Sziasztok!
Tudom a héten nem jelentkezünk a szokásos időben ezzel a sorozattal, azonban láthattátok, hogy milyen őrület volt az akciókat illetően. Arról már nem is beszélve, hogy a beosztásom is elég nagy kihívásokat állított elém.
Most azonban visszatértünk a Movie Night sorozattal, és még mondhatni forró, és ropogós az a tartalom amivel ma készültünk nektek!
Ez pedig nem más, mint az Robert Zemeckris, Brad Pitt, és Marion Cottilard remekműve, az Allied.
Nem is vesztegetném további sorokra az időt, kezdjük hát el!
Nem gondoltam volna, hogy egy film ennyire meg tud majd viselni. Legalábbis nem úgy, ahogy az Allied tette! És bár a film kezdetekor egyáltalán nem ezek a sorok voltak azok, amik megfordultak a fejemben. Hiszen az első 15 perc története miatt panaszkodni akartam a CGI-ra, az operatőri munkára, illetve kész voltam kijelenteni, hogy háborús/akció filmnek gyenge, romantikus történetnek pedig túl sablonos a film.
Majd mindezek után egy olyan pofont kaptam a rendezőtől, és a forgatókönyvírótól (ami / aki ebben az esetben nem volt más mint a való élet), hogy abból még most, a fél órás metrózás után sem tudtam magamhoz térni.
1941-et írunk, és Max Vatan a következő bevetésére indul, ezúttal Marokkóba, pontosabban Casablanca-ba. Küldetésének célja pedig nem más, mint a náci nagykövet kiiktatása. Mindehhez pedig a francia ellenállás egyik vezetőjétől, Marianne Beauséjour-től kap segítséget.
Mint ahogy az két folyamatosan az ellenséges vonalak mögött tevékenykedő tiszttől elvárnánk a két személy kapcsolata akármennyire is rózsásnak tűnik a kívülállók számára, ez annál sokkal összetettebb, és a háttérben jóval bonyolultabb. Hiszen folyamatosan figyelniük kell arra, hogy ne fedezze fel senki a titkot, miszerint nem csak nem házasok, illetve Max esetében, hogy nem francia.
Ahogy haladnak az előkészületek, úgy láthatjuk, ahogy főhőseink kapcsolata is egyre inkább elmélyül, bár mondhatni egyszerű dolguk van, hiszen házastársakat kell alakítaniuk. Ennek megfelelően várható is, hogy érzelmek alakulnak majd ki kettejük között. Azonban azt a legkevésbé sem gondolhatnánk, hogy ebből több lesz majd egy futó kalandnál.
És általában itt szoktam áttérnem a színészi munkára. Most azonban ezen is változtatom kell, mivel a történetből úgy érzem nem mondtam el eleget ahhoz, hogy átéreznessétek mindazt ami a drámaiságát adja a történetnek.
Mire a küldetés sikerrel jár, és mindkettőjüknek sikerül elmenekülni a helyszínről, már nem csak olyan emberekről beszélünk, akik együtt dolgoznak, és csak megjátsszák az érzelmeiket. Eddigre már valós, valóban csak a filmekben látható életen át tartó érzelmeket ÉLHETÜNK ÁT! És igen, át élhetjük ezeket, nem láthatjuk, átélhetjük! Ami hatalmas különbség, és igencsak nehéz munka, mind a rendező, mind a színészek számára. Ezek az érzelmek pedig természetesen nem vezetnek máshoz, minthogy Max egyetlen mondattal kér, és kérdezi meg Mariann-t, hogy költözzön hozzá Londonba.
Három héttel később ez pedig meg is történik. És minden rendeződni látszik, bár a háború koránt sem ért véget, sőt mostanra érkezett még csak el a fordulópontjához. És itt már láthatjuk, hogy mi is lesz a vége ennek a filmnek! Legalábbis ebben a hitben lesztek! Egészen az utolsó 5-10 perc cselekményeiig.
Azonban akkor kanyarodjunk el most egy kicsit a történettől. És lássuk mi az amit elvárhattok?
Amennyiben szeretnétek egy olyan filmet látni, ami folyamatosan fokozódó hangulattal, és mondhatni már-már stresszel igyekszik magával ragadni a nézőt, akkor mindenképpen üljetek be az Allied legközelebbi vetítésére. Ugyanis mindazt amit az előzetesekben mutattak, az közel sem adja vissza azt a hangulatot, amit át élhettek a vásznat bámulva.
És akármennyire is kritikus szemmel néztek meg egy filmet, akármennyire is úgy ültök be, hogy próbáltok a hibákra figyelni, egy biztos nehéz dolgotok lesz. Hamar azon kapjátok majd magatokat, hogy magával ragad a történet, hogy valóban aggódtok a két karakter épségéért. És már nem tudtok másra koncentrálni, mintsem arra, hogy mikor jön már el a katarzis, mikor lesz már vége a háborúnak, és ezzel együtt a filmnek. Ez azonban mint azt már sejthetitek nem következik be. De erre még visszatérek.
Lássuk a látványvilágot!
1940-es években játszódó filmet nem mondanám, hogy nehéz lehet kivitelezni, legalábbis abból a szempontból nem, hogy rengeteg képes, illetve írásos forrás áll rendelkezésre bárki számára. Így tehát a zenét, a ruhákat, a szereplők sminkjét, haját, és minden egyebet könnyen lehet ehhez igazítani.
Az Allied pedig ezen a téren hibátlan!
Mármint mondja nekem bárki is azt, hogy ez nem korhű, de egyben k..va laza még a mai sztenderdekhez képest is?!
Vagy, hogy nem a negyvenes évek voltak azok, amikben a mindennapi női viselet már nem volt túl konzervatív, de még akár a mai nap is beillene mindenhova?
Arról nem is beszélve, hogy bár kevés embernek áll jól a kezében bármilyen lőfegyver, de ezzel a képpel nem nagyon tudnék vitatkozni.
Mint azt mondtam, az első 15 perc alatt még próbáltam figyelni a CGI-ra, illetve az esetleges operatőri hibákra. És erről azt mondhatom, hogy a nyitó jelenet egyértelműen nem valós effekt, és ebben az időtartamban könnyen észrevehető, hogy mit forgattak stúdióban, felépített díszletek között. Mi volt az, ami egyértelműen Green Screen megoldás volt, és mi az ami valóban Casablanca-ban, vagy a későbbiekben Hampstead-ben készült el.
De valóban nem tudtam már erre koncentrálni, és némely jelenetben bár a tudatalattim fel szisszent, hogy az bizony nem egy német bombázó, vagy brit lőfegyver sziluettje. De ezeket inkább már csak most, amikor visszagondolok rá, akkor is csak azért említem meg, hogy alapos legyek. Viszont mindezt ismét csak nem tudom felírni arra a listára ami negatívum lenne. Szimplán csak említést teszek róla.
Lássuk akkor a további történetet!
Eltelt egy újabb év, a szövetségesek már tervezik a D-Day eseményeit, és annak minden mozdulatát. Mindeközben Mariann és Max össze költöztek, össze házasodtak, és Mariann életet adott a gyermeküknek Anna-nak. Eddigre azonban felmerülnek bizonyos kétségek a V-Section szemében Mariann-al kapcsolatban.
És az információik alapján azt a képet állítják fel, hogy Mariann nem más, mint egy báb, aki a néhai francia ellenállási vezető képében tűnik fel, azonban a náci Németország egyik kéme.
A hír természetesen sokkolja Max-et, aki mindezek után a hivatalos parancs ellenére is a saját kezébe veszi a dolgokat, és mindáron próbálja a saját módszereivel bizonyítani, hogy a V-Section, és ezzel együtt a komplett hírszerzés csak egy szellemet kerget. És az lehetetlen, hogy az ő felesége egy német ügynök legyen.
Itt pedig térjünk át a színészi munkára, mert ezt nem halogatható tovább, pontosan azért, mert elérkeztünk ahhoz a ponthoz a filmben, ahonnan folyamatosan azt várjuk, hogy hősünk megtalálja a saját igazát! És úgy élhessen, ahogy azt még Marokkóban elképzelte.
Max Vatan (Brad Pitt)
Brad Pitt számomra nem feltétlenül volt az a színész, akiért rajongtam volna. Bár természetesen elismerem a munkásságát, és tisztában vagyok azzal, hogy mit tett le az asztalra. A leghitelesebb alakítása azt kell mondjam, hogy az Ocean’s szériában Rusty Ryan szerepében történt. Mivel ott gyakorlatilag önmagát adta az egész filmben, mindezt úgy, hogy közben próbált egy karakter is megformálni. Ez azonban megváltozott, Max Vatan szerepére nem választhattak volna jobb embert, és jobb színészt mint őt. Hasonlóan színésztársához Marion Cottilard-hoz ő is olyat hoz a vásznon, hogy az valami hihetetlen. Gyakorlatilag megtestesíti azt a férfiideált, amit a 40-es évek megkövetelt a társadalomtól. És ezt nem lehetett egyszerű kivitelezni. Azt meg már pláne nem, hogy a film utolsó nagyjából 45-60 percében úgy menjen végig a cselekményeken, és úgy üldözze a saját igazát, ahogy azt csak és kizárólag egy szerelmes férfi tudja megtenni. Brilliáns alakítás, mindenképpen le voltam nyűgözve.
Marianne Beauséjour (Marion Cottilard)
Azt hiszem a francia színésznőt sem kell bemutatom senkinek. Akik látták a Taxi filmeket, az Eredet-et, illetve még sok más alkotást amiben szerepelt, ott úgy érzem nem kellett csalódniuk. A mai napig pedig 100%-ban mertem volna azt mondani, hogy eddig pontosan a fent említett Christopher Nolan filmben (Inception) történt alakítása volt az, ami számomra a legnagyobb élményt nyújtotta! És nem szeretem ismételni magamat, de ki kell hangsúlyoznom, hogy egészen a mai napig gondoltam így mindezt! A céltudatos, és már-már csökönyös francia ellenállási vezetőtől kezdve folyamatosan látjuk a változást, egy kicsit talán sztereotipikusra sikerült “gyenge nő” képig. Akinek az érzelmei pont akkor törnek a felszínre, amikor nem kéne. Majd ezt a szerelmes, és a férjét mindennél jobban imádó asszony, a törődő családanya, és a legvégén a “bukott diák” jelenik meg a szemünk előtt.
Itt pedig kanyarodjunk vissza a történethez. Hiába tudnék még órákig írni a színésznő alakításáról.
Azonban megemlítettem valamit, amin túlságosan is nehéz lenne úgy túl lendülni, hogy ugyanazt a hatást érjem el. A történet szerint ugyanis Marianne (pontosabban a valódi Marianne) három éve halott. És aki az egész film során minket is belecsalt abba a tévhitbe, hogy ő bizony francia, ő valójában nem más, mint egy német kém, aki azzal, hogy most már boldog házasságban él Max-el, és a gyermekükkel nagy veszélyt jelenthet a szövetségesek haditerveire nézve.
Éppen ezért a V-Section elrendeli a nyomozást, melynek során Max-nek egy olyan kódolt, és ezzel együtt egyébként hamis üzenetet kell kézbesítenie, melyet persze a hírszerzés a német rádióadásokban amennyiben vissza hall, akkor az bizonyíték erejű tény lenne a nő ellen. Ez esetben pedig a bűntetés nem lenne más, mint a halál. Természetesen, ha ez még nem lenne elegendő, a kivégzést még csak nem is egy börtön, vagy egy kihallgató szoba falai között intézné el két olyan katona, akinek nincs más dolga. Nem, ezt is arra a férfira bízzák, aki mindennél jobban szereti a gyanúba keveredett nőt.
72 óra, mindössze ennyit kap Max az élettől, hogy bebizonyítsa, hogy a felesége francia, és nem egy német kém. Mindezért pedig felforgatja az angol kórházakat, hogy az egyetlen olyan brit katonát, akit Marianne mentett ki Franciaországból felkeresse. Ezek után egy pilótát bíz meg azzal, hogy a francia ellenállás egyik kulcsfigurájának vigyen el egy fényképet, és csak kérdezze meg tőle, hogy valóban ő-e az állítólagos túlélője egy mészárlásnak. Miután pedig ez kudarcot vall, akkor ő maga kerekedik fel, és repül át a még megszállt Franciaországba, hogy kiderítse a feleségének történetét.
És itt még mindig azt várjuk, hogy happy end lesz a történet vége, még mindig azt próbáljuk meg bemagyarázni magunknak, hogy lehetetlen, hogy Marianne német kém legyen. Egyszerűen mi magunk sem akarjuk elhinni, hogy igaz lehet a hírszerzés tippje.
Azonban egyetlen egy dolog buktatja le a hölgyet. Ez pedig nem más, mint egy hangszer. A francia Marianne ugyanis egy németekkel teli kávézóban előadott zongoradarabja után lett a nácik fogja, majd az ő kezükön száradt a fiatal nő vére is. Hiszen az ária nemzet nehezen viselte azt, ha valaki a Le Marseillest játszotta el. Azonban Max ettől függetlenül is az érzelmei rabja. Tudja nagyon jól, hogy ami közte, és a nő között történt, akiről most már bizonyos, hogy német származású, az valós, és ennek megfelelően önfejűen cselekszik. És feleségével, és gyermekükkel megpróbálják elhagyni angliát, hogy visszatérjenek a megszállt Franciaországba.
Ez a terv azonban az utolsó pillanatban meghíusul, és így már Max nem csak azért lesz felelős, hogy minden áron megvédje a nőt akit szeret, és ezzel a családját amit oly kínkeservesen sikerült csak magáénak tudnia. Azonban Marianne tudja jól, hogy számára nincs menekvés, hiszen a britek biztosan kivégzik, és nem számíthat arra, hogy egy életfogytig tartó börtönbűntetéssel megússza majd mindezt.
Így hát szó szerint a saját kezébe veszi a dolgok kimenetelét, és Max szolgálati fegyverével kioltja a saját életét. Mindezek után a Max, és a brit kémelhárítás emberének* az arcán kiült sokk szinte leírhatatlan. Az pedig, ahogy a helyzetet kezeli mindezek után* Frank az már-már arra utal, hogy ő sem akarta elhinni, hogy lehetséges mindaz amit a V-Section állított, hiszen a következő mondat hangzik el a szájából. “Gentlemen, Mr Vatam has shot the German Spy with his own weapon. At least that is how you’re going to write it in your report. That’s an order!”
És mindezek után még kapunk három percet azokból a történésekből, ami ezalatt a 72 óra alatt Marianne életében történt, ami a fentebbi eseményekhez képest talán még inkább szívbe markoló. És méginkább megmutatja azt, hogy mire képes egymásért két ember. De ezt az egy dolgot már nem mondanám el. Ez legyen a moziélmény része.
Összegzés
Nos az Allied szerencsére egy olyan film volt amiben nem kellett csalódnom! Igaz nem is vártam, hogy a már fentebb említettektől eltekintve bármilyen negatívumot élek majd át a komplett két és fel órás játékidő alatt. A történet remekül lett felépítve, és a két főszereplő alakítása is kiválóan sikerült. Nem is csodálom, hogy ezen film forgatásának, és megjelenésének hatására röppentek fel azok a pletykák Brad Pitt-et, és Marion Cottilard-ot illetően. Hiszen azok az érzelmek, a pillantások, és minden egyes mozdulat amit láthatunk tőlük nagyon hiteles, és nagyon valós.
A film tőlünk mindenképpen megérdemli az alábbi értékelést.
Ezzel pedig el is érkeztünk a lezárásához, reméljük, hogy élveztétek a Movie night mai részét? És kedvet kaptatok a film megtekintéséhez?!
Amennyiben igen, akkor kérlek nyomjatok erre a cikkre egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem. Akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül. Illetve kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén!
Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Hamarosan jelentkezünk a heti hírösszefoglalónkkal. Addig is sziasztok!
Szutor Márk
Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com
M & D's Blog 