággal terjedt szét mint korábban. Ráadásul a kiszabaduláson dolgoz Reno, Stamets és Tilly egy energiahullámot idéz elő mely elkábítja őket pár pillanatra, és a körülöttük lévő berendezésekre is hatással volt. Így történt, hogy a Tillyben kifejlődött lény megszökött a lezárt kamrából és ismét ráakaszkodik a kadétra.

vlcsnap-2019-02-12-19h45m21s521

Miközben Burnham Sarut kíséri a gyengélkedőre, belebotlanak Pike kapitányba, így már nem egyedül cipeli felettesét Dr. Pollardhoz (Raven Dauda). miután leértek, kiderül, hogy Saru állapota nem ismeretlen számára, ez a Vaharai, mely egy olyan esemény ami felkészíti a kelpieneket a halálra. A parancsnok valószínűnek tartja, hogy a gömb az okozója az állapotának, ami végzetes számukra.

Miközben Pike, Pollard és Burnham egy sebesültet látnak el, a specialista rávilágít arra, hogy a vírus nem olyan hatékony mint amennyire kéne. ennek ellenére, sikerül Saruval egy megoldást találniuk a kártevő program lassítására, amíg nem oldják meg véglegesen a problémát, hiszen a életfenntartás is sérült.

Mikor Saru észreveszi, hogy Burnham neheztel rá amiért nem osztotta meg vele az állapotának súlyosságát, elmagyarázza neki, hogy miért. Továbbá részletesen elmeséli, hogy miként lett menekültből első tiszt.  Eddig szinte semmi információt nem tudtunk róla, hál istennek eleget tettek a sorozat írói ezen hiányosságnak ebben a részben.

Joann Owosekun műveleti tiszt (Oyin Oladejo) tájékoztatja Pikeot, hogy nemsokára képtelenek lesznek követni Spock űrhajóját, éppen ezért Pike valami megoldás reményében odalép Burnhamhez, akinek úgy néz ki, hogy van valami a tarsolyában.

Mikor Burnham a gépházhoz ér, nem bír bejutni annak lezárolt részébe, ahol Reno, Stamets és a kábult Tilly bent ragadt. Miközben a gomba entitással való kapcsolatteremtésről beszélgetnek, Michael rájön, hogy a gömb is ugyanezt igyekszik tenni, kapcsolatot létesíteni velük.

vlcsnap-2019-02-12-19h45m59s306

Miután Burnham beront Saruhoz, elmondja a felfedezését és az első tisztnek is összeáll a kép, mi több kiegészíti azt. A gömb nem első kapcsolatfelvételt igyekszik létesíteni, hanem az utolsót. Mivel a gömb részben organikus, ráadásul több mint százezer éves, értelemszerű, hogy előbb utóbb elérkezik számára is a végső pillanat. Michael korábban a legegyüttérzőbb lélekkel rendelkező személynek nevezi őt, és emiatt történhet vele a Vaharai. Érzi az elmúlást.

Hiába találtak megoldást a Mayjel való kapcsolatfelvételre, túl gyenge a jel. Azonban Renonak támad egy kissé nyers, de kivitelezhető ötlete, idegi implantátum. gyakorlatilag egy lyukat fúrnak Tilly homlokán, így közvetlenül jut el a jel az agyába.

A hídon ez idő alatt pattanásig feszül a húr, úgy tűnik valami reakció zajlik le a gömbön belül. mielőtt hibát követtek volna el, betoppan Saru és Burnham és elmondják Pikenak, hogy mi a gömb szándéka. Tovább adni a tudást melyet ennyi idő alatt felhalmozott.

Miután Reno és Stamets sikeresen elhelyezték Tilly halántékán a szerkezetet, felvehették a kapcsolatot az entitással, mely Maynek adta ki magát. Elmondja, hogy  egy olyan faj tagja amely a micélium hálózatban él békességben, egészen addig míg egy betolakodó nem jött. ami a Discovery volt az ugrásaival. Stamets bánja amit tett, és megkéri az entitást, hogy hagyja el a kadét testét, azonban a lénynek más céljai vannak. Tillyt felhasználva kiszabadul, azonban Reno résen volt és egy lángpisztollyal igyekszik féken tartani őt. Viszont az ellenkező hatást éri el, az entitás elkezdi beborítani a kadétot.

Saru javaslatára, Pike engedélyezi, hogy a gömb átadja a tudását. Természetesen ezt mind azután kezdik el, hogy a kapitány kiad bizonyos parancsokat, ha rosszul sülne el a végén valami. Saru utasítja Bryce kommunikációs tisztet (Ronnie Rowe), hogy nyisson meg minden csatornát, valamint Owosekunt megkéri, hogy minden erőforrást a kommunikációra fordítsanak.

Miközben a rendszerek a maximumon túl teljesítenek, semmire nem reagálnak,így arra sem mikor Pike kiadja a parancsot a térhajtómű kidobására.Pillanatokkal az adatátvitel sikeressége után a gömb felrobban, ámde a Discovery és legénysége épségben megússzák a detonációt. Mindezt annak köszönhetik, hogy a gömb által generált mező mely fogva tartotta őket, a robbanás pillanatában polaritást váltott. Ennek következtében az eltaszította magától az űrhajót.

Azt követően, hogy Stamets sikeresen kivágta Tillyt a bábból, Saru megkéri Burnhamet a hídon, hogy kísérje a szállására. Ekkor a távozó Saru tiszteletére a híd összes tagja felállva búcsúzik el tőle.

vlcsnap-2019-02-12-19h46m32s124

A következő képsorok Saru virágokkal borított szobájában fogadnak minket, ahol az utolsó gondolatait osztja meg Michaellel. Kér tőle egy utolsó szívességet, segítsen neki eltávolítani az idegdúcait. hiszen ha nem teszik akkor a fájdalom az őrületbe fogja kergetni őt. Az elkövetkezendő képsorok alighanem a sorozat eddigi legszívbemarkolóbb képkockái. Megígérteti a nővel, hogy Spockkal hozza rendbe a kapcsolatát. Ő pedig beleegyezik. Amint megtenné a sorsdöntő vágást, a nyúlványok önmaguktól leesnek. Michael megkönnyebbülten, könnyek közepette ejti le a kést a földre.

A gyengélkedőn Dr Pollard megállapítja, hogy minden értéke a normális tartományban van az első tisztnek. A félelem – mely életének egyik legmeghatározóbb tényezője – , eltűnt.

Michael a doktor távozása után elmondja Sarunak, hogy az információ mely a gömbtől származik a nem csak annak a nyelvezete, hanem sokkal több. Valamint, hogy egy új fejezet nyílik Saru számára. A kelpien ebben biztos, ahogy abban is, hogy eme esemény más megvilágításba helyezi  fajuk életét. Hiszen az életük középpontjában a halál áll, és Saru ígéretet tett Georgiou kapitánynak (Michelle Yeoh), hogy tartja magát az első általános direktívához. Nem fog beleavatkozni a fajának a sorsába. Azonban mi tévő legyen mindezek után? Betartja e az ígéretét?

vlcsnap-2019-02-12-19h48m32s734

Mikor Burnham belép Pike szobájába, a kapitány épp a gömbtől származó információ egy töredékét tanulmányozza. Pike sajnálja, hogy elveszítették Spock nyomát a közelmúlt eseményei miatt, azonban Burnham félbeszakítja őt, nem veszítették el, a gömb információi tartalmazzák az útvonalat amelyen mostohatestvére haladt. a kapitány azonnal utasítja a hidat, hogy vegyék a megadott koordináták felé az utat. Valamint megígéri, hogy nem szól bele a nő dolgaiba Spockot illetően. Azonban Michael meggondolta magát és mégis szeretne segíteni a keresésben.

A záró jelenetek a gépházban történnek, ahol Tilly először csak hallotta, majd egy pillanatra látta is Mayt. Habár Stamets nem hitt neki, hisz úgy gondolta, hogy még mindig a hallucinogének hatása alatt van. Persze mindeközben az entitás elkábította őket. Miután magukhoz térnek, nem látják sehol a fiatal zászlóst, ezért arra a következtetésre jut a férfi, hogy a kiszabadított Tillyt ismét elragadta May. Azonban ez alkalommal máshol kötött ki, hiszen nem tudták kihúzni úgy, ahogy korábban tették.

Véleményem szerint nemcsak az évad, hanem az összes eddigi rész legérzelemdúsabb epizódján vagyunk túl. Egyre több és több információt tudunk meg a kulcs karakterek életéről, érzéseikről. Érdekes volt látni a Reno – Stamets – Tilly triót a gépházban. remélem még többet láthatunk belőlük majd.

A részben további fejlemények történtek a parazitával kapcsolatban, hová és miért ragadta el Tillyt?  Érdekes szál jött be a kelpien fajjal kapcsolatban, az az érzésem van, hogy még hallunk további részleteket róluk.

Az epizód tanulságaként azt vonnám le, hogy ne csak hallgassuk meg a másikat, hanem azt, hogy meghallgassuk. Azonban ismét Saru szavait idézném: ” Despite speaking 94 languages, there are times when words not enough” – Annak ellenére, hogy 94 nyelven beszélek, előfordul, hogy a szavak nem elegendőek.

Mit ér a tudás, ha nincs kivel megosztani?

Tartsatok velünk jövő héten is a következő résszel, amely nem más lesz mint a Saints of Imperfections.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – New Eden (Season 2, Episode 2)

Ez alkalommal sem hagyták cserben a nézőket a sorozat készítői.

Hiszen amellett, hogy vitték tovább a fő szálat, egy új történetet is kaptunk.

Szakítottak az előző évad szokásával, a több részen keresztüli cselekmény helyett, önálló részt igyekeztek alkotni, ami azonban nem teljesen független az összképtől.

Spoiler-Alert

Az első rész végén Michael Burnham (Sonequa -Martin-Green) megtalálja mostoha testvérének U.S.S. Enterprise fedélzetén tett utolsó bejegyzését, ami egy elképesztő felfedezéshez vezetett. Ezt a véletlennek nem mondható egybeesést mutatja meg Christopher Pike kapitánynak (Anson Mount), s azt kéri tőle, hogy vegyék fel a kapcsolatot Spockkal (Ethan Peck). A nő eddig abban a hiszemben élt, hogy a kapitány mit sem tud bátyja hol létéről, azonban a történtek hatására Pike elárulja, hogy Spock az Ötös Csillagbázis pszichiátriáján van, ahova önszántából ment be. A kapitány azt tanácsolja a nőnek, hogy nyugodtan vegye fel a kapcsolatot vele, de az Spockon múlik, hogy elfogadja a segítséget, vagy nem.

Pike ezt követően hozzáteszi, hogy megosztotta az összes információt, amit tud róla, és felteszi a kérdést, hogy van e valami amit Burnham megosztana vele. Ekkor Michael visszagondol az aszteroidán történtekre és az ott látott idegen életformának az alakjára, azonban képtelen elmondani az igazságot. Ekkor szakítja félbe a Saru (Doug Jones) hangja a beszélgetésüket, miszerint Pikeot a hídon várják.

A parancsnoki híd lázasan dolgozik, hiszen érzékeltek egy újabb vörös jelzést, pont ugyanolya,  mint amit korábban követtek.  Sylvia Tilly kadét (Mary Wiseman) épp azon dolgozott, hogy pontosabban be tudják mérni ezeknek a jelenségeknek a helyét, mikor Pike és Burnham a hídra ért. Azonban ahhoz, hogy sikeresen használják a zászlós módszerét, közelebb kell menniük. Pike  Burnham javaslatát megfogadva, utasítja Keyla Detmer kormányost (Emily Coutts), hogy maximális térhajtással menjenek egy kicsit közelebb és a kilépést követően a nagy hatótávolságú érzékelőkkel határozzák meg a vörös jelzés pozícióját.

Azonban a jelzés túlságosan távol van, több mint 50000 fényévre. A nagy távolság térhajlítással több emberöltőt venne igénybe, ezért Saru a spórameghajtó használatát javasolja, amit a Csillagflotta kifonatott a forgalomból. mivel a cél szentesíti az eszközt, ezért Pike utasítja a legénységét, hogy hozzák működésbe, hiszen prioritást élvez a küldetés.

Tilly a gépházban egy rövid nosztalgiázást követően Paul Stamets hadnagy (Anthony Rapp) iránt érdeklődik, hiszen az arckifejezése arról árulkodik, hogy valami nincs rendben. A férfi elmeséli a micéliás hálózaton belüli élményét, mikor Hughval találkozott, valamint az azt követő eseményeket, továbbá a következtetéseit. Azonban a kötelesség szólítja mindkettejüket, így mielőtt befejezhette volna a mondanivalóját Stamets, belépett a spórakamrába és jelentette a hídnak, hogy felkészült az ugrásra.

vlcsnap-2019-01-26-05h55m03s284

A megérkezést követően hiába igyekszik Tilly jobb kedvre deríteni Stametset, ős csak kiviharzik a gépházból. Ráadásul, akárcsak az első alkalommal, most sem látják a vörös jelzést, annak ellenére, hogy a megfelelő koordinátákra érkeztek.

A bolygó amellett kiléptek egy M osztályú planéta, melyen térhajlítás kor  előtti emberi civilizációt észlelnek. Ez azért furcsa, mert ilyen messze még sosem hoztak létre emberi kolóniákat, sőt Bryce kommunikációs tiszt (Ronnie Rowe) egy jelzést is észlel a bolygó felszínéről. Egy segélykérés. Ami ráadásul több mint 200 éve ismétlődik. Tehát a kolónia még a térhajtómű feltalálása előtt jött létre.

Pike, Saru és Burnham a további lépéseket vitatják meg a készenléti szobában, ahol úgy döntenek, hogy az Elsődleges Irányelv betartásával lemennek a felszínre. Burnham Joanne Owosekun műveleti tisztet (Oyin Oladejo) javasolja harmadik személynek, hiszen ő egy hasonló közösségben élt a földön, mielőtt a Csillagflottához csatlakozott volna. Ezt megelőzően Pike a Hamletből idéz, valamint a tudomány és a mágia közötti relációra mutat rá egy Arthur C. Clarke törvénnyel:  Egy kellőképpen fejlett technológia megkülönbözhetetlen a varázslattól. Azonban Pike szerint ezt a tudósok és filozófusok kiterjesztették arra, hogy: egy kellőképpen fejlett IDEGEN technológia megkülönbözhetetlen ISTENTŐL.

Eközben Tilly a hangárban a be fogott aszteroida törmelékből igyekszik mintát venni, azonban a művelet igen kényes, hiszen egy rossz mozdulat és az egész hajó megsemmisülhet. Valamint azt sem szabad szem elől tévesztenie, hogy a sötét anyag, amit a törmelék tartalmaz rendkívül nehéz. A nő becslése szerint egy  köb-centiméternyi térfogatú minta másfél metrikus tonnával egyenlő súllyal rendelkezik. Ezt egy elszabadult kis darabka demonstrálja is a közeli asztalon.

vlcsnap-2019-01-26-05h55m26s118

Habár a számítógép a folyamat megszakítását javasolja, a makacs kadét nem adja fel, hiszen megoldást akar találni arra, hogy ne kelljen Stametsnek visszamennie a kamrába. Ehhez viszont szüksége van a metreon töltéssel rendelkező anyagra, amit sikeresen ki is von egy tárolóba. Azonban korán örült a kadét, egy hirtelen energia kisülés odébb taszította az ifjú kadétot, aki eszméletlenül ért földet.

Miután Pikeot, Burnhamet és Owosekunt lesugározták, a segélykérés forrásához mentek, amely egy igen érdekes tulajdonságokkal rendelkező templom. Kívülről egy átlagos egyszerű épület, azonban amit bent találtak az fényt deríthet pár dologra. Azonban mielőtt alaposabban megvizsgálhatták volna a mozaik ablakokat, egy fekete férfi lép be az bejárati ajtón. Egy gyors bemutatkozást követően a település szellemi vezetője elé járulnak, ahol megtudják, hogy a bolygót Terralíziumnak nevezik.

Érdekes névválasztás. A latin Terra a Föld megfelelője, a lízium pedig valószínűleg az elszakadásból következő megújulásból fakad. Viszont nem zárható ki az Elízium sem, ami a bolondok szigete az alvilágban, ahol az istenek kegyeltjei kaptak helyet. Hiszen Új Édenen nem egy istent tisztelnek, hanem egy olyan vallás isteneit, amelyet az összes általuk ismert vallásokból teremtettek.

Nem csak erről szereztek információt, hanem azt is megtudták, hogy a harmadik Világháború idején, 2053-ban hogyan kerültek ide. Burnham hasonló tulajdonságokat kezd felfedezni az aszteroidán látottak és az itteni település között, amit Új Édennek hívnak. Pike kapitány korán takarodót fúj a templomban, ami persze csak ürügy volt a további kutakodásra.

A gyengélkedőn fekvő Tillyt egy vékony hang ébreszti fel. A hanghoz tartozó fiatal nő úgy beszél Tillyhez mintha ismerné. Ébredése után nem sokkal Saru és Dr. Pollard (Raven Dauda) lép be a szobába, és szidja le a cserfes zászlóst felelőtlensége miatt. Saru mérgén Tilly az indokával csillapít, miszerint azért végezte el ezt a különösen veszélyes műveletet, hogy egy sötét anyag alapú kezelőfelületet tudjon létrehozni, amivel Stametset lehet helyettesíteni. Miután a felettese kicsit lehiggad, megosztja Saru az aggodalmát és tanácsát Sylviaval.

vlcsnap-2019-01-26-05h57m25s436

Nem sokkal később Sarut tájékoztatja Rhys tüzérségi tiszt (Patrick Kwok – Choon), hogy egy hatalmas ionsugárzást észleltek a bolygó felső atmoszférájában, ráadásul a bolygót körülvevő gyűrűknek megváltozott a gravitációs állapotuk, radioaktív törmelék tart a felszín felé. Alig több mint egy órájuk van megállítani egy kataklizmát. Ráadásul nem tudják felvenni a kapcsolatot a felszínen levőkkel a sugárzás miatt. Ekkor érkezik meg Stamets is a hídra, ahol neki látnak megoldani a problémát.

Miután Joanne megtalálta a pincét ahol ahonnan a jeladó sugároz, Burnham és Pike vitatkozni kezdenek a bolygón levők további sorsáról. Fejlődjenek tovább az Elsődleges Irányelv szerint, vagy pedig integrálják be őket a modern társadalomba. Az érvelések közepette, Owosekun tájékoztatja Pikeot, hogy az akkumulátor lemerült, de valaki átkötötte másik áramforrásra, hogy tovább sugározzon. Ekkor lép be Jacob a képbe, akinek az ősei tudósok voltak, és hittek abban, hogy a Föld nem pusztult el. A férfi átlát a három vendégen, azonban Pike mindent tagad és igyekeznek mihamarabb távozni. Azonban Jacobnak más tervei voltak.

Miután elmúlt a fénygránát által okozott kábító hatás, a három tiszt bezárva találja magát a pincében, azonban hála Owosekun leleményességének, hamar sikerül kimászniuk onnan. Ráadásul minden felszerelésüket elvitte Jacob, hogy bebizonyítsa a település többi lakójának az igazát. Mindezek ellenére, Pike parancsba adja, hogy továbbra se szegjék meg az Elsődleges Irányelvet.

A gyengélkedőn fel alá járkáló Tilly igyekszik megoldást találni a szituációra, ami odakint zajlik, és igazán szüksége lenne most egy külső nézőpontra. Ekkor jelenik meg ismét May, aki felébresztette korábban és rávezeti a megoldásra, és már úton is van a hídra a zászlós. Ahol Tilly gyorsan Saruba folytja a szót és elkezdi hadarni a megoldását a legénységnek.  Mindössze alig több mint két percen belül kell végre hajtaniuk az elmondottakat.

Eközben a felszínen Jacob igyekszik meggyőzni a település lakóit, hogy mindaz, amit hisznek téves és, hogy hazamehetnek. azonban még mielőtt elérné célját Pike kapitány közbe lép. Észre sem vették, hogy az egyik kislány kezébe vett egy fézert, ami épp készült felrobbanni. Pike gondolkodás nélkül kivette a gyermek kezéből és rávetette magát. A súlyosan sérül tisztet azonnal fel kellett juttatniuk a hajóra, de mivel tartaniuk kellett magukat a parancshoz, Owosekun és Burnham a templomba mennek, és “imádkozni fognak” a kapitány jóllétéért.

vlcsnap-2019-01-26-06h00m24s300

A Discoveryn ez idő alatt mit sem sejtve dolgoztak a bolygó megmentésén, s miután kiadta Saru a parancsot, elkezdték megvalósítani Tilly tervét. Ami az volt, hogy az aszteroida darabot felhasználva elvontassák a felszín felé tartó radioaktív törmeléket. Szerencsére a tervük sikerült, ez által be tudták mérni a sebesült kapitányt és az őt támogató Burnhamet és Owosekunt. Távozásukat Új Éden vezetője angyali beavatkozással magyarázta, míg Jacob jól tudta, semmi köze nincs ahhoz. A sikeres akciót követően Saru azt tanácsolja Tillynek, hogy többször kéne megtagadnia a parancsát, azonban a kadét nem ad igazat felettesének és inkább a szállása felé veszi az irányt. Ez alkalommal is hirtelen a semmiből jelenik meg May, aki egyre furcsább dolgokat mond Sylvianak.

Tilly a szállására visszatérve, ahelyett, hogy lefeküdne pihenni, elkezd kutatni a különös nő után, aki felbukkant körülötte a nap során. Azonban olyan eredményre jut, amire nem számított, a keresett személy valóban az, akire számított, azonban már elhunyt. Felvetődik a kérdés, mivel van akkor most dolga? Kivetülés, hallucináció?

A kapitány a gyengélkedő elhagyását követően magához hívatja Burnhamet, hogy megköszönje, hogy tartotta magát a parancsához. Ennek hatására Michael úgy dönt, hogy mégis elmondja az igazságot. A kapitány szerint sem véletlenek sorozata, már amivel találkoztak. A beszélgetésük alatt szóba hozza Jacobot, aki számára ugyanúgy megváltozna a szemlélete a dolgokhoz, ha kapna további információt a körülötte levő világról. Ráadásul meggyőzi Pikeot, hogy van miért visszamennie, egy kameráért, ami további válaszokat adhat. Ezért a küldetésük  fontossága miatt, ahhoz hogy elérjék a céljukat, fel kell adniuk az Elsődleges Irányelvet.

vlcsnap-2019-01-26-06h00m48s761

Mikor Jacob lesétált a pincébe, váratlan találkozás érte, Pike kapitány állt ott az egyenruhájában. Pike elmondja az igazságot a férfinak, még a kérdéseire is válaszol, annak ellenére, ha nem is a legpontosabbak a kérdések. Jacob megnyugvást talált Pike döntésének következtében, ezért a jeladót kikapcsolta, és egy gyors cserét követően – Pike egy hosszú élettartalmú erőforrást ad a kameráért – elválnak útjaik.

Jacob nem is tétlenkedett, rákapcsolta az erőforrást a templom világítására, és a közösség meglepetésére, az egész templom fényáradatban úszott.

Ezt követően, Pike kapitány úgy döntött, hogy egyedül tekinti meg a felvételt a szobájában. A felvételen jól kivehető, hogy katonák igyekeznek megvédeni civileket a templomban és eközben egy vakító fény kíséretében egy idegen lény sziluettje jelenik meg a templom ajtajában. Ez a pár másodperc elég volt a kapitánynak arra, hogy meggyőződjön Burnham élményének valódiságáról, valamint a döbbent arckifejezés tökéletes záróképe volt a résznek.

Mit is nyújtott számunkra ez a rész? Amellett, hogy a rejtélyes jelenségek sorozata folytatódik, apró információmorzsákat kapunk a legénység tagjainak életéből. A távolság mely az első évadban volt egyre jobban csökken a magasabb rangú tisztek és beosztottjaik között amellett, hogy a tisztelet továbbra is fenn áll.  A hit és tudomány klasszikus szembenállását láthattuk az Új Édenen, Akárcsak Pike és Burnham. Milyen szerepet játszott Tilly életében May és van e köze a sötét anyaggal történő balesethez? Vajon milyen kutatások válnak elérhetővé a mintának köszönhetően? 

Ez a rész a kihívások és ellentétek epizódja volt. Valamint azoknak a megoldása. Igazából Saru a rész közben megfogalmazta az egyik mondanivalóját: ” A lényeg az, hogy mértéktelen mennyiségű felelősséget helyeztem ezekre a vékony vállakra, gyakran a saját káromra.”

Tartsatok velünk jövő héten is a következő résszel ugyanekkor.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – Brother (Season 2, Episode 1)

Még egy év sem telt el az utoljára levetített epizód óta, azonban már megtekinthető az új évadnyitó rész

Az elmúlt 15 részben megismerhettük a U. S. S. Discoveryt és legénységét, valamint a viszontagságaikat a váratlan helyzetekben.

Azonban ezen már túl vagyunk, jöjjön egy újabb fejezet, melyről bővebben alább olvashattok.

Spoiler-Alert

Miután egy rövid visszatekintést kaptunk az előző évadban történtekre, Michael Burnham ( Sonequa – Martin – Green) elmesél egy több százezer éves afrikai teremtés mítoszt. A történet szerint élt egy lány aki hamuból hozta létre a Tejutat, ami rejtéllyel és lehetőséggel van megtöltve. Ezt megelőzően az emberi kíváncsiság és felfedezésre való vágyat ábrázolja archív felvételekkel, amely egy visszautalás az eredeti sorozatra is.

Az előző évadban, csak néhány visszapillantást láthattunk Burnhammel kapcsolatban, így nem tudunk sokat arról, hogy milyen körülmények között nőtt fel, és hogyan vált azzá a nővé aki fellázadt a kapitánya ellen, hogy később megmenthesse az univerzumot.

Az elkövetkezendő jelenetek a Vulcanon játszódnak,ahol Sareket (James Frain) és a feleségét, Amandát Graysont láthatjuk (Mia Kirshner), amint az ifjú Michael Burnhamet ( Arista Arhin )  magukhoz veszik az elárvulását követően. Megismerhetjük azon pillanatokat, amikor Michael és a fiatal Spock ( Liam Hughes ) először találkoztak. Annak ellenére, hogy részben vulcani, nem tudta leplezni az érzéseit a lány érkezésével kapcsolatban. Az sem segített egy pozitív benyomás kialakításában, hogy Michaelre szabadított egy holografikus kígyót. Az, hogy rácsapta az ajtót, már csak hab volt a tortán.

Hirtelen visszatérünk ahhoz a momentumhoz, mikor a U. S. S. Discovery igyekszik felvenni a kapcsolatot a Constitution osztályú csillaghajóval, azonban a U. S. S. Enterprise rendszerei működésképtelenek a Discovery érzékelői szerint. Tehát semmilyen digitális adatot nem tudnak fogadni. Ekkor ront be a parancsnoki hídra Sylvia Tilly kadét (Mary Wiseman), aki azt javasolja Sarunak (Doug Jones), hogy Morse kóddal próbálkozzanak. Bryce kommunikációs tiszt (Ronnie Rowe) Saru parancsára úgy tesz.

Annak ellenére, hogy az Enterprise rendszerei működésképtelenek, az üzenet elküldése után nem sokkal Christopher Pike kapitány ( Anson Mount ) engedélyt kér a fedélzetre lépni egy tudományos és egy gépészmérnök kíséretében . Saru megkéri a Sarek mellett álló Burnhamet, hogy kísérje el az a transzporter terembe. Hiszen jól tudják, hogy az Enterprise fedélzetén szolgál Spock (Ethan Peck), és évek óta nem találkozott vele sem ő, sem Sarek.

vlcsnap-2019-01-19-16h38m33s639

Miközben Saru és Burnham a terem felé haladnak, a kelpien érzi a nő idegességét. Michael igyekszik terelni a szót, ami egyre komikusabbá teszi a szituációt, de végül mégis sikerrel jár, hiszen Saru családjáról esik szó utoljára. Azonban a nő idegességét hirtelen csalódás váltja fel, mikor nem Spock a harmadik személy akit felsugároztak a Discoveryre.

Pike kapitánynak egy igen kellemetlen hírrel kell szolgálnia Saru számára, a Csillagflotta parancsára átveszi a Discovery feletti irányítást. Saru azonban nem kapott értesítést erről, valamint felsorolja a három esetet, amikor ezt meg lehet tenni: közvetlen veszély áll fenn, föderációs állampolgárok élete van veszélyben vagy nincs ugyanolyan vagy magasabb rangú tiszt jelen, aki ezt megtehetné. Pike válasza baljóslatú, hiszen mindhárom fent áll.

A parancsnoki híd és a transzporter terem közti út alatt Pike tájékoztatja Saruékat a szituációról, mely miatt itt van. Egy jelenség az oka, hét vörös villanás, mely egy időben 30000 fényéves távolságon belül. Nem sokkal később ki is aludtak, kivéve egyet. Azonban a részleteket inkább a tudományos tisztje mondja el helyette.

Connolly hadnagy (Sean Connolly Affleck) elmondása alapján akárhányszor igyekeztek valami információt gyűjteni róla, a számítógépek megbolondultak. “Mint az iránytű az északi sarkon.” Teszi hozzá Burnham. Pike értékeli a nő asszociációs képességét, és ezt követően mutatkozik be neki a nő. a kapitány röviden megjegyzi, hogy van valaki aki szerint okos, és mindkettejük életének része. Természetesen Spockról van szó.

A turbóliftben töltött rövid idő alatt további megfigyeléseket oszt meg Connolly  Saruval és Burnhammel a jelenséggel kapcsolatban. Valamint Pike hozzáteszi, hogy az Enterpriset elvontatják javításra. Addig is szépen megkéri Sarut, hogy ossza meg vele a parancsoki kódokat az ott tartózkodásának idejére. Természetesen a kelpien tartja magát a szabályokhoz, és DNS azonosítást kér tőle, hiszen ezt a biztonsági előírást a közelmúltban történtek hatására hozták.

vlcsnap-2019-01-19-16h39m40s107

Az azonosításban segítséget nyújt Tilly kadét is, aki szokás szerint továbbra is hozza a cserfes stílusát, valamint még kellemetlenebb helyzetbe hozta magát, hiszen zavarában egyre többet beszél feleslegesen. Véletlenül kivetíti az egész legénység számára Pike személyes adatlapját. A kapitány ahelyett, hogy zavarba jött volna, lazán kezeli a helyzetet mégis fent tudja tartani a tiszteletet. Egy rövid eligazítást követően utasítja Keyla Detmer kormányost (Emily Coutts), hogy ötös térhajlítással induljanak a megadott koordinátákhoz.

Nem sokkal később a gépházban Paul Stamets hadnagy (Anthony Rapp) újra felidézi egy emlékét, mely Hughval (Wilson Cruz) és kedvenc  zenéjével, a kasseeliai operával kapcsolatos. Annak köszönheti, hogy hazatalált. Korábban gyűlölte, azonban társa szerint meg fogja érteni a szépségét.

Tilly gyorsan elhadarja, hogy átalakítják a gépházat egy szabványos gépházzá, hiszen a spórahajtómű most üzemképtelen. Továbbá észrevette, hogy nem osztottak ki új labort Stamets számára, ezért gyorsan intézkedni kezd, azonban az asztromikológus nem ragaszkodik hozzá.A nő meglepetésére elmondja neki, hogy a Vulcani Tudományos Akadémia tanári pozíciót ajánlott neki a Párizsban tartott békekonferenciát követően, és ő elfogadta azt.

A fiatal kadét továbbra is marasztalja, azonban Stamets elmondja neki, hogy hajó szerte mindenhol Hught látja.  A Csillagflotta már elfogadta az áthelyezési kérelmét, amit Pike küldetésének végeztével hivatalossá is tesznek. Sylvia továbbra sem hajlandó ilyen könnyen elengedni a felettesét, aki azonban olyat mond neki a jövőjéről ami váratlanul éri. A fecsegő kadét akiből kapitány lesz egy napon, mert mindent szeretetből csinál. Mind emellett kevesebbet kéne beszélnie.

vlcsnap-2019-01-19-16h40m38s167

Miközben Burnham az Alice Csodaországban olvassa, eszébe jut az az emlék amikor Amanda olvasta neki azt a könyvet kislány korában. ez az a könyv amit tőle kapott még a Vulcanon. Ugyanebben az emlékben jelen van a fiatal Spock is, aki kezd megbékélni azzal, hogy mással is meg kell osztania az anyja szeretetét. Eme gondolatokat szakítja félbe az ajtó jelzése, hogy vendége van Burnhamnek.

Az ajtón nevelőapja, Sarek lép be. Michael megtudja tőle, hogy habár mikor otthon dolgozott, akkor sosem zárta ki a külvilágot. Különösen a nőt akivel mindketten törődnek. A férfi elmondja azt is neki, hogy hamarosan elhagyja a Discovery fedélhetét, hiszen a csillagflotta megkérte őt, hogy állítson össze egy csoportot, akiknek a jelenséggel kapcsolatos információkat kell értelmeznie. Főleg, hogy nem sokkal a háborút követően történt ez az esemény. Burnham a klingonok beleavatkozását kérdőjelezi meg, azonban Sarek biztosítja őt arról, hogy L’Rell kancellár sem okosabb náluk, pedig ők is érzékelték a vörös villanásokat.

Michael ezt követően Spockra tereli a témát, pontosan a hol létére. Sarek szerint azért maradt távol, mert fontos elhivatottsága az Enterprisezal szemben, azonban a nő nem olyan biztos ebben. Burnham megkérdezi Sarektól, hogy mi volt az amit a befogadásával meg szeretett volna tanítania Spocknak. A férfi az empátiát akarta a fiával megértetni, hiszen ez a tulajdonság emberekkel való kapcsolatokban fontos részt vesz ki. Sarek szerint nem fogadta el a fia Michaelt teljesen soha, és sajnálja, hogy Spock nem tanulta meg a leckét. Ennek ellenére Michael biztos abban, hogy az ellenkezője történt mostoha testvérével, a nő szerint igenis valós az empátia Spock számára. Sarek a távozásakor azt a tanácsot adja nevelt lányának, hogy az előtte álló problémákra fókuszáljon, ne pedig azokra amik már megtörténtek.

Azt követően, hogy Burnham megérkezik a hídra, Pike egy gyors fejszámlálást kér, amit a legénység zavart tekintetekkel nyugtáz. Egyszerűen csak szeretné megismerni azokat akikkel egy csónakban evez. miután mindenki bemutatkozott, kiosztja a parancsait és kilépnek a normál űrbe.

vlcsnap-2019-01-19-16h41m26s897

A kilépést követően közelségi riadót észlelnek, nem sokkal tévesztettek el egy aszteroidát. Ahelyett, hogy egy vörös fényt látnának maguk előtt, mindenhol aszteroidák lebegnek. Ami legfurcsább benne, hogy atmoszférával rendelkezik annak ellenére, hogy nincs akkora mérete, hogy egy légkör jelenlétéhez szükséges gravitációval rendelkezzen. Akkor vajon hogy lehetséges ez?

Detmer hirtelen egy gravitációs kutat érzékel, ennél azonban több információ kell Pikenak és Burnham ötlete a külső kamerákkal meg is adja a kért adatokat.A specialista hozzáteszi, hogy minél közelebb vannak annál jobb. Detmer épphogy előrébb viszi a Discoveryt és odébb taszítja őket egy erő. A bejövő adatok egy Csillagflotta hajót mutatnak az aszteroidán, ami a korábbi interakciót követően a közelben levő pulzár felé kezdett el sodródni.

Hiába próbálják hívni a hajót, mely lezuhant az aszteroidára, semmi válasz. A beazonosításához Saru élesebb látását veszik igénybe, aminek köszönhetően sikerül nevet is rendelni a roncshoz. A lezuhant orvosi hajó a U. S. S. Hiawatha, mely 10 hónapja tűnt el.

Mivel még mindig lehetetlen szkennelni további információkért, Pike egy csapatot szeretne leküldeni azonban több problémába ütköznek. Teleportálás lehetetlen a légkörben levő elektromos részecskék miatt, leszállni nem lehet amit a kiszámíthatatlan gravitációs mezők veszélyessé tesznek, így hát marad az egyszemélyes leszállóegység, amivel nem lesz sétagalopp földet érni.

Mielőtt Burnham elérné az egységet, Tilly megkéri őt, hogy hozzon egy darabot az aszteroida felszínéből, hiszen amikor eltaszította őket egy erő, akkor a fedélzeten levő megmaradt spórák teljesen megbolondultak. Emellett azt is elmondja neki, hogy Stametset áthelyezik.

Miközben Pike, Burnham, Connolly valamint az Nhan egységekhez ment, a hídon Saru egyre jobban aggódik az életükért. Amikor a 9 G-s sebességre is képes egység elhagyja a hajót, a csapat rengeteg törmelék között kényszerül navigálni, s végül át kell kapcsolniuk manuális vezérlése, hiszen a számítógépes navigáció nem használható tovább a részecskék miatt.

Míg Pike és Nhan követik Burnhamet, addig Connolly a saját feje után megy. Mindezt puszta felvágásból, hiszen korábban a turbóliftnél kicsit megalázta őt a hasonlatával. A tudományos tiszt túlságosan biztos a dolgában, ami miatt nem veszi észre a vele ütközőpályán lévő törmeléket. Pillanatokkal később Joann Owosekun műveleti tiszt (Oyin Oldejo) jelenti a hármas egység megsemmisülését, valamit a kettes egység burkolati sérülését.

vlcsnap-2019-01-19-16h41m54s780

Pike próbál katapultálni, de az űrruhája nem záródik megfelelően. A Discoveryn eközben megoldást keresnek, azonban Burnham megelőzi őket, ő is katapultálni fog és szándékában áll elkapni Pike kapitányt. Gyakorlatilag ismét parancsmegtagadást követ el azzal, hogy meg szeretné menteni őt. Megerősítést kér Detmertől és Owosekuntól, akik nem valami biztató arccal reagálnak erre, de fedezik őket. Nhant utasítja Burnham, hogy folytassa az úját a felszínre, míg ő elkapja a felettesét.

Amikor kiadja a parancsot Michael, katapultálják őket, majd nem sokkal az aszteroida felszíne felett, szintén távolról aktiválják Burnham ruhájának a rakétáját. Pár másodpercnyi szünetet követően Burnham bejelentkezik, és a pattanásig feszült idegek lenyugodnak, főképpen Saru aki eddig olyan ideges volt, hogy a veszélyt jelző idegdúcok a füle mögött végig láthatók voltak.

Miután elérték a Hiawatha roncsait, hirtelen egy hajó alkatrészekből összerakott robot jelenik meg ami megvizsgálja őket. Még mielőtt bármit is csinálhattak volna, egy női hangot hallanak, ami az tanácsolja nekik, hogy kövessék a robotot. Útjuk egy elkülönítő átjáróba vezet, ami közvetlenül egy orvosi szobának tűnő helyiségbe nyílik. Itt találkoznak Jett Reno ( Tig Notaro) parancsnokkal, aki a mérnökökért volt felelős. Miután Pike kapitány bemutatkozik, a nő biztatóan azt mondja, hogy látta a föderációs jelzést és ezért nem semmisítette meg őket.

Miután tájékoztatják a több mint tíz hónapja eltűnt hajó mérnökét, hogy fegyverszüneti egyezményt kötött a Föderáció a Klingon Birodalommal. A nő mindeddig életben tartotta a jelen levő sebesülteket, annak ellenére, hogy mérnök. Ezt követően Burnham elmondja, hogy az aszteroida a pulzárral össze fog ütközni, erre Reno csak lazán azt feleli, hogy azt hitte, hogy meg fognak halni.

Burnham megbízza Nhant, hogy helyezzen jeladókat minél nagyobb körben, így könnyen befoghatja a jelüket a Discovery. Reno megkérdezi a nőt, hogy minek használják a  , ha csak egyszerűen fel is sugározhatják őket. Azért, mert a felsugárzás az a végső megoldás.  Emellett a kapitány megkérdezi Renot, hogy tud e valamit a vörös jelről, ami miatt jöttek. Renonak halvány fogalma sincs, hogy miről beszélnek.

A Discoveryn felkészültek az emberek fogadására, azonban a törmelékek megnehezítik a hajó haladást. Amíg felsugározzák az embereket, addig pajzs nélkül kell, hogy repüljenek. Sajnos ezt a feléjük száguldó jókora szikladarabot nem érdekelte és könnyedén felhasította a hajó burkolatát.

vlcsnap-2019-01-19-16h43m06s755

Mikor az utolsó betegeket sugározták volna fel, zárlatos lett a főpanel, azonban Burnhamnek idejében sikerült átirányítania az energiát. Viszont mikor már csak ők voltak hátra egy robbanás hátrataszítja a nőt, ezáltal egyedül marad a roncsban. Ráadásul a kapitány által kitámasztott ajtó is beszorul. miközben a felé zuhanó fémtörmelék elől fut kifelé, egy erőteljesebb detonáció következtében pár pillanatra eszméletét veszíti a nő, továbbá növeli a helyzet súlyosságát a lábában levő izzó fémszilánk is.

Épp kezdene magához térni, mikor egy ismeretlen lény árnyéka jelenik meg előtte, amit később a kapitány megjelenése vált fel. Pike utasítja a Discoveryt a felsugárzásra. Ezzel egy időben Burnham kézbe vesz egy törmelékdarabot az aszteroidából, hiszen megígérte Tillynek, hogy visz egy mintát. Azonban a kékes színű kődarabot nem sikerül feltranszportálni, ami aztán halk puffanással ér földet.

A fedélzeti folyosón Tillyt csak egy pillanatra lehetett látni, hiszen úgy rohant Burnhamhez a gyengélkedőbe, mintha kergetnék. Szokás szerint hadarva, de elmondta ami a lelkét nyomta. Nem is érdekelte a minta igazából, csak a barátjának az épsége. Burnham viszont elmondja, hogy a kezében volt, és a számítógép nem tudott ráállni. A kadét ebből azt a következtetést vonja le, hogy az aszteroida nem teljesen nehéz elemekből áll össze.Mindez egy olyan felfedezéshez vezethet ami forradalmasíthatná az energiafelhasználás hatékonyságát. Burnham előáll egy tervvel, hogy miképp lehetne mintát szerezni. Amint átadja a terveket Tillynek, ő egy gravitáció szimulátort a hangárba. mikor Stamets meglátja a folyosón Tillyt elereszt egy mosolyt, és a kadét után ered.

Mikor utoléri a zászlóst, kicsit zokon veszi, hogy kihagyják a buliból. Azt követően, hogy a kadét gyorsan mentette a menthetőt a felettesével szemben, helyzetjelentést tesz Pikenak. Erre a kapitány fölkel a székből és átadja a helyet Sarunak, hiszen a küldetése véget ért.

Saru utasítja Detmert, hogy állítsa pozícióba a hajót, és készüljenek fel a a “minta” fogadására a hangárban. Pike kapitány aggódását fejezi ki a helyzettel kapcsolatban, míg Saru ura a szituációnak. Owosekun és Detmer kiváló közreműködésével, kicsit rázósan, de sikerült elkapniuk a kívánt törmelékdarabot.

A sikeres műveletet követően Pike kapitány Lorca régi készenléti szobájában egy apró cetlit talál az asztal alatt. Burnham pont akkor lép be mikor épp elolvasta azt. A férfi egyenruhájából kikövetkezteti Michael, hogy tovább marad Pike velük mint azt a küldetés igényelte, hiszen az Enterprise sérülései komolyabbak mint hitték. A kapitány egyébként csodálkozik, hogy hol vannak a székek , hiszen valahonnan fel kell állniuk a tiszteknek, ha van véleményük.

vlcsnap-2019-01-19-16h43m34s717

A folyosón sétálva Burnham megkérdezni Pikeot, hogy Spock beszélt e a kapcsolatukról, a férfi nemleges választ ad. Azonban a nő szeretné látni a mostoha testvérét, de a kapitány el kell, hogy keserítse, hiszen Spock nincs az Enterprise fedélzetén. Az öt évig tartó küldetés miatt az Enterprise legénysége kimaradt a háborúból és ez mindenkit megviselt. emiatt ment el Spock. Elmondja azt is, hogy valami miatt megváltozott pár hónappal korábban. Zárkózottabb lett. Mindezek ellenére Burnham még mindig át akar menni a javítás alatt levő hajóra. A kapitány szerint is jobb ha megy, emellett azt tanácsolja a nőnek, hogy a küldetésik mellett igyekezzen jól is érezni magát.

Azt követően, hogy Burnham belép Spock kabinjába, gyermekkori emlékek jutnak az eszébe. Miután körbenéz a szobában, megpillantja Spock információs tabletjét, és lejátssza az utolsó bejegyzést. Oly sok év után ismét hallhatja régen látott mostohatestvérének a hangját. A hangfelvételből kiderül, hogy a férfi ismét rémálmokkal küzd, aminek már látja az értelmét. Mivel korábban a rémálmait lerajzolta, ezáltal felülkerekedve rajtuk, így tett ez alkalommal is.

Michael emlékezett arra, hogy hogyan tette láthatóvá a lerajzolt dolgokat, és a hangüzenetben levő információkat amik egy térképpé álltak össze. Azzá a csillagtérképpé amin a hét vörös jelzés megtalálható.

Szóval mit is kaptunk az második évad első részétől? Az epizód nagyobb része érzelemmel volt megtöltve. Nem csak Burnham központú volt, annak ellenére, hogy rengeteg jelenet vele kapcsolatos volt. Végre lehetőség nyílt a legénység további tagjainak a megismerésére is, valamint láthatunk egy közvetlenebb viszonyt a tisztek között.

További információmorzsákat kaptunk Burnham Csillagflotta előtti életéről.  A kapitány nélkül maradt Discovery kapott egy rugalmas vezetőt, aki családiasabbá fogja varázsolni a legénységet. Egy új rejtéllyel találjuk szemben magunkat, ami lehet hogy fenyegetés vagy talán egy köszöntés? Vajon hogyan alakul a kapcsolat Saru és Pike között, hiszen két dudás nem fér meg egy csárdában. Milyen lesz Spock és Michael újratalálkozása?

Technológiai szempontból kicsit kevesebb információval szolgáltak a készítők, azonban felmerült egy olyan dolog ami miatt a távozni készülő Stamets is meggondolja magát. El sem tudom képzelni mi fog kisülni abból ha összeáll egy Burnham – Stamets – Tilly trió a minta rejtélyeinek megoldására. 

 

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – What’s Past Is Prologue (Season 1, Episode 13)

Minden sorozatban eljön az a pont mikor nem tudnak mit kitalálni, ezért írnak egy úgynevezett töltelék részt.

Nyugodt szívvel írom le, hogy ez közel sem nevezhető annak, egy percre sem hagyják az embert unatkozni.

Azonban lássuk, hogy az események milyen fordulatot vesznek ez alkalommal!

Spoiler-Alert

Az előző epizód végén Gabriel Lorca (Jason Isaacs) sikeresen megszökik a kínzókamrából a Charon kapitányának köszönhetően, akit annyira elvakított a bosszú, hogy nem vette számításba Lorca ravaszságát. Miután kiszabadítja a több mint másfél éve raboskodó társait, Landry parancsnok (Rekha Sharma) segítségével – akit a Tardigrade önvédelemből megölt Burnham univerzumában- átveszik a hatalmat a Terrán Birodalom felett.

Mikor megkísérelték a puccsot a császárnő ellen, akkor azért vallottak kudarcot, mert valaki elárulta őket. Ez a valaki pedig a terrán Stamets (Anthony Rapp) volt. El is ment megkeresni őt a laborjában, azonban úgy tűnt, hogy nincs ott, de az álcázó berendezés hibája miatt Lorca észrevette őt. Ezt követően Lorca elmeséli neki, hogy hogyan került át abba az univerzumba ahonnan Michael Burnham (Sonequa Martin-Green) származik.

 A császárnő egész idő alatt figyelemmel kíséri Lorca tevékenységét, ami  a Charonon levő legénység lemészárlása. Ezzel akarja kicsalni Philippa Georgiou császárnőt (Michelle Yeoh) a trónteremből, Michael azonban óva inti, és figyelmeztetni szeretné az U. S. S. Discoveryt a jelenlegi helyzetről. Azonban a császárnő nem hallgat rá és elvezetteti őt a fogdába.

Michael ahelyett, hogy szépen engedelmeskedett volna, legyűri az őt kísérő őröket, majd a tűzharc közepette becsúszik egy szellőzőcsatornának tűnő helyre. Egyébként a terrán őrök célzó képessége megszégyeníti a Star Wars birodalmi rohamosztagosokét, mert, hogy 3 méterről nem találják el a nőt az elég nevetséges.

Ez idő alatt a Discovery úton van a terrán zászlóshajó felé, és Saru (Doug Jones) rövid naplóbejegyzésben rögzíti a Stamets felébredését követő eseményeket. Fél órával az érkezésük előtt Stamets magához hívatja Sarut, hogy mutatnia kell valamit a Charonnal kapcsolatban. A hajót energiával ellátó gömb a spórahálózatból nyeri az erejét, amivel párhuzamosan mérgezi is azt. Amennyiben ez a folyamat visszafordíthatatlanná válik – a hálózat regenerálódik idővel – akkor az összes létező párhuzamos valóságban megszűnik az élet. 

vlcsnap-2019-01-18-06h05m27s754

Az ideggáz bevetése után Lorca először Philippához szól. A férfi a beszédével lényegében gyengének titulálta a császárnőt, aki fegyvert ragadva elindult felé, hiszen miközben beszélt, sikeresen bemérték az adás forrását. Azonban még mielőtt bármit is csinált volna, Lorca ígéretet tesz a Charon legénységének, tagadják meg Georgiout és akkor megkegyelmez nekik.

A találkozásra egy szűk folyosón kerül sor, ahol Lorca és az emberei a sötétben rejtőzve várják az alkalmat, hogy megölhessék a császárnőt.  Amennyiben nem lett volna egy erőtere, ez meg is történt volna. Azonban ez az erőtér sem tartott ki örökké, a pajzs integritása folyamatosan csökkent az azt érő lövedékek mennyiségétől. Az erőtér összeomlását követően heves tűzpárbaj kezdődött el Lorca és Georgiou között, amit egy fénygránát döntött el. Hiszen ha nem vakítja el a császárnő embereit, akkor másképp is alakulhatott volna a szituáció. A testőrök nélkül maradt uralkodónak vészhelyzeti transzportálást kellett alkalmaznia. Szerencséjére erről a lehetőségről Lorca nem tudott, de azonnal kiiktatta Stamets segítségével, akinek nem volt választása, hiszen hasznosnak kellett maradni, hogy ne ölje meg a férfi őt.

A látványos menekülést követően Burnham igyekszik felvenni a kapcsolatot a Discoveryvel, amit sikeresen meg is tesz. Saru válaszol a specialista hívására és miután észreveszi, hogy a nő hol van, egy szarkasztikus megjegyzést tesz a helyzetére. Ennek ellenére Burnham figyelmezteti őt, hogy forduljanak vissza, mert Lorca puccsot követ el Georgiou ellen, valamint azt is elmondja, hogy ő nem az, akinek mondja magát. Miután kiderült a volt kapitányuk terráni mivolta, Saru semmiképpen nem akarja hátra hagyni a nőt, valamint el kell pusztítaniuk a hajó alatt levő spórareaktort. Úgy gondolják, hogy egy foton torpedó elég lenne ahhoz, hogy megszakadjon a kapcsolat a hálózattal, és ez által megmenekül minden élet a multiverzumban.

Vajon miért van az, hogy valami hatalmas problémának az a megoldása ilyen szituációkban, hogy robbantsuk fel? Mi van, ha nem sikerül? Szerencsére Sylvia Tilly kadét lefuttatott egy szimulációt, ami feltárta, hogy a gömböt egy erőtér veszi körül, amit először hatástalanítani kell, különben hatástalan lesz a torpedó. Burnham önként vállalta, hogy megteszi ezt, és jelez amint felkészült a detonációra. Addig azonban a Discovery utazzon tovább térhajlítással – ekkor tulajdonképpen nem a hajó, hanem a tér mozog körülötte – hogy észrevétlen maradjon.

vlcsnap-2019-01-18-06h05m53s347

Gabriel Lorca a folyosón történtek után a trónterem felé vette az irányt, ahol rövid beszédet tart a sorsról. Miközben a vele történteket sorolja, felmerülhet az emberben az, hogy esetleg elment a józan esze és próbál valami értelmet adni a vele történteknek.  A monológját követően a tükör Stametshez fordul és elmondja neki, hogy mivel nincs szüksége rá ezért meg kell halnia. Ekkor kinyílik egy erőtérrel rendelkező csapóajtó a lábuk alatt, amin keresztül közvetlen rálátni az űrben levő reaktorra. Viccesen meg is jegyzi, hogy milyen ironikus, hogy a teremtő az általa teremtett dologtól hal meg. Vagyis nem, mert Landry hátulról lelövi a tudóst, mindez csak egy rövid közjáték volt. ezt követően Landry egy engedélyezetlen hajón kívülre intézett adást érzékel, ami Burnham jelenlétét fedi fel Lorca előtt.

Burnham a kommunikációt követően a folyosót járja puskával a kezében. Miután Lorca adást kezdeményez, Michael felveszi vele a kapcsolatot. mindez csak időhúzás, hisz a sok fecsegés a Föderációról, Michael tulajdonságairól, Lorca céljairól, mind azt a célt szolgálják, hogy Landry megtalálja Michaelt. Azonban a nő okosabb ennél és átirányította az adást, így álcázva azt, hogy hol van.

A beszélgetést követően Philippa letesz egy terráni kapitányi kitűzőt az asztalra, ami az ő Michaeléhez tartozott. Mivel az egész adást hajó szerte lehetett hallani, ezért azt feltételezi a szobájában megjelenő Burnhamről, hogy Lorca megnyerte magának. Azonban a nő a saját sorsának a kovácsa. Philippa megkérdezi, hogy mi a terve Lorcával kapcsolatban, Michael pedig fel akarja adni magát. Mindezt, azért mert a reaktort körül vevő elkülönítő mezőt a trónteremből lehet kikapcsolni.

A Discoveryn eközben Stamets egy újabb problémával szembesül. A szigetelő mező annyira összesűrítette a spórákat a reaktorban, hogy nem lesz elég ereje a foton torpedóknak áttörni azt és így felrobbantani a gömböt. Egy dolog viszont van a fedélzeten, ami képes lehet, spórák.

vlcsnap-2019-01-18-06h06m34s880

Stamets szerint, ha a robbanótölteteket a spórákkal módosítják, akkor elérhetik azt, hogy láncreakció következzen be a töltetek becsapódásakor. Igen, többes szám. Az összesre szükségük van a sikerhez. Azonban így nem tudnak hazaugrani sem, ráadásul ahhoz, hogy a módosított torpedók biztosan célba találjanak, közelebb kell menniük. Azonban a robbanást követő energiahullám erejével nem bír el a Discovery, így szinte biztos, hogy egyből elégnének.

Sylvia Tilly eme megállapítása után lép közbe Saru – hiszen a legénység morálja eléggé kezd meredeken csökkenni – és mondja azt, hogy nem érzékeli a halál közeledtét, pedig a kelpien faj megérzi, ha közel a vég. Továbbá azt is, hogy Lorca többé nem a kapitányuk, hiszen megbecstelenítette a Föderációt. A helyettes kapitány ezzel elérte, hogy a legénység a figyelmét másra fordítsa, a megoldásra, mely a túlélésüket biztosítja.

Miután Burnham és Georgiou feladta magát Lorcának, a specialista felajánlja a szolgálatait a férfinak, amennyiben életben hagyja a Discovery legénységét. Megtagadja Philippát és elfogadja a jövőjét, legalábbis látszólag. Ezt követően Lorca viccesen mondja az uralkodónak, hogy arra hivatott, hogy Burnham elárulja a nőt minden univerzumban. A nő csípős válassza pedig az, hogy neki az a sorsa, Lorca általa haljon meg.

Sylvia Tilly Saru lelkesítő beszédére gondolhatott mikor felfedezte a módot, hogy hazajussanak. Újraelemezte a robbanás szimulációját és rájött, hogy a gömb megsemmisülésekor keletkezett energia tiszta micélium, mely hullámként terjed. Amennyiben ennek a hullámnak a szélén maradnak akkor meg tudják lovagolni azt és ez által a spórahajtóművet a hazajutásra használni. Azonban Stamets szerint a hajó pajzsai továbbra sem tartanának ki,  hacsak nem módosítják a spórahajtóművet úgy, hogy a tér hajtóművel párhuzamosan működjön. Ekkor egy második buborék alakul ki a hajó körül, ami majd megvédi azt a robbanástól. A visszautat az univerzumukba pedig a Lorca által betáplált koordinátából visszafejti Stamets.

vlcsnap-2019-01-18-06h07m20s496

Eközben Burnham értesíti a Discoveryt, hogy visszatérhetnek a normál űrbe, és amint ezt megteszik, üdvözlik őket a Charonról. Lorca van a vonal másik végén, aki még mielőtt igazán belemerült volna a szentimentális beszédébe, Saru félbeszakítja és Burnham iránt érdeklődik. Habár Lorca biztosítja, hogy jól van, Saru ezt a nőtől akarja hallani. Ekkor megszólal Burnham és megerősíti a férfi állítását, megtoldva egy fejbiccentéssel. Saru egyből rájött, hogy ez a jelzés a támadásra, és amint Michael és Philippa ellenszegülnek fogva tartóiknak, a Discovery megkezdi a Charon torpedózását.

A lövedék becsapódása után nem sokkal már csak négyen maradtak talpon a trónteremben: Lorca, Landry, Georgiou és Burnham. Míg a volt kapitány az uralkodóval, addig a specialista a parancsnokkal veszi fel a küzdelmet. Miután Lorca és Burnham is kiütötte az ellenfelét, a nő a férfi ellen fordul és igyekszik ártalmatlanná tenni őt. A férfinak nem áll szándékában megölni a nőt és emiatt marad alul, pár pillanattal később Burnham egy fézert szegez neki. ennek ellenére leteszi a fegyvert, hiszen még mindig tartja magát a saját és a Csillagflotta elveihez. Éppen emiatt nem lövi le a férfit, azonban amint ezt kiejti a száján, Lorcát hirtelen egy kard szeli át, aminek a másik végén  Georgiou van.

Lorca a végső pillanataiban Burnhamhez lép, és miután az “annyi mindent tehettünk volna” szavak elhagyták a száját, térdre rogyik a trónterem emelvényén. Ezzel párhuzamosan kinyílik a korábban látott csapóajtó, és a haldokló Lorcát a császárnő a reaktorba lökte.

Az áruló halála után Burnham deaktiválja a szigetelőmezőt, azonban a Discovery nem tud ráállni az életjelére. Ez idő alatt Philippa Burnhamhez fordul és bevallja neki, hogy a helyzete megingott és a gyengesége miatt halott ember. Mindezek mellett egy pillanatra úgy érezte, hogy az ő Michaele harcol az oldalán. A búcsúzás közepette Lorca megmaradt emberei felfeszítették az ajtót, és tüzelni kezdenek a bukott császárnőre, aki büszkén, harc közben óhajt meghalni.

vlcsnap-2019-01-18-06h08m04s547

A fedezékben levő Burnham jelez a Discoverynek a Georgioutól kapott kommunikátor segítségével, hogy kész a felsugárzásra. Ekkor már képesek voltak befogni őt, és felsugározni a fedélzetre. Azonban nem egyedül érkezett, hiszen pont mielőtt eltranszportálták volna, magával vitte Philippát is.  Amint megérkeztek, Saru elrendeli a spórahajtómű aktiválását.

Az észhez tért Landry parancsok utasítást ad a föderációs csillaghajó elpusztítására, azonban arra nem számított, amire a Discovery és legénysége készült. Miután Detmer hadnagy (Emily Coutts) visszafordította a hajót a Charon felé, Saru parancsára az összes módosított foton torpedót belelőtték a hajó energiaforrásába.

A robbanással szinte egy időben a Discoveryn aktiválják a térhajtóműveket, majd amikor a kívülről érkező micélium energia eléri a hajót, akkor működésbe hozzák a spórahajtóművet is.

Nagy rázkódások és szikrák közepette, de biztosan haladnak hazafelé. Egy olyan világ tárul a szemük elé, amit még ember soha nem látott. Stamets még azt is látja, ahogyan regenerálódik a hálózat. Teljes mértékben rá van bízva mindenki. Láthatóan semmilyen számítógépes rendszer nem reagál, csak a navigátor és a meghajtók által generált pajzsok.

vlcsnap-2019-01-18-06h08m57s301

Nem véletlenül hívják multiverzumnak az univerzumok összességét. Ezzel kell most megbirkózni Paul Stamets hadnagynak. Végtelen számú lehetőséggel. Az utak túl gyorsan változnak, nem látja tisztán, hogy merre kell mennie. Ebben a pillanatban meghallja Hugh hangját, ami rávezeti a helyes ösvényre. Pillanatokkal később a saját univerzumukba érkeznek, amit a hajón lévő több millió spóra kíséretében tesznek. Tilly fel sem eszmélt még a történtekből, de Stamets parancsba adja neki, hogy indítsa újra a rendszereket és állapítsa meg, hogy hol vannak és mikor.

A számítások után Stamets tájékoztatja Sarut, hogy valóban a saját univerzumukban, az Alfa Kvadránsban vannak, azonban 9 hónapot késtek. A zavart parancsnoki hídon Saru rögtön ad tennivalót, azonnali frissítést kér a taktikai térképről és értesítsék a Csillagflottát az érkezésükről. A kommunikációs tiszt sajnálattal közli, hogy nincs válasz a központtól, még egy gép által generált sem. Azonban a tüzérségi tiszt sikeresen teljesítette a kiadott parancsot. A kijelzőn egy pillanatra az indulásukkor levő állapot volt látható majd folyamatosan elkezdett csökkenni a Föderáció által irányított terület nagysága egészen addig, míg egy aprócska szeglet maradt kék. A klingonok mindössze 9 hónap leforgása alatt megnyerték a háborút.

A rész megtekintése után belegondoltam, hogy mit is láttam valójában. Megint felülmúlták az előző epizódot. Lezárták a Lorca féle szálat. Visszajutottak a saját univerzumukba. Lassan könyvet írhatnánk a spórahajtóműről és annak működéséről, valamint az azt övező környezetről. Láthattunk látványos bel- és kültéri effekteket. Ezek mellett új bonyodalmak is felmerültek, hiszen magával hozta Burnham a terrán Philippát, nincs több spóra a hajón, győzött a Klingon Birodalom. Vajon mi jöhet még?

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – Vaulting Ambition (Season 1, Episode 12)

Egy izgalmas részt követően az embernek mindig az jut eszébe, hogy a következő ehhez képest milyen lesz?

Bátran ki lehet jelenteni, hogy ezúttal is színvonalas epizódról írhatunk nektek.

Akkor nem is fecsérlem az időt, jöjjön aminek jönnie kell!

Spoiler-Alert

Az előző rész végén,  Michael Burnham (Sonequa Martin-Green) a miután megszerezte U.S.S. Discovery visszatéréséhez szükséges adatokat, parancsszegés miatt a Terrán Birodalom császára elé hívatták. Ebben a kicsavart világegyetemben találkozni fog egy, olyan személlyel, akiről azt feltételezte, hogy soha nem látja viszont. A régi kapitányával, Philippa Georgiouval (Michelle Yeoh).

Az epizód első képsorai a I.S.S. Shenzhou egyik kompján fogadnak minket, ahol Gabriel Lorcát (Jason Isaacs) röviden tájékoztatja Burnham az ott történtekről történtekről. Saru (Doug Jones) sikeresen feltörte a terrán tűzfalat, annak ellenére, hogy a titkosítás rendkívül erős volt. Azonban az aktát cenzúrázták, és a nagy részét szó szerint kitörölték, így szükségük van az eredeti fájlra, ami nem máshol található meg mint a császári palotában.

Burnham és Lorca természetesen épp arra tart most, az I.S.S. Charonra. A nő aggodalommal teli arccal néz rá szeretett kapitányának tiszti jelzésére, ami arra a személyre emlékezteti, akit a Discoveryt megelőzően 7 évig hűségesen szolgált. Lorca biztosítja Michaelt, hogy ő nem az, akit ismert. Georgiou odahaza meghalt, a császárnő csak a hasonmása.

Eközben Silvia Tilly kadét (Mary Wiseman) jelentést tesz Sarunak, Stamets (Antony Rapp) állapotának javulásáról. Miután sikeresen aktivitásra bírták a hadnagy elméjét a spórakamrában azzal, hogy spórákat engedtek be, nem történt jelentős változás, azonban egyértelműen érzékelhető agyi aktivitást lehet mérni nála. Saru szerint, ha sikertelen lesz Burnham és Lorca küldetése a császári palotában, akkor a kómában fekvő főgépész lesz az egyetlen esélyük a hazajutásra.

vlcsnap-2019-01-17-19h43m10s416

Ez idő alatt Stamets elméje az univerzumot átszövő hálózaton belül ragadt, és terráni hasonmása is hasonló sorsra jutott egy kísérlet következtében. Az univerzum “izmai és vénái”, így nevezte Stamets a spórahálózatot, ami valamilyen úton kezd összeomlani. A tükör Stamets arra ösztökéli őt, hogy mivel az ő Discoveryjén vannak, ezért a megoldás kézenfekvő, neki kell kivezetnie őket onnan. Miközben sétáltak a folyosón, a hasonmása elmondja neki, hogy a villanások, amiket látott, ebből az univerzumból valók, kísérletek a kapcsolatfelvételre.

Az I.S.S. Charon fedélzetén, a császárnő Lorca kapitányt a számára legmegfelelőbb kínzókamrába viteti. Azonban egy furcsa, és meglehetősez bizarr jelenetnek lehetűnk tanúi, amikor is Philippa a Burnham testi épsége iránt tesz pozitív megjegyzéseket. Ráadásul olybá tűnik, hogy a két univerzum sorsa szorosabb, mint gondolnánk, hiszen itt szintén a lányaként kezelte őt. Azonban a beszélgetésük közben a császárnő megkéri a mit sem sejtő Burnhamet, hogy a jelenlétükben levő három kelpien rabszolga közül válasszon egyet. Mivel a tükör Saru volt hozzá legközelebb álló, ezért rá  mutatott.

Ezzel párhuzamosan az U.S.S. Discovery fedélzetén Ash Tyler hadnagyot (Shazad Latif) a gyengélkedőn leszíjazva igyekszenek kezelni, mivel egy testben egyszerre osztozik klingon és emberi tudat. Ezt a fajta harcot csak egy nyerheti meg. A főorvos nem tudja, mitévő tegyen, hiszen példátlan ez az eset. A klingon dühöngések közepette pár pillanatra előbukkan a Csillagflotta tiszt személyisége és a helyettes kapitány segítségét kéri.

vlcsnap-2019-01-17-19h48m26s757

A C kínzókamrában szenvedő Lorca viszontagságainak ideje alatt, Burnham és Georgiou vacsora mellett igyekeznek megbeszélni a “Shenzhou kapitányának” távolléte alatt történteket. Továbbá kiderül, hogy miért kellett választania korábban. Nemcsak, hogy rabszolgák a kelpienek ebben a világegyetemben, hanem étel hozzávalóként is használják őket. Burnham küszködve, de elfogyasztja az ennivalót, amit egy pohár itallal öblít le.

A császárnő érdeklődik Michael holléte iránt, a nő igyekszik a szituációnak megfelelő válaszokat adni, de információ hiányában nem készült fel arra, ami ezt követte. Ebben az univerzumban Burnham és Lorca szövetségesként Georgiou császárnő életére tört. Miközben Michael a könnyeivel küszködve igyekszik mozdulatlanul maradni – hiszen Philippa tőrt szegez a torkának – a császárnő behívatta az őröket és elviteti őt kivégzésre a trónterembe.

A katatón állapotban levő Stamets elméje igyekszik kiutat találni a Holtak Hajójánál levő  ugrások segítségével, azonban a legutolsó ugrás koordinátái Nincsenek rajta a térképen. A tükör Stamets bizonyos időközönként kényszeresen vakarja az alkarját. Stamets rájön a terráni hasonmásának hazugságára, a férfi alkarján elváltozás található a spórahálózatban töltött idő miatt. Legalábbis ezt állítja.

vlcsnap-2019-01-17-19h49m05s427

A két asztromikológus (űrbéli gombák szakértője) beszélgetése közben egy pillanatra felbukkan Paul elhunyt élettársa, Dr. Hugh Culbert (Wilson Cruz). Ő erre nyomban utánaered, figyelmen kívül hagyva terráni hasonmásának a tiltakozását.

Burnhamet személyesen Georgiou császárnő fogja kivégezni a birodalom ellen elkövetett árulásáért. Azonban először saját magán kell segítenie ahhoz, hogy teljesítse a küldetését. Éppen ezért elmondja a császárnőnek, hogy kicsoda ő valójában. Miután az általa átnyújtott bizonyíték – Philippa kapitány tiszti kitűzője – alátámasztja állítását, a császárnő kivégez mindenkit a teremben, kivéve egy személyt, akit a hallgatásáért cserébe kormányzónak nevezi ki.

Saru amolyan végső megoldás miatt a fogdában levő L’Rellhez (Mary Chieffo) fordul segítségért, hiszen ő volt az, aki elvégezte Tyler hadnagyon az átalakító műtétet. L’Rell továbbra is azt hiszi, hogy megnyerhetik a háborút, és kész feláldozni mindkét tudatot a cél elérése érdekében.

Stamets a spórahálózat által kivetített Discovery folyosóin igyekszik utolérni Hugh-t, azonban mindig annyira közelíti meg, hogy egy pillanatra látja csak a szeretett férfit. Végül a szállásán köt ki, ahol a férfi bevallja neki, amit már amúgy is tudott, hogy meghalt.

vlcsnap-2019-01-17-19h51m07s695

Miután Burnham meggyőzte Georgiout az igazáról, a nő igyekszik kiszabadítani a kapitányát, azonban a császárnő ezt még nem hajlandó megtenni. Továbbá megkéri az uralkodót, hogy az U. S. S. Defianttal kapcsolatos információkat cenzúrázatlanul ossza meg vele és akkor már úton is lesznek haza.

Georgiou közli Burnhammel, hogy a Defiant legénysége a baleset – ami miatt ebbe az univerzumba kerültek – következtében megőrült, és megölték egymást. Csodálkozik is, hogy a Discovery személyzetével nem ez történt. Mivel kíváncsi, hogy milyen módon kerültek oda, Michael felfedi a spórahajtómű létezését. A császárnő cserébe annak a tervrajzaiért odaadja a kért információkat.

A Discoveryn eközben Ash Tyler hadagy önmagát megcsonkítva szenved hatalmas kínok között. Utolsó mentsvárként ezt felhasználva Saru kikényszeríti L’Rell segítségét, hiszen annak ellenére, hogy másként néz ki, annak az elméje ott van bent akihez szoros kötelék fűzi.

A kínzókamrában szenvedő Lorcának egy váratlan látogatója akad, a Charon kapitánya, akivel látszólag közös múltja van az alteregójának. Lorcának valamit be kell vallania, azonban mit valljon be, ha nem tud róla?  Motivációként egy lázadót hoznak elé, akibe befecskendeznek egy parazitát, amitől spontán felrobban.

A fogdában történtek után L’Rell beleegyezett abba, hogy megszünteti Tyler szenvedéseit, azáltal, hogy Voq pszichéjét végleg leválasztja az övéjéről. A sikeres operációt követően a klingon nő hangos üvöltéssel fejezi ki fájdalmát.

vlcsnap-2019-01-17-19h51m48s693

A gépházban levő katatón Stamets agya folyamatosan kezd magához térni, ahogy Hugh és ő a közelmúltbeli eseményekről beszélnek. A férfi azt is elmondja Paulnak, hogy a micélium hálózatot a terrán Stamets fertőzte meg a saját, önző érdekei miatt. Ezen változtatnia kell, különben minden életveszélyben forog továbbra is.

A kimondatlan dolgok hirtelen kimondottá válnak, és azzal, hogy Paul elfogadja élete szerelmének tanácsát, azonnal felébred ő is és a terráni hasonmása is a katatóniából. A Discovery gépházában Stamets Tilly tiltakozása ellenére a spóraraktárhoz rohan, ahol már megtörtént a baj. Ami a micéliumhálózaton belüli romlásnak indult, fizikai formát öltött. A spórákat biztosító gombák elhaltak. 

Miközben Lorcát a Charon kapitánya kínozta, Burnham megadja a Sarunak a hajó koordinátáit. A császárnő ez idő alatt folyamatosan a Föderációt becsmérli, valamint az ő univerzumbeli Gabriel Lorcájáról mesél. Mikor magához vette Philippa akkor egy anyát kapott, Lorcában meg az apafigurát látta, akiből még több lett.

Aztán a császárnő mondott valamit, amiből Burnhamnek egy emlék jutott eszébe Lorca kapitánnyal kapcsolatban. Ebben a pillanatban állt össze számára a kép, Lorca kapitány nem az, akinek mondta magát, ő valójában sosem tartozott Burnham univerzumához. Az ő otthona a Terrán Birodalom.

Tehát a fogdában levő Lorca valóban oda való, és azáltal, hogy válaszol a Charon kapitányának kérdésére mielőtt megöli őt, bizonyosságot kapunk Burnham feltevéséről.

Egy meglehetősen intenzív és eseménydús részen vagyunk túl, több szempontból is. Érzések áradata minden oldalról.  Árulás, félrevezetés, empátia, szeretet. Az epizód ezen  jellemzői akár egy brazil szappanopera leírása is lehetne is elmehetne, de nem az. Új ismeretekkel gazdagodtunk a micélium hálózattal kapcsolatban is, de vajon miféle jelenség lehet a Charon alatti gázóriás? Mit fog most lépni Burnham és a császárnő a felismerés hatására?

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

 


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – The Wolf Inside (Season 1, Episode 11)

Túl vagyunk az évad kétharmadán.

És a történtekből következtetve továbbra sem értek véget a kihívások melyeket a U.S.S. Discovery legénysége átél.

Hiszen azzal, hogy ebbe a párhuzamos univerzumba kerültek újabb problémák szakadtak a nyakukba

Felmerül a kérdés, sikerül e időben befejezni a küldetést, ami a hazajutáshoz szükséges? Ha igen, akkor milyen áron?

Spoiler-Alert

Az epizód kezdőjelenetei egy megviselt U.S.S. Discoveryt tárnak a néző elé, ahol szikrák pattognak a folyosóra és a lámpák ütemtelenül pislákolnak. Ebben a helyzetben járja a fedélzetet egy mérnök, aki feltehetően a hajó állapotán akar javítani. Miközben felméri a károkat, beleütközik a katatón állapotban levő Paul Stametsbe (Antony Rapp). A férfi amellett, hogy összefüggéstelen dolgokról beszél, karjai között tartja Dr Culbert (Wilson Cruz) élettelen testét.

Ezt követően a terráni I.S.S. Shenzhoun levő Michael Burnham (Sonequa Martin-Green) igyekszik a küldetését végrehajtani, azaz megszerezni a hazajutáshoz szükséges titkosított adatokat. Azonban ehhez a terráni alteregójaként kell viselkednie, ami sorozatos kihívást jelent számára. Mind érzelmileg, mind fizikailag is.  Nem mondhat nemet valamire, mert ellenkezik az elveivel. kénytelen így tenni mikor találkozik Saru (Doug Jones) hasonmásával, aki rabszolga a terrán, csillaghajón, nem pedig a felettese.

vlcsnap-2019-01-14-23h23m37s637

A megpróbáltatások bemutatása nem ér véget itt, nem sokkal később egy kivégzésen kell részt vennie, ahol a birodalom elleni lázadókat az űrbe sugározzák. Szerencse, hogy vele van Ash Tyler hadnagy (Shazad Latif), aki miatt nem veszíti el önmagát. A férfi hasonlóképp érez, s mielőtt megszakítaná a meghitt pillanatot Saru hasonmása, Ash egy metaforával vallja be, hogy mennyire számít a nő jelenléte számára. Mivel így tartják egymásban a lelket, ezért az esély, hogy lelepleződnek mindig fenn áll. Mikor a terráni kelpien “felettese” reggelit hoz Michaelnek, ő véletlenül Sarunak nevezni. Gyorsan sikerül a hibáját orvosolnia, azonban ez a jelenet mutatja meg, hogy mennyire nehéz az új környezethez alkalmazkodnia.

Pár pillanattal később Silvia Tilly “kapitány” (Mary Wiseman)  veszi fel vele a kapcsolatot egy titkosított csatornán keresztül, majd átadja a szót Burnham felettesének, Sarunak. Az első tiszt érdeklődik a küldetés állapota iránt,  hogy a nőnek sikerült-e hozzáférnie a kívánt információhoz?

Sajnos csak fél sikerrel járt, hiszen az adatokat sikerült megszereznie, azonban a Terrán titkosítás olyan erős, hogy se a Discoveryn, se a Shenzhoun nem lehet dekódolni azt. A beszélgetésükből Michael arra következtet, hogy Stamets állapota továbbra sem javult, ezért valami megoldást kell találnia a fennálló helyzetre. Mindezek után, Saru megkérdi Burnhamet, hogy találkozott e kelpienekkel, a nő viszont nem akart belemenni a részletekbe, ezért inkább nemleges választ adott.

vlcsnap-2019-01-14-23h23m09s614

Az adás végeztével Tilly megkérdezte Sarutól, hogy miért nem mondta el a teljes igazságot, hogy Dr. Culbertet megölték. Az első tiszt szerint Burnhamnek most pont erre a fajta figyelemelterelésre nincs szüksége. A kadét a választ követően felhívja Saru figyelmét arra, hogy Stamets állapota folyamatosan rosszabbodni fog, amennyiben nem tesznek semmit. Tilly ahelyett, hogy orvosok kezeljék Stametset, meggyőzi Sarut, hogy az ő módszerével gyógyítsák meg a főgépészt.

Eközben az I.S.S. Shenzhoun Burnham parancsot kap közvetetten a császártól, hogy menjen a Harlak bolygóhoz és iktassa ki az idegen lázadó csoport klingon vezetőjét, a Tűzfarkast. Annak ellenére, hogy azonnali hatállyal kellene megölnie a vezetőt, ő úgy dönt, hogy leszáll a bolygóra és személyesen szerez információt az ellenállókról.

Mielőtt belekezdett volna a küldetésbe, meglátogatta a kínzókamrában raboskodó Lorcát (Jason Isaacs), akit a beszélgetésük idejére kiengedett az sokkoló kabinból. Lorca szerint a cél szentesíti az eszközt, még ha a tett megbocsáthatatlan is. Azonban Michael továbbra sem szeretné feladni azt aki, még ha ezzel a lebukást is megkockáztatja.

Burnham elmondja a tervét a fájdalommal küszködő kapitányának, hogy minél többet szeretne megtudni arról, hogy hogyan képes egy klingon egy ilyen szövetséget vezetni. Talán ezzel az információval a saját univerzumuk megmenekül a véres háborútól. Lorca beleegyezik, azonban csak a nő és Tyler vehetnek részt a küldetésen, ezzel is csökkentve a valódi céljuk lelepleződését.

vlcsnap-2019-01-14-23h24m17s284

Időközben Tilly a spórakamrába helyeztette Stametset, és elmondja Sarunak, hogy Stamets által korábban mondottakat először nem igazán értette, azonban mikor megérkeztek ebbe az univerzumba, a kép összeállt. Stamets villanásnyi képeket kapott erről a világegyetemről és emiatt tűnt úgy, mintha kezdene elmenni az esze.

Valamint azt is megosztja felettesével, hogy a főgépész agyi aktivitása hasonló ahhoz, amilyen a Tardigrade lényé volt, miközben a spórahajtóművet működtette.

Ergo, Stamets agya még mindig a spórahálózatban utazna.

Ez a fajta idegi kapcsolat szép lassan tönkreteszi a belső szerveit, ha nem kezelik. Ezt a legjobban a spórákkal tehetik meg, hiszen mikor a Tardigrade rosszabbul lett akkor a spórákkal javult az állapota.

Miután Burnhamet és Tylert lesugározzák Harlakra, egy rövid lőgyakorlat után az álcázott lázadó bázisra vezetik őket. Ahol szemtől szembe találkoznak a Tűzfarkassal. miután bemutatkozik, hogy ő Voq, senki fia (szintén Shazad Latif alakítja), Tylerben valami furcsa érzés merül fel. Burnhamnek szerencsére sikerül meggyőznie Voqot, hogy ő segíteni szeretne nekik és cserébe csak egy apró kérdése van. Mivel Voq a terráni Burnhamet látja, a nőben ezért odahívja a prófétát, hogy győződjön meg Michael szándékainak valódiságáról.

A próféta személye nem más, mint vulcani nevelőapja, Sarek (James Frain). A nőt megrázza a találkozás, ennek ellenére szó nélkül megmutatja neki, amire kíváncsi. Sőt még többet is megoszt az emlékeinek segítségével az elmeegyesítés során. Egy olyan világot, amelyről ők csak álmodoznak. Ironikus, hogy minkét félnek van valami a birtokában, amire vágyik, éppen ezért lehetnek egymás segítségére.

Ezek után Sarek biztosítja Voqot, hogy nem ártó szándékkal jött Burnham a bolygóra. Nem is kellett a klingon vezetőnek ennél több, elrendeli a kiürítést. Azonban Burnham gyorsan félbeszakítja őt, hogy a szívesség, amit kért az annyi lenne, hogy hogyan volt képes elérni ő azt, hogy ennyi különböző faj felsorakozzon mögötte.

Ő csak annyit mond, hogy Kahless – az egyik klingon isten – segíti őt. Amint meghallja ezt a nevet Tyler, újabb emlékek jutnak eszébe, hogy ki is ő valójában. Egy klingon, akit emberré operáltak, ráadásul az a klingon nem más, mint aki vele szemben áll. Voq. Az emlékei hatására Tyler megtámadja Voqot, azonban a harcot gyorsan lezárják azzal, hogy leütik Asht. Burnham egy órát biztosít a lázadók számára, azonban szüksége van bizonyítékra, hogy sikeres volt a küldetés.

Erre reagálva egy andoriai átnyújt egy adattárt, amin lázadó tevékenységet bizonyító információk vannak. Ennél többre nem is volt szüksége Michaelnek, és pillanatokkal később már fel is sugározták őket a Shenzhou transzportszobájába, ahol átnyújtja az adatokat elemzésre az első tisztjének, majd Tylert magához hívatja.

vlcsnap-2019-01-14-23h24m48s386

Miközben Tilly spórákkal igyekszik visszahozni katatón állapotból Stametset,  a folyamat megöli őt.

Burnham a kapitányi szobájában számon kéri Tyleren, hogy mi történt a bolygón, azonban a férfi nem akar válaszolni rá egyből. Azonban Michael a férfi metaforáját felhasználva kikényszeríti belőle az igazságot. Most már tisztán emlékszik, hogy ő maga Voq. Azt is, hogy a szemtől szembeni találkozás a Tűzfarkassal váltotta ki belőle a megerősítést.

A nő azonban nem hisz neki, mire a férfi elmond neki egy olyan szituációt, amire csak Voq és Burnham emlékezhetett, hiszen csak ők voltak akkor jelen. Emellett azt is bevallja neki, hogy megölte Dr. Culbertet, mikor kezdett rájönni az orvos, hogy mi történt valójában Tylerrel. Mivel a nő fegyvert szegezett neki, miután elhitte, hogy ő az, akinek mondja magát, Tyler megtámadja őt.

Azonban a terrán univerzumbeli Saru megmenti Burnhamet a szoros helyzetből. Ezt követően Tylert elvezetik a transzporter terembe kivégzésre.

Tilly a könnyekkel küszködve búcsúzik el az elhunyt Stametstől, aki azonban hirtelen életjeleket kezd adni magáról. Ezek az életjelek azok az agyi aktivitások, amiket addig érzékeltek. Ez idő alatt Stamets elméje a spórahálózaton belül volt, ahol összefut a terrán univerzumbeli énjével.

Tylert Burnham személyesen sugározza az űrbe, majd feszültséglevezetés gyanánt meglátogatja Lorcát. Ash pechjére a U.S.S. Discoverynek sikerül ráállni az életjelére, és a fedélzetre sugározzák őt, ahol  Sarufegyveres őrök kíséretében várta az árulót. Azonban nemcsak a férfit sugározták fel, vele együtt elküldte Michael a titkosított információkat is.

vlcsnap-2019-01-14-23h25m04s787

Lorca és Burnham ismét megbeszélik a továbbiakat, azonban hirtelen a hangosbeszélőn értesítik Michaelt, hogy egy másik hajó is célba vette a Harlakot, és a porig bombázta nő  szeme láttára mikor a hídra ért. A hajót nem más utasította erre, mint a császárnő, aki nem lehetett más, mint Burnham korábbi kapitánya, Philippa Georgiou (Michelle Yeoh). Miután a császárnő lebombázta a lázadók bolygóját, az engedetlenség miatt leszidja Burnhamet. Ezzel a baljós jelenettel, valamint Michael Burnham tekintetével zárul le a Despite Yourself.

Összegezve mit is kaphattunk ettől a résztől? Egyre bonyolódó érzelmi töltetet, igen. Hiszen Michael és Ash közötti kapcsolat a feje tetejére állt az igazság miatt. Állandó konfliktus a két univerzumbeli gondolkodásmód miatt, ez is pipa, mert Michael folyamatosan megkérdőjelezi magát, hogy képes e arra, amire vállalkozott. Ráadásul a spórameghajtó működésével kapcsolatban is informáltabbak lettünk.

Ezektől függetlenül még mindig maradt számos dolog, amin el lehet elmélkedni. Érezhető az egyre fokozódó feszültség. Vajon ugyanilyen tendenciával fokozódik a következő részben is? A továbbiakért tartsatok a következő alkalommal is velünk.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – Despite Yourself (Season 1, Episode 10)

A Star Trek is azon sorozatok közé tartozik, amelyek  látszólag önálló részekkel rendelkeznek.

Azonban a Discoveryvel más a helyzet.

Mint a mostanában vetített tv műsorok nagy része (Trónok Harca, Taboo, Vikingek), szerkezetileg ez a sorozat is, úgy került felépítésre, hogy hétről-hétre ugyanaz a történet kerüljön a középpontba.

És ezzel együtt természetesen folyamatosan cliffhangerekkel találkozhatunk.

Spoiler-Alert

Akkor lássuk, hogy az előző rész bonyodalmai után, merre halad a Csillagflotta egyik legerősebb hajójának a sorsa.

star trek discovery intro

A U.S.S. Discovery és legénysége szemmel láthatólag nem ott köt ki,ahol kellett volna, hiszen rengeteg dolog nem stimmel a környezetükkel kapcsolatban. Ezt a tényt megerősítette egy vulcan cirkáló is mely, bármiféle figyelmeztetés nélkül rátámadt Lorcáékra (Jason Isaacs). Ezt követően egy semmiből érkező torpedó elpusztítja a támadó űrhajót.

A U.S.S. Cooper érkezett a segítségükre, azonban Lorca szerint ez a csillaghajó jelenleg javítás alatt van.  A beavatkozás után nem sokkal az említett hajó üdvözli is a Discoveryt. Azonban az egyik lehető legfurcsább párbeszédet folytatják le ami arra készteti Lorca kapitányt, hogy egy alaposabb vizsgálatnak vesse alá az őket körül vevő törmeléket. Kiderül, miért olyan ismeretlen a terület ahova ugrottak, egy párhuzamos univerzumba utaztak.

Lorca a készenléti szobájában megosztja Michael Burnhammel (Sonequa Martin-Green) és Saruval (Doug Jones) az elméletét ami az előző részben megerősítést nyert, a spórahajtómű alkalmas az univerzumok közötti utazásokra. Az érvelését a csillagtérképpel is alátámasztja, amelyen az addig elvégzett összes ugrást dokumentálta.

A gombafonál felépítésű hálózat – melyen keresztül a Discovery utazik – olyan helyeket is elérhetővé tesz ami a normál űrön keresztül nem érhető el. Habár az elmélet bizonyítást nyert, sajnálatos módon a Föderáció számára ez nem olyan pozitív, hiszen az álcatörő algoritmus tökéletesítése még mindig folyamatban van.

Ahhoz, hogy a végleges programot eljuttathassák minden Csillagflotta hajóra, vissza kell térniük a saját univerzumukba. Azonban, ahhoz hogy ezt megtehessék először meg kell ismerniük a körülöttük levő világot, hogy növeljék a túlélésük esélyeit ebben a kedvezőtlen szituációban.

vlcsnap-2019-01-12-14h38m21s205

Eközben Silvia Tilly kadét (Mary Wiseman) igyekszik Stametset (Antony Rapp) kizökkenteni a katatón állapotból. Dr. Culbert (Wilson Cruz) azonban biztosítja őt, hogy nem sokat tehet érte. Ezt követően az önkívületi állapotban lévő gépészmérnök megtámadja partnerét, aki elkülöníti őt.

Az esetet követően Lorca lép be a gyengélkedőbe, ahol a navigátor állapota után érdeklődik, amiért ő a felelős. mivel ez már egy egészségügyi helyzet, így a felelősség áthárul Dr. Culbertre. Lorca viszont nem engedi, hogy ő kezelje, hiszen személyesen érintett a beteggel kapcsolatban. A kapitány a saját érzései miatt vallott kudarcaira hivatkozva igyekszik meggyőzni a férfit, hogy másnál jobbak az esélyei a gyógyulásra.

Mivel információra van szükségük erről a különös univerzumról, ezért a közeli roncsokból igyekeznek egy adatbankot szerezni Ash Tyler (Shazad Latif) segítségével. A biztonsági főnök a művelet közben egyre erősebben érzékeli a korábban visszatérő emlékeket, melyek hatással vannak az igen kényes művelet elvégzésére. Pár pillanatra elveszíti az irányítást, majd a kapitány parancsára ismét visszazökken.

Az adattár sikeres eltávolítását követően Tyler meglátogatja a fogdában levő L’Rellt (Mary Chieffo), aki burkoltan közli a férfivel, hogy az emléktöredékek egy korábbi életének a nyomai. Ráadásul, befolyással is bír Tylerre, hiszen megkéri, hogy kapcsolja ki a cella erőterét, aki ezt meg is teszi. Azonban a klingon nő meglepetésére a hadnagy megtámadja. Erre ő pár klingon szóval Asht egy hipnotikus állapotba kényszeríti, amiből kiderül, hogy ő nem az akinek hiszi magát.

Michael az étkezőben talál rá a gondolataiba merült biztonsági főnökre, és az állapota iránt érdeklődik. A férfi őszintén bevallja, hogy az emlékfoszlányok egyre jobban gyötrik őt. A nő aggódik érte, és igyekszik meggyőzni Asht, hogy forduljon valakihez segítségért. A beszélgetésüket a hangosbeszélőből érkező felhívás szakítja meg, ami Burnhamet a gépházba szólítja. A nő aggódó, de bizalommal teli tekintettel az ebédlőben hagyja Tylert. Ezt követően a tisztnek ismét kiesik egy rövid időintervallum, és amint magához tér, arra lesz figyelmes, hogy a puszta kezével összeroppantott egy poharat.

vlcsnap-2019-01-12-14h38m51s045

A gépházban Tilly átadja Burnhamnek az adattárolót, amiről Michael megállapítja, hogy több faj technológiája alkotja. Arra a következtetésre jut, hogy ezen egymással szemben álló fajok ebben az univerzumban egy szövetséget alkothatnak. Tilly viccesen hozzáteszi, hogy talán ők lehetnek azok akik ellen összefogtak.

A fiatal kadét nem is tudta, hogy mennyire igaza volt. A Föderáció helyett a Terrán birodalom irányítja ezt az univerzumot, mely kizárólag emberekből áll.  Minden jel arra mutat hogy a Terrán birodalom teljesen ellentétes a Föderációval . Velük szemben egy nem emberi fajokból álladó lázadás van, pont egy ilyen hajót pusztított el a Cooper az epizód elején. Minden jel arra mutat, hogy a Terrán birodalom mindent elítél és gyűlöl ami nem emberi. Burnham rövid beszámolóját a I.S.S. Cooper hívása szakítja félbe.

Amint a hídra érnek, Saru tájékoztatja Lorcát a elméletéről, hogy az adatok alapján valószínűleg helyet cseréltek ennek az univerzumnak a Discoveryjével. Idő közben a I.S.S. Cooperen egyre türelmetlenebbé válnak, hiszen nem válaszoltak egyből a hívásukra. mielőtt azonban ezt Lorca megtenné,  Burnham megakadályozza a kapitányt, hogy válaszoljon.

Az oka mégpedig az, hogy ebben a tükör univerzumban nem ő a kapitánya a Discoverynek, hanem Tilly. Ekkor már a Cooper befogta őket, szóval minél előbb cselekednie kellett a kadétnak, aki a kapitány segítségével gyorsan kezelni tudja a helyzet. Lorca ezek után elrendeli, hogy alkalmazkodjanak, a hajónak és a legénységnek is olyanná kel válnia mint a terrán Discovery, hogy le ne lepleződjenek.

Burnham beavatja a kapitányt a hasonmásaikkal kapcsolatban talált információkba, Michael valószínűleg halott, Lorca pedig szökevény, akit az ő meggyilkolása miatt keresnek. Úgy néz ki, hogy a különbözőségek ellenére, hasonló sorsok is vannak. Michael itt a  U.S.S. Shenzhou kapitánya volt. Ami ironikusan, idővel meg is történt volna a saját univerzumában, ha nem lázad fel. Lorca pedig szintén a Buran kapitánya volt itt is, akár odahaza.

vlcsnap-2019-01-12-14h40m33s385

A kapitány megtudta a Burnham által kinyert információkból, hogy nem ők az első föderációs hajó mely ebben az univerzumban kötött ki. Korábban a U.S.S. Defiant valahogyan átjutott valamilyen anomália segítségével. Lorca szerint talán segíthet rajtuk ez az eset, ha rájöjjenek arra, hogy a Defiant, hogy jutott oda. A tervhez azonban minden információra szükség van, éppen ezért át kell menniük a tükör Shenzhoura, hogy hozzáférhessenek a szükséges adatokhoz. Azonban ez egy kockázatos terv, hiszen ki kell adniuk magukat a terrán alteregóiknak.

Ezzel párhuzamosan Tyler meglátogatja Dr. Culbertet a gyengélkedőn, hogy bizonyosságot nyerjen arról, hogy nem e csináltak még vele valamit a klingonok a kínzáson kívül. Az orvos úgy dönt, hogy segít neki, ezért elvégez egy alaposabb kivizsgálást. Majd ezt követően Stamets nem összefüggő dolgokat kezd mondani Dr. Culbertnek, azonban egy pillanatra mégis kitisztul az elméje és figyelmezteti őt egy jelen levő veszélyre.

Tilly és Burnham egy  rövid erkölcsi eszmefuttatást követően Lorcával a hídra mennek, ahol egy teljesen új arculatot ismerhetünk meg a hajóról. Tilly utasítja a kommunikációs tisztet, hogy vegye fel a kapcsolatot a Shenhzouval. A hologram egy ismerős arcot vetít Burnham elé, Connor műveleti tisztét, akivel együtt szolgált egy másik életben.

A “kapitány” tájékoztatja Connort, hogy nemrég rátalált egy kompra amiben váratlan meglepetés érte. Ekkor lép be Burnham – a terráni alteregójának kiadva magát – Lorcával. Annak ellenére, hogy Tilly nem tudja elfogadni, hogy ki a hasonmása, eléggé magabiztosan alakítja.  A beszélgetést követően a Shenzhou irányt változtat a Discovery felé.

vlcsnap-2019-01-12-14h41m02s733

A következő jelenet a gyengélkedőben fogad minket, ahol Dr. Culbert részletesen elmondja Tylernek a vizsgálat eredményét, ami azt állapította meg, hogy Ash valaha klingon volt és emberré operálták. Az orvos nem akarja elengedni a küldetésre, ami miatt kikel önmagából, és egyik pillanatról a másikra eltöri Culbert nyakát.

Mielőtt Lorca, Burnham és Tyler áttranszportál a Shenzhoura, átadja a parancsnokságot Sarunak. Valamint azt tanácsolja, hogy mutassanak erőt, hiszen a terránok nem tűrik a gyengeséget. Ez akár végzetes hiba lehet számukra nézve.

A transzporterszobában Connor fogadja Burnhaméket, majd elkíséri őket egy kínzókamrához, hiszen az Lorca “megérdemelt” helye. Burnham magabiztosan veszi magára egy terrán viselkedését, sőt túlságosan is jól.

Mikor Burnham és Connor úton van a híd felé, a fiatal kapitány megtámadja a nőt. Mindezt puszta féltékenységből, mert a terráni alteregójának nagyobb tisztelete volt a legénységével szemben. Természetesen Burnham sikeresen legyűri a támadóját még a szűk turboliftben is. Habár önvédelemből szúrja le, látszik az arcán, hogy nem tudja nem megbánni, hogy ezt tette. Amint felért a hídra, a kinyíló liftajtón először nem a nő lép ki, hanem Connor halott teste esik a legénység elé, akik taps közepette köszöntik őt.  Pár pillanattal később először ülhetett a kapitányi székbe élete során.

vlcsnap-2019-01-12-14h41m25s527

A nap végeztével Burnham visszavonul a szobájába, ahol Tyler várja őt. Sajnálatos módon Michaelnek nem volt módja megszerezni a szükséges adatokat, hiszen mindenki árgus szemmel figyelte, vagy éppenséggel a kedvében jártak. A történtek ellenére Tyler azt mondja, hogy mindig számíthat rá.

Az utolsó képkockák a kínzókamrában szenvedő Lorcát mutatják, aki tudta a terv veszélyességének a fokát, de minden bizonnyal nem számított erre.

Szóval, mit is kaptunk ez alkalommal? Egy újabb bonyodalmat, ami más nézőpontot tár a szereplők elé Kihívást, mely mellett önmaguknak kell maradniuk. A Tylerrel kapcsolatos csavar , mely már korábban sejthető volt. További felhasználási mód a spórameghajtóval, de még mindig vannak ismeretlen tényezők.

A holnapi alkalommal kiderül, hogy hogyan is alakul az elvileg egyszerű, de komplikálttá váló terv. Valamint, hogy hogyan alakul hőseink sorsa a U.S.S: Shenhzoun.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – Into The Forest I Go (Season 1, Episode 9)

Az előző rész végén idegen közbeavatkozás révén a klingonok a Pahvo bolygó felé vették az irányt.

Habár a szándék a béke érdekében dicséretes, viszont a konfliktus elkerülésére nincs lehetőség, ha az összecsapó feleket nézzük.

Akkor lássuk, hogy valóban megkapjuk e a várva várt ütközetet.

Spoiler-Alert

Az epizód ott veszi fel a fonalat ahol az előző abbamaradt. A megerősített jelre reagálva a a Terral admirális (Conrad Coates) megparancsolja Lorcának (Jason Isaacs), hogy ne avatkozzon közbe, hanem térjen vissza a 46-os bázisra a a U.S.S. Discoveryvel. Ahelyett, hogy a parancsot pontosan követné, spórameghajtó használata helyett térhajlítással tenné meg ezt az utat, ha nem lenne más célja.

Nincs szándékában visszatérni a bázisra, hiszen meg akarja védeni a Pahvot és a rajta levő életformákat. Mivel a késésükre magyarázatot kell adniuk, ezért a kapitány megkéri Stametset (Antony Rapp), hogy találjon ki egy kifogást az implantátumával kapcsolatban amit Dr. Culbert (Wilson Cruz) alá is támaszt egy teljes körű vizsgálattal.

Miközben térhajlítással utaznak a csillagbázis felé, Michael Burnham (Sonequa Martin-Green) a klingon álcázásról tart egy rövid összefoglalást és annak a megszüntetésére Sarunak  (Doug Jones) van egy terve. Ehhez azonban át kell teleportálniuk a kérdéses hajóra, ahol miután a szenzorokat elhelyezték, elkezdhetik gyűjteni az adatokat számítógépes algoritmus létrehozásához, mely láthatóvá tenné az ellenséges űrhajókat.

Akárhányszor álcázza magát a Holtak Hajója, akkor fog információt továbbítani az érzékelő a Discoverynek.  Azonban az ehhez szükséges idő napokat venne igénybe, ezért egy alternatív megoldást kell találniuk. Szerencsére rendelkeznek spórahajtóművel, ami elő segíti majd az adatgyűjtést, hiszen akárhányszor megjelenik a Discovery, a klingonok abbahagyják az álcázást, hogy meg tudják támadni Lorcáékat.

Miután megbeszélték a terv lényegi részét, Lorca a gyengélkedő felé veszi az irányt, ahol a kért adatokat szeretné megnézni Stametsel kapcsolatban. Amire nem számít az az, hogy Dr. Culbert valódi problémát talál Stamets megvizsgálása közben, hisz a spórahajtómű használata jelentős változást okozott a gépház vezető tisztjének agyában.

vlcsnap-2019-01-10-23h58m20s171

Lorca személyesen kívánta megbeszélni a terv részleteit Stametsel, ami több mint száz mikrougrást jelent a navigátor számára. Ez azért szükséges, hogy valós időben három dimenziós képet kapjanak a klingon űrhajóról. Sajnos a művelet igen kockázatos, és hiába igyekszik elkerülni Stamets a végrehajtását, Lorca ennek ellenére meggyőzi őt. Hiszen nem csak az ő életük forog kockán, hanem az egész Föderációé. 

Mielőtt Stamets beleegyezik a műveletbe, Lorca megmutat neki egy csillagtérképet, ami azokat az ugrásokat jelöli amiket eddig végeztek a Discoveryvel. A térképből kiderül, hogy olyan helyekre is elutazhatnak amik eddig csak elméletben léteztek, ami pedig a párhuzamos univerzumok jelenléte. Tulajdonképpen a kapitány finoman hatott a hadnagy egójára és ennek segítségével győzte meg, hogy elvégezze számításokhoz szükséges 133 ugrást.

A küldetésre Ash Tyler (Shazad Latif) és Michael Burnham önként jelentkezik, azonban a kapitány az utóbbit nem akarja elengedni. A nő viszont hajthatatlan és sikerül szikla szilárd érvekkel meggyőzni Lorcát, hogy mégis részt vehessen a küldetésen.

vlcsnap-2019-01-11-00h05m37s348

Eközben a gépházban Silvia Tilly kadét (Mary Wiseman). Stamets és Dr. Culbert felkészül az embert megpróbáltató műveletre. Dr. Culbert egy szerkezetet helyez Stametsre, hogy amennyiben probléma merül fel, kezelni tudja a helyzetet. Mivel Tilly  is jelen volt és látta a szituációt, azt hitte, hogy Stamets elmondta az állapotát az orvosnak, ezáltal elszólta magát. Ezt követően Stamets kicsit mérges szemeket eresztve lép be a spórakamrába, amit a kapitány lelkesítő beszéde követ a küldetéssel kapcsolatban. Hirtelen feltűnik a Holtak Hajója az érzékelőkön, és a kapitány utasítja a legénységet, hogy azonnal ugorjanak vissza Pavhohoz a spórahajtómű segítségével.

Kol tábornok (Kenneth Mitchell) is előadja a saját monológját, majd az álcázást kikapcsolva megtámadják a U.S.S. Discoveryt. Ez alatt a rövid időintervallum alatt Burhamet és Tylert áttranszportálják az ellenséges hajóra. Miután elhelyezték az első jeladót, elindulnak a híd felé. Út közben Burnham érzékeli a hajón raboskodó Cornwell admirális (Jayne Brooke) életjeleit, és szándékában áll megmenteni őt, annak ellenére, hogy nem tudja kihez tartozik az életjel.

Miután Tyler sikeresen kiiktatja a cellaajtó vezérlését, rátalálnak a még eszméletlen admirálisra és L’Rellre (Mary Chieffo). Míg Burnham igyekszik észhez téríteni felettesét addig Tyler fegyvert fog korábbi fogva tartójára. Ezzel párhuzamosan fájdalmas emlékek törnek a felszínre a férfi agyában és egyik pillanatról a másikra sokkos állapotba kerül. Burnham röviden ismerteti az admirálissal a küldetését, s mivel a férfira nem számíthat ezért egyedül folytatja útját a parancsnoki hídra.

vlcsnap-2019-01-10-23h59m21s456

Amint elhelyezte Burnham a második jeladót, a két eszköz azonnal elkezd sugározni a Discoveryre. Ekkor a kapitány kiadja a parancsot arra, hogy támadják meg az ellenséget. Burnham ekkor még az eszköz mellett maradva lehallgatja Kol tábornokot egy univerzális nyelvfordító segítségével. Nem sokkal később Kol admirális kiadja a parancsot az álcázásra, ami a Discoveryn egyet jelentett a 133 ugrás végrehajtásával. Mielőtt az ugrási szekvenciát elkezdték volna Stamets elköszön Culberttől, mintha utoljára találkoznának. A művelet komolyan igénybe veszi Stametset és az ugrásokkal párhuzamosan folyamatosan romlik az egészségi állapota.

Cornwell admirális igyekszik a cellában vele maradt sokkos Tylert magához téríteni, ami szép lassan meg is történik.

Idő közben Kol értesül a cellánál történt szabotázsról, és kezd átlátni Lorca tervén. Mivel a 133 ugrást 4 perc alatt kell kiviteleznie a Discoverynek, ezért addig a Holtak Hajójának egy helyben kell maradnia, azonban a klingon tábornok másképp gondolja ezt. Burnham amint meghallja ezt, rálő a legközelebbi klingonra a fézerével, mindezt azért, hogy húzza az időt. Azonban pár lövést követően párbeszédet kezdeményez Kollal. A beszélgetés közben megkérdőjelezni a tábornok becsületét, valamint bevallja neki, hogy ő ölte meg T’kuvmát.

Nem kellett sok idő és rátalálnak a cellában maradt admirálisra és a sokkos állapotban levő hadnagyra. A nő igyekszik feltartani a rájuk találó klingonokat, de szüksége van a férfi segítségére, aki az egyik pillanatról a másikra észhez tér és odébb löki a nőt. Nem sokkal később már biztonságban zárta be Tyler az őket elrejtő ajtót.

vlcsnap-2019-01-11-00h01m03s725

Mivel Kolnál volt Burnham volt kapitányának a tiszti jelvénye, ezért már személyessé is vált a párbeszéde a klingon vezetővel. T’kuvma volt aki megölte Michael mentorát, ezért kihívja párbajra Kolt, hiszen úgy gondolja, hogy akkor ő is megérdemli ugyanazt a tiszteletet. Kol elfogadja a kihívást és megkezdődik a párharc ember és klingon között. Habár a nő fizikailag alul marad ellenfelével szemben, ez nem tántorítja el attól, hogy folytassa a küzdelmet.

A mikrougrások végeztével Saru elkezdni az algoritmus készítését, és annak ellenére, hogy könnyű célpontok, maradnak ahol vannak. Szerencséjükre Burnham lefoglalja ez idő alatt az ellenfelük figyelmét, és amíg Michael küzdelme folyt, addig elkészült a program. Melynek segítségével sikeresen érzékelhetik az álcázott hajókat, és ennek köszönhetően sikeresen ráálltak a csillagflotta tisztek életjeleire.

Amint befogták őket, a kapitány átsugárzást parancsol. Az átsugárzás előtti pillanatokban Burnhamnek sikerül visszaszerezni a kapitányi rangjelzést Koltól, valamint egy potyautas is érkezik a Discoveryre L’Rell személyében. Lorca amint értesül sikeres transzportálásról, nem habozik kiadni a tűzparancsot, a Holtak Hajója már a múlté, Kol tábornokkal együtt.

Cornwell admirálist elszállították egy biztonságos űrállomásra, Lorcáék megmentették Pahvot a biztos pusztulástól,  valamint továbbították az algoritmust további fejlesztésre.

Burnham a küldetést követően meglátogatja Tylert és L’Rellel kapcsolatban folytat beszélgetést a férfival. Míg a férfi a könnyeivel küszködve meséli el a megpróbáltatásait a raboskodásának idejéről, addig a nő empatikusan végig hallgatja őt.

vlcsnap-2019-01-11-00h01m20s426

Miután Stamets túlesik a Lorca által rábízott feladaton, a hadnagy úgy dönt, hogy átadja a stafétát másnak és nem lesz a Discovery navigátora. Míg az eddig elért eredményekért Lorcát szeretné kitüntetni a Csillagflotta, addig ő ezt az elismerést Stametsnek ajánlja fel hiszen nélküle nem sikerült volna. A kapitány elfogadja Stamets felmondását, és annak ellenére, hogy ő térhajlítással menne a 46-os bázisra, Stamets még hajlandó ezt az egy ugrást végrehajtani számára.

Tyler a sokk óta egyre erőteljesebben emlékszik vissza a vele és L’Rellel kapcsolatban történtekre, és elhatározza, hogy utánajár a a valódiságuknak. Emiatt felkeresi a fogdában elszállásolt L’Rellt.

Mielőtt Stamets bemenne a spórakamrába, hogy végrehajtsa az utolsó ugrását, megígéri Dr. Culbertnek, hogy elviszi őt egy operára. Egy olyanra amit gyűlöl, de annak köszönhetik, hogy megismerkedtek. Sajnálatos módon hiba csúszik az ugrásba és Stamets görcsök közepette esik a padlóra. Ezt követően egy olyan állapotba kerül ahol látszólag össze vissza beszél, de nem csak ez volt az egyetlen probléma a Discoveryn. Miután visszatértek a normál űrbe, a hajót roncsok veszik körül és a számítógép rendellenes adatokat közöl Saruval. A hajó ott van ahol lennie kell, mégsem tudják beazonosítani hová érkeztek.

Ez alkalommal is többet láthattunk a karakterek érzelmeiről, azonban több akciónak lehettünk részesei. Nem csak harci jeleneteket láthattunk, hanem a spórameghajtóval kapcsolatos elemeket is, ami nem teljesen tiszta még. Hiszen a működéséről még mindig nincsenek pontos információink.

Holnap jelentkezünk a következő résszel, ami nem más lesz mint a Despite Yourself.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

 

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

4