Termékbemutató: Lenovo Ideapad MIIX 300 Windows kettő az egyben.

A mai nap folyamán egy olyan termék bemutatásával jövünk, amiről igazából eddig már megvolt a saját véleményem.

Mert nem egy Windows-os tablet volt már a kezemben. És eddig mindegyikkel meg voltam elégedve, amelyiken a Windows 8.1-es operációs rendszer futott.

Azonban az az árkategória amit ezek az eszközök képviseltek, azok mindig egy kicsit eltántorítottak attól, hogy bármi hasonlót vásároljak magamnak. Hiszen a nagyjából £65-£90 árfekvésben sok jóra nem számít az ember.

Azonban jött a Lenovo, és úgy verte szét az elképzeléseimet arról, hogy ennyire olcsón nem lehet normális teljesítményt elérni, hogy azóta se tudtam összeszedni az ötlet magjának minden darabkáját.

Lássuk tehát, hogy mit is tud a MIIX 300?!

Nos mindenek előtt szeretném megemlíteni, hogy a MIIX 300 esetében több változatról találtam leírásokat, és bemutató videókat. Néhol megemlítve egy 1920×1200 pixel felbontású kijelzőt, illetve 4GB RAM-ot.

Azonban inkább a saját tapasztalataimat, és a hivatalos weboldalon lévő adatokkal egészítem ki a cikket, így tehát lehetnek eltérések, amennyiben Ti is rendelkeztek egy ilyen eszközzel, vagy a cikk olvasása után vesztek magatoknak egyet.

Hardver:

Nos hardver terén a MIIX 300 egy Intel Atom Z3735F négy magos 1.33 GHz-n pörgő CPU-t kapott, 2MB Level 1 gyorsítótárral. Ezen felül még 2GB DDR3 RAM van a gépben, szintén 1.33 GHz-n. Ezen felül 32 GB eMMC típusú tárhelyet, és egy 10.1 inch átmérőjű 1280 x 800 pixel felbontású 5 ujjas multi-touch kijelzőt kapott.

Ezen felül megtaláljuk a szokásos vezetéknélküli kommunikációhoz szükséges elemeket, mint például a b, g, n hálózatokat támogató Wi-Fi antennát. Illetve Bluetooth 4.0-t. Portok terén egy miniUSB bemenetet, egy mini HDMI kimenetet, egy microSD kártyaolvasót, illetve egy 3.5”-es jack dugót kapott. Legalábbis a kijelzőn. A billentyűzeten találunk még 2 USB 2.0 bemenetet.

Mindezek mellett még találunk két kamerát is az eszközön, az előlapon egy 2 megapixeles, míg a hátlapon egy 5 megapixeles egységet kapunk.

Ami pedig az akkumulátort illeti, ott sincs semmi szégyenkezni valója a MIIX-nek, ugyanis egy két cellás, 25.9 watt órás akkumulátort kapott, melynek segítségével simán felveszi a versenyt bármelyik iPad, vagy MacBook üzemidejével aktív használat mellett.

Természetesen ezeken felül a legfontosabb eleme a készüléknek az nem más mint a fizikai billentyűzet. Alapvetően kényelmesen használható utazás közben, és az elmúlt pár napban csak és kizárólag ezen az eszközön gépeltem a cikkeimet, és azt kell mondjam, hogy tökéletesen meg vagyok vele elégedve.

A billentyűk elég hosszú utat tesznek meg minden egyes lenyomáskor, ami különösen meglepő, hiszen maga a billentyűzet nem vastagabb, mint 7.5 mm a legvastagabb, és körülbelül 4 mm a legvékonyabb pontján.

Szoftver:

Szoftver terén nem találunk semmi meglepőt. A készülék gyárilag Windows 10-el érkezik, ezen felül a Word, Excel, PowerPoint, illetve Sway appok mobil verzióját kapjuk meg. Természetesen a Microsoft Edge, illetve Cortana is rendelkezésünkre áll.

Ezen felül pedig végre értelmét is látom az ’Action Centre’-be beépített tablet módnak. Aminek a használata nagyon is kényelmes, amennyiben csak érintőképernyős üzemmódban használom az eszközt.

Milyen élni a MIIX 300-al?

Nos alapvetően nagyon is kényelmes, legalábbis az elmúlt nagyjából egy hét tapasztalatai alapján azt kell, hogy mondjam meg vagyok elégedve vele. Ugyanis már most elérte a célját, és már most teljesítette azt, amit elvártam tőle, amikor rákattintottam az Order gombra.

Alapvetően egy dolog járt a fejemben, mégpedig az, hogy az elmúlt pár hónapban most már nem egyszer tettem meg a Newcastle – London – Newcastle utat, és amennyiben a konnektor nem működött a buszon, akkor a másik Windows-os laptopom. Egy Lenovo Y580-as nagyjából három – három és fél óra alatt elhasznált minden energiát az akkumulátorából. Ami egy olyan laptoptól, amiben az akkumulátor 2012 óta működik, és nem mellékesen egy Intel i5-3210M CPU-t, egy nVidia 660M GPU-t, 16GB Kingston DDR3 1.6 GHz-s RAM-ot, valamint egy adata m.2 SSD-t, illetve egy másik Samsung EVO sorozatú 500 GB-s SSD-t kell meghajtania.

Azonban lássuk be, hogy három és fél óra alatt még sehol sem vagyunk az úton. Annyi idő alatt, jó esetben sikerült eljutni Sheffield-ig, és addigra az egyetlen olyan eszköz ami a legutóbbi utamon működött az az iPhone-m volt. Az is csak azért, mert éppenséggel volt nálam egy power bank.

És bár igen ott van az iPad-em is, és imádom a laptopomat is, viszont arra, hogy menet közben cikkeket írjak egy kicsit túl nagy a teljesítmény, és a súly.

Jó, jó, de ha ott az iPad, akkor miért rendeltél magadnak egy másik Windows-os eszközt? Merülhetne fel bennetek a kérdés, de igazából emögött nagyon sok indokot fel tudnék hozni. Mindenek előtt azt, hogy egy billentyűzet az iPad-hez nagyjából fele annyiba került volna, mint a MIIX. Na már most, ha valaki felkínálja a lehetőséget, hogy nagyjából £50-£60 környékén vehetek magamnak egy billentyűzetet. Vagy £99.99-ért a leértékelésnek hála egy komplett 10.1”-es „laptopot” akkor hülye lennék az első opciót választani. Természetesen nem azt mondom, hogy az iPad-hez való billentyűzet kidobott pénz. De akárhogy is nézem jobban jártam ezzel a megoldással.

Hiszen eddig mindig is az volt a probléma, hogy miközben cikkeket szerkesztettem, vagy éppen a könyvemmel foglalkoztam akkor nem tudtam túl sok mindent csinálni egyszerre. Persze az iPad-en éppen YouTube-ztam, de néha ebbe bele csúszott egy-egy FaceTime hívás, vagy éppenséggel csak Viber-es beszélgetés. És ez limitálta a lehetőségeimet. Vehettem volna egy monitort, meg egy másfél méteres HDMI kábelt, és hozzá köthettem volna a laptopomat, de az nem oldotta volna meg az akkumulátor problémát.

És sorolhatnám még az érveket, és az ellenérveket a termék mellett, de minden esetben az lenne a válaszom, hogy igen megérte megvenni a Lenovo MIIX 300-at. Nem csak a termék ára, és használhatósága miatt, hanem mert a jelenlegi helyzetben, számomra mindenképpen ez volt a lehető legideálisabb megoldás.

Tartalom fogyasztásra kifejezetten alkalmas az eszköz, hiszen eddig csak munkáról beszéltünk. A beépített Wi-Fi antenna jónak mondható. Akármilyen felbontásban stream-eltem videókat YouTube-ról a pufferelés mindig megtörtént. Az már más kérdés, hogy 4K felbontású videókhoz ez a hardver egy kicsit kevés.

De arra, hogy teljes értékű Windows-t futtatva, a kanapén ücsörögve egy pohár vörösborral relaxálva olvassuk a kedvenc blogunkat. Vagy csak a BBC élő adását nézzük arra kiváló. Arról már nem is beszélve, hogy ha esetlegesen arra adnánk a fejünket menet közben, hogy beszélgetni is szeretnénk, akkor egy mozdulattal csatlakoztatható a billentyűzet, és rögtön visszakapunk minden kényelmi funkciót.

Az egyetlen negatívum amit a készülék ellen fel tudok hozni az egészen biztosan a Windows 10 érintőképernyőre szánt billentyűzete. Azt kell mondanom, hogy borzalmas. Ha valamit, akkor azt még nem sikerült megszeretnem rajta. És azt kell, hogy mondjam, hogy valószínűleg nem is fogom. Ezt a pár mondatot megpróbáltam a kijelzőn lévő billentyűzet használatával legépelni, de már a gondolat is kínzó, hogy ezt esetlegesen meg kell majd ismételnem, ha leszek annyira őrült, hogy ne adj isten otthon felejtsem a fizikai billentyűzetet, ha legközelebb elutazom valahova.

Javasolnám-e a készüléket bárkinek?

Mindenféleképpen. Az érintőképernyő, a kis méret, a kiváló akkumulátor üzemidő, és a kényelmesen használható billentyűzet, mind mind olyan elemek, amik egyetemi / főiskolai használatra kiválóak. Arról már nem is beszélve, hogy a készülék súlya alig haladja meg az egy kilót, ennek megfelelően könnyen hordozható.

És bár tudom, hogy a bevezetőben említett hardver specifikációk nem tűnnek éppenséggel acélosnak. Azonban még nem sikerült megakasztanom a gépet. Igaz nincs is túlságosan hardver intenzív feladatokra használva. Azonban ebből is látszik, hogy jegyzetelésre, vagy éppenséggel cikkek írására bőven elég egy ilyen számítógép.

Remélem, hogy tetszett ez a bemutató. Amennyiben igen, akkor kérlek, hogy nyomjatok rá egy like-t iratkozzatok fel, és osszátok meg ismerőseitekkel. Ha bármi kérdésetek, vagy véleményetek lenne, akkor írjatok nekünk az alábbi elérhetőségeinken, vagy hagyjátok Facebook oldalunkon a komment szekcióban.

Hamarosan újabb cikkel jövünk, addig is jó böngészést.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Termékbemutató: Lenovo Ideapad MIIX 300 Windows kettő az egyben.” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.