Lássuk csak, hogy mit is kaptunk a Star Trek Discovery legújabb részétől?!
Még több izgalmat? Check! Még több betekintést a Föderáció és a Klingon Birodalom kapcsolatába? Check!
Némi háttértörténetet Gabriel Lorca kapitány életéből? Check! Továbbra is érthetetlen szubtérelméletet? Akárhogy is nézem, check!
Mindezek után ember legyen persze a talpán aki képes követni mindazokat a történéseket, melyek gyakorlatilag rácáfolnak az eddigi elméletekre, és mindarra amit Gene Roddenberry és utána még sokan mások nagyon jól megalapoztak.
A Star Drek Discovery már az elején úgy tűnt, hogy szakítani fog azokkal a hagyományokkal, melyet a jól ismert univerzum anno elénk tárt. És ez ebben a részben sincs másképp. A történet Michael Burnham egy álmával nyit, melyben a rejtélyes lény helyében találja magát. És átéli mindazokat a fájdalmakat, amit a Spóra-Infúzióval Működő Térhajtómű okoz a teremtménynek.
Bár próbálná bizonyítani az elméletét, miszerint igenis értelmes lénnyel találják szembe magukat Lorca a Klingonok által történő elrablása nem segít a helyzetén, hiszen így Saru-val kell megvitatnia minden egyes döntést, mely a hajót, és annak legénységét érinti.
Saru természetesen hajthatlan, és elsődleges céljaként tűzi ki a kapitány megmentését, még akkor is, ha ez a (Tartasomething) életébe kerül. Ahogy erre azonban a néző meg is kapja a jól megérdemelt magyarázatot, az első tiszt döntéseit a félelem, és az ebből fakadó ösztönei, és nem a józan ész diktálják.
Bár mind Burham, mind Staments, illetve Tilly egyet értenek abban, hogy kell lennie alternatív megoldásnak a fennálló problémájukra. A kivitelezésre nincs túl sok idejük, és bár látszólag hosszas kutatómunka árán megtalálják a titok nyitját, mely az élőlény DNS-ében rejlik. Ennek lényege pedig nem más, hogy az állat képes egy-egy szekvenciát természetes úton eltávolítani a saját genetikai kódjából, és azt a spórákéival helyettesíteni, létrehozva a két irányú kommunikációt a lény agya, és a gombák hálózata között.
MInt az később kiderül, ez a genetikai kód teljes mértékben kompatibilis az emberi faj DNS-ével, így gyakorlatilag jó pár mintavétel, és szintetizálás után. Akármelyik Föderációs hajó rendelkezhetne az adott térhajtóművel. Legalábbis a kezdetben ez még nagyon így néz ki. Erről majd később.
Időközben láthatjuk, ahogy Lorca a Klingonok fogjaként tölti az idejét, és a cellatársai közül senki sem néz rá baráti szemmel. A rész címe is gyakorlatilag az itteni jelenetek egyikéből ered, mikoris a Klingon börtönőrök közlik a cellában találhatókkal, hogy “Choose your pain”. Mely egy igazán jó húzás tőlük arra, hogy a foglyokat kordában tartsák, és vallomásra kényszerítsék valamilyen úton-módon.
A cellák “lakói” ilyenkor ugyanis mindenképpen ki kell válasszanak valakit, akár saját magukat is, egy hatalmas verésre az őrök által. Ennek megfelelően pedig igazán találó mondatot alkottak meg a forgatókönyvírók. Hiszen valóban megválaszthatják az ott tartózkodók a fájdalmaikat. Vagy a szó szoros értelemben fizikális tűrőképességük határáig püfölik őket az őrök, és utána próbálhatnak felépülni majd ebből. Avagy a lelki fájdalommal kell együtt élniük amit az okoz majd, hogy maguk helyett inkább valaki mást hagytak szenvedni az őrök kegyetlen ütlege alatt.
Az első alkalommal Lorca persze még mit sem tud erről, és így kénytelen végignézni egy ismeretlen ember halálát. Ellenben azt már most sejti, hogy a háttérben valami nincs rendben. Miután a cella egyik zugában talál egy másik Csillagflotta tisztet, és beszélgetésbe elegyedik vele, azalatt igyekszik lényeges információkat elhinteni arról, hogy ki is ő, mi a gyenge pontja. És nem utolsó sorban, hogy milyen titkokat rejt a U.S.S. Discovery gépháza.
A következő alkalommal, mikor az őrök bemasíroznak a cellába természetesen egyből Lorca-ra esik a választásuk, aki bár tűri a kínzást, és nem árulja el sem a legénységét, sem hajójának titkait. Világossá válik számára, hogy a gyanúsan épen maradt személy a cellában önszántából van ott, és az Föderáció ellenfelét segíti.
Ezen információ birtokában természetesen nem habozik egy percet sem, hogy minél hamarabb felfedje a “csalót”. Itt pedig azt kell, hogy mondjam, hogy nem láttam még Csillagflotta kapitányt ilyen magatartást biztosítani. Egy szó mint száz Lorca kicsit sem hideg fejjel, és nem a legdiplomatikusabb úton kezd neki a kérdéseinek.
Persze itt már kap hideget, és meleget is. Ahogy azt minden hasonló helyzetben láthatnánk. Hiszen mindig, mindenhol, még egy olyan utopisztikus társadalomban is, mint amilyennek a Star Trek világát megismerhettük lesznek radikálisok, kémek, a politikai rendszerrel egyet nem értők, és az ellen fellázadók.
A fentebbiektől természetesen semmiben nem tér el (nevet ide beszúrni) sem. A Csillagflottát okolja az elmúlt hét hónap történéseiért, és próbálja olyannyira személyessé tenni a mondandóját amennyire csak lehet. Hiszen Lorca a legelső alkalommal csodával határos módon megmenekült, mikor az előző parancsnoksága során a hajóját megtámadta, és megszállta egy csapat Klingon harcos.
A mai, és az akkor világban is pedig az hallatlan, hogy egy kapitány ne a hajójával együtt vesszen. Azt persze már sokan nem tudják, hogy Lorca a frontvonalon próbálta védeni a hajóját, és egészen az utolsó elkeseredett pillanatig harcolt, amíg a legénysége szenvedését látva a lehető legnagyobb károkozásra törekedett. És ahelyett, hogy hagyta volna az ellenfélnek a hadifogjok gyűjtését. Az önmegsemmisítő mechanizmus elindítása után hagyta el a hajót.
Bár ez a képsorokon nem válik azonnal nyilvánvalóvá, pontosan ez az a pillanat, és ez az a történet, ami a cellában található másik flottatisztet meggyőzi arról, hogy a két társa közül igenis Lorca az aire számíthat, és mindenképpen őt kell támogatnia, ha innen valahogy ki akarnak szabadulni.
Az őrök következő belépőjénél amikor ismét elhangzik a Klingon börtönőrök oly kedvelt mondata, (név ide) természetesen retteg attól, hogy Lorca őt választja majd áldozatként. Eddigre azonban mind a kapitány, mind a tiszt fejében megvan a tökéletes, és tiszta terv arra, hogy mit is kell csinálniuk ahhoz, hogy minél hamarabb megszabaduljanak a börtön fogságából.
A kettejük között lezajlott beszélgetés nem is lehetne drámaibb annál, mint amit a filmen látunk. És bár fogalmam sincs arról, hogy az elveszett tisztet ki alakítja, a Captain Gabriel Lorca szerepét játszó [NÉV IDE] színészi képességeiről sok mindent elárul ez a jelenet.
Kanyarodjuk azonban egy kicsit vissza a Discovery-n történtekhez. Burnham, Staments, és Tilly igyekeznek megoldani a hajtómű használatát anélkül, hogy mégegyszer az élőlényt kelljen alkalmazniuk. Saru azonban eddigre már hajthatatlan, és miután Michael-t a kabinjába záratja, úgy a legénység másik két tagjára bízza a feladat megoldását.
Bár Staments általában nem sok érzelmet mutat, most mégis úgy érzi, hogy egy nagyon fontos alapelvet nem vesznek figyelembe a rangban fölötte szolgáló tisztek. Főleg mivel eddigre ő is azon a véleményen van, hogy bár egy DNS szekvencia cseréről van szó, melynek segítségével az élőlény bárminemű kommunikációra képes a spórákkal. Ettől függetlenül egy értelmes, és érző valamivel van dolguk. És nem szeretné mégjobban kihasználni a (Tartasomething) képességeit a saját önző céljaikra.
Azonban a második sem akar lenni, akit parancsmegtagadásért, és lázadásért ítél el a Csillagflotta hadbírósága, így a lelkiismerete ellenére is, de végrehajtja az ugrást. Mindeközben Lorca és a másik tiszt egy ügyes, és elsőre abszolút nem nyilvánvaló trükkel kiszabadul a Klingonok fogságából, és maguk mögött hagyják az árulót.
Miután Lorca és társa egy lopott komppal elmenkülnek a cirkálóról, melyet a U.S.S. Discovery közelről követ. Ott pörögnek csak fel igazán az események, a kapitány fedélzetre transzportálása után a hajó ismét belép a spórák által létrehozott szubtérhálózatba, és visszavonul a Föderáció szívébe.
Azonban ennek az ugrásnak nem kis ára van. Staments aki egészen addig nem lett volna hajlandó semmit sem feláldozni a hajó, és a legénység érdekében, most mégis saját magát adagolja be a lény DNS-ével, és hajtja végre a műveletet.
A sikeres visszatérés, és a főgépész állapotának stabilizálása után, már nem sok minden van hátra. Saru és Burnham között lezajlik egy igencsak mély, és elgondolkodtató beszélgetés arról, hogy miként élték meg mindketten azokat a pillanatokat, amikor Michael fellázadt a a kapitánya ellen. És a jelenlegi elsőtiszt féltékenységét fejezi ki Burnham iránt.
Ekkor kerül elő ismét az előző részekből már jól megismert teleszkóp, melyet bár Philipa a végrendeletében Michael-re hagyott. Burnham azonban úgy gondolja, hogy Saru jobb hasznát venné. Illetve, hogy egészen pontosan a nő szavait idézzem. “It’s yours now. I hope that you’ll be able to see the universe through these, the way Captain George has been able to”
A beszélgetés után immár Staments kabinjában találjuk magunkat, és itt kapjuk meg az első jelét annak, hogy bár állítása szerint teljesen tökéletesen érzi magát, és a hajóorvos sem tudja megállapítani semmilyen jelét annak, hogy bármi rendellenesség lenne megfigyelhető a gépésznél. Mégis, mikor Staments a tükör elől ellép, az ott reflektált képe csak egy jóval nagyobb fáziskéséssel követi őt. Ez pedig valószínűleg a következő, de azt is kinézem a rendezőből, és a forgatókönyvírókból, hogy csak a rá következő részben kerül majd ismét a terítékre.
A következő epizóddal október huszonharmadikán 23:00-kor jelentkezünk. Addig is, ha tetszett ez a cikk, akkor kérek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további tartalmainkról sem, akkor kérlek iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, illetve kövessetek bennünket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.
Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com
© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©
M & D's Blog 