Nyerjetek Aegean Airlines repülőjegyeket a Budapest Airporttal!

És, ha már említettük a Görög légitársaságot, akkor nem is jöhetett volna jobbkor ez a lehetőség!

Hiszen az akciós ajánlatok mellett most akár ingyen utazhattok Athénba.

Ehhez nincs is más dolgotok, mint részt venni a Budapest Airport nyereményjátékában!

Lássuk a részleteket!

Budapest Airport Aegean Nyereményjáték

Tudtátok, hogy

– az Aegean Airlines menetrendszerinti járatai egész évben üzemelnek, így bármikor, bármely görög város, sziget könnyen elérhető főszezonon kívül is?

– a légitársaság útvonalai közül 31 járat belföldi, vagyis görögországi útvonalat jelent?

– rövid athéni csatlakozással Korfu, Kréta, Rodosz, Zakinthosz, Szantorini, Mikonosz, Kiosz vagy akár Parosz is elérhető – csakhogy néhányat említsünk a 31 görög úti cél közül.

– a nemzetközi útvonalak szinte egész Európát lefedik, de számos közel-keleti útvonal is a legnépszerűbbek közé tartozik. Közülük talán Bejrút, Amman, Larnaka, Tel Aviv a leginkább keresett.

– ártípustól függetlenül minden utast a napszaknak megfelelő meleg étellel, frissítővel, sörrel-borral, és kávéval kínálnak a fedélzeten?

– Az Aegean Airlines klasszikus modellben üzemelő légitársaság?

– az Aegean Airlines a Star Alliance szövetség tagja?

Válaszoljatok most 4 napon keresztül kérdéseinkre és legyetek Ti a szerencsések, akiket elrepít az Aegean Airlines Athénba.

A játék időtartama: 2019. február 25. – március 1. éjfél.
A sorsolás időpontja: 2019. március 4. 14 óra

A nyereményjátékban az alábbi linkre kattintva tudtok részt venni!

https://www.bud.hu/utazas/vasarlas_es_elmenyek/aktualis/aktualis_nyeremenyjatekok/aegean_airlines_menj_tovabb_31_gorog_celallomas_122_nemzetkozi_celallomas.html

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

logo

© Samu György
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Reklámok

Foglaljatok 20% kedvezménnyel az Aegean Airlines járatain!

Ismét kiváló lehetőségetek van arra, hogy olcsóbban utazzatok Közép,- és Kelet-Európa legjobb regionális légitársaságával.

Hiszen a görög vállalat 20% kedvezményt biztosít mindenkinek 4 nemzetközi úticéljára.

Így a már most tervezett nyaralásotokat könnyedén kiegészíthetitek egy a városban töltött hosszú hétvégével.

Lássuk a részleteket!

unnamed

A foglalás feltételei:

Az akció csak és kizárólag a 2019. március 4-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) az aegeanair.com weboldalon véglegesített, új foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok a légitársaság által megjelölt időszakba esik. Mely 2019. május 6-a, és 2019. június 20-a között kell, hogy megtörténjen!

Az ajánlat minden görög reptérről induló, vagy bármely görög reptérről tovább közlekedő csatlakozó járatra érvényes, mind egy irányú, mind oda-vissza történő utazás esetén. Amennyiben az utazásaitok Baselbe, Zurichbe, Genfbe, vagy Helsinkibe tervezitek.

A 20% kedvezmény már a foglalás előtt levonásra került a jegyek árából az Aegean foglalási rendszerében, így a weboldalon már a kedvezményes árak kerülnek feltűntetésre.

A 20% kedvezmény a viteldíjból, és az üzemanyagfelárból értendő. Azonban nem csökkenti a repülőtéri illetékek, és adók árát.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek az Aegean Airlines bármelyik belföldi úticélján szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-29 at 08.28.55

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Aegean Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

A Turkish Airlines és a Lego Movie legújabb kalandjai!

Az Aegean Airlines videója után a másik Star Alliance légitársaság.

A Turkish Airlines sem maradhatott volna ki azon vállalatok sorából, akik frissítették a biztonsági tájékoztatójukat.

És az eddigi sikereken felbuzdulva ismét a Lego Movie karakterei mellett döntöttek!

Jó szórakozást!

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

305px-Turkish_Airlines_logo_(large).svg

 

Búcsúztassátok el a telet kedvezményes parkolással, avagy BUDbye Winter!

Szép lassan itt van a tél vége (a hétvégéről már nem is beszélve)

És ezzel egyre több helyen jelennek majd meg a tavasz, és a meleg jelei.

Így nem is lehetne jobb lehetőségetek arra, minthogy elutazzatok valahova.

Most pedig amiatt sem kell, hogy fájjon a fejetek, hogy hol hagyjátok majd az autót!

budbye3_580px

A kedvezmény felhasználásához a BUDbyewinter19 kódot kell megadni a http://www.bud.hu weboldalon megtalálható foglalási rendszerben. A kód megadásával aktiválásra kerül a kedvezmény. Melyet 2019. február 25-én 23:59 CET-ig (Central European Time) tudtok felhasználni a kedvezményes foglaláshoz. Úgy, hogy az utazásotok 2019. február 21-e, és 2019. március 31-e közé kell essen!

Screen Shot 2018-11-23 at 14.51.35

A tájékoztatás nem teljeskörű, további részletekért, és feltételekért keressétek fel a bud.hu weboldalt.

Ha pedig a parkolásotokkal együtt autót is bérelnétek a kiszemelt úticélotokon, úgy a RentalCars.com weboldal lehet a legjobb választásotok!

en


Amennyiben pedig bármilyen kérdésetek van a foglalást illetően, akár a Budapest Airport parkolóival, akár a Budapest Airport-ról üzemelő bármelyik légitársasággal kapcsolatban, akkor írjatok nekünk a kommentek között, vagy az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/samuka942
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu.gyorgy@mndsblog.com

© Samu György
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

A FlixBus nyári ajánlata idén is nagyot bővül:

Júniustól naponta indulnak zöld buszok az Isztriára és a szlovén tengerpartra

A távolsági buszszolgáltató júniustól az Adriai-tenger mentén több mint 20 településre biztosít napi összeköttetést Magyarországról.

Idén először a szlovén tengerpart és az Isztriai-félsziget üdülővárosai is elérhetők a kínálatban.

Isztriai-félsziget: autó nélkül a tengerparton hét óra alatt

Budapestről hét óra alatt el lehet majd jutni a tengerpartra menetrend szerinti távolsági busszal. A leggyorsabban az újonnan a FlixBus hálózatba kerülő Koper lesz megközelíthető, akár már a pünkösdi hosszú hétvégén is. Az alig ötven kilométeres szlovén tengerparton egy másik településre, Portorozba is közlekedik majd zöld busz.

További újdonság a FlixBus kínálatában az Isztriai-félsziget horvát szakasza, Umag, Porec és Rovinj mellett egészen a térség központjáig, Puláig utazhatnak majd a nyaralók. Az Észak-Adria régióban Rijeka és Opatija szintén idén kerül először a mobilitási cég ajánlatába, Velence és Trieszt pedig az év többi részéhez hasonlóan foglalható a nyári hónapokra.

Dalmácia 2019-ben ismét a FlixBus kínálatában

2019 nyarán újra közvetlenül járnak majd távolsági buszok a dalmát tengerpartra is, ahol az olyan nagyobb városok mellett, mint Zadar, Split vagy Dubrovnik kisebb üdülőtelepülések, többek közt Pakostane, Pirovac, Vodice, Trogir vagy Baska Voda közül is választhatnak az utasok.

„Idén a szokásosnál korábban foglalhatóvá tettük nyaralójáratainkat, így az üdülni vágyók az utazás tervezésének kezdetétől számolhatnak a buszos közlekedési lehetőséggel. A tengerparti célállomásokra naponta indulnak éjszakai járatok, így a szabadnapokon és a szállás díján is spórolhatnak azok, akik a távolsági buszt választják. Hiszünk abban, hogy a FlixBus reális alternatívát biztosít az autózással szemben.”

– tette hozzá Arany László, a cég regionális ügyvezető igazgatója.

Budapesten belül három állomásról, a Népligetből, Kelenföldről és a Mexikói útról közlekednek majd buszok a tengerpartra, emellett Siófokról is közvetlenül elérhető lesz az Adria.

A FlixBus csomagszabályzatának értelmében egy nagy méretű útipoggyász és egy kézipoggyász ingyen szállítható a buszokon. A FlixBus járműveinek fedélzetén nagy lábtér, mosdó, WiFi és minden ülésnél konnektor található. A nyaralójáratokra a helyek a www.flixbus.hu oldalon és a FlixBus mobilalkalmazásában foglalhatók 6399 forinttól, a jegyek az utazás előtti 15-ik percig módosíthatók.

Példa útvonalak:

LEGGYORSABB ÖSSZEKÖTTETÉS Budapest Kelenföld – Koper 07ó 05p
LEGOLCSÓBB ÖSSZEKÖTTETÉS Budapest Népliget – Opatija 6399 Ft-tól

Közvetlenül elérhető települések az Adriai-tenger partján: Koper, Portoroz, Velence, Trieszt, Umag, Porec, Rovinj, Pula, Opatija, Rijeka, Zadar, Biograd, Pakostane, Pirovac, Vodice, Sibenik, Trogir, Split, Baska Voda, Makarska, Dubrovnik.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt legegyszerűbben a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Ha bármilyen kérdésetek lenne a FlixBus magyarországi, avagy európai hálózatával kapcsolatosan, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Metzler Virág

Facebook: https://facebook.com/virag.metzler
Email: metzler.virag@mndsblog.com

© Metzler Virág
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

 

Íme az Aegean Airlines legújabb biztonsági tájékoztató videója!

Megmondom őszintén valamilyen szinten furcsának tartom ezeket a szokásokat a légitársaságok részéről.

Hogy a közösségi média felületeiken keresztül publikálják az amúgy a fedélzeten vetítendő videókat.

Azonban az Aegean Airlines most az NBA sztárral Giannis Antetokounmpoval együttműködve hozta létre a legújabb biztonsági tájékoztatóját!

A videót alább láthatjátok!

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Februártól a bécsi főpályaudvarra is szállít utasokat a FlixBus

Tovább színesíti kínálatát Bécs irányába a FlixBus. Február 7-től a bécsi főpályaudvarra is szállít utasokat a zöld távolsági buszszolgáltató. 

A bécsi az egyik első összeköttetés volt a FlixBus Magyarországról elérhető ajánlatában, a 2016-os indulás óta jelentősen nőtt a járatsűrűség.

2016-ban 7, 2017-ben 16, 2018-ban pedig már 28 busz közlekedett a forgalmasabb napokon Budapestről az osztrák fővárosba.

wien_hauptbahnhof_eingang_wiedner_gc3bcrtel

A bővülés a megállók számát is érintette: a nemzetközi buszpályaudvar és a schwechati reptér mellett tavaly óta a Bécs közelében található parndorfi outlet centerbe is naponta többször szállít utasokat a FlixBus. A bécsi főpályaudvarra február 7-től bizonyos napokon akár 9 busz is indul majd Budapestről, emellett a korábbi megállók is elérhetők maradnak.

„Az új bécsi megállónak köszönhetően utasaink még hatékonyabban kombinálhatják a közösségi közlekedési formákat és FlixBus útjukat követően akár városi akár távolsági viszonylatban új átszállási lehetőségeket érhetnek el. Hiszünk abban, hogy az intermodális közlekedési módoknak köszönhetően egyre több ember választ majd zöld utazási alternatívát személyautó használata helyett.”

– tette hozzá Arany László, a FlixBus regionális ügyvezető igazgatója.

A FlixBus anyacége, a FlixMobility saját rendszerén belül is többféle közlekedési lehetőséget ötvöz. Németországban 2018 márciusában FlixTrain néven vasúti összeköttetéseket indított a cég, melyek a már kiterjedt buszhálózatot egészítik ki.

Franciaországban és Németországban elektromos buszok is elérhetők a kínálatban tavaly óta. A mobilitási vállalat hálózata több mint negyven repteret is érint, így légi közlekedési lehetőségekkel is kombinálhatók a FlixBus utak.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és amennyiben Ti is kihasználnátok az olcsó, megbízható, és minőségi utazási lehetőséget a FlixBus segítségével, akkor kérlek nyomjatok a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen.

Ha pedig az utazásotokkal együtt akár szállást is foglalnátok, akkor azt legegyszerűbben a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-22 at 01.42.31

Ha bármilyen kérdésetek lenne a FlixBus magyarországi, avagy európai hálózatával kapcsolatosan, akkor nyugodtan keressetek meg minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, valamint kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Metzler Virág

Facebook: https://facebook.com/virag.metzler
Email: metzler.virag@mndsblog.com

© Metzler Virág
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Netflix & Chill: Star Trek Discovery – Saints of Imperfection (Season 2, Episode 5)

Ahogy korábban is említettem, érezhető az epizódonkénti történetek és a fő cselekményszál közötti egyensúly megtalálása.

A rész lényegesebb elemeire utaló jelek már el voltak hintve az évad során, azonban ez alkalommal találhatunk egy fajta lezárásra.

Ráadásul a mentőakcióként indult küldetés körülményei megváltoznak, és egy különös, magával ragadó felfedezéssé válik.

Spoiler-Alert

Az epizód az előző rész drámai csúcspontjánál veszi fel a fonalat, ami Burnham szenvedését ábrázolja, mely Tilly bizonytalan sorsából következik. Mindez azt követően alakult ki, hogy Tillyt elragadta a Mayt megszemélyesítő entitás a micélium hálózatba. Mindezt Michael narrálása erősíti fel, ami konkrétan megfogalmazza az évad egyik meghatározó elemét: ” I want to have faith, but in it’s abcense, only duty remains” – Hinni akarok, de hiányában csak a kötelesség maradt.

Azonban nem tart sokáig, hogy ismét a dolgok közepébe csöppenjen, hiszen az U.S.S. Discovery Spock utáni hajszája kezd a vége felé tartani, nemsokára utolérik az ötös Csillagbázisról lopott hajóját. Természetesen mindig van valami hely ahol el lehet bújni, ez alkalommal sem volt másképp, az űrhajó egy nebula felé közelített, amelybe ha belép és kigyullad a gázfelhő, akkor elveszítik a nyomát.

Mivel Spock távozás az elmegyógyintézetből azt megelőzően volt, hogy Pike átvette volna a Discovery felett az irányítást, nem tudhatta ki van a fedélzeten. Miután megkísérel elmenekülni, a kapitány igyekszik először diplomatikusan megoldani a helyzetet, azonban ezt követően egy western filmbe illő hazárdjátékkal hatástalaníttatja az űrkompot.

Miután Pike utasítja Owosekunt, hogy vontassa be a mozgásképtelen járművet, jómaga és Burnham a hangár felé veszik az irányt. Ahol egy biztonsági osztag fogadja a szállító eszközt, élén Nhan parancsnokkal (Rachael Ancheril), aki a Discovery új biztonsági főnöke. Azonban ahelyett, hogy Burnham vulkáni mostohatestvére lépett volna ki az űrsikló ajtaján, egy régi-új arcot pillanthattak meg a fegyveres legénység tagjai. Philippa Georgiout ( Michelle Yeoh ). A korábban bizonytalan Michael idegei hirtelen megacélosodnak, és alig hajlandó leereszteni a fegyvert. Hiszen tudja kivel áll szemben,  és mire képes.

vlcsnap-2019-02-21-00h14m43s306

Pike, Georgiou és Burnham a turbólift felé tartanak, miközben Pike kapitány röviden visszaemlékezik az általa ismert Georgioura és a jelenléte felől érdeklődik. Habár a nő nem ad egyenes választ a kérdéseire sikeresen kikövetkezteti, hogy szigorúan titkos küldetésen van, amit a Section 31-es tiszti jelvénnyel alá is támaszt.  Továbbá burkoltan fogalmazza meg, hogy Spock levadászásával bízták meg. Milyen érdekes, hogy egy szigorúan titkos részlegről többet tud mindenki a kelleténél…

A készenléti szoba ajtaja mögött nem más fogadja a triót, mint a korábban  látott Section 31 hajójának parancsnoka, Leland kapitány hologramja. ( Alan Van Sprang).  A két régi barát egy rövid, de annál csípősebb szóváltást követően rátér a lényegre, Georgiou felbukkanására és Spock üldözésére. Pike elmondja Lelandnek, hogy szerinte összefüggés van Spock és a felbukkanó jelek között. Leland a nőért cserébe küld egy összekötőt a Discovery fedélzetére, aki kapcsolatot létesít a két hajó között.

Továbbá világossá válik, hogy Pike nem lett beavatva Georgiou való személyéről, azonban Leland tisztában van vele. Hisz mindketten a Csillagflotta parancsait követik. Ezt mind az alatt a rövid idő alatt osztja meg Burnhammel Georgiou, míg a hangár felé kíséri őt. Természetesen a feszültség tapintható a két fél között, akárcsak Leland és Pike esetében. Míg az egyiknek minden fekete fehér, a másik szerint sosem olyan egyértelmű valami, mint amit az előbbi állít.

Mivel sem Burnham, sem Stamets nem hajlandó elfogadni azt, hogy Tilly eltávozott, ezért tovább kutatják a megoldást a szituációra, amely a későbbiek folyamán bontakozódik ki. Mindezt a vezető tudós a tömegmegmaradás törvényével magyarázza, hogy nem tűnhetett el a semmi a fiatal kadét, ezért valahol jelen kell lennie, hiszen a bábban nem talált semmilyen emberi maradványra utaló jelet. Ezért arra következtet, hogy az valamiféle transzporter,  ha megtalálja a párját, akkor meg lesz Tilly is.

vlcsnap-2019-02-21-00h16m01s642

Azt követően, hogy  Tillyt May kirángatja a bábból,  a zászlós testközeli élmény által találkozik a JahSepp fajjal, amelynek a Mayt megszemélyesítő lény is a tagja. Kiderül, hogy ők a micélium hálózatba belépő idegen testek újrahasznosítói. Míg Tilly eközben az idegösszeomlással küszködik, addig May elmagyarázza, hogy az egyszer csodálatos hálózatot megtámadta egy szörny. Természetesen Tilly empatikus oldala egyből bekapcsol, és segítő kezet nyújt elrablójának.

Vajon ki lehet ez az összekötő, akit Leland küldött? Persze, hogy nem más, mint Ash Tyler. Pike eléggé tájékozott annak ellenére, hogy mennyire a sötétben tartják őt. Valamint jó emberismerőnek is látszik, hiszen átlát Burnhamen is. Tudja, hogy titkol valamit. Azonban a nő türelmet kér tőle, el fog mondani mindent, amint felkészült rá. Egyébként kicsit nyakatekerten (bocsánat a szóviccért) fogalmazza meg az első szezon morális kérdését Tylerral kapcsolatban: “Voq murdered an officer, Ash Tyler is a good man.” – Voq ölte meg Culbertet, Ash Tyler jó ember.

Korábban a Q’onoson L’Rell kancellár eljátszotta, hogy Tyler és a gyermekük meghalt, a férfinak nem volt hova tovább. Mikor felbukkant a Section 31, egy új helyre talált, ahol hasznossá válhat. Továbbá biztosítja Michaelt, hogy nem engedi, hogy Georgiou bántsa Spockot. Míg Michael a volt “kapitányával” egyre jobban elhidegül a kapcsolatuk, addig Ashel való találkozása elég kellemesnek tűnt. Talán ismét feléled az a bizonyos szikra közöttük?

vlcsnap-2019-02-21-00h17m04s770

Miután May nem csak szóban, hanem konkrétan meg is mutatja a pusztítást Tillynek, a zászlós meggyőzi Mayt, hogy a segítsége után küldje haza.

Nem sokkal később Stamets kitalálta egy tervet, hogy miképp mentsék meg Tillyt, azt a kapitány elé tárta. Azonban, hogy egy kicsit fokozzák a feszültséget, a küldetésnek szoros határideje van. Egy órányit lehetnek a hajón kívül a hálózatban. Mégpedig azért mert ekkor a hajó a két tér között lavírozik, a normál tér és a micélium hálózat tere. valamint azt is megemlíti, hogy a hálózat (a JahSepp)  azonnal igyekszik szétbontani a hajót. Ami egy órát követően kompromittálja a hajó szerkezetét.

Miközben Stamets a részleges ugrás lényegét magyarázza, egy számukra váratlan arc jelenik meg a hídon Tyler személyében. A legénység arcára különböző érzések ülnek ki, azonban a legegyértelműbb Stametsén van, amelyet a harag és a bosszú keveréke adhatja.

Miután Pike végighallgatta a tervet, szemrebbenés nélkül engedélyezi. Hiszen Tilly a legénység része és az életét adná bármelyikükért. Valamint nem lenne ugyanaz a hajó nélküle, mint ami. Mindezt a legénységhez intézett lelkesítő beszéde erősíti meg, valamint utasítja őket arra, hogy a kijelölt területre menjenek, hiszen ott ahol a két tér találkozik, nem tanácsos jelen lenni. Az eredményét láthattuk az első évadban, az U.S.S., Glenn fedélzetén.

Miután sikeresen végrehajtotta Stamets a részleges ugrást, az eredmény megrázó volt a micélium hálózat számára, hiszen sosem találkozott még ilyen jelenséggel. May teljesen pánikba esik, azonban Tilly biztosítja, hogy nem ártó szándékkal jöttek. Sőt megígéri, hogy mindenképpen segít neki.

Saru módosított kommunikációs eszközeinek köszönhetően Stamets és Burnham képesek kommunikálni a Discoveryn levőkkel, miközben a hálózaton belül járnak. Azonban sietniük kell, a JahSepp azonnal reagál a betolakodókra, és megtámadja a hajót.

vlcsnap-2019-02-21-00h17m25s517

A Discovery megjelenését követően Tilly és May azonnal a fedélzetre lépnek, és meglepetésükre senkivel nem találkoznak. Azonban egy nem várt problémába ütköznek, a szörny mely a hálózatot megtámadta, a fedélzeten van. May hozzáteszi, hogy ahányszor megjelent a Discovery, az mindig a hajó után eredt. Látva a szörny által okozott pusztítást, Tilly felfegyverezi magát.

Miután Stamets, Burnham Tilly és May sikeresen egymásra találnak, meghallanak a távolban egy eltorzult hangot. Természetesen Burnham mindenképp afelé tart, és megkérdi Mayt, hogy mi az, amit el tud mondani a szörnyről. Kiderül, hogy megpróbálták semlegesíteni mikor először megjelent, azonban átalakult egy olyan dologgá, amit nem tudnak lebontani.

Azt követően, hogy elkezdték követni annak a nyomait, rátalálnak a “szörnyre”, ami nem más, mint Dr. Hugh Culber. May hisztérikussá válik, mindenképpen meg akarja öletni őt, azonban Dr. Culber egyik pillanatról a másikra elfut az egyik folyosón, nyomában Stametsel.

Az eset után, Burnham tájékoztatja a Discoveryt, hogy megtalálták Tillyt, azonban még nem készek a visszatérésre a felmerült probléma miatt. Azonban a Discoverynek nincs sok ideje, a kapitány pedig magyarázatot kér Culber jelenlétére. Ekkor szakad meg a kapcsolat Michaellal.

A Michael, May, Tilly trió azonnal a nyomukba ered, és idő közben felmerül a kérdés: Mi van, ha ő az igazi Dr. Hugh Culber?

vlcsnap-2019-02-21-00h18m02s626

Viszont az idő nem állt meg, a Discoveryt folyamatosan nyeli el a micélium hálózat, ahogy a JahSepp keresztülrágja magát a hajó burkolatán. Így a határ a két tér között is folyamatosan mozog, veszélyeztetve a hajón levők életét.

Tyler hirtelen felveszi a kapcsolatot Leland kapitánnyal, aki azonnal a Discovery segítségére siet. Ekkor a hajó mellett levő aszteroida képe átalakul a Section 31 hajójává és vonósugárral sikerül stabilizálniuk a Discoveryt egy rövid időre. Természetesen Pike mindezt rosszallja, hogy ennyire a sötétben tartották és a későbbiekben magyarázatot vár rá a régi barátjától. A két kapitány akarata ismét összecsap, azonban Pike kerekedik felül.

Hugh és Paul ismét találkoznak. Akárcsak akkor mikor Stamets katatón állapotban volt. Burnham megkérdezi Stametset, hogy hogyan lehetséges mindez? A férfi elmondja, hogy voltak pillanatok mikor tudatánál volt. Habár megadja a tudományos magyarázatot a nő kérdésére, lényegében nem tudatosan, de oda menekítette Hugh személyiségét. Paul emlékeket használ mentőövként, amivel sikerül visszarángatnia a valóságba.

Miközben a hálózat folyamatosan beszippantja a Discoveryt, a Section 31 hajója is károkat szenved el. Leland nem akarja tovább kockáztatni a legénységét, azonban Georgiou sikeresen nyer egy kis időt, ráadásul sikerül sakkban tartania felettesét egy titokkal.

Továbbra is válságos a helyzet a hídon, Pike felkészült a mielőbbi leválásra. Ekkor rontanak be Burnhamék a gépházba ahol az epizód egyik legszívszaggatóbb jelenete következik. Hugh nem képes elhagyni a hálózatot. Habár a  tudata át lett helyezve, a testét a JahSepp alkotja. A doktor belenyugszik a sorsába, azonban Paul nem hajlandó elfogadni, hogy ismét el kell veszítse élete szerelmét.

Bármelyik pillanatban megszakadhat a vontatósugár a két hajó között, s ennek ellenére továbbra sem hajlandóak elhagyni Hught. Azonban sikerül előállni egy megoldással, fel akarják használni a gépházban levő bábot, hogy megmentsék Dr. Culbertet. Ez viszont azt jelenti, hogy meg kell szakítani a kapcsolatot a hálózat és a normál tér között. Így nem tudnak majd beszélni Mayjel. Tilly megígéri, hogy még valamilyen úton – módon találkozni fognak még. Pár pillanattal később a vonósugarakat lekapcsolják, aktiválják a spórahajtóművet és a Discovery lassan, de biztosan újra a normál térbe lép.

vlcsnap-2019-02-21-00h18m48s083

Ezt követően a gépházban tapintani lehet a feszültséget, Stamets, Tilly és Burnham Dr. Culber feltűnését várja. Hirtelen felbomlik a báb, és előtűnik belőle a férfi, akit azon nyomban átkarol Paul.

A Discovery megmenekülése után Pike áttranszportál Leland hajójára, ahol Cornwell admirális új és meglepő információkkal szolgál számukra. Az első jel forrásánál – ahol az U.S.S. Hiawatha roncsait fedezték fel- tachion részecskéket fedeztek fel a Csillagflotta tudósai. Ami lehetségessé teszi az időutazást, esetleg egy álcázómező használatát feltételezi. Továbbá a nő burkoltan utasítja a két kapitányt, hogy oldják meg a közöttük levő feszültséget, hiszen szükségük van egymásra. Valamint amíg a két hajó Spock előkerítésén dolgozik, addig Tyler átmeneti jelenléte állandó státuszúvá válik.

Mivel Burnham egyre távolodik Philippa Georgioutól, ezért várható volt valamiféle közeledés a kettejük között, hiszen mindkettejüknek meg kell barátkozni a gondolattal, hogy ugyanazon a küldetésen vannak. Szóval nem is meglepő, hogy a nő felveszi a kapcsolatot Burnhammel. Philippa igyekszik egyfajta őszinteséget tanúsítani, azonban bizalmat kér Michaeltől, aki érthető módon nem hisz neki.

A befejező képsorokat – akár a rész elején – Burnham hangja narrálja végig, amivel azt mondja, hogy visszatért a remény számára és újra van értelme előre haladnia.



Úgy gondolom, hogy ez az a rész, ami az eddigi legsokoldalúbb több szempontból is. Az epizód elején azt hiszi az ember, hogy végre találkoznak Spockkal, de nem. Az egész egy átverés, és a vulkáni férfi utáni hajsza tovább folytatódik.

Dr. Culber visszatérése szinte biztos volt attól a pillanattól kezdve, hogy a karaktert megölték az első évadban. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a sci-fi témakörén belül sosem biztos az, hogy valaki végleg eltávozik az élők sorából (Stargate SG-1). Jó, hogy ezt a húzást nem rögtön a sorozat elején tették meg – valamint a mód, ahogy beintegrálták az epizódba  – Stamets és a micélium hálózat segítségével.

Anthony Rapp és Wilson Cruz alakítása kiváló, valamint az általuk megformált szerep igazán jól működött a sorozat korábbi részeiben. Megérdemelnek egy kis reflektorfényt. Vajon milyen következményei lesznek a férfi visszatérésének, továbbá hogyan alakul a Tylerrel való találkozása?

Apropó, Tyler. Meglehet, hogy azzal a húzással, hogy a Section 31-hez csatlakozott, ismét két tűz közé kerül? Vajon be tudja e tartani az ígéretét, és meg tudja e védeni Spockot azoktól, akik előbb találják meg? 

Érdekes egyébként az, ha a sorozatot a karakterek feláldozása szempontjából vizsgáljuk. Igazából játszik a gondolattal, de sosem teszi meg igazán. A Klingon Birodalom elleni háborúnak sem voltak súlyos áldozatai. Azonban ha mégis egyértelművé teszi, akkor igyekszik megutáltatni a nézővel, lásd Lorca, Landry vagy most a második évad elején Connolly esetét. 

Ráadásul ezt az epizódot simán el lehetett volna lőni az első évadban is, hisz felmerül olyan kérdés ez alapján, hogy milyen hatással vannak az ugrások az univerzumra?

Bizalom. A Saints of Imperfection egyik legfontosabb eleme. Ez az alapköve minden kapcsolatnak. Legyen az baráti vagy intim. Vajon képes lesz e elnyerni a bizalmat az, aki okot adott annak elvesztésére? 

Pike kapitány fogalmaz a legtisztábban az epizódról a legénységhez intézett beszédében: “I give my life for you; you give my life for me. […] We keep our promises.” – Az életemet adom érted és te értem. […] Betartjuk az ígéreteinket.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglas.laszlo@mndsblog.com

© Téglás László
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

Már most a nyaralásotokat tervezitek?

Ez esetben nem is lehetne jobb hírünk számotokra.

Hiszen az Aegean Airlines jelenleg €19-ért kínál belföldi jegyeket, a légitársaság 400.000 férőhelyén.

Lássuk a részleteket!

Screen Shot 2019-02-16 at 11.32.52

A foglalás feltételei:

Az akció az összes az Olympic Air által üzemeltetett közvetlen belföldi járatra, és a 2019. február 19-én 23:59 EET-ig (Eastern European Time) megkötött foglalásokra érvényes. Amennyiben az utazásotok időszaka 2019. március 13-a, és 2019. október 26-a közé esik. A fent említett árak egy irányú utazásra értendők, és magukba foglalják a viteldíjat, a repülőtéri illetékeket, és adókat, valamint az üzemanyagfelárat. És csak és kizárólag az aegeanair.com weboldalon lefoglalt jegyek esetében érvényesek. Az Athénból elérhető legalacsonyabb jegyár €41-tól indul, míg az Athénba induló járatok esetén jegyek már €19-tól elérhetőek. A legalacsonyabb jegyárak Thessaloniki-ből, vagy Thessaloniki-be €19-tól indulnak. Azonban az alábbi útvonalakra az induló ár irányonként €41

  • Thessaloniki – Kalamata – Thessaloniki
  • Thessaloniki – Samos – Thessaloniki
  • Thessaloniki – Chios
  • Sitia – Athén
  • Zakynthos – Athén
  • Skiathos – Athén

A tájékoztatás nem teljeskörű további részletekért, és foglalásokért látogassátok meg az aegeanair.com weboldalt.

És amennyiben szeretnétek az Aegean Airlines bármelyik belföldi úticélján szállást foglalni magatoknak, úgy azt természetesen legújabb partnerünkön a booking.com-on keresztül tudjátok megtenni!

Screen Shot 2018-08-29 at 08.28.55

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár az Aegean Airlines-t, vagy bármely más Star Alliance légitársaságot, illetően, akkor keressetek fel minket nyugodtan, akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor pedig iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok bármelyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

olympic_airways_logo1280px-aegean_airlines_logo-svg

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014

A WizzAir járatait is érinti a belgiumi általános sztrájk!

Budapest, 2019. február 12. A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa vezető diszkont légitársasága.

Lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében szeretné felhívni utasai figyelmét, hogy a belgiumi általános sztrájk miatt.

A Brüsszel Charleroi repülőtér február 13-án, szerdán nem fogad és nem indít járatokat. A sztrájk a Wizz Air Budapest és Brüsszel közötti járatait is érinti.

A Budapestről Brüsszelbe közlekedő, W6 2283A számú járat február 13., szerda 18:45 helyett másnap, február 14-én, csütörtökön reggel 6:00-kor indul. A Brüsszelből Budapestre közlekedő, W6 2284A számú járat szerda 21:25 helyett szintén másnap, csütörtök reggel 8:40-kor indul.

A Wizz Air valamennyi érintett járat utasait egyénileg tájékoztatja a munkabeszüntetés miatti fennakadásokról, és az érintett járatokkal kapcsolatos változásokról, valamint mindent megtesz, hogy a sztrájk okozta kellemetlenségeket minimalizálja.

Ha pedig esetlegesen előfordult már veletek az, hogy késett, vagy törölték a járatotokat az elmúlt 6 évben az EU területén, úgy partnerünkön a ClaimCompass-on keresztül ellenőrizzétek, hogy jogosultak vagytok-e a maximum €600 kopenzációra!

És ezzel együtt persze reméljük, hogy a következő utazástok, már nem így fog telni, és nem kell majd ezt a weboldalt túl sokszor látogatnotok!

Köszönjük a WizzAir munkatársainak, hogy eljuttatták hozzánk ezeket a nem túl szerencsés híreket!

Amennyiben pedig bármi kérdésetek van, akár a foglalást, akár a WizzAir-t, illetően, akkor ne habozzatok megkeresni minket. Akár a kommentek között, akár az elérhetőségeinken.

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

wizz_header_2015

© Szutor Márk
© Copyright by M&D’s Blog Since 2014