Termékbemutató: Lenovo Flex 2-15

Úgy tűnhet, hogy valamilyen érzelmi kapcsolat lépett fel köztem és a Lenovo termékek között, és bár ez valamilyen téren igaz. Ez a gondolat valahogy nem söpört végig az agyamon, amikor egyik ismerősöm közölte, hogy lehet megtalálta a megoldást a mindennapos használatra való számítógépemre, amit megmondom őszintén már elég rég óta keresek.

Mint azzal talán tisztában vagytok, jelen pillanatban egy Lenovo Y580-at használok. Mely egy Intel Core i5-3210U CPU-val, 16GB DDR3 1600 MHz RAM-al, illetve egy nVidia 660M mobil GPU-val van felszerelve, így tehát alkalmas a nagyobb teljesítményt igénylő feladatok elvégzésére is. Míg jegyzetelésre, akár az irodában, akár odafele menet, vagy éppenséggel amikor haza látogatok, akkor a jóval kisebb súlyú, és méretű Lenovo MiiX 300-as jön velem.

Azonban rá kellett jönnöm, hogy gyakorlatilag az Y580-asomat bár elég sok mindenre használom, az irodai munkától kezdve, a különböző játékokon át (NBA 2K sorozat, Microsoft Flight Simulator X, Banished, Stranded Deep, stb.), a videó és képszerkesztésig. Továbbra is valamilyen szinten hiány érzetem volt.

És bár imádom azt a készüléket, körülbelül 2 nappal azután, hogy hozzám került a MiiX, és realizálódott bennem, hogy mennyire jól teljesít a Windows 10 egy érintőképernyős környezetben, néha azon kaptam magam, hogy reflexből a kijelzőn koppintok, és el is csodálkoztam, hogy nem kapok semmilyen reakciót. (Kivéve a saját magamnak szánt „Ó, Te idióta” mondatot… :D)

Ekkor már úgy gondoltam, hogy a napok, amikor csak „egerészünk” vagy éppenséggel simogatjuk a touch pad-et, már lassan a múlté lesznek, és lehet itt lenne az ideje annak, hogy én is tovább lépjek. Egy ismerősöm ekkor lépett közbe, és szólt, hogy van nem egy olyan laptop most az üzletében, ami megfelelne a követelményeimnek. És egy hétre bármelyiket szívesen felajánlja egy teszt körre. Azt persze nem árulta el, hogy pontosan mely típusok lesznek ezek, úgyhogy nagy érdeklődéssel mentem be a boltba.

Eléggé meglepődtem amikor a kezembe nyomta a kinyomtatott Excel táblázatot, ami összegezte minden tulajdonságát a készülékeknek, amit nekem szánt. Főleg akkor amikor az első helyen holt versenyben végzett egy MacBook Pro 15” Early 2014, illetve a mostani választásom.

Na várj egy kicsit Márk! Komolyan azt mondod, hogy egy Lenovot választottál egy Mac helyett?

Igen, és ennek számtalan oka van, és persze nem mondom, hogy nem szerettem volna egy Mac-et erre a hétre, azonban az Apple eszközöknek az én szememben két nagy hátránya van a Windows-os társaikkal szemben. Az egyik az nyilván az érintőképernyő, vagyis inkább annak a hiánya. Ami jelen esetben számomra döntésértékkel bír a vásárlás mellett. A másik pedig az, hogy most már nagyjából hat hónapja használok egy Mac-et, mondhatni minden nap. És bár való igaz, hogy szeretem a teljesen csöndes üzemet, és a MacBook Air 11” late 2014 hordozhatóságát, mivel nagyon is kényelmes egyik meetingről a másikra hurcolni, anélkül, hogy a konnektortól túlságosan távol kéne kerülnöm egy-egy munkanap során. Azonban már rendelkezem azzal, a kis méretű hordozható eszközzel, ami számomra tökéletes, és ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor jelenleg csak és kizárólag abban az esetben választanék egy Mac-et, egy PC fölött, ha egy otthoni szórakoztató központon gondolkoznék. Melynek központjában egy 27”-es iMac lenne, két másik Thunderbolt monitorral.

Azonban haladni sem ártana, nem de?

Szóval az első benyomások kifejezetten jók voltak, amikor a kezembe fogtam az eszközt. A monitor külső héja egy nagyon sima műanyag burkolat, ami érintésre puhábbnak tűnik az átlagosnál. Ezen felül még a régi típusú „gravírozott” Lenovo logót találjuk itt a bal felső sarokban.

1

Lejjebb haladva egy gyönyörűen megmunkált zsanért találunk.

3

Majd megfordítva az eszközt egy relatíve nagy szellőző nyílást vehetünk részre, a CPU hűtésére. Ezen felül a szokásos négy gumírozott talp, illetve  2 hangszóró kapott még itt helyet.

Ha már a CPU-ról esett szó, az eszköz egy Intel Core i3-4030U-val van felszerelve, mely 1.90 GHz-n pörgeti a két magot. Ezen felül még 4GB DDR3 RAM, illetve egy 500GB-s Seagate SSHD-t találunk a gépben. Mind a RAM, mind a tárhely egyszerűen bővíthető. Illetve egy M.2 típusú SSD-nek is van még hely az alaplapon. A dedikált videó kártyát nem találunk, ennek megfelelően a processzor grafikus gyorsítója a felelős a gyönyörű FullHD, 10 pontos multi-touch, IPS kijelző futtatására.

Itt szeretném megjegyezni azonban, hogy a specifikációk országról országra változhatnak. A hivatalos Lenovo oldalon az egyetlen termék amit Flex 2 15 néven találtam egy i3-4210U-val, illetve 4GB RAM-al, valamint egy 1366 x 768 pixel felbontású TM panellel szerelt verzió volt. Szóval, ha esetleg arra adjátok a fejeteket, hogy megrendelnétek magatoknak ezt a terméket, akkor kövessétek a linket, ennek a cikknek a végén. Vagy próbáljatok meg, egy olyan üzletet találni, ahol meg tudtok bizonyosodni arról, hogy a fentebb leírtakat kapjátok.

Na, de térjünk vissza ehhez a konkrét modellhez. Azt elismerem, hogy az Intel HD Graphics 4400 az nem a legerősebb „GPU” a Földon, illetve ezzel együtt azt is, hogy amikor elhoztam a Flex-et, akkor a különböző játékok futtatása nem is fordult meg a fejemben. Ettől függetlenül a már megszokott teszteket lefuttattam rajta, hogy lássam mire is képes az eszköz.

Elsőként a Stranded Deep következett, melyet az alapértelmezett beállításokkal DirectX 9 módban futtatva indítottam el. És rábíztam magamat a szoftverre, hogy válassza ki a szerinte megfelelő kombinációt. Ami FullHD felbontást, és a közepes minőségi beállításokat jelentette, ezzel összesen egy 10 képkocka / másodperces eredményt sikerült produkálni. Mindezek után a beállításokat módosítottam, hogy jobban megfeleljenek a valós teljesítménynek, de a felbontást továbbra is 1080P-n tartottam, ez egy 5 fps-es javulást eredményezett. Majd 720p-ben futtatva a programot 17-18 fps-ben sikerült maximalizálni a tesztet.

Mindezek után következhetett a „kínzás”, ezzel pedig természetesen a Microsoft Flight Simulator X, a PMDG 737NGX, valamint a PMDG 777 szoftverekkel párosítva, mindezt teljes felbontáson, maximális környezeti részletességgel, és 100%-ban megegyező napi forgalommal.

Kérdezhetitek nyilván, hogyha az előző programon így leszerepelt a gép, akkor miért kínzom meg az FSX-el? Nos azért, mert az FSX még leginkább a CPU számítási erejét használja ki a grafikus teljesítményhez, és bár ez jól hangzik elméletben, a gyakorlatban már nem volt ennyire jó a helyzet.

Hasonlóan a Standed Deephez, itt is csak 720p-ben futtatva tudtam elérni egy relatíve normális FPS értéket, magyarán szólva 22-t, ami a PMDG 737NGX-el kombinálva egy nagyon is jó értéknek számít.

Visszatérve még egy kicsit a belsőségekhez, a Flex egy 4400 MAh-s akkumulátorral van felszerelve, ami tudom nem tűnik soknak, hiszen már némelyik telefon is megközelíti a 4000-es határt. És valóban nem is sok. Egy munkanapot, töltő nélkül még nem mertem bevállalni vele, így bár maga a kábel mindig kézközelben volt. Az alapvető feladatokkal, mint például 2 megnyitott Microsoft Word dokumentum, illetve Google Chrome, vagy Spotify háttérben való futtatása esetén nagyjából 6 órát bírt ki egy töltéssel, ezt azonban csak az energia takarékos módban.

Na, de térjünk át az I/O-ra. Ahogy azt már említettem a Flex egy 10 ujjas, valamint tollal történő bevitelre alkalmas kijelzővel, illetve a a Lenovo méltán híres chiclet stílusú billentyűzetével van felszerelve, ami az utóbbi évek során még halkabb lett, de megőrizte a kényelmét, függetlenül attól, hogy a billentyűk rövidebb utat tesznek meg. Ami sokak számára kényelmetlen lehet, de én megmondom őszintén, amennyire hozzászoktam már a Lenovo termékekhez nekem nem is kéne más. Főleg már csak azért sem, mert bőven elég halk ahhoz, hogy egy-egy meetingen, esetleg a buszon, vagy a vonaton ezen jegyzetelek. Vagy éppenséggel valamelyik cikkemet gépelem nektek.

IMG_1493

A másik nagyon nagy piros pontot a mérnököknek a funkció billentyűk miatt tudom adni. Ugyanis az elsődleges és másodlagos szerepeket végre felcserélték. Így tehát ahelyett, hogy pl.: ’Fn’ + ’F7’ billentyűket kell lenyomnom ahhoz, hogy repülőgép üzemmódba helyezzem az eszközt, ezt most már egy gombnyomással lehet elintézni. Az egyetlen dolog amit hiányolok, legalábbis kifejezetten erről a modellről, az a billentyűzet háttérvilágítás, mivel az sokat segített volna abban, hogy minél hamarabb hozzászokjak az eszközhöz, és a billentyűzet kialakításához. Arról már nem is beszélve, hogy nem kellett volna kiégetnem a retinámat amikor éjjel, maximum fényerőn ment a kijelző, hogy lássak is valamit. És persze most nyilván felmerül bennetek a kérdés, hogy nem szoktam még meg az Y580-at sem? Hát nem azonos kiosztású a kettő?

És bár úgy lenne, az Y580-am ugyanis csak majdnem megegyező. Sajnálatos módon az egy amerikai angol, míg a Flex 2-15 egy brit angol kiosztással rendelkezik. Mely utóbbi esetben egyszerű a váltás bármely Európai kiosztás között.

De nézzétek meg a képeket, és rájöttök, hogy mire is gondolok.

A legfőbb problémát mondjuk számomra az Y580-n, a ’\’ billentyű hiánya jelenti, ugyanis mi, ha nem a hosszú í lenne a magyar megfelelője annak.

Na, de haladjunk, mert soha sem érünk a végére. Az eszköz bal oldalán találjuk a Kensington zárat, a töltő csatlakozót, egy HDMI 2.0, valamint egy Ethernet jack-et, egy 3.0-s USB portot, valamint egy kombinált 3.5mm-es fülhallgató és mikrofon jack-et. A jobb oldalon a bekapcsológomb, egy optikai meghajtó (LOL) két USB 2.0-s port, valamint egy SD kártyaolvasó kapott helyet.

Ami egy kis híján ultrabook formától nagyon is figyelemreméltó, főleg, ha még azt is számításba vesszük, hogy az ugyanekkora méretű MacBook mit tud ajánlani. És bár az optikai meghajtó elég sok kérdést vet fel a Lenovo mérnökeivel, és a szellemi épségükkel kapcsolatban, hiszen egyszerűen lecserélhették volna egy másodlagos akkumulátorra, vagy egyéb hasznosabb dologra. Azonban egy tökéletes mintapélda arra, hogy egy vékony, elegáns készüléket el lehet készíteni érintőképernyős változatban, és egy CD/DVD meghajtóval.

Ha már ismét a képernyőnél járunk, itt találjuk a 720p-s webkamerát, valamint a sztereó mikrofonokat, amik megmondom őszintén meglepően jó minőségűek, és egy-egy Skype, vagy Hangouts híváshoz bőven megfelelnek majd.

Rendben Márk, ezt még elhiszem neked, de mi a helyzet végre a kijelzővel, megéri csak azért az érintőpanelért erre váltani?

Azt hiszen, joggal állíthatom, hogy igen. A kijelző a felbontásának köszönhetően sokkal nagyobbnak érződik, mint az Y580-asom, függetlenül attól, hogy fizikailag nem különböznek. Az érintéses bevitel pedig kiváló. A 10 ujjas lehetőség nagyon is sokat segít, főleg akkor amikor az eszközt ’flex’ módban használom. Ami azt illeti, ezt az egész bekezdést az képernyő billentyűzeten írtam. És bár a MiiX 300-asom is képes erre, úgy tűnik, hogy a beépített, és érintőfelületre szánt felület Windows 8.1-en jobban működik, mint Windows 10-en. Gratulálok Microsoft, csak így tovább.. 😀

(Amikor hozzám került az eszköz, akkor még Windows 8.1 futott rajta, és egy ideig ezzel teszteltem, az akkumulátor üzemidő mérése, valamint a programok tesztelése szintén ezen az operációs rendszeren történt)

A szokásos két ujjas mozdulatok, mint nagyítás, elforgatás természetesen elérhetőek, akár a böngészőben, akár egy képet nézve. És bár némelyik gesztus teljes mértékben illogikus, legalábbis annak aki most kezd majd el egy Windows-os eszközt ilyen jellegű bevitellel használni. Mint például, a hosszú lenyomás a jobb egér-gombbal való kattintás szimulálásához, mintsem a két ujjas kattintás, avagy. A régi Windows 8.1-es egyéb dolgokról már nem is beszélve. Ezen felül részemről nem volt semmi problémám. Azonban azoknak mindenképpen szokatlan lesz, akik egérről, vagy más operációs rendszerről váltanak majd ide.

Egy kicsit menjünk még vissza a teljesítményhez.

Amikor akkumulátorkímélő módban csak dokumentumokat szerkeszt az ember, vagy éppenséggel böngészik, akkor a hűtést nem hallani, és még akkor, amikor esetlegesen jóval teljesítmény-orientáltabb feladatokat végzünk, akkor sem emelkedik meg a zajszint túlságosan. És még bőven a vállalható, és elviselhető értékeken belül marad.

Amikor az eszköz a Microsoft Word-öt, valamint a háttérben egy Google Chrome böngészőt futtatott, 3 lappal megnyitva. Akkor 45dB értéket mértünk, úgy, hogy a mikrofon közvetlenül a hűtőbordák mellett volt. Míg az AIDA64 stressz teszt alatt a maximum érték 65dB lett. Ami még mindig sokkal jobb, mint bármely eszköz, amihez valaha is szerencsém volt, legalábbis az aktív hűtéssel rendelkezők mindenképp.

És azt hiszem szép lassan elérkezünk a tesztünk végéhez. Ajánlanám-e a Lenovo Flex 2-15-t bárkinek is, hogy megvásárolja? Teljes mértékben, amennyiben egy 15,6”-es érintőképernyős laptopra vágysz, ami még némi prémium érzetet is ad. Megvenném-e magamnak? Abban az esetben igen, ha a PCs szórakozás, illetve a videó, és képszerkesztési teljesítmény nem számítana. És bár imádkozhatok, hogy a Lenovo esetlegesen felülvizsgálja a későbbiekben ezt a kategóriát, is kiad egy valamivel a fentebb említett feladatokra alkalmasabb modellt. Addig az egyetlen érintőképernyős Windows eszközöm a jó öreg MiiX 300-asom marad.

Ennél jobb lezárást pedig keresve sem találhattam volna. Ha tetszett ez a tartalom kérlek nyomjatok rá egy like-t, illetve osszátok meg, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem szeretnétek lemaradni a további cikkeinkről sem, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy likeoljátok a Facebook oldalunkat.

Ha bármilyen kérdésetek lenne, ne habozzatok felkeresni minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén. Hamarosan újabb utazós tartalommal térünk vissza, addig is köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok! Köszönjük a figyelmeteket! Sziasztok!

icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

 

 

Az eddigi legjobb utazásom.

Sziasztok! Ismét kedd, és így ismét a cikkírásé a főszerep.

Ne haragudjatok, amiért a már beharangozott, vlog indítás, és a hosszú élménybeszámoló, még nem jelent meg, de technikai problémáim akadtak, így a késedelemért elnézést kérek. Ezen hiányosságot mihamarabb pótlom majd.

Miközben a metrón ülök, sajnos nem utoljára, és figyelem az elsuhanó tájat, jövök rá, hogy igazából semmilyen témával nem készültem.

Ez persze blognál elég furán hangzik, hiszen míg egy videóban megoldható, hogy random beszéljek valamiről, itt azért jó lenne, ha lenne összefüggés. És mivel a már általam is nagyon várt cikk az utazásról szól valamilyen téren, így beszélgessünk egy kicsit az utazásról.

Kis korunktól fogva mindannyian valamilyen szinten hozzá szoktunk ahhoz, hogy bizony egy kicsit sétálni kell valahova, hogy aztán fel szálljunk a buszra, hogy megint sétáljunk egy kicsit, és végül megérkezzünk.

Soha sem voltam rossz utazó, legalábbis anyuék elmondása szerint, ha vonattal mentünk valahova szinte azonnal elaludtam amint mozgásba lendült a szerelvény, ha buszoztunk, akkor alig bírtak rávenni arra, hogy aludjak, de csendben voltam, és bár közösen csak egyszer repültünk, azt tudom, hogy akkor nem éreztem túl jól magamat. Iszonyatosan fájt a fülem azon az úton Tunézia felé, de ettől függetlenül ezt is átvészeltem valahogy.

Mindezek után hosszú évek teltek el úgy, hogy vonaton töltöttem legalább egy napot minden második héten, és majdnem minden reggel buszon, majd villamoson, majd 2011-ben ismét repülőn, eddigre már a repülés legnagyobb szerelmeseként, így tehát mire elérkezett a főiskola, már nem igazán jelentett gondot az, hogy napi egy-másfél órát üljek a BKV valamelyik járatán, majd mindezek után még kétszer ennyit a MÁV Kelenföld – Dunaújváros – Kelenföld viszonylaton közlekedő szerelvényein.

Eddigre persze sok minden megváltozott, se autóban, se vonaton, se buszon nem tudtam aludni. Előfordult persze egy-egy kivétel, de ezeket leszámítva az utazásaim többséget igyekeztem úgy eltölteni, hogy az valamilyen szinten hasznos legyen, vagy, ha hasznos nem is, akkor kiélvezzem minden pillanatát.

A főiskolára való ingázás a második félévben hozta meg az eredményt, és elkezdtem a könyvemet írni, ami azóta már-már félkész állapotba került. De a legjobb utam beleértve a nemrég megtett Newcastle-London-Budapest-Érd-Budapest-London-Newcastle-t is, mégsem ez volt.

Az eddigi legjobb, és azóta is legemlékezetesebb utam 2013. augusztusában történt, mikor is Görögországba mentem.

2013. július 1.

Fáradt, de ettől függetlenül is valamilyen szinten éber vagyok, ahogy ülök a számítógép előtt, és éppen leszálláshoz készülődök az Eleftherios Venizelos International Airport 21L kifutójára, egy Airbus A321-al. Nem, még mielőtt félreértés történik nem törtem fel a CIA műholdjait, és nem azokon keresztül irányítom az egyik levegőben levő gépet. Szimplán csak az Aegean Airlines 866-os járatának minden mozzanatát követem végig a Flight Simulator X-ben.

Alig pár perccel a kapuhoz történő érkezés után, már zárom is be a programot, és kezdek el keresgélni a skyscanner weboldalán Budapest – Kos (LHBP – LGKO) viszonylaton.

Egyik eredmény sem kecsegtet éppen túl sok jóval. Nem csodálom, hiszen nyár van, itt a turista szezon, és minden légitársaság legalább 40%-os áremelést hajtott végre a járatain. De mikor egy oda-vissza útért a legolcsóbb opcióval is 160.000 Forintos árakat találok akkor kapok csak sokkot.

Órákig próbálkozom azzal, hogy valami elfogadható eredményt találjak. Végig böngészve az összes low-cost légitársaság honlapját. Mindenki tökéletes árajánlatokkal bombáz, épp csak az átszállási idők, vagy éppenséggel az indulási idők nem a legjobbak. A szokásos szisztéma szerint alakul persze mindegyik járat, vagy kora reggel indul, vagy késő este, így tehát egy nap az mindenképpen utazással telik, abból a 10 napból, amit szabadságként foglaltam le.

Eszembe jut persze, hogy nem csak Budapest létezik a világon, így már keresem is a többi lehetséges megoldást. Sajnos Bécs csak annyival olcsóbb, mint amennyibe a vonatjegy kerülne kijutni oda, és vissza, így ez elsőként esik ki a sorból. Pozsony úgy szintén hasonló. Eszembe jut még persze Kolozsvár, Zágráb, és gyakorlatilag az összes környező nagyváros, ahonnan esetlegesen esélyes lenne repülnöm relatíve olcsón, de semmi.

Kezdem egyre inkább el kötelezni magamat a WizzAir, azon belül is, a WizzAir Budapest – Rodosz (LHBP – LGRP) járata iránt. De ez sem az igazi.

Pár napnyi keresgélés, és diskurzus után villámcsapásként ér a gondolat, hogy volt mindig is egy város, ahova el akart vinni anyu. Ez pedig Prága. Azonnal megnyitom a Skyscanner weboldalát, és kezdem is a keresgélést a Prága – Kos (LKPR – LGKO) viszonylaton. Szinte sokkos állapotban ülök a monitor előtt, mikor meglátom, hogy gyakorlatilag 100.000 Forinttal olcsóbban jutok el az úti célomhoz, sőt mi több, közvetlen járattal, egy Boeing B737-800NG fedélzetén.

Rendben, rendben ez szép és jó, már csak Prágába kell eljutnom valahogy. Első gondolatom természetesen a Volánbusz, hiszen most már több mint egy éve azzal járok Dunaújvárosba, és vissza Budapestre, és bár jó ajánlataik vannak, azért több mint 10 órát buszon ülni mégsem szeretnék.

Eszembe ötlik persze a MÁV nemzetközi szolgáltatása, és láss csodát, nem csak, hogy olcsóbban, de gyorsabban is visz el Prágába a vonat, mint a busz, így másnap azonnal a Keleti Pályaudvar felé veszem az utam, hogy megvegyem a vonatjegyemet. Kicsit ellentétes érzések kavarognak bennem persze, hiszen nem egyszer hallottuk már azt, hogy nemzetközi szerelvény külföldi késes miatt nem érkezett meg időben a célállomására, és bár ezzel még nincs is gond, de Prága, az ottani tömegközlekedés, az jó nagy kérdőjel. Google Maps nyitva, késés belekalkulálva a számításokba. Praha, Hlavni Nadraźi – Vaclav Havel International Airport útvonal megtervezve. NAGYSZERŰ. Legrosszabb esetben is 40 perc az út, így bőven check-in előtt oda érek a reptérre.

Majdnem másfél hónap eltelik, mire oda jutok, hogy immáron a vonaton ülök.

Augusztus 12-ét ír a naptár, reggel helyi idő szerint 05:25 van, mikor a szerelvény ki gördül Budapest-Keleti pályaudvarról. És tudom, hogy alig hét óra múlva már Csehországban leszek. Természetesen a még júniusban a Google Maps-en betervezett késes a való életben is beigazolódik, (jó öreg Murphy bácsi legnagyobb örömére), így 13:00-kor szállok le a vonatról, és kezdem el keresni a buszmegállóhoz vezető utat.

Mire megtalálom eltelik még fél óra, és szerencsére szinte azonnal jön is a busz. Ahogy a reptér felé veszem az irányt, gyorsan elkezdek telefonálni, hogy tudassam mindenkivel, hogy megérkeztem Prágába, és úton vagyok a reptérre. Ahogy megérkezem félig meddig vegyes érzésekkel lépek be a Terminál épületébe, végtére is nem Ferihegy 2A-n vagyok, még csak nem is Magyarországon. (Na igen, ekkor még kilátásban sem volt Anglia)

Ahogy sorba állok a check-in pultnál, úgy egy picit elfog az aggodalom, hiszen mindenki más útlevéllel, és több mint tíz oldalas paksamétával áll sorba, míg én egy darab személyi igazolvánnyal, és egy A4-es lappal. A határőr is érdekesen néz rám, majd végül nyom egy pecsétet a papírra, a kezembe nyom egy beszállókártyát, és kellemes utazást kíván.

Ahogy át megyek a biztonsági ellenőrzésen, és már a váróban vagyok realizálódik bennem, hogy még azt se tudom, hogy hol ülök. Telefon a kézben, Wi-Fi be. Google: B738NG seating plan. Mikor meglátom, hogy mit is jelent a 15C, akkor kezdek el nagyon örülni. Más általában fizet ezért a helyért, főleg egy low-cost társaság esetében, én pedig most ingyen megkaptam. Ahogy sorba állok a D4-es kapunál, úgy leszek figyelmes egy B747-400-as vonalaira, majd megnyitják a kaput, és már szállok is be.

A gépen mindenki hatalmas mosollyal köszönt mikor felszállok, majd ahogy végig nézi a személyzet az utas listát, úgy egyszer csak egy ismerős hangra leszek figyelmes. – Jó napot kívánok – hallatszik egy erőteljes férfi hang a személyzet irányából. Majd egy még nagyobb mosoly kíséretében nyújt kezet a kapitány, akivel még beszélgetek egy kicsit, mielőtt leülnék a helyemre.

Persze nem tudom megállni, hogy ne nézzek be egy kicsit a hőn áhított, fülkébe. De a pillanat hamar elmúlik, hiszen a személyzetnek készülődnie kell az indulásra.

Fél óra késéssel szállunk fel, majd amint elérjük a 39.000 láb magasságot, hirtelen a frissen sült hús, és a rizs illata csapja meg az orrom, hát mindenre számítottam csak erre nem. Hamarosan fel szolgálják a menüt, és a kávét, majd ahogy közeledünk a görög szigetvilág felé, úgy lesz egyre sötétebb odakint, és egyre közelebb érzem magamat a nagy pillanathoz. A bal oldalon egyszer csak megjelenik a leszállópálya vörös jelzőfényekkel tarkított sziluettje, és a fehér középvonal, majd egy éles bal fordulóval már irányba is állunk. Szinte hallom a fejemben, az annyiszor a szimulátorban hallott irányító hangját, ahogy a SmartWings 1124-es járatának megadja a leszállási engedélyt, és végül egy apró huppanással földet érünk. Ahogy begurulunk a kapuhoz, fénysebességre kapcsolok, mivel van tíz percem elérni a buszomat, máskülönben be kell taxiznom Karadmaina központjába, és nem sok kedvem van €2,5 helyett, €50-et fizetni.

A görög mentalitás ment meg ettől, mivel a busz is késve érkezik meg, így pedig a pénztárcám megmenekül egy hatalmas kiadástól. Mire beérek a városba, már 22:00 van, és ekkor hasít belém egy másik gondolat, mégpedig az, hogy a francba is, én el fogok késni. Rövid gondolkodás után persze rájövök, hogy mostanra a telefonom át állt az itteni időzónára, így még több mint másfél órám van, hogy oda érjek a megbeszélt helyre, ami hol is van?!

Szerencsére a szállásadóm útba igazít, így az időbeosztásomba még egy gyors zuhany is belefér.

Izgatottan indulok el felfedezni a sziget egyik kis városát, majd egy pár perc múlva megérkezik a várva várt busz, és elérkezik a várva várt pillanat, de hogy ezután mi történt, azt már nem kell mindenkinek tudnia.

Ha olcsó, és megbízható légitársaságot kerestek a nyaraláshoz, akik a többi low-costhoz képest, kimagaslóan jó szolgáltatást nyújtanak, én mindenképpen javasolnám nektek a SmartWings szolgáltatásait. Budapestről általában Tunézia az úti céljuk Travel Service Hungary névvel.

Az elérhetőségeiket lejjebb megtaláljátok.

Smart Wings / Travel Service Airlines
Callsign: QS/TVS
Hub Airport: Prague, Vaclav Havel International Aiport, (PRG/LKPR)
Weboldal: http://www.smartwings.com/

Remélem hogy ezt a cikket is élveztétek. Ígérem hamarosan a másik is elkészül!

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
YouTube: http://www.youtube.com/user/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©

Az eddigi legjobb munkahelyem.

Kevesen mondhatják el magukról azt, hogy szeretnek bejárni dolgozni, azt pedig különösen kevesen, hogy élvezik azt amit csinálnak.

Bár mindig is szerettem dolgozni járni, mivel ez is csak az előrehaladásomat szolgálta, azonban azt már én sem tudtam elmondani egészen 2014. május végéig, hogy szeretem is azt, amit csinálok.

Átlagos szombati nappal indult a hétvége, mikor is Érden ébredtem, az egyik legjobb barátomnál, egy közel 60 kilométeres biciklizés után.

Mivel az idő nem volt éppen a legjobb, viszont a biciklimet se akartam ott hagyni nála, így amellett döntöttem, hogy vonattal megyek vissza Budapestre, hátha el tudom kerülni az esőt.

Ahogy begördült a szerelvény, abban a pillanatban csörrent meg a telefonom, így gyorsan felpakoltam a vasat a vonatra, és már fel is kaptam a telefont. Jó napot kívánok – szólt bele egy távolról ismerős hang a vonal másik végén a telefonba. – Szutor Márkot keresem. – Én lennék az – válaszoltam gyorsan, majd beszélgetésbe elegyedtünk, elmondta, hogy megüresedett egy pozíció a cégnél, ahova még hónapokkal azelőtt beadtam az életrajzomat, és ha még mindig aktuális számomra a dolog, akkor a hétfői nap folyamán menjek be, hogy átbeszéljük a részleteket.

Hétfőn tehát első utam a Duna Plaza második emeletére vezetett, ahol találkoztam leendő főnökömmel/kollégámmal. Majd azonnal be is dobott a mély vízbe, hogy lássa, mit is tudok művelni egy Boeing 737-es szimulátorban.

Nos az eredmény kommentálása helyett, inkább beszúrok egy videót, ami ugyan nem ezen a napon készült, de jól szemlélteti, hogy mi is volt életem legjobb munkahelye.
Jó szórakozást!

Amennyiben pedig Ti is szeretnétek megtalálni a legjobb munkahelyeket, és pozíciókat Magyarországon, úgy szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a hu.jooble.org weboldalt. Mely az álláskereső portálok kategóriájában a második helyet foglalja el világviszonylatban, mind a látogatottság, mind az elérhető hirdetések száma szerint.

Jooble

Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek nyomjatok rá egy like-t, és osszátok meg, hogy minél több embert elérhessünk. Ha szeretnétek értesülni további akciós ajánlatokról, a heti hírekről, illetve minden egyéb tartalmunkról, akkor iratkozzatok fel a WordPress rendszerén keresztül, vagy kövessetek minket az alábbi közösségi média platformok mindegyikén.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok! Sziasztok!


icon-facebook-50x50       twitter_Color_Icon     instagram-logo-homepage-50x50   tumblr-50x50

Szutor Márk

Facebook: http://www.facebook.com/szutor.mark
Twitter: http://www.twitter.com/szutormark
Instagram: http://www.instagram.com/szutormark
Email: szutor.mark@mndsblog.com

© Szutor Márk
Copyright by M&D’s Blog 2014 – ©