Movie Night: Noé

Akkor elindultunk! Az innentől kezdve minden héten csütörtökön megjelenő Movienight c. sorozatunk foglalja majd magába nem csak a friss, hanem a már bizony-bizony korosodó alkotásokat. Melyeket lehet, hogy láttatok, de megeshet az is, hogy nem.

Bár erre a hétre eredetileg mást terveztünk volna megjeleníteni. Azonban pontosan amiatt, hogy A Da Vinci Kód, illetve az Angyalok és Démonok mennyire a vallással, illetve az egyházzal kapcsolatos. Ezért döntöttünk úgy, hogy a 2014-ben megjelent Noé-val indítjuk el a szériát.

De nem is várakoztatlak titeket tovább, lássuk, hogy mit adhat egy unalmas estéhez Darren Aronofsky alkotása?!

Hát erre a kérdésre mondjuk nem egyszerű válaszoni, azt el kell ismernem. Már csak azért sem, mert akárhonnan is nézem, a Noé történetét mindannyian ismerjük. Így tehát nagy meglepetést nem várhatunk attól, ami elénk kerül majd a vásznon. Legalábbis még a film kezdete előtt ezen a véleményen voltam. Hogy ez mostanra, mikor ezen sorok “papírra” kerülnek változott-e? Nos, igen mindenképpen. De jóval komplexebb a válaszom mögött álló ok, mint az, hogy CGI és színészi munka segítségével élhettem át a Biblia egy részét.

Mielőtt azonban bele kezdenék a hosszas elemzésbe, tekintsük meg először a trailer-t.

Ha már ez meghozta a kedveteket ahhoz, hogy megnézzétek a filmet, azon nem csodálkoznék. Bár azt is meg kell hagyni, hogy eléggé megtévesztő mindaz ami az elmúlt két és fél percben zajlott le a videóban. Már csak azért is, mert az előzetest csak azután tekintettem meg, hogy végeztem volna a filmmel. Így tehát minden jelenetet tudtam hova tenni. És éppen ezért egy kicsit zavaró volt az, ahogy összevágták mindezt. Legalábbis azért, mert oda-vissza ugrált a történetben.

Azt nem feltétlenül érzem indokoltnak, hogy a Spolier Alert “matricát” ide kirakjam, hiszen Noé történetét mindannyian ismerhetjük. Azonban itt szeretném leszögezni az első észrevételemet a vásznon látottakkal kapcsolatban.

Nem vagyok fanatikus hívő (nehéz is lett volna a Da Vinci Kód-ot, illetve gyakorlatilag bármelyik Robert Langdon filmet végig néznem) Ellenben a rendezői szabadságnak azt a változatát, amely egy több mint 4-5 ezer éves történetet bolygat meg, azzal nem feltétlenül értek egyet. Legalábbis olyan értelemben nem, hogy ha már a Biblia egy részét szeretné feldolgozni valaki, akkor azt úgy tegye meg, hogy 90%-ban hű maradjon a történésekhez.

Ezekből a sorokból már gondolom sejthetitek, hogy ebben az esetben ez nem feltétlenül így történt. És igazatok van. Bár maga a bevezetés a teremtés történetével indul, és Káin és Ábel történetéig hű marad az eredeti legendához. Onnantól kezdve már átveszi a szerepet a rendező, és a stúdió akarata, hiszen másképp nem tudtak volna profitot termelni.

A forgatókönyv szerint Káin utódai nem csak a felfogásukkal, és az agresszivitásukkal mérgezték meg a Földet, de azzal is, hogy annak minden kincsét, és minden ásónyomnyi területét gyakorlatilag a végletekig kifosztották. A városaik megmérgeztek mindent, és mindenkit aki körülöttük élt, és nem csatlakozott ehhez a társadalomhoz. És, ha ez nem lett volna elég, akkor az őrzőket, azaz a bukott angyalokat is üldözni kezdték, hiszen úgy vélték, hogy azok csak az útjában állnak az emberiségnek.

Mindennek egy pusztító háború vetett véget, mely sokak számára a reményt nyújtotta, hogy a világ még változhat.

Na, de akkor kanyarodjunk el egy kicsit a fő történetszáltól, és lássuk, hogy mi a mögöttes tartalom.

Mert ebből aztán akad rendesen. Kezdve talán a legalapvetőbbel, ami már-már a vegán propaganda alkotások ékkövének is beillene. Hiszen míg Noé, és családja, mint Ádám közvetlen leszármazottai csak és kizárólag magvakon, és bogyókon élnek, és ezt többször is kihangsúlyozzák a filmben, hogy ez a dolgok természetes rendje, mivel minden élet szent. Addig természetesen Káin vérvonala ezt a véleményt teljes mértékben hidegen hagyja, és nem egyszer hangoztatja, hogy, ha Isten, valóban a saját képére teremtette az embert, akkor azt azért tette, hogy felsőbbrendű faj legyen, és ne az állatokkal egyenrangú.

És ezzel még nincs vége. Mint azt már fentebb is említettem a két Bibliai alak utódai nagyon is más utakon járnak, azonban Káin és leszármazottai mindent ami az útjukban állt elpusztítottak, így a Föld egyáltalán nem termékeny, melyet a bolgyó kősivatagként történő ábrázolásával próbált elérni a rendező. Ezzel mint egy kinyújtott középső ujjat mutatva mindenkinek aki nem él környezettudatosan, és nem tesz semmit azért, hogy megállítsák a globális felmelegedést, vagy az esőerdők pusztulását. Azt persze elismerem, hogy ide még jó sok mindent fel lehetne sorolni, és, hogy mindez amit ebben a bekezdésben leírtam az talán egy kicsit radikális felfogás a részemről. Ellenben a vásznon megjelenő képsorok nagyon is erre a mondanivalóra vannak kihegyezve.

És ezzel eljutottunk a látványvilághoz.

Nos egy biztos, a fentebb leírt ábrázolások az operatőri munkának köszönhetően minden kopárság ellenére remekül jönnek át a film nézése közben. A vizuális effektek, és ahogy azok kombinálva lettek a valósággal, nagyon is igényes, és hosszadalmas folyamatokat, és kiváló elképzeléseket sejtetnek a háttérben. Mint ahogy ez az alábbi képeken is jól látszik.

Hogy arról a jelenetről, mely a teremtés hét napját dolgozza fel, már ne is beszéljünk. Csak nézzétek meg az alábbi három és fél perces videót, és ha attól nem esik le az állatok, akkor nagy valószínűséggel semmitől sem fog. Egy olyan remekművet láthatunk, nem csak CGI terén, hanem élőszereplős jelenetekből is, amit a magam részéről eddig nem sok filmben volt szerencsém tapasztalni.

És örültem volna neki, ha a maradék is így sikerül. Bár el kell ismernem nem unatkoztam a két és fél óra játékidő alatt. Sőt egy pillanatra sem volt olyan érzésem, hogy bármikor el tudnék aludni (holott valamikor éjjel fél egy körül indítottam el a filmet, egy elég hosszú nap után). Ezt pedig talán annak is köszönhetem, hogy szeretem a jól kivitelezett filmeket, hiszen másképp nem feltétlenül nyújtanának szórakoztató, vagy Deepwater Horizon esetében megrázó élményt.

Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a színészi tehetség is ott legyen. Hiszen egyetlen film sem ér semmit enélkül. Függettlenül attól, hogy hús-vér, vagy animált karakterről beszélünk.

Noé (Russell Crowe)

A forgatókönyv nem osztott könnyű szerepet Russel Crowe-ra az egyszer biztos, hiszen nem kifejezetten azt a Noé karaktert kellett a vásznon alakítania, akit a Bibliából megismerhettünk. Nem, egy annál sokkal összetettebb, és sokkal a mai valósághoz közelebbálló személyt kellett eljátszania. Amihez nem kis tehetség kellett, úgyhogy lássuk, hogy miről is van szó?!

Noé, mint Ádám közvetlen leszármazottja az a mondhatni sablonos apafigura, aki szó szerint ölni is képes lenne azért, hogy a feleségét, vagy a gyermekeit megvédje bárkitől. És hiába áll közel Istenhez, hiába ő az, akit a teremtő kiválaszt arra, hogy egy újabb, és jobb világ alapjait lefektesse, ettől függetlenül tudja magáról azt, hogy ő is csak egy ember, akiben ott van minden bűn, és minden bűnös kísértés.

Ez pedig máris dilemma elé állítja, és ezzel együtt arra az útra tereli, hogy rosszul értelmezze mindazt amit a látomásai suggalnak neki. Ugyanis ahogy folyamatosan készül a bárka, és úgy válik számára egyre világossabbá, hogy Isten azért választotta őt erre a feladatra, mert tudta róla azt, hogy véghez viszi az ő akaratát.

Itt jön a képbe a mai valóság. Hiszen nem elég, hogy mindazzal meg kell kűzdenie a színésznek, amit az eredeti történet rászabott. Mindezek mellé még társul az is, hogy a törödő családapából, át kell vinnie mindent a fanatikus, és már-már ijesztő hívő felé, majd mindezek után a depresszió, és a bűntudat felé eltolnia az alkotást.

Mint azt tudhatjuk, nem egy filmet készítenek el úgy, hogy nem abban a sorrendben veszik fel a jeleneteket, mint ahogy végül azok lejátszásra kerülnek. És gondolom itt sem volt más a helyzet. Bár a képsorok többségében az érzelmek nagyon is átjönnek Russell Crowe alakításából. És jól megragadja Noé céltudatosságának a lényegét. Rá semmiképpen sem lehet panaszom.

Arra már mindenképpen, ahogy a forgatókönyv szerint csak az állatok élhetik túl az özönvizet, hiszen csak azok ártatlanok, és hiába válaszotta őt Isten az emberiség minden magjának pusztulnia kell, de ennyire talán ne szaladjunk még előre.

Naameh (Jennifer Connelly)

Jennifer Connelly-vel kapcsolatban nem sok mindent tudok mondani. Legalábbis láttam a Rekviem egy álomért c. filmet, azonban egyáltalán nem kötött le az az alkotás, arról már nem is beszélve, hogy akkor még nem foglalkoztam hobbi szinten azzal, hogy elemzéseket írjak, akár a filmről, akár a szereplők teljesítményéről.

Annyit azonban mindenképpen szeretnék megemlíteni, hogy nem véletlenül kapott Oscar-díjat a színésznő, és bár sokak számára talán kicsit sok lehet majd az, amit a Noéval történt viták során tesz le az asztalra. Azonban pont ezekben a jelenetekben mutatkozik meg az anyai ösztön.

mv5bmtu4otgymtk2m15bml5banbnxkftztgwmte3mtm0mte-_v1_sx1777_cr001777747_al_

Methuselah (Anthony Hopkins)

Lássuk be Anthony Hopkins már nem éppen egy mai darab. És igazándiból nem is értem, hogy miért mentek bele a rendezők abba a macerába, hogy Methuselah szerepére egy ennyire nagy múltú, és nevű színészt válasszanak. (Gondolom jól mutatott a promó videók, interviewk, és fényképek sorozatán a név)

A forgatókönyv miatt azonban szinte kínos nézni, ahogy a kicsit bolond, és bölcs “dédapát” játsza el.

Ila (Emma Watson)

Hol is kezdhetném? Emma Watson neve azt hiszem kevesek számára lehet idegen. Viszont a tény, hogy sokan a Harry Potter filmekből emlékeznek rá nem sokat segít azon, ha más művekben is feltűnik, és az azon belüli szereplését kell értékelniük.

Karaktere nem az eredeti özönvíz történet része, így ennek a hátteréről nehéz is lenne bármit írni. A forgatókönyv szerint Ila, Noé és családja fogadott lánya, akit a vándorút során vesznek magukhoz, miután magára hagyva találják, és innentől kezdve sajátjukként nevelik.

Hasonlóan Jennifer Connelly alakításához, a fiatal színésznő tehetségét úgy érzem nagyon sokan nem fogják tudni értékelni. Hiszen a jelenetek többségében, egészen a film fordulópontjáig, bár ad a történethez, és nem egy jelenet során láthatjuk azt a kapcsolatot apa és lánya között, ami ideális. Azonban ahogy pörögnek az események ez a kapcsolat, Noé félreértelmezett látomásai miatt egyre inkább eltolódik a félelem felé.

noah-2014-emma-watson-5

Ms. Watson azt kell, hogy mondjam megmutatta ebben a filmben azt, amit nem igazán tudtak volna elképzelni róla azok, akik szemében még mindig Hermione Grainger-ként él a színésznő. Ugyanis nem csak azt láthatjuk majd tőle, hogy mennyire megvan minden tehetsége ahhoz, hogy színészkedjen, hanem egy sokkal személyesebb aspektusát is megismerhetjük a törődő szülő szerepében.

Értékelés

Két év elteltével sikerült eljutnom addig, hogy megnézzem ezt a filmet, és joggal mondhatom, hogy egy jó élményt adott. Volt azonban jó pár olyan dolog a forgatókönyv kapcsán amivel nem értettem egyet. Pontosan emiatt számomra ez egy olyan alkotás, amit az egyszer nézhető kategóriába sorolnék.

És azt kell mondanom, hogy ez egy olyan film, amit vagy imádni fogtok mikor megnézitek, és azt mondjátok majd magatoknak, hogy újra elő fogjátok venni. Avagy hozzám hasonlóan egy kicsit megosztó véleménnyel lesztek róla, és pont emiatt abba a kategóriába soroljátok majd, ami ugyan ott lesz még egy darabig az emlékeitekben, de nem feltétlenül nézitek majd meg mégegyszer.

Azt elismerem, hogy az eredeti történetből nehéz lett volna bármilyen a mai szemmel érdekfeszítő filmet kihozni. Hiszen azt alig 45-50 percben is fel lehetett volna dolgozni, és nem kellett volna a további elemekkel bővíteni. A színészi munka tűrhető, azonban ezt mindenképpen kompenzálja a látványvilág, ami kiválóan sikerült.

Ennek megfelelően tőlünk, hasonlóan a Da Vinci Kód-hoz az alábbi értékelést kapja a film.

 25-out-of-5És ezzel el is érkeztünk a Movienight sorozatunk első részének a végéhez. Reméljük, hogy élveztétek ezt a tartalmat?! Amennyiben igen, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk.

Ehhez hasonló tartalommal, innentől kezdve minden csütörtökön 19:00-kor jelentkezünk majd, és bár már megvannak az elképzeléseink az elkövetkezendő filmekkel kapcsolatban karácsonyig bezárólag. Ettől függetlenül várjuk a javaslataitokat! Lenne olyan film, amit szeretnétek, hogy feldolgozzunk? Esetleg láttatok valamit, amiről úgy gondoljátok, hogy csak keveseknek sikerült, de mindenképpen ajánlanátok?

Ez esetben írjatok nekünk a kommentek közé, vagy az elérhetőségeink bármelyikén, és a publikálási beosztásunknak megfelelően amilyen hamar csak tudjuk megjelenítjük az általatok javasolt tartalalmakat is.

Ha nem szeretnétek lemaradni ezekről, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Movie Night: Inferno

Sziasztok!
A mai nap során ismét egy filmkritikával jelentkezünk, és nem más került most górcső alá. Mint Tom Hanks, és Felicity Jones főszereplésében az Inferno című alkotás.

Meg kell mondanom őszintén nagyon nagy rajongója vagyok Dan Brown munkásságának, legalábbis a Digitális Erőd, a Megtévesztés Foka, még mindig olyan könyvek, amiket akármikor elő tudok venni, és újból és újból elolvasni.

Arról már nem is beszélve, hogy a Római városlátogatásom során, mennyire érdekes, volt azokat a tereket, szökőkutatkat, és templomokat látni, amikről akár az Angyalok és Démonok című regényben megemlített a szerző. Vagy éppenséggel amiket ezek megfilmesített verziójában a vásznon láthattunk.

Így tehát nem is tehettem mást, mint ismét a kezembe vettem az Inferno kötetet, majd mindezek után a mai nap során (2016. október 30. a szerk.) ellátogattam a moziba, hogy megtekintsem a filmet.

Robert Langdon professzor az Angyalok és Démonok történései után mégnagyobb hírnévre tett szert. A probléma csak az, hogy mindezt a rossz körökben tette. Bár a regény elolvasása után a film nem feltétlenül bizonyult egy jó ötletnek, de hiába nem volt mit tennem, lévén, hogy a könyvet, már a megjelenése után nem sokkal sikerült a kezembe vennem. Illetve most önmagamat ismételve alig egy órával azután, hogy a heti hírösszefoglaló szerkesztését befejeztm, és egy órával azelőtt, hogy a film kezdődött volna sikerült ismét végeznem Dan Brown nagysikerű kötetével.

Tehát egy relatíve jó háttérrel indultam neki a fél órás metrózásnak Newcastle Central Station-höz.

Spoiler-Alert

És akkor kezdjük is el, a fenti “matricát” csak azért érzem indokoltnak, mert bár a könyv tartalmát ismerhetitek, ettől függetlenül lehetnek köztetek olyanok, akik sem a regényt nem olvasták, és egyelőre a filmet sem látták.

Firenzében kezdődik a történet, egy utcai hajszával, Bertrand Zobrist (Ben Foster) az események kitalálója a WHO ügynökei elől menekül, mivel az elmúlt két év során tett bejelentései arra a következtetésre juttatták az egész világot, hogy Zobrist képes volt szintetizálni a pestis kórokozóját, melyet a radikális nézeteinek köszönhetően szeretne ismét szabadon engedni a világban. Megtizedelve, ha nem megfelezve ezzel a populációt. Zobrist azonban hamar rájön, hogy az egyetlen menekülési útvonal nem más, mint az, ha a mélybe veti magát a torony tetejéről, tudva, hogy azt az eseménysorozatot, amit elképzelt, a halála után lesz más, aki végrehajt majd.

Robert Langdon (Tom Hanks) egy kórházi ágyon kűzd az életéért, a sérülési komolyak. Az orvosok elmondása szerint, egy lövedék súrolta a koponyáját, ami ha két centivel arrébb találta volna el, akkor halálos sérülést is okozhatott volna. A fájdalom azonban a legkisebb probléma, hiszen főhősünk emlékezetkieséstől is szenved, mey csak tovább fokozza a körülötte folyó káoszt. Miközben a professzor próbál magához térni a sokkos állapotból orvosa Sienna Brooks (Felicity Jones) igyekszik elmagyarázni neki a körülményeket arról az estéről, amikor behozták őt.

A történet azonban egy rendőrnő érkezésével félbeszakad, hiszen az illető a kórházi dolgozók, és a professzor életére tör, így most már nekik is menekülniük kell. A fejsérülés okozta trauma azonban nem könnyíti meg Mr. Langdon, és Ms. Brooks dolgát, hiszen a fájdalom, és a sokk látomások, hallucinációk tömegét zúdítja Robertre.

És itt kell elkanyarodnom egy kicsit a törénettől, és a film egy másik aspektusára koncentrálnom, ez pedig nem más mint a CGI, azaz a számítógépes animációk. Szerencsére a rendező Ron Howard nem tömte tele ezekkel a filmet, és ahol lehetett ott vagy valós elemekkel, vagy csak apró, és valóban csak a gyakorlott néző számára észrevehető helyeken illesztett be egy-egy elemet. Ami azonban a professzor látomásait illeti, azokról könnyedén elhihető, hogy az emberi agy a valóságban is szülhetett volna ilyen, és ezekhez hasonló képeket. Sok helyen hektikusak, egy kicsit homályosak, és bár részletekben ettől függetlenül gazdag, mindig pont azelőtt szakad meg, hogy a megoldást megtalálnánk. Erre tehát mindenképpen jó pontokat kell adnom.

Na, de térjünk vissza a történethez. Immár Ms. Brooks lakásán találjuk magunkat, ahol a fiatal orvos, mindenáron meg akarja tudni, hogy miért üldözik a professzort, és mi lehetett az, amit elkövetett a férfi. Hiszen senki sem szeretne bűnrészessé válni, legyen szó bármiről. És bár Robert próbál visszaemlékezni az elmúlt pár nap eseményeire, de azt sem sikerül felidéznie, hogy miként került Firenzébe. Így Sienna akármennyire is próbál információkat szerezni nem jár túl sok sikerrel. Azonban belátja azt is, hogy a jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy mindent megtegyen azért, hogy valamilyen módon előcsalogassa a professzor tudását, és emlékeit.

Miután Robert rendbe szedte magát, és sikerült megtalálnia az egyensúlyt a hallucinációk és a valóság között, akkor indul csak be igazán a film. Hiszen itt már az előző két filmből, illetve a könyvekből megismert zsenit láthatjuk magunk előtt, aki ismét egy rejtély megoldásán dolgozik. A zakója zsebében talál egy veszélyes biológiai, illetve vegyi anyagok tárolására alkalmas konténert. Melyről eleinte nem képes döntésre jutni Sienna-val. Hiszen, amennyiben igazak a hírek, és Zobrist valóban sikeresen szintetizálta a pestist, akkor ez a konténer akár azt is tartalmazhatja. Ebben az esetben pedig mindketten fertőzötté válhatnak.

Azonban a zár kattanása ismét a feladványok labirintusába kalauzolja el a főszereplőket. Egy csontból készült Faraday lámpát tartalmaz az ampulla, melybe Dante Pokol ábrázolását rejtette el a készítője. Azonban némi módosítással, ugyanis a festmény alapvetően nem lenne túlságosan nehéz feladvány, ellenben az abban elrejtett anagramma, és az üzenet már annál inkább.

És úgy érzem ezzel megalapoztuk a törénetet eléggé ahhoz, hogy most már egy kicsit nagyobb vonalakban beszélhessünk róla. Még mielőtt azonban ezt tennénk, engedjétek meg, hogy ismét elkanyarodjak egy kicsit, és szót ejtsek a szereposztásról.

Tom Hanks, mint Robert Langdon, igazából ha tetszik, ha nem, ezzel a főszereppel már nehéz lenne mit tenni, hiszen a folytonosság miatt őt szinte lehetetlen lenne lecserélni, és ez jól is van így. Bár sajnálatos módon a Sully c. filmet még nem sikerült megtekintenem, lévén, hogy az Egyesült Királyságban még nem került mozikba a film, így az abban nyújtott teljesítményéről nem tudok szót ejteni. Számomra azonban az Oscar, és Golden Globe díjas színész egy tökéletes választás volt erre a szerepre. Tökéletesen, és jól játssza Robert Langdon karakterét, és könnyedén elhiteti velünk a vásznon, hogy valóban képes lenne mindarra a valóságban is, amit a képkockákon látunk. És bár megmondom őszintén az általa alakított kedvenc karakterem továbbra is Forrest Gump, és ez talán a 2016. decemberi Sully premier-ig így is marad. Ettől függetlenül Tom Hanks alakítása véleményem szerint ismét kimagasló.

Felicity Jones, azaz Sienna Brooks. Nos megmondom őszintén a színésznőről, és ezzel együtt a munkásságáról sem tudok sokat. Ugyanis számomra Ms. Jones neve eddig össszesen kétszer szúrt szemet. Először amikor az Inferno trailerét láttam, majd mindezek után, amikor a Rouge One: A Star Wars Story előzetesében bukkant fel. Így tehát nem tudok olyan mélyrehatóan nyilatkozni róla, mint amennyire szeretnék. Egy dolog azonban biztos, annak a leírásnak, amit a regényben olvashatunk az Sienna-ról tökéletesen megfelelő színésznőt választottak. És mint már mondtam, nincs viszonyítási alapom, az előző filmjeiből, így csak annyit mondhatok, hogy azt az elszánt, és intelligens nőt, akit Dan Brown megalkotott jól alakítja. Az olasz nyelvű dialógusai hitelesek, és a film fordulópontjáig egy szikrája sem látszik annak amire készül.

1

(A további szereposztással kapcsolatosan ismételten problémába ütközöm, hiszen egyikőjüket sem láttam még a vásznon, vagy ha igen, akkor nem voltak rám akkora hatással, hogy megjegyeztem volna a nevet, vagy az arcot. Egy biztos, ezen a téren a film nem mondott csődöt. És jól építette fel azt a komplexitást, amit minden egyes, már a könyvből megismert karakterre jellemző volt.)

Na igen, a fordulópont. Immár Velencében találjuk a főszereplőinket, és Robert Langdon nem is sejti, hogy azok után, hogy a Firenzéből Velencébe tartó vonaton Sienna megmentette őt Christoph Bouchard (Omar Sy) [egy a WHO-nak dolgozó, de a vírust magáénak akaró ügynök] karmaiból, hogy akkor és ott az az ember fogja elárulni, akivel eddig együtt dolgozott.

Ms. Brooks azonban bevallja a professzornak, hogy bár a rejtély megoldásán dolgozott ő is, de nem ugyanaz a cél vezérelte. Nem megsemmisíteni akarta az Inferno-t, hanem ahogy Zobrist is, a célja az volt, hogy ráeressze a világra. Itt kapunk némi betekintést Brooks és Zobrist kapcsolatába, hiszen a lány a kezdetektől fogva segített a vírus elkészítésében. És bár a regényben nem említik meg, hogy a pár hol élt, hol találkozott, és hol végezte a kutatásait. A visszatekintésben folyamatosan Budapestet láthatjuk. Azonban az a legjobb az egészben, hogy sem a rendező, sem a forgatókönyvíró nem próbálta meg elfedni a tényt, és éppen ezért nagyon is bele illik, ahogy a Keleti Pályaudvarnál, vagy éppenséggel a szakadó esőben a Szabadság-híd lábánál látjuk a párt.

Ugyanebből az ugrásból derül ki az is, hogy Zobrist eleinte nem akarta beavatni Sienna-t a terveibe, és nem szerette volna, ha a lány tudja, hogy a férfi hol rejtette el azt a zacskót, ami a kórokozót tartalmazta. Azonban itt egy másik fontos bejelentés is történik, ez pedig nem más, minthogy Zobrist volt az, aki a megbízást adta arra, hogy Langdon professzort elrabolják, és megsebesítsék Firenzében, és abba az ál-kórházba szállítsák, ahol Ms. Brooks dolgozott. Pontosan azért, hogy Zobrist halála esetén legyen valaki, aki meg tudja oldani a rejtvényt, és elvezesse a lányt a vírushoz.

A történet innentől kezdve pedig már közeledik a végéhez. Kiderül, hogy mindaz amit kerestek nem Velencében, de mégcsak nem is Olaszországban, hanem Isztambulban található. És Sienna, valamint a Zobristot követők egy kis és elszánt csoportja versenyt futnak az idővel, és a WHO valamint Robert Langdon párosával.

Mindeközben Hans Zimmer zenéje dübörög a film alatt, és ezzel a mondattal el is érkeztünk egy másik olyan elemhez, amiről szót szeretnék ejteni. Ha van zeneszerző, akiben eddig nem kellett csalódnunk, amikor film,- esetleg videójáték zenéjéről van szó, akkor Hans Zimmer, John Williams, és Bryan Tyler neve jut eszembe. És úgy érzem túl sok időt venne el az, ha megpróbálnám felsorolni Hans Zimmer munkásságát, így csak az általam legjobbnak ítélteket említeném meg.

  • A Sólyom Végveszélyben
  • Pearl Harbor
  • A Karib Tenger Kalózai
  • A Da Vinci Kód
  • Angyalok és Démonok
  • Eredet
  • Csillagok Között
  • Call of Duty: Modern Warfare 2

Nos ez most sincs másképp. Az Inferno esetében is sikerült ismét nagyot alkotnia, a zene remekül passzol a képi világhoz, és a jelenetek mindegyikéhez. És bár két zeneszerzőt összehasonlítani nehéz, és talán kár is lenne, azonban mégis megpróbálom. Kezdjük hát John Williams-el. Igen azzal a John Williams-el, aki a Csillagok Háborúja filmek zenéjét szerezte. Van egy olyan érzésem, hogy már a film címének említése is, elindít bennünk egy mondhatni pavlovi reflexet, és szinte halljuk a főcímet, vagy éppenséggel a Darth Vader-nek dedikált szólamot. És ez nem véletlen. Mr. Williams úgy alkotta meg ezeket az akkordokat, hogy azok könnyen emészthetőek, és ikonikusak legyenek. Ezzel sokáig megőrizve őket az emlékezetünkben. Hans Zimmer zenéje azonban más, és nem mondom, hogy nem tudnám felidézni a már fentebb említett filmek közül legalább egynek, például az Eredetnek a zenéjét. Ettől függetlenül a két szerző teljesen más hatást kíván elérni a szólamokkal. Hiszen Mr. Zimmer a komplexebb, és a film,- és moziélmény csúcspontját jelentő taktusokat írt eddig szinte minden egyes alkalommal. És ez most sem lett másképp. A zene remek, nagyok sokat ad a képi világhoz, és a vásznon kibontakozó események sorozatához.

És ezzel szép lassan elérkezünk a film végéhez. Bár gondolom mindannyian várjátok a lezárást, de ezzel kapcsolatban talán nem lövök le nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy a végén Robert Langdon, és a WHO párosa az, akik győztesként kerülnek ki az újabb rejtvényből.

Részemről azonban a lezárás némiképpen túlságosan is gyors, és a regényhez képest egy fontos szál elvarratlanul marad. Ez pedig nem más, mint maga a vírus. Míg a könyvből egyértelműen kiderül, hogy Zobrist nem egy halálos kórokozórót készített. Addig a film ezt már nem árulja el nekünk. És bár tudom, nem kellene ennyire az összehasolnításokra bocsájtkoznom. Azonban ezt mindenképpen hiányoltam a film végéről.

Összegzés.

Nos alapvetően élvezhető két órát tudhatok magaménak ezen a vasárnap estén, mikor megnéztem a filmet, és amikor ez a cikk megszületett. Azoknak akik elolvasták, és megszerették Dan Brown köteteit, melyekben Robert Langdon a főszereplő, mindenképpen ajánlani tudom, hogy tekintsék meg a filmet.

Azok sincsenek persze hátrányban, akiknek ez lenne az első olyan mű, amiben Tom Hanks a már fent említett professzort játssza, hiába ez a harmadik film egy olyan szériában ami Dan Brown regényei alapján készült. Önmagában is bőven megállja a helyét. A képi, és zenei világ remek. Az operatőri, és a számítógépes animációk hozzák azt a szintet amit az ember elvárna egy ilyen filmtől.

Tőlünk mindenképpen megérdemli az alábbi értékelést.

45-out-of-5

És bár a leírtak alapján tudom sokan inkább 5 csillagra számítottatok volna, azonban a már fentebb is említett lezárás volt az, ami a végső értékelést inkább a 4,5 felé tolta. Egy biztos, amikor megjelenik majd a következő film (Az Elveszett Jelkép) akkor csak úgy mint most a Da Vinci Kód, illetve az Angyalok és Démonok esetében, ezt az alkotást mégegyszer előveszem majd, és valószínűleg újra értékelem a láttottakat.

Addig is azonban köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Reméljük, hogy élveztétek ezt a filmkritikánkat is?! Amennyiben igen, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk.

Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén. Ha bármi kérdésetek, vagy véleményetek lenne, azokat várjuk szívesen a kommentek között.

Mégegyszer köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Hamarosan ismét jelentkezünk!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

 

 

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com