2017. év, 3-ik heti hírösszefoglaló

Sziasztok! Először is mindenek előtt a teljes szerkesztőség nevében részvétünket fejezzük ki az olaszországi buszbalesetben elhunytak családjai felé, illetve a sérülteknek pedig mihamarabbi gyógyulást!

Hírek a nagyvilágból

Belföld

Olaszországi buszbaleset

A médiában megjelenő első hírek  között már legkevesebb hét halálos áldozattal számoltak, illetve a külügyminisztérium szóvivője az M1-nek a következőket nyilatkozta:

  • éjfél körül a sofőr elveszítette uralmát a busz fölött, ez okozta a balesetet,
  • az első információk szerint 54 utas és két sofőr utazott a buszon, de eljutottak hozzá olyan hírek is, hogy 60-an lehetett a járművön,
  • vannak információi a halálos áldozatokról és a sebesültekről, de amíg nem pontos, nem szeretne erről beszélni,
  • három kórházba szállították a sérülteket, a konzuli segítség már úton,
  • egy budapesti gimnázium diákjairól lehet szó.

A helyzet súlyos, mondta.

Az olasz média által idézett mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani, miután a busz oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt. A busz francia sofőrje is az áldozatok között van.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint egy Franciaországból hazafelé tartó magyar buszról van szó, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak. Az olasz mentőszolgálat szerint több tucat sérültet, más számok szerint 36 embert kellett kórházba szállítani, miután a jármű oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt.

Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a tragédia után. Elmondta, egy utast mesterséges kómában tartanak, életveszélyben van, kettő másik nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Mellettük van 10 súlyos és 13 könnyebben sérült utas is.
Az olasz rendőrség szerint az áldozatok nem tudták időben elhagyni a lángoló buszt. Súlyosan összeégett holttestüket már kiemelték a járműből.

Más olasz lapok azt írják, hogy a busz nem oszlopnak ment, hanem egy felüljáró tartóoszlopának ütközött. Műszaki hibáról vagy a sofőr elalvásáról cikkeznek, a rendőrség szerint a kerekek hibásodhattak meg.

A milánói magyar konzul már a helyszínen van, a kórházakat keresi fel – kettő veronai intézménybe vitték a sérülteket -, és próbál minden segítséget megadni. Hozzátette, hogy Milánóból minden munkatársuk Veronába utazik, és a római konzul is elindult oda.

Úgy tudni, a helyszínen nem találtak féknyomokat.

Két konzul Budapestről is útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja.

A külügyminisztérium minden információt megad a szülőknek, de még nincs a busz minden utasáról névre szóló információjuk, ezeket igyekeznek megszerezni.

A milánói főkonzulátus ügyeleti száma:

0039 / 339-62-19-517

Több magánszemély is felajánlotta a támogatását már külföldön és belföldön is a családoknak, tolmácsot, szállást biztosítottak a kiutazó családoknak, illetve itthon is segítik a hazaérkezőket.

A miniszterelnök országos gyásznapot rendelt el hétfőre. Emlékezzünk rájuk mi is!

Samu György


Külföld

Száz éve lejárt könyv

Egy Phebe Webb nevű lány kölcsönözte ki egy San Francisco-i közkönyvtárból 1917-ben azt a kötetet, amit a dédunokája, Webb Johnson vitt vissza január 13-án, alig száz év késéssel. Ironikus módon a könyv Francis Hopkins Smith műve, a „Foty Minutes Late and other stories” (Negyven perc késés és más történetek).

A Park Branch Library egyébként San Francisco legöregebb könyvtára. A becsületes Webb Johnson szerencséjére éppen tart az intézmény idei „amnesztiaprogramja”. Ez azt jelenti, hogy aki január 3. és február 14. között visz vissza egy késedelmes könyvet, megússza a késedelmi díjat.

A száz éve kivett könyv után komoly összeget kellett volna leperkálni. A késedelmi díj 25 évvel ezelőtt emelkedett meg napi öt centről tíz centre. Vagyis 75 évet napi öt centtel, majd 25 évet napi tíz centtel számolva, nagyjából 2200 dollár (kb. 640 ezer forint) büntetés jön ki.

Van a könyvtárnak még régi tartozása: Ayn Rand 1957-es, Atlas Shrugged című regényének egyik első kiadású példányával például 1983 óta tartozik valaki.

Samu György


A hét applikációja

Android

SoloLearn: Learn C#

Ezen a héten a SoloLearntől a C# programozási nyelvvel fogunk kicsit foglalkozni. Az alkalmazást a képre kattintva le tudjátok tölteni, részletesebb bemutatóval szerdán jelentkezünk.

google-play-icon_2x

Samu György


iOS

o k a y ?

 

app-store-icon_2x

Szutor Márk


Windows

Spotify

windows-phone-icon_2x

 

Téglás László


Sport

Labdarúgás

Újra nyeregben

14480026_bf00dc4a1087a3ee0c5a0e99ce773327_wm

Tavaly november végén a a brazil Chapecoense futball csapata tragikus repülőgép szerencsétlenséget élt át. A csapatból mindösszesen 3 ember élte túl a balesetet, mely azóta talpra állt és január 27-én játssza első meccsét a brazil ligában. A csapat létszáma 30 főt számlál, ami több brazil csapatnak köszönhető akik ingyen adtak kölcsön nekik játékosokat, mint például a Palmeiras, a Cruzeiro és a Flamengo. Az első ellenfelük a Joinville csapata lesz.

Téglás László


Csábító távol kelet

Az utóbbi időben hatalmas összegekért igyekszenek sztárjátékosokat igazolni a kínai futballbajnokságban szereplő csapatok, főképpen a Tiencsin Szungcsiang. Diego Costa, Karim Benzema valamint Edinson Cavani voltak az elsődleges célpontok de, sajnos nem minden úgy sült el ahogy szerették volna. A kínai futballszövetség drasztikus lépéseket tett ezek után, ami azt jelenti, hogy következő szezontól csak 3 külföldi játékos léphet a pályára egy meccsen valamint 2 U23-as játékos is kell igazolni. Egyet a kezdő keretbe.

Téglás László


Negatív rekord

article-2588933-1c90bca400000578-151_634x430

Rudy Gestede, a Middlesbrough futballistája már 33 meccse lépett pályára úgy, hogy nem győztesként ment az öltözőbe a meccs után.31 meccset 3 csapatnál – Cardiff City, a Blacksburn, majd az Aston Villa – játszott, majd az utóbbi kettőt az új csapatánál a Watfordnál játszotta ahol 0-0 és 2-2 es eredménnyel még mindig folytatódik a pech szériája.

Téglás László


Továbbra is nélkülözhetetlen

Már nem egyszer írtunk Nagy Ádám fontos szerepéről a hírösszefoglalóinkban. Újra megerősítést nyert, hogy eredményesebb a Bologna FC amennyiben ő a pályán van. Az olasz kupában az Internationale ellen játszott. Ádám csak a 72. percben lépett pályára és addig 2-1-re vezetett az ellenfél.A cserét követő 1 perc alatt egyenlített ki a Bologna, Nagy Ádám kulcspasszának köszönhetően. A meccset a rendes játékidőt követően a 98. percben Candreva által rúgott gól döntötte el.

Téglás László


Ismét itthon

14849238508526028_800x600

A 22 éves magyar válogatott középpályás, Kleinhesler László ismét hazai pályán fog játszani a Ferencváros színeiben tavasztól. A Werden Bremen játékosa kölcsönben volt a Darmstadt csapatánál, majd sikerült megegyezni az FTC-vel. Nem egyedül érkezik a zöld fehérekhez, egyik csapattársa is vele tart a 24 éves német védő, Janek Sternberg is.

Téglás László


Kézilabda

Sikertelen célelérés

14495186_2773b7b1ff4e25d61b7cd1c94e8e96f8_wm.jpg

Fotó: Charly Triballeau

Negyedik helyezett lett a csoportjában  a fraciaországi világbajnokságon a válogatott. A Fehéroroszország ellen elveszített (27-25) mérkőzés után a nyolcaddöntőben a a riói olimpia győztesével, Dániával játszik majd a csapat. Nagy László hiánya érződött a csapaton a meccs hátralevő részében mivel sérülés miatt a 16. percben le kellett cserélni.

Javier Sabaté szövetségi kapitány az alábbit nyilatkozta a meccs után:

Felkészültünk, de jól játszottak a fehéroroszok – aki szerint Juhász Ádám volt a mérkőzés legjobbja. – Túlságosan sok kiállítást kaptunk, ennél többet azonban nem szeretnék mondani a játékvezetőkről. Dánia ellen harcolni fogunk, nagyon nehéz ellenfél, az olimpiai bajnok vár ránk, de egy mérkőzésen minden lehetséges. Ha a harmadik helyen végeztünk volna és a svédekkel játszunk, akkor is óriási teljesítmény kellene a továbbjutáshoz.”

Téglás László


Úszás

További milliárdokkal nő a vizes világbajnokság költségvetése

9997

Az amúgy sem olcsó vizes vb – 100 milliárd forint – további 2 milliárddal drágult, ami a pesti rakpart Margit híd és Dráva utca közötti részén levő szakasz gyalogos sétánnyá való rendezésére vonatkozik, melynek neve  Moszkva-sétány lesz.

Téglás László


Technológia

Könnyű mint a pehelytoll?!

14473882_d1722da522e4ca8eb235a3c8412575c1_wm

Hétfőn bemutatták a világ legkönnyebb mechanikus óráját, mely mindössze 40 gramm. Ez úgy lehetséges, hogy az anyag amit a svájci Genfben tartott órakiállításon tekinthettek meg  grafénból készült, amely egy egyetlen atom vastagságú grafit réteg ezáltal a ez a világ első kétdimenziós anyaga. Az óra a manchester-i egyetem a McLaren F1 csapata és a Richard márkanév összefogásának köszönhetően készült el. Még az óra gumiszíjához is hozzáadtak grafént, amely által még ellenállóbbá vált.

Téglás László


Film és média

Veszélyes életmód

A Batman: A sötét lovag  Bane gonoszát alakító  Tom Hardy A Taboo sorozat mellett egy új filmet is forgat jelenleg ami állandó edzést követel. Az amúgy is túlterhelt színész a szerep érdekében teljesen át kell formálnia magát, ami a szervezetének összeomlásához is vezethet.

Téglás László


Itt a vége?

jack-nicholson.jpg

Vajon végleg visszavonult-e a többszörös Oscar és Golden Globe- díjas Jack Nickolson, vagy csak a a megfelelő szerepre vár az évek óta  nyugdíjasként élő színész. Idén lesz 80 éves és olyan filmekben szerepelt  mint a Batman, a Ragyogás, Száll a kakukk fészkére.

Téglás László


Programajánló

Életerő Nap

Január 28-án 10.00 órától Életerő nap lesz a Kulturális Központban Hajdúszoboszlón.

Program

  • 10.00 Köszöntőt mond Makláry Zoltán az Életerő Egyesület elnöke
    Api terápiaméh méreg biológiai és terápiás hatása
    előadó.: Dr. Simon Zsuzsa és Joó Imre méhész
  • 13.00 Önsorsjavítás! Vedd kezedbe az életed irányítását
    előadó: Gazdag Katalin kineziológus
  • 14.30 Miért történik ez velünk?
    előadó.: Barta Éva numerológus
  • 16.30 Mit üzen a női – férfi kapcsolat ma?
    Társkapcsolatban a karmaoldás, a teljesség, a boldogság felé
    előadó: Kiss J. Zsolt asztrológus, műsorvezető – riporter
  • 18.00 A nagy meditációs kör – Kövi Szabolcs lemezbemutató koncertje

A programok ideje alatt:

  • Állapotfelmérés a Joalis módszerrel
  • Shiatsu praktikák bemutatója
  • gyógyító ásványok, ezoterikus könyvek
  • bio almaecet, aszalt gyümölcsök, gyógynövények és Biocom termékek vására

A belépés ingyenes!

Helyszín: Kulturális Központ

Samu György


Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50 gmail

Samu György

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003020191199
Twitter: https://www.twitter.com/samugyrgy1
Instagram: https://www.instagram.com/samu942
Email: samu942@gmail.com

Szutor Márk

Facebook page: https://www.facebook.com/mndblog/
English Blog: http://www.markszutor.wordpress.com/
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Path: http://www.path.com/profile/1M1AT0
Email: youtube.szutormark@outlook.com

Téglás László

Facebook: https://facebook.com/teglaslaszlo
Twitter: https://twitter.com/teglas_laszlo/
Instagram: https://www.instagram.com/teglaslaszlo/
Email: teglaslaszlo@gmail.com

© Szutor Márk
© Samu György
© Téglás László
Copyright by M&D’s Blog 2014-  ©

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.