Túléltem! (Első hetem egy németországi egyetemen…)

Erasmus ösztöndíjra pályáztam a Dunaújvárosi Egyetemen és sikeresen elnyertem, ezáltal fél évre áttehettem székhelyemet Németországba azon belül Mittweida-ba.

Hétköznap nem volt túl szép idő, de ez szerencsére megváltozott a hétvégére és ezer ágra sütött a nap. Ennek köszönhetően sikerült elmennem egy kicsit fényképezni és pár különleges képet készíteni.

A fák elkezdtek rügyezni, már tavaszias időnek mondanám a mostanit.

Remélem nem romlik el és folytatódik, mert már szeretnék kirándulni és fényképezni (minél többet), hogy megoszthassam veletek élményeimet. Az ausztriai képek után jöjjön most egy kis újdonság, melyekről később valószínűleg hosszabban is mesélek majd.

IMG_0224IMG_0303

Remélem tetszettek a képek, amennyiben igen like-oljátok és osszátok meg, hogy tudjam a későbbiekben milyen képeket szeretnétek látni.

Abban az esetben pedig, ha nem szeretnétek lemaradni a további bejegyzéseinkről sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Metzler Virág

Facebook: https://facebook.com/virag.metzler
Email: metzler.virag@mndsblog.com

© Metzler Virág
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

One thought on “Túléltem! (Első hetem egy németországi egyetemen…)”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.